Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-17 / 139. szám
1991. JÚNIUS 17. Házai körkép 3 LOttOlOZ. Már-már a „nemzeti hisztéria” méreteit ölti a hetek óta kihúzhatatlan ötöstalálat és a csillagászati összegű (jelenleg 250 milliós) nyereményalap körüli izgalom. Ahogyan a szolnoki lottózóban készült képünk is érzékelteti: a nyerni akarók valósággal megrohamozták az amúgy sem gyér forgalmú irodát. Fortuna döntései azonban kitapasztalhatatlanok! (Fotó: N. Zs.) Messze van-e Erdélyország? Nem tizenkét kőmíves, csak négy muzeológus (Kriveczky Béla régész, Szlankó Itván földrajzos, Szabó László néprajzos és Tóth István gépkocsivezető) tanakodott „össze”, hogy „magos Déva várát” ne felépítsék, csupán hívásra, magos Déva vára alá, a dévai múzeum hívására kapcsolatot kiépíteni” menjenek. Itt is késtünk, s éjfélre értünk oda, mert előtte a Debreceni Akadémiai Bizottság szervezte ülésen vettünk részt, s jómagam Heller Ágnesnek és Fehér Ferencnek gondolatpezsdítő előadásátkorreferáltam. Felmerült itt az eredetiség és másolat kérdése, az időnek, mint tényezőnek, az egy lehetséges belső világnak s a más világoknak a kapcsolata. Jó útravaló volt ez, hiszen megfogható közelségbe került az eddig csak másolatból ismert Vajdahunyad vára, s az átalakított, 1990-ben épült szecessziós dévai megyeháza (Hunyad megye) eredetiben megtartott tanácstermének kérdése, s a nemes anyaggal (fehér márvány) célszerűen beborított, ceau- sescui idők termékeként jelentkező szépségideál közötti különbség; s nem utolsósorban (majdnem a Kárpátok Géniusza lakószobáját kaptuk!) a diktált ízlés és természet közötti ellentét. Román barátaink fél egyig vártak. Kitűnő elhelyezés, szíves vendéglátás, a terített asztal bősége, a jól elkészített program bennünket is kötelez. A megszervezés éppen úgy, mint a megnyitott buksza. De a lényeg nem ez. Kapcsolat jött létre Dél-Erdély olyan megyéjével, ahol a magyar szót kevesek vagy alig értik. Azzal a régióval, amely a bécsi döntés idején is románnak minősült már, de ahol Dávid Mihály, Nemes Emil, Ádám János ma már magyarul nem tud, de magyarnak, s csaknem magyarnak minősül, de mindenképpen ért és tud helyi viszonyok miatt Ghe- orghe Ficzak, Victor Popa vagy Doina Reghis. Ahol nagy a román öntudat. Ahol büszkén mutogatják a Hunyadi családot, mint román származásút, de ahol Bethlen Gábor Magna Curiájában rendezkedett be a múzeum, amelyet Téglássy József és Király Pál dák és római leletekkel alapoztak meg, ahová Nopcsa Ferenc vitte be az első őslénytani anyagot, amely a British Múzeumban is híressé vált, s ma is mutogatják néhány darabját; ahol felügyelik a magyar mágnások kastélyparkjait; ahol dák leletnek mondják a nyilvánvalóan kelta s általában bármilyen más leletet, s nem számít két-háromszáz év az időben, hogy pontosan kitöltsék. Ahol a múzeum épülete a magas Déva vára alatt áll, s rálátni a Párt Szállóból; s amely már kiváltotta a múlt században is a híres Vadró- zsa-pört, a magyar-román vetélkedés oktalan példájaként. Három nap alatt jártunk Sarmi- segetusában, a rómaiak által alapított Dácia fővárosában, s láthattuk a római igények szerint épült amfiteátrumot; a római villák maradványát. Megmásztuk - sajnos zuhogó esőben - a rómaiak előtti dák fővárost, amelyet mintaszerűen tártak fel katonai és lakótornyaival, szentélyeivel együtt. Megcsodálhattuk a római fürdőt, amely a meleg vizes forrásra épült, s sorolhatnék: néprajzikiállítások, emlékmúzeum, természettudományi gyűjtemény és hiteles természettudományi diorámák. Bőséges anyag, szegényes kiállítás, leromlott és világítatlan épületek, sötétben szemlélt tárgyak. Ez a nyiladozó jelen. De fel kell ismernünk a kapcsolat építésének vágyát, a kitörést e vidékből, amelyről Verne Gyula írta a „Várkastély a Kárpátokban” című könyvét, s amelyben már a „telefon” is megjelenik emlékezetem szerint. Nos, ha akkor megjelent, talán megjelenhetik