Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-02 / 75. szám

4 1991. ÁPRILIS 2; A szerkesztőség postájából A toborzóváros fogadja a hagyományőrzőket A Magyarország Felfedezői Hagyományőrző Szövetség másfél éves múltra visszatekintő gyermekmozgalom. Célja: a magyar történelem két dicső korszakának, a Rákóczi és Kossuth szabadságharcának kutatása. Számos országos rendezvénnyel büszkélkedhetnek, és ilyen­re kerül sor április 3-án, amikor Jászberény mint toborzóváros fo­gadja az 1849-es tavaszi hadjárat csatatereit végig járó expedíciós hagyományőrzőket. A szövetség országos elnöke ennek előkészítése­kor találkozott a város polgármesterével, s izgalmas történetre buk­kant. A polgármester ükapja Az élet, a véletlen a legna­gyobb rendező, meglepetésszer­vező! Bekopogok Jászberény polgármesteréhez - most látjuk egymást először -, s kezdem be­mutatni szövetségünket, mesé­lek a hagyományőrző gyerekek­ről. Amikor ott tartok, hogy már egy honvédszakaszt kitevő gye­rekhősünk van, felcsillan a szé­féi egy 13 éves fiúra, aki nagyon ügyesen vezette a tábor körül ka- tonásdit játszó pajtásait. Napok teltével a fiú könyörgött a had­nagynak, hogy vigye magával az erdélyi csatákba. Amikor a szü­lők engedélyezték, együtt indul­tak tovább. A fiúból Bem seregé­ben csakhamar főágyús, két lo­vas ágyú parancsnoka lett. me. - Tudod, hogy a családunk legszentebb kincse egy honvéd­tisztet ábrázoló festmény? Az ükapám volt, de édesanyám min­dig úgy beszélt róla, hogy egy- szercsak érezni kezdtem: ismer­tem őt. Pedig csak az emléke, az üzenete ült mellém esténként. - De hát mi gyerekhősöket kere­sünk, hogy őket ültessük a mai gyerekek mellé, mintha testvére­ik lennének - mondom.- Azért izgalmas a történet, mert a család megőrzött egy új­ságlapot a múlt századból, amit a háborúk viszontagsága megron­gál ugyan, de annyit megtudha­tunk belőle, hogy dédapám és felesége megmentett egy gyer­mekhonvédet. - Itt kellett félbe­szakítani a beszélgetést, s aztán várni, hogy az emlékek között megtaláljuk a hiányos lapot, s iz­gulni, a nyomok elvezetnek-e egy újabb gyerekhőshöz, bizo- nyitható-e a családi hagyaték? Levéltári búvárkodás, nyomozás következik - sikerrel, mert előke­rül a dokumentum: Az ükapa - Böhm Vilmos - a délvidéki har­cok idején, 1848 őszén, hősies- sgééért hadnagyi kinevezést ka­pott. Az ifjú tiszt Óbecsén figyelt (Rendkívül ügyes célzó volt.) Amikor az orosz túlerő letörte a nemzet szabadságharcát, Böhm Vilmos ifjú felesége útra kelt, hogy férjének - aki ekkor már a nagyszebeni hadcsaták tüzérpa­rancsnoka volt - kegyelmet sze­rezzen a nagyhatalmú hercegnél. Magával vitte az őrnagy véden­cét, a tüzérfiút. Neki Nagyvára­don szerzett hatósági felmentést, hiszen mit is kezdhetett volna a bíróság egy sebesülésből alig fel­épült sovány gyerekkel? S ki volt a megmentett hős fiú? Than Ká­roly, a később világhírűvé lett kémikus tudós. Testvére Than Mórnak, aki festményekben örö­kítette meg Bem diáktüzéreit. így ért véget az a történet, amelynek elején szimpátiát és segítő támogatást kértünk a pol­gármestertől, s ő még ráadást is adott. Egy hős fiú igaz törté­netével