Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-09 / 106. szám

1991. MÁJUS 9. Hazai körkép 3 Egészségmegőrzés felsőfokon. A Thermal Hotel Helia Szálloda földszintjén kezdte meg működését az egész­ségmegőrző és gyógyító részleg, a fitness labor. A természetes gyógymódok mellett a legmodernebb orvosdiagnosztikai készülék­kel és kezelőberendezésekkel állnak a hazai és külfödi vendégek rendelkezésére. A speciális étrend és mozgásprogram mellett a mozgásszervi, valamint bizonyos belgyógyászati betegségek kezelé­sét több orvos közreműködése garantálja. Képünkön: Eles Éva fi­zikoterápiás asszisztens érszűkületet kezel Tévednek a kistermelők A kistermelők körében elter­jedt az a téves nézet, hogy az Agrárpiaci Rendtartást Koordi­náló Bizottság április 3-i határo­zata és a kormány április 11-i jóváhagyása alapján a hitelesen törzskönyvezett tenyészállatok támogatása megilleti a tenyész­kan vagy a tenyészkocasüldő vásárlóját. A rendelkezés kimondja, hogy támogatásban összesen 10.000 tenyészkan és 10.000 te­nyészkocasüldő részesíthető. Ehhez szigorú feltételek teljesí­tése után juthat a törzstenyésztő. Csak az értékesített tenyész­állatok után jár támogatás (ha mintjen értékesítésnél a Mező- gazdasági Minősítő Intézet terü­leti felügyelője hitelesíti ^ szár­mazási lapokat és a vásárlási jegyzéket), de nem a vásárló­nak, hanem a tenyésztőnek. A támogatás így is csak 1991. évre érvényes. _______________________ M egyénkben az OTP osztja a Phare-hitelt A VÁLLALKOZÁSI KÖZPONT NEM KIS BANK LESZ A napokban Szolnokon ta­nulmányozta az Európai Gazda­sági Közösség Phare-program- jának keretében a megyeszék­helyen létesülő regionális vál­lalkozásfejlesztési központ elő­készítő munkálatait Eamon Croke, aki a Magyar Vállalko­zásfejlesztési Alapítványnál képviseli a nyugat-európai kö­zösséget. Az angol szakem­bertől munkatársunk arról ér­deklődött, hogy az anyagi és szakmai támogatást adó prog­ram vezetői szerint milyen fel­adatokat kell megoldania egy ilyen Szolnokra tervezett köz­pontnak?- A kezdeti időszakban első­sorban azt szeretnénk elérni, hogy a remélhetőleg mind több kis- és közepes vállalkozás ala­pítói egy helyen, ebben a köz­pontban kaphassák meg mind­azokat az információkat, amely nélkülözhetetlen társaságuk megalakításához és működteté­séhez. Persze nemcsak a jogi és gazdasági szabályok megismer­tetése a cél, legalább ilyen fon­tos, hogy a vállalkozó megtud­hassa, érdemes-e a tervezett üz­letbe belevágnia, számíthat-e a rentábilis működést biztosító keresletre működési területén. A központ munkatársainak arra is választ kell majd adniuk, ki­től és milyen hitelekre, milyen feltételekkel számíthatnak ügy­feleik, a befektetéshez vagy ter- melési-kerskedelmi együttmű­ködéshez itthon vagy külföldön partnert keresőket pedig egy re­mélhetőleg gazdag adatbank se­gíti majd. Ugyancsak ebből tud­hatják meg a technológiájukat fejleszteni kívánók, hogy mely cégeket érdemes megkeresniük.- A Phare-program kereté­ben a nyugat-európai országok pénzt is adnak a vállalkozások élénkítésére. A regionális köz­pont tehát nem csak ,Jó taná­csokat’ ’, hanem pénzt is oszt?