Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-09 / 106. szám
2 Hazai körkép 1991. MÁJUS 9. Sajtóügynökséget alakít az Axel Springer Kiadó Jászsági esélyek (Folytatás a: I. oldalról) művelésével. Amit fel kell számolni, az a kolhozrendszer. Délben a Lehel Gyöngye étteremben ebédeltek a vendégek, majd az Aprítógépgyárban tettek munkalátogatást, s ezután felkeresték Pórtelken Lantos Kálmán magángazdálkodót, akiről dr. Mizsei Béla megemlítette, hogy annak idején a goromba zaklatások ellenére sem volt hajlandó belépni a közösbe. Most irigylésre méltó gépparkkal rendelkezik - mondhatni a farmergazdálkodás előfutára. A nagykövet és a kíséretében lévő követségi másodtitkár délután a Jászság polgármestereivel találkozott.-pbAz egyik legnagyobb nemzetközi sajtókonszern magyar- országi vállalkozása, az Axel Springer Budapest Kiadói Kft. - az egyik társtulajdonossal, Josef von Ferenczyvel együtt - sajtó- ügynökséget alakít Budapesten. Miként dr. Bayer József, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a sajtóügynökség célja a kft. kiadásában megjelenő magyar napi- és hetilapok, egyéb sajtótermékek folyamatos cikkellátása. Ezenkívül a Springer-sajtó világhálózatából feldolgozott legérdekesebb írásokat közreadja az egész magyar sajtó számára. Tudósítja a külföldi Springer-lapokat a magyar bel- és külpolitika, a hazai társadalmi élet legfontosabb eseményeiről, folyamatairól. A sajtóügynökség - kiterjedt hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, korszerű műszaki berendezéseit kihasználva - felkészül arra, hogy a jövőben a szerkesztőségek egyedi igényeit is kielégítse mind hazai, mind nemzetközi témákban. A sajtóügynökség mindössze néhány fős szerkesztőségét a magyar közélet, az újságírói szakma kiválóságaiból álló, folyamatosan szerveződő és bővülő szerzői gárda egészíti ki. A sajtóügynökség gyors előkészítő munkálatok után hamarosan ajánlataival jelentkezik a magyar és a külföldi sajtó szerkesztőségeiben, s várja azok megrendeléseit. Jut eszembe! Egy ember találkozik a sátánnal. Aki jól fésült, disz- tingvált úr, tele segítőkészséggel és buzgó jó szándékkal. Emberünk ezen elcsodálkozik: de hiszen én úgy tudtam, hogy teneked hosszú farkad van, szarvad, vigyor- gó pofád, melyről sugárzik az alattomos gonoszság. A jólfésült sátán derűsen mosolyog: ennek testvérem az a magyarázata, hogy a toll már nem az ellenségeim kezében van! Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a közelmúlt vitáihoz szeretnék hozzászólni a tömegkommunikáció tárgyában, közlöm, hogy a történetet az iráni nagykövet úrtól hallottam. De azért tanulságos, nem? v _______ -pby A pápa kelet-magyarországi látogatása 3. Néhány jó tanács a részvevőknek Senkit sem akarnak kizárni a máriapócsi pápai szentmise élményéből, de a szertartás színhelyére csak belépőjegy felmutatása mellett lehet belépni. A belépőket május 31-ig lehet kérni bármelyik római vagy görög katolikus lelkészi hivatalban. A belépők teljesen ingyenesek, és júliusban, az egyházközségeken keresztül juttatják el őket a résztvevőkhöz. Nagyon fontos dolog azt is jelezni, hogy a résztvevők gyalog, vonattal, autóbusszal vagy személykocsival érkeznek Máriapócsra. Az autóbuszok és gépkocsik megkülönböztető jelzést kapnak, amit jól látható helyen kell a szélvédőre ragasztani. Ennek segítségével már a közutakon jó irányba terelik a járműveket, hogy megtalálják a Máriapócsra bevezető legjobb utat és a gépjármű helyét a kijelölt parkolóban. A pontos jelentkezés tehát azt is biztosítja, hogy a gépkocsinak lesz helye a parkolóban, jelzés nélkül azonban már a parkolókhoz sem jutnak el a járművek. A gépkocsik jelzéseit is ingyen küldik meg, csak a parkolásért kell szerény díjat előre befizetni. Arra is van lehetőség, hogy a MAV-tól különvonatok indítását kérjék, ha erre kellő számú jelentkező lesz. Csak augusztus 18-án a hajnali óráktól lehet a szertartás helyére bemenni, előtte a rendezőkön kívül ott senki sem tartózkodhat. Máriapócsra igen nagy tömeget várnak, 350-400 ezer embert. Lehet, hogy Debrecenben ennél is többen lesznek. Ilyen tömeg elhelyezésére, irányítására egyetlen egyházi szervezet sem képes, ezért segítséget kértek a Belügyminisztérium és a Magyar Honvédség különböző szervezeteitől. Az ő vezetésükkel tevékenykednek majd azok az önkéntes rendezők, akiket az egyházközségekből toboroznak. A rendezés legfontosabb feladata a résztvevők biztonsági ellenőrzése. Három alkalommal kell mindenkinek számítani ellenőrzésre. Először az autóparkolónál, ahol a kocsik jelzéseit és a belépőjegyeket is megnézik. Csak a belépőjegy felmutatásával és ellenőrzésével lehet belépni a szertartás nagy színhelyére. A harmadik ellenőrzésre a szektorok bejáratánál kerül sor. Az ellenőrzésnek az a célja, hogy megelőzzék f>űnöző vagy gyanús személyeknek, ismert zsebtolvajoknak a területre való bejutását, vagy kártékony tárgyaknak oda történő bevitelét. A rendezési előírások és a szigorú biztonsági ellenőrzések minden résztvevő nyugalmát és biztonságát védik. Az egészségügyi ellátás két formában történik. A Máriapócsra utazó, zarándokok részére a megyei mentőszolgálat különböző pontokon elsősegélynyújtó állomásokat létesít, megfelelő személyzettel. Ilyenek lesznek Tokaj, Rakamaz, Baktalórántháza, Nyírbátor, Ófehértó, Nyírbogát, Kisléta területén, és esetleg más helyeken is. Ezeket jól látható táblák jelzik majd az utak mentén. A megye területén az igények szerint fognak dolgozni a kórházak és az orvosi rendelők. A rendezvény színhelyén, Máriapócson a Népjóléti Minisztériumtól kapott megbízatás alapján dr. Győri Attila, a Pest Megyei Mentőszolgálat főorvosa a megyei kórház orvosainak bevonásával vezeti az egészségügyi ellátást. Máriapócson a pápai mise színhelyén csak korlátozott mértékben tudnak ivóvízről gondoskodni. Helyes, ha mindenki hoz magával külön műanyag poharat, és ivóvizet vagy üdítőitalt. A pápai szentmisén való részvétel a körülmények miatt igen komoly fizikai igénybevételt jelent. A várhatóan nagy hőség, a hosszú várakozás, a parkolóhelytől a színhelyre való gyaloglás, az egy helyben való állás igen megterhelő, ezért mindenki csak saját egészségi állapotának ismeretében vállalkozzon a részvételre. Heveny, lázas betegségben szenvedők ne induljanak el a zarándoklatra. (Vége) " \ Kulturális hívogató Országos néptáncfesztivál — A Szegedi Balett vendégjátéka — Jubileumi napok Jászkiséren A megye kulturális életének változatlanul legnagyobb „slágere” a nemrégiben felavatott új Szigligeti Színház. A társulat május 18-26-ig egyébként Kaposváron vendégszerepei a X. Országos Színházi Találkozón, méghozzá három előadással. Marquez Száz év magányát, Ibsen Vadkacsáját és Schwartz-Greene-Tebelak Hit kell! című rockoperáját mutatják be a rangos találkozón. Addig sem lesz persze szünet a színházban, a színészek helyett néptáncosokat láthatunk a színpadon. A nehéz gazdasági körülmények ellenére sem szakad meg a több évtizedes hagyomány, tizenötödször is megtartják Szolnokon az Országos Néptáncfesztivált. A találkozó május 17-én a táncosok színpompás felvonulásával kezdődik, majd a színházban bemutatják műsoraikat az együttesek. Húsz néptánccsoport lép színpadra a háromnapos fesztiválon, köztük több olyan együttes, amelyik már törzsvendégnek számít a szolnoki találkozón. így például a gyöngyösi Vidróczki, a békéscsabai Balassi, a Zalaegerszegi Zalai, az Erkel, a Nógrád néptáncegyüttes, a Baranya, a