ma is. S a hu- szonötös égők világába, a félhomályba takaródzó, olykor világító aranytárgyak, leletek körébe tisztázó fény is vetülhet. Nem az elsőség kérdése az, amely itt fontos: ki a dák, ki a római, ki a magyar, ki a székely vagy szász, hanem az, hogy mindezek a népek egymással századokon át toleránsán együtt éltek, s ugyanakkor egymásból is táplálkozva saját arculatú kultúrát építettek. Nem a múlt átfestése, hanem a jelen s jövő objetkív megítélése lehet csak a cél. Amikor múzeumaink felveszik a kapcsolatot egy többségében, sőt túlnyomórészt román ajkú megyével, mindezt figyelembe veszik, s az Európába való belépés passzusának tartják. A természetvédelmi terület, a Retyezát, a Piski Arborétum (Bem piski csatájának térsége), az eredeti Vajdahunyad vár s a nálunk felépített másolat így kerülhettek egymás mellé, minden szélsőséget kerülve, s feloldódva a tudomány objektivitásában, a tudományt művelők humanizmusában. Ha mindkét részről ilyen igények munkálnak, Erdélyország, sőt Európa sem eshet nagyon messze. S rövidebb úton juthatunk el az igazi Európába is. S ezt nem államközi szerződéseknek, de tenni akaró közösségeknek, intézményeknek, egyesületeknek kell képviselnie. Mi már elkezdtük. Szabó László napló Párbeszéd.- Június harmincadika egy új időszámítás kezdete.- Gondolod?- Gondolom.- Ne gondold! Ezen aztán sokáig töprengett az illető. * Áll a forgalom, autók várakoznak összezsúfolódva, lépésben mozdulgatnak csak előre.- Forgalmi dugó - mondja az illető, csak úgy magának. Ezen mintha ismét meditálna egy sort. Úgy tűnik, ilyen meditálós fajta. Van ideje: beékelődött két teherautó közé, nyeli a kipufogógázt. Talán visszaidézte az iménti párbeszédet, mert megszólal.- Forgalmi dugó. Egyedül ül az autóban. Motyog. * Otthon. Játszik a gyerek. Harciasán sikolt.- Feltámadásra! Ezen ismét morfondírozik egy sort. Igen, határozottan egybe! Pedig bizonyára így akarta a fiú: Fel! Támadásra! Vagy így: Fel, támadásra! És mégis, milyen mélyértelmű így összevont alakban, gondolta az illető. Roham, katonaság, halál, feltámadás ... Erről ismét eszébe ötlött június 30-a. * Valami elmúlt. Az „ideiglenes' ’ szó például „abban” a társadalmi közegben azt jelentette: „örökké”. Most, „ebben” a társadalmi közegben azt jelenti: , Június harmincadika’'. Lehet, hogy mégiscsak valami más kezdődik? * Egy mondat. Kissé patetikus.- Földönfutók lettünk, mint a szederinda, de szabadok. Az illető a piacon hallotta ezt a mondatot, pedig a piacon nem nagyon beszélnek efféle szépeket. * Az illető elkap a tömegben néhány foszlányt az emberek beszédéből. Ha azt mondja, június harmincadika, mindenki mond rá valamit. Aki hallgat, az talán sötét gondolatokat forgat a fejében.- Magyarország! - mondja az illető, ki tudja, miért? Gondolkodik. Aztán ismét megszólal.- Agyarország. Körmendi Lajos /-----------------------------------------------‘ BeszéCjütikjóCa! És most búcsúzik Önöktől a Clown - mondaná a szpíker, oly szélesre húzva a száját a műmosolytól, hogy már nem is tudná tovább. És most búcsúzik Önöktől ez az üzlet is - mondaná a műsorvezető, ha például egyenesben közvetítené a televízió az újdonsült piacon zajló eseményeket. Búcsúzik a bolt, mert nem megy a bolt, elköszön hát Önöktől ez a tündéri kis áruda. Kicsi a forgalom, nagy a kockázat, bár mesések a játékok, bár finomak és magukat kelletik a papíráruk, ízlésesek a cukorkák és az egyéb rágcsálnivalók - nem megy. Sajnálja mindenki. A környékbeli öregek, mert nincs a közelben hova menni friss újságért, ugyanúgy az egyszeri, kétszeri vevők, a kedves szavú, csinos eladónő miatt, sajnálja maga az üzlet tulajdonosa, gondolom a polgármesteri hivatal illetékese, mondván: újra egy fehér folt. Szóval, zajlik az össznépi sajnálat, miközben megszűnik egy kedves kis kereskedés. Hangsúlyoznám, nem a város belvárosában, hanem a város szélén. Csak azt nem értem, hogyan lehet hokedliről nagyker ár alatt eladni? Ezt persze már nem az iménti szpíker kérdezné, ez bizony magának a bukott üzlet vezetőjének sóhaja. Hát én megmondom, kisasszony: feketén. Úgy bizony: fehéren, feketén kijelentem, valami „különleges” módon. A hokedlin, álljon az a város bármely pontján, a piacon, a lengyel piacon, bárhol, szóval a hokedlin nincs társadalombiztosítási járulék, a hokedlin nincs bérleti díj, nincs helypénz, adó, csak egy van: maga az áru. Legyen az üdítő vagy bármi más. Hogy a látvány már maga is üdítő? így van, kisasszony. Egy külföldinek, aki romantikázni jön ebbe a tschikósch, gulásch, lovasch, katonásch országba, és már kap is egyet a tekintete a város forgalmas pontján. A sóhaj után újabb sóhaj. Ez pedig a bérleti díjról. Elterjedt ugyanis ebben a kis hazában, hogy aki eladásra vállalkozik, és egyáltalán vállalkozik, azon hét bőr van, így született. Mind le lehet nyúzni róla. A legfőbb ilyen bőrdíszművesek közé tartoznak a bérbe adók, akik például eltökélt szándékuk szerint a kiadott két apró helyiség díjából - az egyik trafik, a másik dohányáruda - újítják fel a tízemeletes bérházukat. Ebből tartják fenn a művelődési házat és nyújtanak nívós, ám de szerény szórakoznivalót a művelődni és duhajkodni vágyóknak. Elhatározzák, ebből működtetik a vasúti várótermeket, ebből finanszírozzák a műtéteket. Tudom, most szívéhez kap e „túlzás” miatt a kórház gazdasági embere, aki mindenekelőtt azért masszírozta szíve tájékát, mert kiderült: nincs tűre, steril kesztyűre, ágyra, ágytálra pénz. Kommentár helyett epizód. A külhoni vendég, miközben lavírozunk a kórházi folyosó butikjai között, kérdezi: ki vásárol itt? A válasz kézenfekvő: a vakbelesek, a csonttörésesek, a vesekövesek, szóval mindenki, aki direkt vásárolni jön ide. Reflex. A külföldi a kórházhoz illő marokkói zaj miatt csak annyit ért: ez - lez (eredetileg: exlex) - ami annyit tesz: törvényen kívüli. Hagyjuk rá. De térjünk vissza a csillagászati összegű bérleti díjakhoz és az ebből következő, megannyi jól prosperáló vállalkozáshoz. A valamire való (tűzre) magánbérbeadó úgy állapítja meg a díjat, hogy felét vallják be, a másik ötvenet nettóban kell adni. Nem sokkal különbek az államiak sem. Van például olyan kulturális intézmény, amely akkorra is beszedi a díjat, amikor nyári szünet, vagyis zárás van. S mit gondolnak, kivel fizettetik meg a kereskedők a felemelt bérleteket? Nem érdemes találgatni... így lesz magasabb egy településen az infláció észrevétlenül, mint máshol. Ha van egyáltalán Magyarországon máshol. Azért ne keseredjenek el. Vannak megoldások. Például kiderül, igencsak kellenek, hiszen napról napra gyarapszik számuk, a kocsmák, kimérők, legyenek akármilyen sufnik, udvari sarkok, bocsánat, reterátok. A reggeli (déli, esti) feles ugyanis szent dolog. Legyen az autóbusz-állomási büfé vagy mellékutcai, hátsó kerti kimérde. Svédországban, Németországban hihetetlenül drágák az alkoholt árusító helyek cikkei, ahol olcsóbb, ott államilag ellenőrzött az árusítás. Mit nekünk svéd demokrácia, német parlamentarizmus, mi odadobjuk a gyeplőt, még véletlenül se szedjük be azt a pénzt, ami igencsak dukálna az államkasszának. Egyébként is, micsoda dolog meggazdagodni mások elesettségéből. És most szememre vethetik, hogy olyan vagyok, mint a Clown tulajdonosa, a legjobbat akarom - jó árukat, tisztességes kiszolgálást, kulturált környezetet, a vevőnek és az országnak egyaránt korrekt üzletet. S ez hiba. Azért akarom a legjobbat, mert nem tudom, mi a jó. Maradjon hát az alkohol meg a hokedli. Mert így ez jó. Jó ez így? Hajnal József J A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás is lehet kényelmes! A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői • • a lakásán keresik fel Ont, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ - a napi postával a PROVIDENCIA . OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT 'I \