Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-09 / 58. szám
Néplap 1991. MÁRCIUS 9. udom. hogy télnek is kell lenni minden év-Tben, de arra senki nem kényszeríthet, hogy szeressem is. Jó, nem panaszkodhatunk. Nincs huszonöt fokos hideg és nincsenek pusztító hóviharok. Eddig még irgalmasabbik arcát fordította felénk ez a tél, s hajói imádkozom, talán nem is komorul el. De csak többe kerül a: élet is a fűtés miatt, csak nehezebben száradnak mosás után a vastag téli ruhák, csak több áramot használunk, és az infarktus kerülget velem együtt másokat is, amikor jönnek a számlák, melyeket egyre nehezebben fizetünk ki. Ez a dolog anyagi oldala. Nekem mégis az fáj, hogy kopaszok a fák, hogy lehangoltnak érzem magam, ha a deres mezőkön csak a fekete varjakat látom. Számolom a napokat, mint a rab szabadulása előtti hónapokban, számolom, mennyi telt el már belőle, és várhatóan mennyi kell még, mire újra kizöldül a kertem, mire meglátom újra a frissen sarjadt fű selymét, díszalmafám rózsaszín virághabzását, orgonafáim nyílását az ablak előtt. Számolom a napokat, mire újra kivirágzik a nagy cseresznyefa, és megérem megint, hogy alatta állva úgy érzem magam, mintha templomban lennék. Olyankor szinte tapintható és szent ott a csend. A csend mögött mégis láthatatlan orgonák szólnak, olyan szépen, hogy beleremeg a szívem. Szomszédaim kertjében újra virágzik majd a tulipán, fehéren, vörösen, sárgán, és naponta, munkába menet is felderül a szívem a látványuktól. így karácsony, szilveszter után olyan sivár lesz minden. Farsangolással szokták felejteni a bút, tánccal, zenével, víg mulatozással - de kinek van kedve itt most mulatozni? És ebben már nem a tél a hibás. Most mindenki szorong, mindenki aggódik, naponta hallgatjuk a háborús híreket, és nekem eszembe jutnak azok a szegény anyák, akiknek ott vannak a fiaik. Vajon nekik van-e erejük mulatozni most? Gondolom, nincsen. De mintha minekünk sem lenne. Mindegy, hogy a postás hányszor csenget, a lényeg az, hogy főleg számlákat meg csekkeket kézbesít. Kiteregetem magam elé az OTP újabban divatba hozott ezerötszáz forintos csekkjeit, és míg kint egy varjú károg a diófa ágán kárörvendezve, arra gondolok, aki ezt kitalálta. Még csak nem Bán Zsuzsa: Tavaszról álmodom is haraggal. Csak eltűnődöm. Miből gondolta, hogy még ezt is kibírjuk? Végül is neki lesz igaza, akár kibírjuk, akár nem. Akit még nem lakoltattak ki, ahhoz majd bekopog a végrehajtó, és körülnéz, van-e valami, amit elvihet. Lehet hogy talál. Színes tévét, videót, amit véres verejtékkel szereztek meg. Magnót. Már ahol van, ékszereket. De ahol van, az be tudja fizetni az ezerötszázat is talán. Nem tudom. nagy rendszerváltásban most is A visszajutunk a valamikori padlásseprésekhez, csak más a neve. Áremelések, személyi jövedelemadók, helyhatósági adó, ezerötszáz forintok a korábbi kamatokon túl, négyzetméterek felmérése, megnézik, nem szívsz-e több levegőt, mint amennyit megengedtek. Végül is kezd szépen gyarapodni a szegénykonyha-hálózat, ha úgy gondolod, hogy dolgozol látástól vakulásig, aztán talán csak megélsz belőle, hát most megtudod, hogy tévedtél! Itt nem az él meg, aki dolgozik. Vannak szakmák, ahol egész jól fizetnek. Nem akarok megsérteni senkit, ezért nem sorolom. Szóval vannak ilyen munkakörök, csak nem mindenkinek van gyomra hozzá. Különben a gyomor amúgy is csak viszi a pénzt. Minek van? nagy országépítésben úgysem A veszed semmi hasznát. Ugyanis most megint benne vagyunk az országépítésben, csak azt nem érti az ember, hogy minél vadabbul építjük, már négy ven-valahány éve, miért ván az, hogy egyre jobban LEÉPÜL? Ezen el lehetne gondolkodni, elsősorban ott fent. De most más dolguk van. Először is keményen odamondogatunk Iraknak - szinte látom, hogy beleborzong a félelembe Húszéin -, aztán itthon csinálunk rendet, és a végén majd elcsodálkozunk, hogy annyi szív hiába onta vért... Én meg számolok. Először azt, hogy a részemre előzékenyen küldött csekkek közül .mennyit nem bírok befizetni, aztán a négyzetmétereimet, aztán visszatérek kedvenc januári foglalatosságomhoz: számolom a napokat tavaszig. Semmi másban, de abban az egyben biztos vagyok, hogy a tavasz eljön. Nyájasan és érzéktelenül néz majd le a Nap a Földre, ahol bombák robbannak, vér folyik, ahol gyomrok korognak. És kibontja rózsaszín virágát a díszalmafám, illatoz majd a lila orgona az ablakom előtt, átölelhetem a virágzó cseresznyefa törzsét. Ez biztos. Ahogy a kondíciómat elnézem, addig még kihúzom. És várok. Mert ha mást nem, ezt biztosan várhatom. Van egy darab kötelem, de csak rámosolygok csendesen. Azért sem húzom fel magam, mert lehet, hogy a jövő héten belőle főzök spárgalevest a gyerekeknek. Méghogy nincsenek tartalékaink! Milyen jól kigondolták ott fent! A vesémbe láttak. Tényleg vannak... Végre hazatérnek hamvai Mészáros Lázár, a tudós és katona Az utókor némelykor igazságtalan, mint például Mészáros Lázárral is. Petőfi Sándor Nyakravaló című gúny verse tette széles körben ismertté az első felelős magyar kormány hadügyminiszterének nevét. Történt ugyanis, hogy az egyenruhához tartozó nyakkendő viseléséről Mészáros Lázár vitába keveredett a költővel, ki akkor századosi rangban szolgált. A hadügyminiszternél Bem tábornok futárjaként jelentkezett Petőfi, ámde hiányos öltözetben; nyakravaló, azaz akkori szóhasználat szerint kravátli nélkül. Ezt kifogással illette a hadügyminiszter, mire Petőfi gúnyverssel válaszolt. Mészáros Lázár Baján született 1796. február 20-án. A családi hagyományok folytatása helyett a katonatiszti pályát választotta. 1813. augusztus 1- én lett a császári-királyi hadsereg katonája, szolgálatát a 7. huszárezredben kezdte. Részt vett az 1814-15-ös, majd az 1831 -es itáliai hadjáratokban. Hősiességéért 1837-ben őrnagyi előléptetés ajutalom. Aztán 1845. október 20-ig, ezredesi kinevezéséig a szintén Lombardiában állomásozó 5. huszárezrednél szolgált. Közben az irodalommal és a politikával ismerkedett. Az itthoni eseményeket nyomon követte, különösen Széchenyi István nagyszabású tervei nyűgözték le. 1837-től folyamatos a levélváltás köztük - Mészáros kezdeményezésére. Gondolataikat rendre kicserélik. Széchenyi például a pesti gőzmalom felszerelését az ő olaszországi tapasztalatai alapján rendelte el. A rendszeresen publikáló katonát 1844 végén levelező tagjává választja a Magyar Tudós Társaság, ahogy az Akadémiát akkor nevezték. Székfoglalóját 1845. október 28-án tartotta. A katonaságról című értekezése a társadalom, a gazdaság és a hadtudomány kapcsolatát vizsgálta. Ebben olvashatjuk: „minden nemzet csak annyit ér, amennyit munkája által szerzett nyers és feldolgozott terményeivel, önnön szükségletét kielégítve, feleslegeivel világi viszonylatban is résztveszen.” Állomáshelyén, Olaszországban értesült az itthoni forradalomról 1848 márciusában. Akkor szerzett tudomást hadügyminiszeri jelöléséről. A megbízatás elfogadása ellenére csak ezredének átadása után, május 23-án tudott Pestre jönni. Az eskü letétele Után átvette hivatalát, amit másnap „Polgártársak!” kezdetű felhívásában az ország népének tudtára adott. Az új hadügyminiszter elévülhetetlen érdeme, hogy rendre kiállt „Magyarország törvényes jogai megőrzése végett”, követelte: a katonai esküt a magyar alkotmányra tehessék le. Intézkedések sorát hozta a katonai rend és fegyelem megszilárdítására. Részt vett a honvédelem megszervezésében és a hadműveletek irányításában. Mikor kellett, hadtestparancsnoki feladatot vállalt. 1849 januárjában például Kassa visszafoglalására vezette katonáit - igaz, sikertelenül. . A kudarc miatt benyújtott lemondását azonban az országgyűlés nem fogadta el, sőt megválasztották az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjának. Két hónappal későbbb komoly nézeteltérése támadt Kossuthtal a szabálytalan tiszti előléptetések miatt. A tudós katona 15-én lemondott beosztásáról. Hadügyminiszteri érdemeinek megörökítéséről és altábomagyi előléptetéséről az országgyűlés határozott. Később maga Kossuth nevezte ki a „hazánkbeli összes katonai növendék főfelügyelőjévé”. A hadi helyzet rosszabbodása miatt vállalta el a „nemzet hadseregei fővezére”, majd később a honvédsereg táborkari főnöki beosztását. Augusztus 9-ig látta el ezt a feladatot, öt nappal később Törökországba emigrált a megtorlás elől. Előbb Angliában, majd Franciaországban telepedett le. Aztán a kíváncsiság Amerikába vitte, ahol farmerkedéssel próbálkozott. Közben itthon a pesti haditörvényszék 1851 szeptemberében távollétében „rendfokozatának megfosztása melletti kötél általi halállal büntetendő” ítéletet szabott ki rá. A honvágy azonban nem hagyta nyugodni Amerikában. Lady Longdale, gróf Teleki Sándomé anyjának hívására 1858-ban visszatért Európába, s az angliai Eywoodba költözött. Néhány hónap múlva, november 16-án ott érte a halál. Kívánsága szerint magyar földbe akart megtérni, szeretett szülővárosában, Baján kívánt végleg megpihenni. Az angol hatóságok mindeddig megtagadták hamvai kiadatását. Most végre elhárult minden akadály hazahozatala elől, s az első felelős magyar kormány hadügyminisztere magyar földben pihenhet. Március 15-én a bajai temetőben helyezik végső nyugalomra. Gyerkó Katalin Pardi Anna: Zöld Egy zöld ízért reszket a szám. Egy zöldért, mi mindenütt jelen van. De gyümölcsként éretlen még. De mit segítenek a jóslatok? Kérdi Franz Werfel Jeremiástól. Amíg be nem telnek, senkit meg nem javítanak. Amikor meg betelnek, már nem segíthetnék többé senkit. A vállalkozó a vállalkozó pár figyelmét felhívta az almára, hogy ne egyenek belőle. Tudta, azonnal megteszik, hogy a paradicsomon kívül is kertek legyenek. Azóta is a kemény, keserű héj. Héják a gömbnek esve. Vadalmákkal a vészhelyzetek hogy hívnak, kergetnek, veszejtenek. Egy átlagos intelligenciának ha alig van valamije, mi kéne itt, mondd? Jó jóslat, mi naponta betelik, és sok zöld, több fény, földibb paradicsom. Kamarás István: Már hetek óta nagyon üresnek érezte házát, fogta hát magát és elment a csiga a rendelőintézetbe. A sor csigalassúsággal haladt. Végre odaért a kisablakhoz.- Fülészetre? - kérdezte a kartonozó hölgy.- Kérem, nekem nincs fülem - pironkodott a csiga- Fogászatra? - kérdezte a hölgy.- Kérem, nekem nincs fogam - sajnálkozott a csiga.- Szülészetre?- Kérem, nekem nincs udvarlóm - szégyenkezett a csiga.- Akkor csigászatra! - döntött a hölgy, és kiállította a kartont. Csigasor állott a csigászat előtt.- Nyugalom, csigavér - nyugtatta a csüggedt csigákat egy facsiga.- Búúúúúúúú! - búgta a búgócsiga.- Magának könnyű - mondta a csigabiga.- Aztán miért? - csodálkozott a búgócsiga, mert még sohasem érezte úgy, hogy könnyű neki.- Mert, ha gondol egyet, elbúgja magát - magyarázta a csigabiga.- Azt hiszi, ez ilyen egyszerű? - kérdezte keserűen a búgócsiga.- Azt! Búgni akárki tud. Tessék: Búúúúú! - búgta a csigabiga.- Ez így könnyű! De gondolni egyet és utána búúúúúgni! - búgta a búgócsiga.- Ne búgjanak olyan nagyon! - figyelmeztette őket az asszisztens, és behívta az éti csigát, a meztelen csigát és azt a csigát, aki már hetek óta üresnek érezte a házát.- Mi a panasza? - kérdezte a doktor az éti csigát.- Ennivaló vagyok - panaszolta az éti csiga.- Valóban ennivaló - állapította meg a csigadoktor, és igazolást adott erről.- Vetkőzzön le, kérem - kérte az asszisztens a következőt. A meztelen csiga levetkőzött, egészen meztelenre.- Mi a panasza? - kérdezte a doktor.- Pucér szeretnék lenni. Valami könnyű kis anyagból. Fejírták neki.- És ön? Látom, teljesen el van csigázva - bólogatott a csigász, s megkopogtatta az ürességet érző csiga házát.- Szabad! - felelte a csiga.- Tessék befáradni! A doktor befáradt, a csiga hellyel kínálta.- Tetszik itt? - kérdezte a csiga.- Nagyon! - lelkendezett a csigadoktor.- Itt minden olyan otthonos.- Maradjon, ha jól érzi magát! - biztatta a csiga.- Csigabiga, gyere ki! - hívogatták őket odakintről.- Egy fityiszt! - kiabálta ki a csigadoktor, és kényelmesen elterpeszkedett a karosszékben.- A szarvunkat sem toljuk ki? - kérdezte a csiga.- Van eszünkben! - nevetett a csigadoktor.- Kapsz tejet, vajat - búgta a csiga szerelmetesen, és kisietett a konyhába. Győrfi Sándor: Csikó Csigamese