- Egy félreértést szeretnék el­oszlatni. A központokból nem kis bankokat akarunk csinálni, fölösleges lenne egy újabb pénzügyi apparátust kialakítani, mikor ez a kereskedelmi ban­koknál úgyis megvan. A prog­ramunk keretében elkölthető pénz két részből tevődik össze. Szolnokon mintegy 40 millió forint költhető a központ műkö­désének szakmai megalapozá­sára, és rendelkezésre bocsá­tunk egy egyszer felhasználható 200 millió forintos hitelkamatot is. Ezt a versenyeztetés során kiválasztott kereskedelmi bank - Jász-Nagykun-Szolnok eseté­ben az OTP - juttatja el a felté­teleknek megfelelő vállalko­zókhoz. Tehát nem a vállalko­zásfejlesztési központ adja a hi­telt, szerepe azonban fontos, hi­szen a szolgáltatásait igénybe vevő hiteligénylő alaposabban felmérheti üzleti esélyeit, be­fektetésének megtérülési lehe­tőségeit... Más kérdés, hogy lesz egy kis összegű, úgyneve­zett mikrohitelkeret, amelynek felhasználásáról a, központ dönt, ám nem árt még egyszer hangsúlyozni: a Phare kereté­ben hitelként felhasználható pénzre a regionális központok nem számíthatnak; és tudomá­som szerint a kereskedelmi bankokon keresztül sem terve­zünk mostanában ilyen akciót. A jövőben a központoknak fon­tos feladata lesz tehát, hogy a térségben működő vállalkozók­nak hitelezési lehetőségeket de­rítsen fel. A mi célunk az volt, hogy ehhez a munkához is megteremtsük a szakmai hátte­ret. V.Sz.J. napló A napokban osztották ki Karcagon a Déryné Művelődési Központ helytörténeti pályázatá­nak díjait. Az egyik első díjat Demjén Lajosné, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Annuska néni nyerte. Eddig is kiváló tanulmányokkal vétette magát észre az egyáltalán nem tétlen nyugdíjas pedagógus, legutóbb például a karcagi gimnázi­um tudós igazgatójáról, a neves iranistáról, Gaál Lászlóról írott dolgozatával. Most „Gyűj­tés a karcagi népnyelvből” címmel írt pályáza­tot. Az 1935 és 1985 között ötven esztendőn át szívósan folytatott gyűjtés végeredménye 1237 tájszó, 1367 szólás, 325 szóláshasonlat, 2ß9 közmondás, 154 időjárással kapcsolatos mon­dás, 194 rigmus. Nem kevesebb, mint 3536 szócikket közöl. Vörösmarty Mihály 1838-as tájszótára óta sokan gyűjtötték a népnyelv kin­cseit, közzé is tették munkájuk eredményét, köztük nagykunsági tájszavakat is, elsősorban a Magyar Nyelvőrben. E múlt század végén meg­jelent közleményekből Demjén Lajosné megál­lapítja, hogy már akkor megindult a népnyelv szegényedése. Később pedig? . . . „Az 1950-es évek politikai erőszaka nyomán a teljes parasz­ti életforma átalakult a Nagykunságban és Kar­cagon is. Ettől kezdve a nyelv elszürkülésének folyamata megállíthatatlanná vált. .. Ezért kell megőrizni és rögzíteni azokat az öregeink által még használt szavakat, kifejezéseket, melyek a karcagi emberek színes, szellemes, nemegyszer öngúnytól sem mentes gondolkodását tükrö­zik” - írja a szerző bevezetőjében. Annuska né­ni remek gyűjtése igazi nyelvi csemege! ízlel­getem a szavakat: ájvájoz (határozatlanul, ért­hetetlenül jajgat), álladzó (eredetileg a ló kan­tárja alatti szíj, majd a pásztorok karimás kalap­jának lefogója), ángária (zaklatás), bagadozik (szótagolva olvas), bagóhit (az össze nem eskü­dött élettársak élnek bagóhiten), balkézről való (nem törvényes házasságból született gyerek), belegór (mély vízbe