gazdagította az örökösök táborát. Ha egyszer lesz a szövet­ségünknek tiszteletbeli hagyo­mányőrző tagsága, az erről szóló első emléklapot dr.Mágyar Le­vente kapja. (A felvétel róla ké­szült. Fotó: Faragó László) Rakó József a szövetség országos elnöke Közbenjártunk Hosszú volt az út hazáig Október 18-án, délután fél háromkor a Hetényi Gáza Kór­háztól taxival mentünk haza, Tiszatenyőre. A lányom jött ér­tem, ő ült előre, mégis érzékel­tem, hogy valami nincs rend­ben, mert teljesen ismeretlen útvonalon megyünk. Nem Tö- rökszentmiklós felé, a 4-es fő­úton, hanem Szandaszőlős- Martfű-Bagimajor-Kengyel... A FÓTAX1 szolnoki kiren­deltségvezetőjét, Nagy Pált kértük az ügy kivizsgálására, aki megállapította, hogy gép­kocsivezetőjük csaknem 20 ki­lométerrel hosszabb úton vitte haza (oda-vissza számolva) az utast, mint kellett volna. Olva­És most tessenek megfogódz­kodni: ezerkilencszáz-vala- mennyit kért a taxis, de a leg­nagyobb megütközésemben odaadtam 2000 forintot. Ám a mai napig sem tudok napirend­re témi felette és végtelenül bánt, hogy egy 73 éves beteg asszonnyal így kibánt. Hajnal Papp Lajosné Tiszatenyő sónk panasza tehát jogos. Azonnal intézkedett, hogy a visszajáró 600 forintot a taxi vezetője Hajnal Papp Lajosné címére postázza, és a történte­kért ezúton is szíves elnézését kéri. Fehér műanyag biléta a Rip-rop-ban? Nemrég vásároltam a szolnoki Skála Áruházban egy csomag Rip-rop csirkefasírtot. A kilós nylonzacskóban nem találtam címkét, mely arról tájékoztatna, kinek a terméke, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, mert a húsfé­leségben egy 3 centis, fehér mű­anyag bilétát találtam - sütés után. Még jó, hogy nem harap­tam rá! Ezúton kérdezem a gyártótól, a termék meósától,. hogyan kerül­het élelmiszerbe ilyen méretű, feltűnő idegen anyag? Netán a dolgozó játékosságából? Ha már sikerült elvennie az étvágyamat, kérem, hogy az efféle játéktól sürgősen vegyék el - ha tudják - a tettes vagy tettesek kedvét is.' (íme a beküldött tárgy, amiről szerkesztőségünkben egy fotót készítettünk.) Deák Ferencné Szolnok Hozzászólás cikkeinkhez A módszerek valóban nem változtak Molnár H. Lajos esete Az Új Néplapban március 9-én Molnár H. Lajos '’Simonná esete az alapos gyanúval" címmel cik­ket írt, melyben annak a vélemé­nyének adott kifejezést, hogy az IKV az egyik dolgozóját - mert ő valamikor nyilatkozott - üldözi. Úgy veti papírra a gondolatait, mintha nagyobb részt az nem az övé, hanem az üldözött Simon Istvánnéjé lenne. Az újságcikk nagyrészt valót­lanságokat tartalmaz. Olcsó hú­zás lenne azt állítani a vállalat részéről, hogy könnyű Molnár H. Lajosnak ilyen cikket írni, hiszen ő valószínű telepatikus képesség­gel is rendelkezik, előre megsejti január 3-án, hogy mit fogmonda­ni Simonná január 20-án, de én ezt nem állítom, valószínű elírás. Azt azonban már állítom, hogy e cikk megírásakor a tisztelt újság­író nem volt körültekintő, sőt már az előző cikkéhez szerzett adatok megszerzésekor sem járt el úgy, ahogy az egy közönséges halan­dó újságírótól elvárható. Lehet, hogy Molnár H. Lajos nem az? Az információit kiszolgáltatónak nem mutatkozott be, s ha az ő kifejezéseit használnám, azt mondhatnám, anélkül, hogy tud­ta volna, Simonnénál be van-e ágyazva, vagy van-e nála valaki, beállított hozzá, nem közölte, hogy ő egy újságíró, és hogy az elhangzottakat fel fogja használ­ni. Azért sem volt ez esetben kö­rültekintő, és alapos, mert tudnia kellett volna, hogy a vállalati adatokat nem biztos, hogy a ház- felügyelő ismeri a legjobban az IKV-nál. Lehet, hogy az üres la­kások helyzetéről a vállalatnál mások sokkal jobb, pontosabb in- formációval rendelkeznek. Amennyiben felkeres, elmond­tam volna neki, hogy 1991. janu­ár 20-án, amikor első cikkéhez adatokat szerzett, a szolnoki Zagyvaparti-sétány 4-5 sz. épü­letben három üres lakás volt ki­utalható állapotban, és három üres lakáson a kivitelezők még dolgoztak. Annak megállapítása érdeké­ben, hogy a fenti adatok helye­sek, Molnár H. Lajosnak felaján­lom, tanulmányozza át a Zagyva­parti-sétány 4-5 sz. épületre, az 1990-re vonatkozó, üres lakások­ra készített statisztikát, amely ta­lán meggyőzné arról is, hogy a két épületben általában havonta összesen - és nem épületenként ­2-3 lakás volt üres, de az is elő­fordult, hogy 4-5. Az is igaz, hogy ezekből több lakást - a meg- üresedést követően, 10 napon be­lül kiutaltunk. A cikk olyan állí­tásokat is tartalmaz, amely nem­csak a vállalat, hanem azon dol­gozók hímevét is sérti, akik Si­mon Istvánnénál eljártak. Né­meth Józsefné, Pálinkás Gabriel­la, Kissné Kovács Terézia, Si­mon Julianna, Bartucz Istvánná a i felületes újságírással leghatározottabban visszautasít­ják, hogy ők udvariatlanul léptek fel a dolgozóval szemben. Si­monná maga nyitott ajtót, amikor felkeresték, ő tessékelte be a vál­lalat dolgozóit a házfelügyelői lakásba. Simonnét a jogosulatlan nyi­latkozata miatt semmiféle retor­zió nem érte. A vállalat, amikor írásbeli figyelmeztetésben akarta részesíteni, azt azért tette, mert 1991. február 13-án nem teljesí­tette a munkaköri leírásban fog­laltakat, nem söpörte le a megje­lölt időben a munkaterületét. Ezt a tényt Simonná jegyzőkönyv­ben is elismerte. Állítása szerint is a hóeltakarítást 7,10 órakor kezdte el - annak ellenére, hogy az utca takarítását a kiadott utasí­tás és érvényes rendeletek szerint 6 óráig el kellett volna végeznie. Az újságíró által védelmébe vett házfelügyelő február 17-én sem takarította le a munkaterületét, mert úgy ítélte meg, hogy ott nem szükséges - annak ellenére, hogy a járda havas volt. Molnár H. Lajos kifogásolta a fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása során alkalmazott szövegrészeket. Tájékoztatom, hogy a fegyelmi eljárás megindí­tásához alapos gyanú kell, s a meghallgatás során felvett jegy­zőkönyv aláírása előtt - miután azt nem a meghallgatott írja - az aláírónak el kell ismernie, hogy amit aláírt, azt diktálta be a jegy­zőkönyvbe. Ennek szakszerű szövege az újságíró által is idé­zett és megcsodált jegyzőkönyvi rész. Csupán annak igazolására, hogy a vállalat mennyire jogsze­rűen és a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően járt el, az Új Nép­lapnak megküldöm az 1990-ben kiadott Munkajogi Kézikönyv 587. oldalának fénymásolatát és a Vállalati Iratminta című könyv 131. oldalát. Ezek szó szerint tar­talmazzák az újságírónak "tet­sző", a fegyelmi eljárás megindí­tásáról szóló határozatban és a meghallgatási jegyzőkönyvben kifogásolt szövegrészeket. A cikk feleimével egyébként teljesen egyetértek. Nekem is az a véleményem, hogy a módszer a régi. Egyes újságírók módszerei nem változtak. Változatlanul kultúrálatlanul szereznek infor­mációt; olyan újságírók foglal­koznak a legkülönfélébb ügyek­kel, akiknek ahhoz a legalapve­tőbb ismeretük sincs meg, nem tájékozódnak megfelelően. Szá­mukra egy a lényeges, hogy va­lakiről, vagy valamiről negatívan írjanak, szenzációt keltsenek. Azután, ha már valakit vagy va­lakiket meghurcoltak, lerántot­tak a sárba és kiderül, hogy még­A tárgyalóteremből Duhajkodó tolvaj A kenderesi Horváth Sándor (Honvéd út 16. szám alatti lakos) nem sokszor került összetűzésbe az igazságszolgáltatással, hiszen eddig egy alkalommal - vagy hat éve történt - állt bíróság előtt, súlyos testi sértés bűntette miaft. A lopásban - saját állítása sze­rint - igen járatlan, már az első próbálkozásba belebukott. Igaz, a kudarchoz hozzájárult, hogy jócskán feltöltötte magát alko­hollal. Tavaly november 19-én, kora délután úgy érezte, nem elég a délelőtt elfogyasztott, tetemes mennyiségű ital, rá kell töltenie, hogy elérje a kívánt bódulatot. Mivel pénze már nem volt, a szolnoki Szövetség Áruházban próbált észrevétlenül elcsenni egy üveg konyakot. Eközben oly gyanúsan viselkedett, hogy két üzleti dolgozó nő is észlelte az esetet. Egyikük elállta a bejárati ajtót, míg a másik megkísérelte visszatartani a tolvajt. Horváth Sándor azonban iszonyúan fel­dühödött, hogy észrevették, ezért kabátja alól előkapta az üveget és a falhoz vágta. Hogy dühének nagyobb nyomatékot adjon, ököllel megütötte az egyik dolgozót, majd a bejárati ajtót is berúgta. A berobbanó aj­tóüveg cserepei megsebesítették az ajtót elálló dolgozót is. A du­hajkodó tolvajt végül a boltban tartózkodó, megbotránkozott vásárlók segítségével lehetett megfékezni. Horváth Sándort a Szolnoki Városi Bíróság március 12-én, dr. Fodor Erzsébet vezetésével megtartott tárgyalásán garázda­ság, rongálás és könnyű testi sér­tés vétsége miatt mondta ki bű­nösnek és 8 hónap, végrehajtásá­ban 2 évi próbaidőre felfüggesz­tett fogházra ítélte, valamint 3.500 forint mellékbüntetést szabott ki. Az ítélet jogerős. „Bence” sincs igazuk, vagy valótlanságot írtak, akkor még annyit sem tesz­nek - megjegyzés nélkül, hogy azt mondanák a sértett félnek: "pardon, tévedtem”. Ez ügyben is egy volt a lényeg, hogy az IKV rosszindulatát a dolgozójával szemben bebizonyítsa. Ha nem ez lett volna a célja, akkor azt kellett volna mondania Simon Istvánnénak, hogy ön nem vé­gezte el maradéktalanul a mun­kaköri feladatát, nem úgy takarí­tott, ahogy azt írásba foglalták, - mert ismerte a jegyzőkönyvek tartalmát - ezért a vállalat joggal figyelmeztetheti - akár írásban is. Ha kételyei támadtak, miért nem ismerte meg a másik fél vé­leményét? Ehelyett úgy tüntette fel magát, mint a dolgozói érdek képviselője, de ma már az ilyen­fajta képviselet fabatkát sem ér. A dolgozóban tévesen azt az ér­zést kelthette, hogy neki van iga­za - még akkor is, ha nem végez maradéktalanul jó munkát, elhi­tette vele, hogy a vezetőnek nincs joga felelősségre vonni őt. Abban a reményben írtam a válaszcikkemet, hogy talán Mol­nár H. Lajos Úr megváltoztatja az IKV-ról alkotott álláspontján és belátja, hogy a vállalat vezetői az írásbeli figyelmeztetéssel, il­letve a fegyelmi eljárás lefolyta­tásával a dolgozót csak jobb munkára szerették volna késztet­ni. A figyelmeztetéssel nem a dolgozó üldözése volt a célunk, hanem az, hogy a vállalat és dol­gozója minél jobban szolgálja Szolnok város, a Zagyvaparti­sétány lakóit. Amennyiben a Tisztelt Újság­író Urat érdeklik az ügy további részletei is, úgy a rendelkezésére állok, és bemutatom, hogy éppen ebben az időben még másik há­rom házfelügyelő és háztakarító - azonos okok miatt - kapott írás­beli figyelmeztetést, sőt a nem megfelelő munkavégzés miatt ezt követően még négyen. A Simonná ügyében hozott in­tézkedések helyességét vagy helytelenségét ítéljék meg a Zagyvaparti-sétány lakói és az olvasói közvélemény. László József , igazgató Az IKV KFT? Ezt a néhány sort nem az igaz­gató úrnak szánom, mert ha ed­dig nem értette, miről van szó - és ez "hozzászólásából" egyér­telműen kiderül -, a legcseké­lyebb reményem sem lehet arra, hogy szelleme megtáltosodik. Az eddig avatatlanok kedvéért jegyzem meg a következőket. Nem úgy "állítottam be" gon­dolataimat, mintha a Simonnéé (bizony, j nélkül írják a "felüle­tesek") lennének, tényleg az övéi voltak. Más kérdés, hogy teljes mértékben egyetértek ezekkel. Ha körültekintés alatt azt értjük, hogy illett volna az IKV vezeté­sét is megkérdeznem arról, hogy szabad-e ilyen cikket írnom, ak­kor valóban elkövettem egy hi­bát: nem hagyattam jóvá saját véleményem. De nem érdekelt, hogy az intézmény statisztikáján melyik és hány üresen álló lakás, miként van "nyilvántartva". A tény így is tény: a lakások közül több üres, és "elszólása" miatt Simonnét valóban bünteti az IKV Bartucznéja. (Ezt és nem az IKV munkájának egészét tettem szóvá.) Másképp mivel magya­rázható, hogy négy évig semmi bajuk nem volt a házfelügyelő­nővel, de két hónapja legkeve­sebb hatszor ellenőrizték, zak­latták, fegyelmit indítottak elle­ne. Annyira felületes nem vol­tam, hogy erről írásos bizo­nyítékaim ne lennének, és ne kérdeztem volna meg a lakókat, akik egyöntetűen állították: az­óta van tisztaság, rend a két gar­zonházban, amióta ő takarít. Ab­ban pedig Simonná a legilletéke­sebb, hogy megítélje: az IKV-s látogatói vagy én zaklattam, hogy én szereztem-e be kultúrá­latlanul az információimat, vagy Bartucznéék közölték vele ud­variasan, mennyire nagy a baj. Egyáltalán nem látom be, mi­ért kellene az IKV bocsánatáért esedeznem. Nekik kellene meg­köszönniük, hogy felhívtam a fi­gyelmüket még meglévő sajná­latos mentalitásokra. Magam is azt mondom, az ügyben ítélje­nek a lakók, az olvasók. Az ítélet helyességéhez kétségem nem fér, csupán arra vagyok kíváncsi, megírják-e? Molnár H. Lajos Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom