Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-03 / 127. szám
4 A szerkesztőség postájából 1991. JÚNIUS 3. Telefonra várnak Vendég volt a vezsenyL könyvtárban ^ Az ünnepi könyvhét keretében - bár a hivatalos időpontnál kicsit korábban - május 24-én a vezsenyi klubkönyvtárban író-olvasó találkozóra vártuk ifj.Schirilla György természetgyógyászt, költőt. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták a “Természetes egészség” címmel tartott előadását, majd végezetül egyéni problémáinkat is megbeszélhettük a szinpatikus fiatalemberrel. Mint tudjuk, édesapjával közösen írták a Lélek patikája és Az élet könyve című művet, melyekből a helyszínen lehetett vásárolni, egy-egy példányt pedig könyvtárunknak ajándékozott a kedves vendég. A nagy érdeklődésre tekintettel, ifj.Schirilla György megígérte, hogy még az idén, körülbelül szeptemberben ismét ellátogat hozzánk. Kálmán Dezsöné Vezseny Hozzászólás cikkeinkhez Olvasóink körében nagy érdeklődést váltott ki az Alkalom szüli a tolvajt? című, május 18-i cikkünk. A reagálások közül most két levelet adunk közre. íme: Hogy ki a tolvaj? A tárgyalóteremből Rablás egy üveg Hubertusért A kunhegyesi önerős távbeszélő-fejlesztés kivitelezési munkáival kapcsolatban egy hír jelent meg a május 23-i Néplapban, melyben többek között ez áll: „A bejárás során sok építési, technológiai hiányosságot talált a bizottság, így az új távbeszélőállomások bekapcsolása még nem kezdődhet meg. A beruházó felszólította a kivitelezőt a határidő és a technológia betartására.” E tájékoztatás tartalma felháborította az ötszázhuszonhárom személyből álló telefon- társaságot, ezért az alábbi kiegészítést, megjegyzést fűzzük hozzá: Tavaly alakítottuk meg az önerős telefontársaságot, s az elnökévé engem választottak. De azért kellett megalakulnunk, mert az OTP csak így tudott a tagok részére kedvezményes kamatú kölcsönt adni. Mivel a kivitelező Távközlési Vállalat nem volt hajlandó velünk szerződést kötni, erre meghatalmazást adtunk az akkori Kunhegyesi Városi Tanácsnak, és a társasági tagok által befizetett ösz- szegből 8.177.000 forintot átutalt a Távközlési Vállalat Debreceni Igazgatóságának. A kivitelező - alvállalkozásban - kiadta a munkát az Elektroszol GMK Budapest cégnek, tehát a szolnoki távközlési üzem nem beruházó, hanem kivitelező, aki felel az alvállalkozójáért. Ennek értelmében viszont ne a beruházót hozzák kellemetlen helyzetbe. Az is az igazsághoz tartozik, hogy már majdnem egy éve Szolnokon, a kertvárosi Szellő utcában már cirka háromnegyed éve felállítottak egy telefonfülkét - sokunk örömére. De “csak” a fülkét, és számunkra rejtély, hogy a készüléket miért nem szerelték már bele. Netán megfeledkeztek róla? Igaz, van már telefon néhány lakásban - akiknek pénzük volt rá! -, de a Kertváros többsége nyugdíjas, akik nem tudnak tízezreket ilyen célra áldozni. Pedig ők azok, akiknek már egyre többször van szükségük orvosra, Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik kis amatőr csoportja, a Cserkeszőlői Álalános Iskola ci- terazenekara - e sorok írójának vezetésével - a jugoszláviai Te- merinben vendégszerepeit. Méltán mondhatom, hogy sikerrel. Először a temerini ifjúsági otthon gyermektáncházában muzsikáltak, dunántúli dallamokat játszottak, majd önálló műsorral léptek fel. Az iskolásokból álló zenekar, akiket Fekete Istvánná használják a befizetett pénzünket, de az ötszázhuszonhárom társasági tagból még senkinek nincs telefonja. A csatolt 1991. május 7-én kelt jegyzőkönyv fénymásolt példánya szerint a Debreceni Távközlési Vállalat megbízottja írásban rögzítette, hogy 1991. május 15-től folyamatosan kapcsolják be az állomásokat, de ez a mai napig nem kezdődött el. Az eredeti határidő április 30-val lejárt! A kivitelező szolnoki részlegének képviselőjével, Barják László úrral a helyszínen beszéltem, aki közölte, hogy 200 állomást már átvettek, és ezek bekötése május 31-ig megtörténik. Mivel a távközési üzem a kivitelező, és tudomásunk szerint a bekerülési költségből körülbelül 10 %-ot megtartott magának, úgy gondoljuk, több segítséget kellett volna adnia az alvállalkozónak, s emellett folyamatosan ellenőriznie is a munkát. Ne csak a munkálatok befejezése után kötekedjen! Igaz, Kunhegyesen van olyan távbeszélőv-ezeték is, amit a távközlési üzem maga épített, de attól sokkal jobban néz ki az, amit az alvállalkozó készített. Az önerős telefontársaság valamennyi tagjának nevében kérem a Távközlési Vállalat érintett dolgozóit, hogy mindent kövessenek el annak érdekében, hogy a csaknem egy éve befizetett 25.000 forintunkért végre kapjunk is valamit. Dr. Pap Kálmán az önerős távközlési társaság elnöke esetleg éjjel kell szaladniuk - mentőért, orvosért telefonálni a postára. Ha már megépítették nálunk, a Szellő utca 17. számú ház előtt a fülkét, az a kérésünk, szereljenek is bele telefonkészüléket. Szükségünk lenne rá, és úgy tudjuk, hogy a nyilvános telefon kihelyezése a lakosság kérése volt. Jó lenne, ha bármilyen baj esetén már innen hívhatnánk segítséget. A többnyire otthon tartózkodó nyugdíjasok vállalják a telefon megőrzését. Kóczián Jánosné énektanámő mutatott be a közönségnek, a felnőtttáncházban is megállta a telyét. Vendéglátóink szívélyes fogadtatásban részesítettek, s valamennyiünkben feledhetetlen szép emlék marad a kétnapos jugoszláviai tűmé. A további kapcsolattartások bizonyítéka lesz. hogy ősszel a temerini néptáncegyüttest és citeraze- nekarát fogadjuk Cserkeszőlőn. Bállá Tibor, a citeracsoport művészeti vezetője A cikk írója bevezető mondataiban feltett kérdésére írom le a válaszomat, mivel kíváncsi az olvasó véleményére is. A kérdés lényege, tolvaj-e az az ember, akiben főnökei (megyei, városi) megbíznak, művészettel kapcsolatos ambícióit támogatják és szakképzettség nélkül alkalmazzák egy olyan bizalmi állásban, mint egy kisváros múzeumának második számú szakemberét, és ő - visszaélve helyzetével - eladogatja a közösség tulajdonát képező értékes festményeket? Igen, tolvaj! Nem menti őt fel az, hogy máskülönben rendes, ügyes kezű ember, meg hogy a bárati, ismerősei előtt szimpatikus, főnökei előtt készséges. Ez a magatartás méginkább nehezíti munkatársai helyzetét, mivel a megbízhatóság, a hozzáértés álarcát veszi magára, és a legelső alkalommal máris hozzányúl és elviszi a rábízott értékeket, ahelyett, hogy az általa észlelt lyukakat, hibákat munkájával kiigazítaná, vagyis segítené főnöknőjét - a város és saját maga hasznára. Nem tartom ügyes, rendes, kedves embernek! S ha hozzám hozna festményeket, korsókat és én nagy műgyűjtő hírében állok, ismerem saját városom kincseit, de ha nem, megérdeklődöm, honnan jutott az általa árult művekhez? Mert tudni szeretném, mégis mit vásároltam. Azt semmiképpen nem hiszem, hogy valamelyik tanya padlásáról szedte össze! Arról a rokonról, unokáról is megvan a véleményem, akinek az útja - miután a baráti találkozón észrevette, hogy a nagyanyjának. Kántor Katának a képe ott lóg a falon - nem a múzeum igazgatójához vezetett, hogy megkérdezze, esetleg felelősségre vonja a látottak alapján. S az, hogy a képárusító nevét is tudta, mégsem tett sémmit a képek visszakerülése érdekében, még inkább elgondolkodtató. A múzeum a túrkeveiek tulajdona - bár ismereteim szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumhoz tartozik -, az ottani lakosoknak kell vigyázniuk az értékeire. Mindenkinek! Nem csak az igazgatónak, akinek ráadásul olyan segítő munkatársa adatott 4 éven keresztül, mint a festmény tol vaj. Egyetértek a helybéli Korcsok Ferenc magánvállalkozó véleményével: nem kell Juhász Istvánt az utcára tenni, de úgy érzem, mégsem elsősorban az intézmény vezetőjét marasztaljuk el, aki felfedte az esetet, hanem azt az embert, aki a tettet elkövette. S azokat az embereket, akik valamilyen formában (megvették a festményeket, tudtak az esetről, de hallgattak), közreműködtek az eseményben. No, persze végül elgondolkodtató az is, hogy 1986-ban háromezer forintos fizetésért egy erős fizikumú, családos ember miért vállalt a múzeumban munkát? Ezt én kérdezem meg a tisztelt olvasóktól, túrkeveiektől, és Öntől is, újságíró úr? További információszerzésre határoztam el magam, már csak azért is, hogy a témát kereken, összefüggéseiben láthassam. Herczegh Klára Szolnok A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények nagy többségében komoly szerepet játszik az alkohol. Nem ritka, hogy épp az ital megszerzése miatt kövemek el bűncselekményeket. Naponta keserítik meg az élelmiszerboltok dolgozóinak életét a tolvajok egyre duzzadóbb tömege, s még mindig az alkoholos italok vezetnek a képzeletbeli „tolvaj toplistán ’ ’. Épp ezért - no meg a magasabb árak miatt is - az eladók főleg az italgondolákat tartják a legszorosabb felügyelet alatt. így volt ez a múlt év november 9-ének delén is, a szolnoki „Barátság” ABC-ben, ahol is az addig büntetlen előéletű Pótár Bóta György (Szarvas, Martinovics út 7.) az állomáson töltött éjszaka, majd az egész délelőtt folytatott italozás után - meglehetősen „feltöltött” állapotban - próbált meg utánpótlást szerezni; a dzsekije alatt, keblén melengette az italospolcról leszédített Huber- tus-üveget. Szerencsétlenségére az egyik figyelmes eladónő felfedezte a turpisságot, s mikor Pótár úr angolosan akart távozni az üzletből, eléállt, és felkérte a kedves vevőt, hogy rakja vissza az üveget eredeti helyére, vagy fizessen érte. Mivel nem mutatott hajlandóságot a kérés teljesítésére, az eladó megfogta a tolvaj dzsekijét. Pótár azonban ragaszkodó természet - legalábbis a Hubertus Olvastam az Alkalom szüli a tolvajt? című írást, s megdöbbentem, majd elgondolkoztam. Megdöbbentem, mert az ügy szereplőit jól ismerem, és egyikükről sem tételeztem volna fel azt, ami mégis megtörtént. Manóról (alias Juhász Istvánról), hogy “aranykeze” enyvessé válik, a Finta Múzeum igazgatónőjéről pedig azt, hogy ennyire gondatlan. Mivel mindketten jó ismerőseim, isten bizony szeretném a dolgokat meg nem tör- téntné tenni. Töröm a fejem, de - sajnos - Juhász István számára nem találok mentő körülményt, hiszen közkincseket tulajdonított el városunk, Túrkeve múzeumából, visszaélt a bizalommal. Ami az igazgatónő megítélését illeti, szerintem nem ilyen egyértelmű a dolog. Bizonyára követett el hibákat, lehetett volna éberebb, következetesebb stb. De ahhoz, hogy bírája lehessek, jobban kellene ismernem a körülményeket. Arra azért emlékszem, annak idején leltározás nélkül adták át neki az intézményt, hogy munkatársai kevesen vannak és szakképzetlenek, így meglehetősen magára hagyatottan birkózik a feladatokkal. Ez az asszony most a múzeum 40 éves munkájáról ad számot anélkül, hogy lenne kitől megkérdeznie bármit is, holott ő csak 1982 ősze óta tevékenykedik a Finta Múzeumban, a Finta Múzeumért. Magára vállalta a számadást és teszi ezt szó nélkül - éjt nappallá téve. A hiányosságok feltárásával, feljelentésével vonatkozásában -, és zsákmá nyával együtt szabadulni akart, ezért előbb többször megütötte az eladót, majd a nagyobb nyomaték kedvéért hasba is rúgta. Ekkor lépett közbe kolléganője védelmében a pénztáros hölgy, de ő sem járt jobban, mert Pótár akkorát rávágott a kezére, amely nyolc napon belül gyógyuló zú- zódást okozott. Végül a megvadult embert az üzlet hentese vette kezelésbe, aki rövid úton a „földre vitte” egy értékelhető birkózófogással, így ártalmatlanná téve Pótár urat. A büntetőjog szerint az az eset is rablásnak minősül, ha a tetten ért tolvaj az eltulajdonított dolog megtartása érdekében fejt ki erőszakot azokkal a személyekkel szemben, akik az eltulajdonított dolgot tőle vissza akarják venni, így aztán Pótár Bóta György rablás bűntette miatt felelt a Szolnoki Városi Bíróság előtt, ahol is az 1991. március 28-án megtartott tárgyaláson a dr. Szilágyi Béla bíró vezette büntetőtanács e cselekményéért 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. A Szolnoki Városi Ügyészség az ügyben fellebbezést jelentett be - indítványozva, hogy a kiszabott börtönbüntetés végrehajtását rendelje el a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Bíróság - figyelemmel a rablás kiemelkedő tárgyi súlyára. Az ítélet még nem jogerős.- Bence kihívta maga ellen a sorsot. Csak ennyit dióhéjban, de ki tudja, mi minden nehezíti még a dolgát. Az azért még ide kívánkozik, hogy a közel egy évtized alatt mindig Túrkeve közművelődéséért dolgozott. Gondoljanak arra a 70-80 kiállításra, egyéb rendezvényekre, a T úrkeve-monog- ráfia szervezésében kifejtett tevékenységére. Ő indította útjára a Túrkeve című városi újságot is, melyet mindig szívügyének tekintett. Ez az asszony emellett könyveket, tanulmányokat ír, nyelveket tanul, vizsgázik. Értékes tudományos munkát végez, publikál, előadásokat tart külföldön és belföldön egyaránt. Nemzetközi szinten is egyre elismertebb. A Magyar Tudományos Akadémia is most adott részére egy ötéves megbízást, hogy kutassa és írja meg a Nagykunság társadalomrajzát. Teszi, tenné ezt szívvel-lélekkel, hiszen a Nagykunság és népe szerelmese, szakmája fanatikus munkása. Most pedig - gondolom - bajban van. Nem szeretnék a helyében lenni. Már eddig is meghurcolták, s ki a tudója, mi vár még rá. Korcsog Ferenc az említett cikkben Manó védelmében mondta: jó magyar szokás, ha valaki bajban van, még rúgunk is egyet rajta. Én meg azt mondom, ne rúgjunk nagyobbat a kelleténél!-GTúrkeve Az oldalt összeállította: Csankó Miklósáé A bódé már megvan, de hiányzik belőle a telefon Egy magánvita következménye A velünk történt sajnálatos esetről szeretném tájékoztatni az Új Néplap olvasóit. Biohumusztermeléssel kapcsolatban szerződést kötüttünk - a szomszédommal közösen - Bódi György tiszafüredi képviselővel és még két társával. Később vitánk kerekedett, és feljelentett bennünket a bíróságon. Úgy éreztük, igazunk van, ezért a Füredi Hírek című helyi lap szerkesztőjéhez fordultunk. Egy riport keretében elmondtuk az esetet, amely megjelent a lap májusi számában. (Megjegyzem, Bódi György nem volt hajlandó nyilatkozni.) A napokban tudtuk meg, hogy a polgármester útnál panaszt tett és kéri, hogy az önkormányzat vonja ki a pénzét a lapot kiadó betéti társaságból. Ez természetesen a Füredi Hírek megszűnésével lehet egyenlő. Véleményünk szerint felháborító, ha bárki - a magánügyei kiteregetése miatt, amit ráadásul egyetlen szóval nem cáfolt meg - egy lap megszüntetését kezdeményezi. Hová vezeme, ha minden lapot meg akarnának szüntetni azért, mert valakiről negatívumot közöl? Gyenes Ferenc rokkantnyugdíjas, Tiszafüred A cserkeszőlői gyerekek sikere ^ „Ne rúgjunk senkibe nagyobbat a kelleténél!” Hosszú az út Akik Martfű felé járnak, cseri Teréz néni a Tisza-parí meBetttaJdkkSzelaW évéhez,
