Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-04 / 102. szám
4 Nézőpontok 1991. MÁJUS 4. Igazgatóválasztás — és ami mögötte van pályázatomban. Tulajdonképpen szerencsésnek is érzem magam, meg nem is. Szerencsésnek, hiszen szülőként és pedagógusként is tapasztalhatom a Zsolnai-program előnyeit, lehetséges buktatóit. S kevésbé szerencsésnek azért, mert nehéz lesz növelni az iskola eredményeit. Ha a tantestület továbbra is melléáll az új vezetőjének, akkor bizonyára sikerül. A választáson mindenesetre úgy tűnt, hogy az iskola életében nem okoz majd törést az őrségváltás. Nem vagyok persze biztos abban, hogy a lelkekben is minden rendben lesz. Simon Józsefné ugyan többször is hangsúlyozta, hogy semmiféle külső tényező nem befolyásolta a döntésében, mégis úgy gondolom, az igazság kedvéért idéznem kell Kovács Líbort, az önkormányzat oktatási bizottságának vezetőjét egy, a közelmúltban tartott értekezleten, amikor is sajnálatosnak minősítette, hogy még mindig vannak volt párttitkár feleségek igazgatói állásban. Hát ezennel már kevesebben. Akkor ugye most megtörtént az oktatásban a rendszerváltás? Ha ezt demagóg módon az iskolaigazgató személyének meg* változtatásával tesszük egyenlővé, akkor mit szóljunk ahhoz, hogy a K. Bozsó úti, valamint a Mátyás Király Általános Iskolában alig egy félév leforgása alatt kétszer is megválasztotta a tantestület ugyanazt az igazgatót. Tavaly novemberben mindkét iskolában úgynevezett bizalmi szavazáson voksolt a tanári kar a vezetője mellett. Abban a hitben, hogy ezzel megerősítik igazgatójukat a nyugdíjáig hátralévő egy-két évre. Az érvényben lévő oktatási törvény erre ugyanis lehetőséget ad. Ä két igazgatónő, Ferenci Attiláné és ár. Miskolczi Tamásné azonban másnap az utcán értesült arról, hogy ettől függetlenül az önkormányzat pályázatot ír ki a két állásra. Nem mindennapi hosszas té- pelődés után, a tantestületek biztatására végül is mind a ketten pályáztak. Ferencz Attilánét ismét százszázalékos, dr. Miskolc - zi Tamásnét 63 százalékos arányban biztosította bizalmáról a tantestület. Miközben én is gratulálok az eredményhirdetés után a Mátyás Király Általános Iskola újraválasztott igazgatónőjének, az arcát fürkészem. Semmi elégtétel, boldogság nem tükröződik rajta. Sőt inkább fásult, gondterhelt.- Nem könnyű hónapok vannak a tantestület mögött, s persze mögöttem sem. Nem tudjuk, kinek és mire volt jó a kétszeres szavaztatás. Az biztos, hogy számunkra nem. Most mindenesetre lezárult az ügy, de hátravan még a pályázat „megvédése” az oktatási bizottság előtt, s majd az önkormányzat mondja ki a végső szót a kinevezésben. Természetesen minden megszavazott pályázó esetében. S hogy teljes legyen a sor, a Délibáb Úti Általános Iskolában az intézmény tanára, Bolya Ferenc pályázatát szavazta meg a tantestület, a Kassai Úti Iskolában ismét dr. Dunai Kovács Lajosnét választotta igazgatónak a tanári kar. A Vízügyi és Építőipari Szakközépiskolában ugyancsak újra Kovács Líborra voksoltak a pedagógusok, a Rákóczi Úti Általános Iskolában pedig Pintér Jánost, a hajdani megyei tanács osztályvezető-helyettesét választották igazgatónak. ^ Tál Gizella Minden fenntartás nélkül részt vehettünk viszont a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolában az igazgatóválasztáson. A szabályoknak megfelelő tantestületi ülés stílszerűen szólva iskolapéldája lehetne a kulturált, korrekt igazgatóválasztásnak. Pedig minden látszat ellenére úgy éreztem, egy dráma tanúja vagyok. Az iskola igazgatónője, Simon Józsefné ugyanis nem pályázta meg újabb öt évre az intézmény irányítását. Ez önmagában még nem lenne meglepő, de mint az oktatásügyben járatosak jól tudják, a Kodály Zoltán Iskola fénykorát éli, sőt a jövőben várhatóan felülmúlja eddigi eredményeit is. A következő tanévben végez az első „zsolnais osztály”, azok a diákok, akik az értékközvetítő, képességfejlesztő program szerint tanultak. Majd egyéves szünet után már csak zsolnais osztályok hagyják el az iskolát. Zsolnai József értékközvetítő, képességfejlesztő programja évekkel ezelőtt mint állóvízbe dobott kő változtatta meg a csendesen vegetáló oktatási rendszert. Az azóta alternatív tantervként számon tartott programot az ország egyre több iskolája választja az 1978-as tanterv helyett, hiszen a kultúra egészét egyenlő súllyal fogja át, s kínálja a diákoknak. Mivel a program egy, a szokásostól eltérő pedagógusi és vezetői mentalitást, attitűdöt kíván, Zsolnai József csak alapos környezettanulmányok után adta át az egyes iskolák igazgatóinak, így Simon József- nének is. E kis kitérő után érthető talán a csodálkozás, hogy az igazgatónő nem pályázott.- Miért? - kérdezem a döntés okait.- Nem tekintettem sohasem nyugdíjas állásnak az igazgatói megbízást, az embernek tudnia kell, mikor kell váltania. Meggyőződésem, hogy nem akkor kell leköszönni, amikor egy iskola csődben van. Bármennyire is hihetetlen, én boldog vagyok, mert mindent meg tudtam valósítani, amit akartam, nyugodtan adom át a „karmesteri pálcát” a nálamnál fiatalabb utódomnak. Természetesen tanárként szeretnék az iskolában maradni, s külsősként részt venni a program kutatócsoportjának munkájában. Folytatódik-e az iskolában az értékközvetítő, képességfejlesztő program? Milyen változások várhatóak? Bizonyára sok szülőt foglalkoztatnak most ezek a kérdések. Nos, mint dr. Peténé Balázs Erzsébet, az iskola leendő igazgatója elmondta, a program marad. Á fiatal tanárnő pályázatát egyébként a tantestület 83 százaléka támogatta szavazatával. Megalapozottan, hiszen a tanári kar közösen „szenvedte meg” a Zsolnai-program megvalósítását. Amíg ugyanis a diákoknak izgalmas „kaland”, játék a sok újfajta tantárgy, a pedagógusok számára igen sok erőfeszítést, önképzést jelentett a váltás.- Ötéves tapasztalataink alapján nagyobb választási lehetőséget, szabadságot szeretnénk nyújtani a tanulóknak a tantár-' gyakban, megpróbálunk helyi vizsgarendszert kialakítani a programon belül, természetesen Zsolnai Józseffel s a szülőkkel egyeztetve - mondja a leendő igazgatónő. - Emellett többek között az iskolaszék létrehozása, esetleg egy harmadikként induló új osztályban másfajta program megvalósítása szerepel még a Szombati jegyzet Sóvárgás és a hagyományok Az elmúlt napokban valóságos igazgatóválasztási kampány volt Szolnok megyei jogú város közoktatásában. Vezetőt választott a tantestület két középiskolában és hat általános iskolában. Persze, ami a választást illeti, a pártállam gyakorlatát idézhetnénk, amikor a mindössze egy jelöltből „választhattak” a szavazók. Az iskolák zömében - a nyolcból ötben - ugyanis csupán egy pályázat érkezett a meghirdetett igazgatói állásra. Ettől függetlenül egy kivétellel minden iskolában „választott” igazgatót a tantestület. Mint lapunkban is beszámoltunk róla, a Széchenyi Gimnáziumban nem kapta meg a szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot a pályázó. Ne tűnjön nagyképűségnek, de számítottunk rá, hiszen a választás előtti napokban többen is - névvel, címmel - jelezték szerkesztőségünkben, hogy „botrány” készül a gimnáziumban. Azt állították, hogy a jelölt néhány pedagógusnak tudtára adta, hogy megválasztása után jobb, ha állást keresnek. Hogy így volt-e avagy nem, nem tudtuk szembesíteni a valósággal, hiszen munkatársunkat nem engedték be a tantestületi vitára. A dolog tisztázatlansága s az eredménytelen választás mindenesetre nem tesz jót a hatosztályos gimnáziumi oktatás bevezetése előtt álló, egyéni arculatát, hagyományait épphogycsak megteremtett néhány éves iskolának. Nemzetközi bélyegkiállítás Szolnokon Tradíció - énekli telt tüdővel a Hegedűs a háztetőn című zenedarab főszereplője, ám a történet végére gyermekei hátat fordítanak a szülői háznak, ezzel együtt hagyományaiknak is. Hogy féltették az ókori Rómában az ősök erkölcsét, mégis sorra elbuktak, akik régi szokásokat, szabályokat próbáltak erővel életben tartani. Mindig is aggódtak a jövő nemzedékekért, és sűrűn emlegették a legendává szépült múltat. Nincs új a nap alatt. Egyre gyakrabbban villannak fel az emberekben békebeli emlékképek, melyeket azok is látni vélnek, akik csak hallomásból ismerhetik az évtizedek előtti korszakot. Hol van most az úri becsületszó - vetik fel olykor -, a nyájas pincér, a hiteíező boltos, a kalapemelés, a kézcsók? Hová tűntek a snájdig katonatisztek; a kakastollasok, akiknek - emlegetik - puszta megjelenésére elhal- gattak az emberek; a megfizetett vasutasok, a jó partinak számító bajuszos postások meg a többi korhű figura? Örökre hibemáltan, feléleszthetet- lenül ott maradtak, ahol voltak. Hazástól, házastól, házastársastól, mindenestől. Abban az érában, amely kisugárzásában, emlékekben és fényképeken él. Akkor is az életkörülmények gyúrták az embereket, és nem az ideák. Egy ismert filozófus azt vallotta: a kefén attól még nem nőnek tejmirigyek, ha azt mondjuk rá, hogy tehén. Hol van „Az” a világ? Szétesett közösségekből, falvakból, egyletekből emeletes házakba költözött; levetette a díszmagyart; új szokásokat vett fel. Áruházban vásárolnak lakói, kocsmában, állva mulatnak; örülnek, mert ugyanazt ehetik, ihatják, nézhetik és hallhatják önfeledten, mint a többi országban. A teljes jogú állampolgárok a megélhetésért küzdenek; és nem szeretik az egyenruhát. Mondják, a valamikori falu, ahol a nép nagy része élt, nem engedte lesüllyedni az embereket, de az átlagból kiugrani sem. Nem szürkítette el őket, csak a szélsőségeket korlátozta. Az egymást összekötő szálak azóta meglazultak, elszakadtak. Ma akkorára nőtt a különbség a tegnapihoz és az azelőttihez képest, mint amekkora a csendőrpofon és a mai nemzetközi alvilág között lehet. Más a nosztalgia és más a nemes hagyományok ápolása. Az utóbbi szervesen hozzátartozik a társadalom életéhez, az előbbi az álmodozáshoz kell. Történelmi nevek szerepelnek ismét a tudósításokban, régi mozgalmak bontják ki korabeli mintára készült zászlóikat, a múlt értékeit szeretnék a mai agyonkezelt, mégis sovány talajba plántálni, s ha kell, ha nem, százféle formában próbálják megóvni lelkeinket. Közben teljesen átalakult a társadalom szerkezete, a gazdaság, ráadásul felnőtt egy új nemzedék is. Félő, hogy azok az elvetni való magvak ebben a közegben nem hajtanak ki. így pedig - a jó szándék ellenére is - a múlt túlhaladott értékeinek az újjáélesztése nem egyéb asztaltáncoltatásnál, szellemidézésnél vagy sóvárgásnál. Külsőségekkel csak nehezen érhető él érdemi változás. Talmi eredményekkel, képmutatással járhat. Olyasmi ez, mint a mimika. Ami nincs meg belül, az őszintén nem rajzolódhat ki az arcra. Színlelni lehet az érzelmeket, de ha nem mélyből jönnek - mert nincs igazi tartalom - azt megérzik az emberek. A filatélia összeköti a nemzeteket A Szolnoki Bélyeggyűjtő Kör tevékenysége szorosan kapcsolódik a város kulturális életéhez. Az elmúlt öt évtized alatt jelentős szerepet vállalt a bélyeggyűjtés és népszerűsítése mellett. A bélyeggyűjtő körben folyó eredményes munkát országosan is elismerték. A Gazda Gyula-vándordíj, a Férfi Béla-irodalmi díj, a város többszöri kitüntetése és kiállítóink több nemzetközi kiállításon elért kitüntetései igazolják e munkát. A bélyeggyűjtők mindenkor megtalálták a közös nyelvet nemcsak a magyar, de a külföldi gyűjtőkkel is. 1969-ben már itt rendezték meg a „60 éves a csehszlovák bélyeg” kiállítást, amely alkalmat adott egymás gyűjteményeinek megismerésére, kölcsönös baráti kapcsolat felvételére, és a két ország kiállítói tevékenységének összehasonlítására és békés vetélkedésére is. / A magyar és cseh-szlovák bé- lyeggyűjtő szövetségek együttműködése keretében az MH helyőrségi klub Táncsics utcai színház- termében 1991. május 3-9-ig kerül sor újabb kiállításra Szolnokon. Megtisztelő a városra nézve, hogy ismét Szolnok kapta ennek a jelentős nemzetközi filatelista eseménynek a rendezési lehetőségét, amely a már kialakult baráti kapcsolatok erősítésére, új barátságok megkötésére is alkalmat nyújt. E kiállításon 200 keretben soksok érdekesség kerül bemutatásra. A beküldött kiállítási anyagokban a cseh és szlovák vendégeink gyűjteményük legjavát küldték el. A klasszikus csehszlovák bélyegek bemutatásán túlmenően postatörténeti és tematikus összeállítások mutatják be a prágai vár történetét, a cseh és szlovák népviseletet, a szebbnél szebb tájakat és történelmi eseményeket. A magyar gyűjtők klasszikus és modern anyagokat feldolgozó gyűjteményei széles körű érdeklődésre tarthatnak számot. Láthatjuk ezek között Szolnok város XIX. századbeli postabélyegzéseit eredeti leveleken, az 1945. inflációs időszak leveleit, kisebb területekről szóló összeállításokat, amelyek helytörténeti jelleggel is bírnak. S vannak űrhajózás, festészet, építészet és egyéb témakörű gyűjtemények is. Az alkalmi posta május 3-4. és 5-én emlékbélyegzőt használ a kiállítás helyszínén feladott levelekre. Bizonyára érvényesülni fog a kiállítás mottója: a filatélia összeköti a nemzeteket.