Nyírség, a Somogy Táncegyüttes, a debreceni Bocskai Néptáncegyüttes, az Építők Vadrózsák Táncegyüttese szerepel a fesztiválon. Szűkebb hazánkat a Jászsági Népi Együttes és a házigazda Tisza Táncegyüttes képviseli. A fesztivál zárónapján, május 19-én adják át a díjakat, majd nagyszabású gálaműsor zárja a mintegy nyolcszáz táncos találkozóját. Május 14-én a balett kedvelőit várják a Szigligeti Színházba. A Szegedi Balett társulata két egyfelvonásos darabot ad elő. A Stabat Mater Pergolesi zenéjére nem pusztán a fia keresztjénél álló bibliai Máriát idézi, hanem minden idők anyáinak szenvedését. „Forradalmak, szabadságharcok, háborúk asszonyai jutottak eszembe, s fiaik mint áldozatok, részint mint a háború okozói vadállatokká züllött elnyomók jelentek meg előttem” - mondta a darabról Imre Zoltán koreográfus. A Médium egy egyfelvonásos táncdráma Alban Berg és Webern zenéjére. A történetben „egy individualitás nélküli emberi masszából kiválik egy lény...”, majd különleges képességeit arra használja, hogy hatalmat gyakorol az őt körülvevő tömegre. A Médium koreográfusa ugyancsak Imre Zoltán. Május végére is jutott egy vendégjáték a színházban. A Budapesti Játékszín társulata május 28-án Schwajda György Himnusz című tragikomédiáját játssza Szolnokon. Az előadást Taub János rendezte, a főbb szerepekben Hernádi Juditot és Eperjes Károlyt láthatjuk. A zenebarátok figyelmébe a filharmóniai hangversenysorozat újabb koncertjét ajánljuk, amelyre jegyek is válthatók. Május 14-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad Beethoven-estet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Az 1963-ban alakult miskolci zenekart ezúttal Peter Locker vendégkarmester vezényli. A műsorban a Coriolan nyitány és a IX. Szimfónia csendül fel a Magyar Állami Énekkar közreműködésével. Mezőtúron jótékony célú hangversenyt rendeznek május 10-én a katolikus templomban. Az este hétkor kezdődő koncerten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának vegyeskara és zenekara lép fel Berényi Bogáta vezényletével. A műsorban többek között Pergolesi, Mendelssohn, Kodály és Telemann művei szólalnak meg. Az est bevételét a II. világháború mezőtúri áldozatai emlékművének felállítására ajánlják fel. A város lakói egyébként május 9- 12-ig napközben is elhelyezhetik adományaikat a templomnál. Jászkiséren szeptember végéig tartó rendezvénysorozat kezdődött a település hatszázadik „születésnapja” alkalmából. A jubileumi ünnepségsorozatban május 18-án népdalkörök lépnek fel a művelődési házban, május 25-én és 26-án pedig megemlékeznek a település történelméről. Május 25-én emléktáblát avatnak a polgár- mesteri hivatal falán, majd a művelődési házban dr. Skultéty Sándor címzetes államtitkár, köztársasági megbízott köszönti a 600 éves Jászkisért. Ezt követően a Jászsági Népi Együttes ad műsort. Délután a Hevesi Fúvós és Majorette Együttes szórakoztatja az ünneplő közönséget. Másnap, 26-án orgonahangversenyre várják az érdeklődőket a katolikus templomba, ahol Kovács Endre orgonaművész koncertezik. A műsorban közreműködik a Debreceni Kodály Kórus, vezényel Kamp Salamon. A képzőművészet barátait a már megnyílt tárlatok mellett újabb kiállítások is várják. így például május 27-én Szolnokon, a Táncsics úti Helyőrségi Klubban Szigeti Imre festőművész munkáiból nyílik kiállítás. Törökszentmiklóson, a művelődési központ pincegalériáján Madarász László és Madarász Gábor képeit nézhetik meg az érdeklődők május 10-25-ig. A közönség május 11-én, 12-én, 18-án, 19-én és 25-én személyesen is találkozhat az alkotókkal. Végül néhány, ugyancsak érdekesnek ígérkező programot ajánlunk olvasóink figyelmébe. Május 17-én Anna csak egy van címmel ad zenés műsort Nyertes Zsuzsa, Csata Zsuzsa, Voith Ági és Tahi Tóth László Szolnokon, a Ságvári Endre Művelődési Központban. Ugyanaznap a Táncsics úti Helyőrségi Klubban Koós János, Déri János és Dékány Sarolta lép fel. Törökszentmiklóson ugyancsak május 17-én a Humorfesztivál győztesei szórakoztatják a közönséget a városi művelődési központban. Karcagon pedig a Nádas-Heller kabaré vendégszerepei május 21-én. T.G. Még egy nap boldogság Hetek óta lebeg sokmillió magyar feje fölött a lehetőség, hogy egycsapásra multimilliomos lesz. Egy hete egészen pontos százharmincmilliomos. Hetek óta költi képzeletében a magyar a milliókat, minden idők legnagyobb magyar nyereményét, ebben a válságos gazdasági ás egyre feszültebb társadalmi helyzetben. Örömittasan vásárolja a budai villát, a külföldi szuperkocsit, a balatoni üdülőházat, utazik sokkal messzebb, mint amennyit nyerni lehetne Vágó István kerékbáros műsorában. Egy hete több mint százharmincmilliót lehet ügyesen beosztani. Mire lehet ez elég, hisz annyi minden hiányzik és annyi minden belefér. Ha a sürgősségi sorrendet tartom be, akkor először is veszek egy pár harisnyát a nejemnek, mert neki hetek óta ez hiányzik. Aztán jöhet a rágógumi a gyereknek, mert neki minden nap kellene; kapna 365 darabot, egy esztendeig rágódhat rajta. A lányom kapna egy mázsa Liberót, én meg egy rendes pecabotot, ami tőlem függetlenül megfogja a halat, mert ha én is közreműködöm, akkor teljesen reménytelen a dolog. Egy- egy millióval megsegíteném Bangladest, a kurdokat, a grúzokat, a keletnémet tartományt, a magyarországi hajléktalanokat, munkanélkülieket, nyugdíjasokat, betegeket, a TV 2-es műsorát, a Nemzeti Színházat és anyósomat. És még mindig százmilliónál több marad luxus-élvezke- déseimre, külön házi sorsoláson döntöm majd el, melyikkel kezdjem. héten eladott lottószelvények számából könnyen kiszámítható, hogy egy főre több száz remény esik. Az orrom előtt vásárolt egy hölgy száz darab „e hetit”. Lehet, hogy péntek reggel akár meg is eheti, de addig én eszem a kefét: milyen esélyem lehet hozzá képest, amikor nekem csak öt „dobásra” telik. De nem baj, eljön az a péntek reggeli sorsolás, és amikor kiderül, hogy bőkezű költekezésünkből ismét csak a pénz hiányzik, még mindig lehet imádkozni: Add Uram, hogy senkinek se legyen ötöse, s akkor egy újabb csodálatos héten át ébren álmodozhatunk, hét napig ismét multimilliomosokként élhetünk. Am ha a vagyonúnkat elviszi más, nagyon boldogtalanok leszünk.- molnár MŰHOLDVEVŐINKET kar TÖBB MINtI 1 oo HELYEN HASZNÁLJÁK ÖNÖK SIKERESEN !! KÜLÖNÖSEN AJÁNLJUK SZIVES FIGYELMÉBE, A LÉPT A 47 A választék■. SAVSUNG-HEPTA-VOPTEC-ECHOSTAR A rendszert felszereljük és lehozzuk önnek a műsort ,az ÉGRŐL. KITÁRUL ÖN ELŐTT A VILÁG !! ÜZLET:SZOLNOK,Ady E.ut 16 Nyitva: H-P 9-18 Szó 9-12 INTEGRAL elektronika FANTASZTIKUS BEVEZETŐ ÁRAK! Z^CSAK 10 NAPIG SHARP IRODATECHNIKAI SZAKÜZLETBEN! MÁSOLÓGÉPEK AKCIÓS ÁRON: Z30 „ósmkxT 62.900 Ft + áfa Z50 JW^OtT 74.900 Ft + áfa SF 7330 Í5ÍMKXT 139.900 Ft + áfa SF7750 229.900 Ft + áfa SF 8350 3993Ölf 329.900 Ft + áfa SF 9800 1099.900 Ft + áfa 2 EV GARANCIA! Ingyenes házhoz szállítás és üzembe helyezés az egész ország területén! MÁJUSBAN MINDEN MÁSOLÓGÉPHEZ >AJANDEKN SZOLNOK, ADY ENDRE ÚT 22. Telefon: 36-473 Budapest I., Hattyú u. 2. Budapest VI., Andrássy u. 15. Szekszárd, Zalka Máté u. 2. Szombathely, Vak Bottyán u. 2. SHARPSHOP BUDAPEST KFT. Telefon: 166-7449, 166- 7032 Fax: 166-4776 *53840/1* Szolnokon a Szövetség ABC-ben és a piaccsarnok területén (piacirodával szemben) levő AKCIÓS boltunkban 30 - 40 %-OS ENGEDMÉNNYEL: befőttek főzelékkonzervek savanyúságok ivólevek és egyéb termékek 50 %-OS ENGEDMÉNNYEL: 450 gr AMO mosópor 26 Ft *53969/1*