beledob), berkészel (fino­man esik az eső), birbitél (lágy, finom mozdu­latokkal babrál), bürge (birka), cuháré (estén­ként más-más tanyán rendezett citeramuzsikás, táncos összejövetel), cürhődik (haszon nélkül sokat fáradozik, izgul), csatorál (folyamatosan, hangosan kiabál), csorbacsík (csikófogait ki­hullajtott kisgyerek), darvadozik (nem érzi jól magát, lehangolt), díbol (mindent szétdobál), dímatlan (formátlan, esetlen alak) . . . Hosszan sorolhatnám még a szebbnél szebb tájszavakat, de itt nincs rá hely. Csak abban bízom, hogy egyszer még könyv alakban is kézbe vehetem Demjén Lajosné gyűjtését. Fájin lenne, hogy stílszerű legyek. Körmendi Lajos • í* r i Pénz, money, das Geld Kereszttűzben a bankok Több héten keresztül ismer­tette az Új Néplap a megyében megtelepült bankok kisvállalko­zóknak nyújtandó hiteleit. Az olvasók viszonylag élénken rea­gáltak a leírtakra, bár kivétel nélkül olyan kisvállalkozók vol­tak, amelyek valamilyen oknál fogva hoppon maradtak, ma­gyarul: nem kapták mg az igé­nyelt hitelt. A hitelek ismerteté­sekor nem volt mód a vélemé­nyek elemzésére, megtesszük ezt most. A kérdést kétféle irányból is meg lehet közelíteni. Egyrészt a bankok, másrészt a kisvállalkozók oldaláról. De mint az kiderül, tulajdonképpen van egy harmadik oldal is, az állam, amelyről nem igazán de­rül ki, kinek az oldalán áll. Ez alkalommal a bankok szemszö­géből vizsgáljuk a kérdést, de az egyensúly kedvéért legköze­lebb a kisvállalkozók nehézsé­geivel fogunk foglalkozni. A helyzet a bankok szem­pontjából igazán sajátos. Az ál­lam, miként ez kiderült a most lezajlott közgyűlések kapcsán is, azt várja tőlük, hogy piaci alapon működjenek, érvényesít­sék a hosszú távú szemponto­kat, erősödjenek meg, lépjenek ki a nemzetközi porondra. Mindehhez nyereségre, a tarta­lékok feltöltésére, a kétes kint­lévőségük leépítésére van szük­ségük, s ez többnyire az ala­csony osztalék kifizetését tette lehetővé a részvényesek számá­ra. Az állam igen következete­sen végig is vitte akaratát. Za­varó a képben, hogy a rész­vényesek többsége, egyben a bank ügyfele is, mint vállalko­zó, amelyek saját szempontjai­kat követve, inkább az osztalék növelésében voltak érdekelve. A részvényesek ilyen megoszlá­sa a kamatok vonatkozásában is azt a paradox helyzetet eredmé­nyezi, hogy egyrészt mint rész­vényes a magasabb kamatokban érdekelt a kihelyezéseknél; mint vállalkozó alacsony kamatok­ban, amikor hitelfelvevőként je­lentkezik. Szempontunkból most nem igazán ez jelenti a fő problémát, hanem az, hogy a vállalkozások, jelesül a kisvál­lalkozások esetében sem az ál­zel gyakorlatilag annak piaci lé­nyegétől fosztja meg az induló magánvállalkozásokat, s így már az elején eltorzítja a megin­dulást, alacsonyabb hatékony­ságra, hosszabb alkalmazkodási folyamatra kényszerítve őket. Végül is itt az államnak csak a játékszabályok kialakításával kellene foglalkozni, nem úgy azonban az induló kisvállalko­zások esetében. Ott az államnak kell megteremteni a kedvezmé­nyes hitelek anyagi fedezetét, s így segíteni a tőkehiányon, a kezdeti nehézségeken. Az állam .feladata lenne a garanciaalapok megteremtése, a garanciabizto­sítás esetleges megszervezése, amíg az vállalkozói alapon nem fog menni. Ha úgy tetszik, az állam feladata az induló kisvál­lalkozások „szociális” kérdése­inek rendezése. Ezzel szemben ezt az állam is, ha nem is min­dig kimondva, a kisvállalkozá­sok is a banktól várják, holott erre ők nem alkalmasak, s nem is szabad egy piacgazdaságban, hogy így legyen. Hacsak nem önszántukból, sajáat kockáza­tukra. Erre viszont ma nincs pénzük. A kisvállalkozók sokszor a legelemibb ismeretek híján in­dulnak a bankokba hitelt sze­rezni. Egy normális, vállalkozni tudó piacgazdaságban szinte az utolsó lépés a hitelkérelem. Az üzletet először fel kell '„építe­ni”. Piackutatást, üzleti tervet kell készíteni, amely kiterjed a nyersanyagbeszerzésre,, a mun­kaerő biztosítására, az értékesí­tési lehetőség feltárására stb. Egy szolnoki bank vezetőjének elmondása szerint volt olyan hi­telkérelmező, aki arra alapozta kérelmét, hogy járt a szomszéd butikosnál, aki biztatta, hogy nyugodtan hozza a majdan megtermelt árut, majd ő eladja. Ennyi és nem több. Nem állí­tom, hogy ez csak az ő hibájuk, s hogy ez mindenkire jellemző. Viszont tény, hogy az igények tizedét sem tudják a bankok ki­elégíteni, s ebben szerepet ját­szik az is, hogy a vállalkozók egy része a szükséges informá­ciókat nem tudja beszerezni, s ha beszerezték sem tudnak el­készíteni egy megfelelő színvo­nalú hitelkérelmet, s igen sokan a feltételeknek nem felelnek meg. A banki feltételek pedig ép­pen a már korábban említett pi­aci követelmények miatt szigo­rúak, legalábbis a magyarorszá­gi vállalkozási kultúrához, lehe­tőségekhez képest. Érthető mó­don ők a biztosabb üzleteket fogják elsőként támogatni, s minthogy ők is hitelszűkében vannak, nem jutnak el a kevés­bé biztos üzletekhez. Feltehet­jük a kérdést: kell-e nekünk ma a kevésbé biztos üzlet? Talán igen, de ezt már az államnak kell megválaszolnia. A kezdő vállalkozók többsé­ge nem rendelkezik kellő fede­zettel, saját erővel. Ezen segíte­ni a bankok nem tudnak, nem is feladatuk. A megoldást, miként talán a cikk is sugallja, nem nálunk kell keresni. Az államnak vi­szont el kell döntenie: erre a le­endő tulajdonosi rétegre szük­sége van-e. Akár a kockázatok árán is. Egyelőre inkább nemle­ges a válasz. Füle István Látogatóban a kecskeméti csontkovácsnál Akinek a keze beszél „Csont Kovács úrnak, Kecs­kemét” - az egyik levelet így cí­mezték, mégis megkapta. Titulál­ják még a borítékokon termé­szetgyógyásznak, és nevet nem ír­nak alá. A kecskeméti Teleky Sándor nem panaszkodhat a postára. A helytelenül címzett leveleket is megkapja. De nem panaszkodhat a levelezésre se, mert halomnyi boríték és a benne lapuló köszönetek címzettjének mondhatja magát. Nagyon nehéz szóra bírni. Nem azért, mintha nem akarna beszélni, csupán, mint ahogy mondta: erről nem beszélni kell, hanem csinálni. Az édesapja Kiskunhalason él, tőle tanulta a mesterség csínját- bínját. Más szakmát is elsajátított, a foglalkozása ugyanis elektro­műszerész, de néhány évvel ez­előtt úgy döntött, inkább az em­berek gyógyítására fordítja idejét, energiáját. Végül kibontakozik a kép. Elő­ször azt próbáljuk tisztázni, tulaj­donképpen hogyan is lehetne ne­vezni gyógyító tevékenységét. A köznyelv így ismeri: csontkovács, a névjegykártyáján viszont termé­szetgyógyász szerepel. Épp a mi­nap kérdezte az egyik páciense; megtanulható-e ez a szakma. Azt válaszolta: Aki üzleti érdekből akarja megtanulni, az soha nem fogja. Egy levelet mutat, amely egy kislány köszönetét őrzi. Akit Te­tt f S B 3 J 1 i' ■ t ,í . leky Sándor kezelése a gerincmű­téttől mentett meg. Lassan kiderül az is, hogyan adta át édesapja a tudását. Beval­lása szerint tíz évi tanulásába ke­rült, de a tanulás folyamatos, nem lehet abbahagyni, és minden eset, minden beteg más. Hetente há­romszor rendel. Ez a három nap „kiveszi az energiáját”, hiszen koncentrálni kell. Es gyorsan cse­lekedni. A gerinccsigolyák hely­rerakása például nem tarthat to­vább néhány másodpercnél. Bejelentkezést nem fogad el. Azt mondja; miért élvezne előnyt az, aki egy nagyvárosban él és a telefon mellett ül, azzal szemben, aki egy eldugott településen nem jut a telefon közelébe sem? Anélkül ezt nem lehet csinálni, hogy ne szeresse az embereket. A segíteni akarás, az öröm, amikor sikerült, a meghatódás egy-egy köszönő levél olvastán - ezek az érzelmek kísérik pályáját. Persze fontos, hogy az ember korrekt legyen. Vannak betegek, akiket nem tud meggyógyítani. Ilyenkor megmondja: „Miért hi­tegessem, hogy vissza kell jön­nie még kétszer-háromszor?” A páciensek általában elfogadják tő­f ? J 3’ 1 t (' le a „nem”-et is. Vannak olyanok is, akiken lehet segíteni, de szak­orvosnál a helyük. Az orvosok, az külön téma. Teleky Sándor jóban van velük. „Én nem bántom őket, ők nem bántanak engem”. Persze azért nem ilyen egyszerű, mert van olyan doktor is, akinek a hiúságát sérti ez a gyógymód. De nagyon sokan éppen tőle tanultak, eljöttek megnéz­ni, mit csinál, hogyan csi­nálja, és úgy vélték, hogy orvosi tudásukat csak gya­rapítja az itt szerzett isme­ret. Mert például egy lum­bágó gyógyulása hat hét volt, de ha az illető elment Teleky Sándor édesapjához, akkor másnap már dolgozott. Ezeket az eredménye­ket az orvosok is elismerték. Akadnak szép számmal sporto­ló páciensek is. Megtörtént, hogy eljött hozzá egy futballista, aztán a következő alkalommal egy busz állt meg a háza előtt, mert a focis­ta elhozta az egész csapatot. A csontkovács híre szájról szájra terjed, és nemcsak az ország min­den részéből keresik föl, hanem külföldről is. Két gyermeket nevel. Az jelen­ti számára a kikapcsolódást, ha sétál velük, és közben meghány- ják-vetik a világ dolgait. A fia ta­lán folytatja azt, amit a nagyapa elkezdett és az apa átvett: érdek­lődés is, hajlam is van a gyerek­ben hozzá. Paulina Éva i ■ * t \ ' - ' A kislányt a gerincmütéttől sikerült megmenteni Ellentétes érdekek Kell-e az államnak egy új tulajdonosi réteg? lám, sem a kisvállalkozók nem akarják, hogy a bank piaci mód­ra viselkedjék, ugyanakkor ezt ezen a területen ők sem teszik. A körülmények tehát a banko­kat piaci viselkedésre kény­szerítik, az elvárások egy része pedig egy ezzel elentétes maga­tartást igényelne. Az állam viselkedése a vál­lalkozásokat illetően, az előző­ekből is következően, kettős. Egyrészt a privatizáció kapcsán megpróbálta egy központon ke­resztül, bürokratikusán levezé­nyelni a magántulajdon s így a vállalkozások kialakulását. Ez-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom