Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-08 / 57. szám
2 1991. MÁRCIUS 8. A váltásnak nem politikai okai vannak Fidesz-küldöttség Párizsban Befejezte párizsi megbeszéléseit a Fidesz küldöttsége. A küldöttséget fogadta Laurent Fabius, a Nemzetgyűlés elnöke. Megbeszélést folytattak Lionel Stoleru miniszteri rangú tervezésügyi államtitkárral, továbbá a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatalának vezető szakértőivel. Találkoztak Raymond Barre volt miniszterelnökkel, a legfontosabb pártok parlamenti csoportjának vezetőivel, valamint az üzleti körök jelentős képviselőivel, a Francia Gyáriparosok Szövetsége és a Francia Export-Tanács szervezésében. Államtitkári kinevezés Göncz Áipád köztársasági elnök 1991. március 7-ei hatállyal - a miniszterelnök javaslatára - dr. Misley Károlyt a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki. Amerikai csapatkivonás az Öbölből Megérkezett csütörtök délután az egyik angliai légitámaszpontra az Öböl-háborúban harcolt amerikai katonák első csoportja. A Londontól 100 kilométerre északkeletre lévő mildenhalli katonai légikikötőben 3 AWACS típusú légtérellenőrző és parancsnoki repülőgép szállt le, összesen 120 főnyi legény-' séggel. A három gép pénteken indul tovább Oklahomába. Nagy erejű robbantás Rigában Több mint 15 kilogramm trotilt robbantottak fel ismeretlen tettesek a szerdára virradó éjszakán Rigában, a szovjet hadsereg egyik tiszti lakótelepén. A lett köztársasági sajtó csütörtökön számolt be a merényletről. A lapok megírták, hogy a robbanás nyomán 24 család otthona lakhatatlanná vált, de nem tértek ki arra, hogy történt-e személyi sérülés. Albán menekülők áradata Az elmúlt három napban több ezer albán menekült Olaszországba Dürres kikötőjéből, miután erővel fölhatoltak mintegy 15 hajó fedélzetére - jelentette szerdán az AT A albán hírügynökség. A jelentés rámutat, hogy a biztonsági erők a hangosbeszélőkön elmondott felhívások és a levegőbe lőtt figyelmeztető lövések ellenére sem voltak képesek elejét venni annak, hogy az emberek a hajókra jussanak. (Folytatás az 1. oldalról) döntése volt. Hisz az igazsághoz hozzátartozik, hogy számára felkészültségének és képességének megfelelő munkakört ajánlottak föl, s azt javasolták, hogy dolgozzon a belügyminisztériumban vezető beosztásban. Jankovics (Folytatás az 1. oldalon) ron elérhető nyereség fele-fele arányban történő felosztása a célunk - a most általános, a gyár javára billenő kétharmad - egyharmados osztozkodás helyett -, ké-Zoltán azonban kötődik a megyéhez, a városhoz, s ezért inkább a nyugdíjazást választotta. Ezek után a leköszönő és a most hivatalba lépő rendőrfőkapitány megköszönte a bizalmat, s az ünnepélyes állománygyűlés véget ért. Nagy Tibor sőbb pedig az arányok további javításában bízunk.- Hogy ebből mennyit sikerül elérni, nemcsak az egyesülésen múlik. (A tegnapi tanácskozás után erre már nem találtunk módot, de az Új Néplap minél előbb igyekszik megtudni a feldolgozó üzemek, például a Szolnoki Cukorgyár álláspontját is - a szerk.) „Vitás ügyük” azonban nem csupán ebben a kérdésben van a cukorgyártókkal. Ezeknek az üzemeknek a privatizációját nem egészen az Ónok szájíze szerint képzelik el...- A privatizáció, a külföldi tőke beengedése ellen semmi kifogásunk, de megalázónak tartjuk, hogy az alapanyagot adó termesztőről sokan szívesen megfeledkeznének, amikor arról gondolkodnak, kinek is érdemes részesedést kapnia a társasággá alakuló cukorgyárakból. Igenis igényt tartunk mintegy 20 százalék körüli tőkehányadra. És arra is, hogy választhassunk: akinek van, az készpénzben, más - pár esztendőn át - az évenként a gyárba szállított répa ellenértékének benthagyásával, aki pedig vállalja, hitelből vásárolhasson részesedést. Persze nem a mostani 40 százalékkal kacérkodó hitelekre gondolok, hanem az ilyen privatizációt lehetővé tevő, támogatott 10-12 százalékos kamatba kerülő új hitelkonstrukcióra várunk nagyon. V.Sz.J. /---------------------------------------------------------------------------------^ Jut eszembe! Fura szerzet az ember. Miközben diszkréten átlép azon, hogy az Öböl-háborúban fajából tízezerszám pusztultak, számára a borzalom jelképévé az olajba fulladt kormoránok komorodtak. Engem az a hír rázott meg, miszerint az amerikaiak oldalán egy delfinegység is harcolt. Az orrukra szerelt gépfegyverrel semmisítették meg a szelíd és okos lények az aknarakó irakiakat. Hát nem tudom... Itt az ember azért már a teremtő kompetenciájába avatkozik. Eltűnődöm a következményeken. Ha a vérengző farkast lehetett hűséges háziállattá formázni, vajon ezek az észlények néhány háború után nem válnak-e embervérre szomjas vízi fantomokká? És vajon a géppisztoly-sorozatot leadó obsitos delfinhez a béke napjaiban bízvást közeledhet egy vízben hancúrozó gyermekcsapat? Hannibál annak idején elefántokkal kelt át az Alpokon, és a harci ormányosok minő nagy riadalmat okoztak a rómaiak soraiban. Szerencsére a történelem során túl sok hadvezérnek nem jutott eszébe őket csatárláncba állítani, ám az időnként megvaduló agyarasok génjeiben vajon nincs-e egy óriásmolekulányi emlékanyag a pun háborúból? Ha már az ember-ember elleni harcokat nem lehet elkerülni, vajon szükséges eszkalálni az egész világmindenséget? Aki mindezt végiggondolta, biztos, hogy beleborzong az olajtól csöpögő kormoránok látványába.-pb-V_______________________________________________J Dr. Szabó Győző, az ORFK vezetője az ünnepélyes állománygyülésen elbúcsúztatta a most leköszönő, és beiktatta az új megyei rendőrfőkapitányt. Fotó: Nagy Zsolt GITR-nyolcak Búzából túltermelés fenyeget? A termeltetés és értékesítés, valamint a műszaki szolgáltatás új útjait keresi 1991-ben a szolnoki székhellyel működő GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Részvénytársaság - közölték a nyolc megye mezőgazdasági téeszét menedzselő rt, csütörtöki szolnoki közgyűlésén. Mint hangsúlyozták, a rendszert is nehéz feladat elé állítja a mezőgazdaság jelenlegi, visszafejlődésben lévő állapota, s fokozza gondjaikat az olykor helytelen, megalapozatlan központi intézkedés is. Tavaly például az aszályra hivatkozva 44 ezer tonna búza exportjára rendeltek el stopot, az idén pedig már a túltermelési válság veszélyét hangsúlyozzák. Az export búza a nyakukon maradt, így kénytelenek előirányozni az idén 88 ezer tonna búza exportját. Megjelennek a tőzsdén is, hogy a megtermelt új kenyérnek megfelelő áron találjanak piacot. A búza mellett több gazdaságban tavalyi borsó is vár értékesítésre. A részvénytársaság - számításba véve a termelési kedv mérséklődését - igyekszik kedvezményeket is nyújtani a taggazdaságoknak. Ezek közé tartozik a termelés előfinanszírozása. A napraforgó termeléshez szükséges vetőmagot, illetve a gyomirtószereket megelőlegezik, az árát csak a termés betakarítása után kell kifizetni a gazdaságoknak. Kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelem segítésére, a biotermelés feltételeinek a megteremtésére, a szervestrágya hasznosítására, az utóbbira vonatkozóan találmányt dolgoztak ki, amely az őszi ÓMÉK-en is sikert aratott. A fejlődésben visszaesett műszaki ágazat forgalmának az ösztönzésére az rt-n belül új érdekeltségi rendszert vezetnek be. -EJó a privatizáció, de... — A nőket nem pipálják ki, ugye? Régi március nyolcadikáink védőszentje, Clara Zetkin, nyugodj békében! Hány, de hány nőnap előestéjén, hány és hány férfi rágta a pennáját, hogy frappáns köszöntőt írjon a gyengébb nem tiszteletére. Hogyan is kezdődjön... Majd persze később lesz szó az egyenjogúságról, ami sajna csak erre az egy napra szól néhol, de hát elvtársak, miért éppen a férfi-nő kapcsolatban ne lennének hibák? (Megbocsájtó és kedélyes morajlás.) Majd később lesz ilyen, de a kezdet... Mivel is induljon? S akkor beugrott Clara Zetkin, aki már akkor és ott. És azóta mindig. A napokban hölgyek áttetsző plasztikzsákban hordtak felfelé a lépcsőn piros-fehér műanyag edénykéket, kicsit zavartan kínlódtak vele. Azt mondták, a nőnapi ajándékukat cipelik. Nem tudom, miért találtam groteszknek a dolgot, hiszen ugyanilyen visszatetsző lett volna az is, ha a férfiak amolyan bumfordi Mikulásként, mondjuk az ebéd utáni szieszta alatt a kolléganők táskájába csempészik az ajándékot. Egyszóval, ezzel a nőnappal az egyik nem sem tud igazán mit kezdeni. Hát persze, a „Napoknak” a kultusza érthető és magyarázható. Egy ilyen gesztus elterelte időlegesen a bányászok figyelmét arról, hogy ostoba energiaprogrammal éppen a kenyeret veszik ki a kezükből bölcs vezetőik. Az Építők Napján senki nem arról beszélt, hogy az ágazat a sír szélén áll, miként a Pullaik és a Csanádik sem a barbár módon megszüntetett szárnyvonalak hosszát méricskélték, és nem az elfuserált dízelprogramot elemezték egyegy Vasutasnapon. A „Napok” során néhány órára éreztük a nyáj melegét, és a bőségesebb abrak azt az illúziót keltette, hogy fontosak vagyunk valahol valakiknek. Sajtónapon talán éppen azt a kezet kellett megcsókolni, amelyik a cikkünket kimagvazta. A Nőnapon a nők gondját kellett kipipálni. Amit a történelem során soha nem sikerült, azt egy sematikus korban március 8-án egy talpraesett szakszervezeti titkár ötperces beszédben lerendezte. Aztán virág, egy pohár konyak, és szervusztok, lányok, asszonyok! A „Napok” természetesen összemostak. A takarítónő és az igazgatónő ezen a napon egymás mellett ült, és koccintottak arra a szép világra, ami azt meghozta. Hát ez az: ha a mostani nőnapon eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy ilyen összeszürkített nők nincsenek, de vannak olyan emberek, akiknek a génjükbe a gyöngédség, a szépség és a fajfenntartás makacssága van bekódolva, s akik ezzel kompenzálják, hogy nem ők léptek elsőként a Holdra, és Amerika felfedezéséhez csak nevüket adták a hajó által, akkor úgy gondolom, hogy egy bántó sablonnal kevesebb lesz. Persze az sem baj, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a hölgyek a természettől kapott hivatásukat milyen kínkeservesen képesek ellátni. Elnézem a panelek közé született csemetéket, amint teszem azt a szolnoki Széchenyi lakótelepen először röppennek ki; kitotyognak anyjukkal és rácsodálkoznak a világra. Piszkot látnak, koszt, hulladékhegyet. Nekik ez lesz a természetes, de ha én fognám az apróság kezét, összefacsarodna a szívem. Nem kell ahhoz nőnapnak lenni, hogy az anyai méltóságot ne alázzuk meg ilyen mélységesen. Vagy mi lesz azzal a gyerekkel, akit egy munkanélküli családba vitt a gólya?... De ezek már anyák napjára és gyermeknapra való kesergések. Elmondom akkor is. Azért persze ma is legyen nőnap. Legyen puszi, csók, kinek-kinek mi jár. Csak kipipázás ne legyen! Mert ez méltatlan lenne a csodához, ami a nő. Marketingkommunikációs szakemberek képzése Szolnokon A magyar gazdaságban mind markánsabbá válnak a piaci viszonyok, ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik a kommunikáció, mint a piac befolyásolásának szinte egyedüli eszköze. A kommunikációs technikák üzleti hasznosításában jártas gazdasági szakemberek képzésére kezdett újszerű vállalkozásba a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szolnoki Tagozata, amikor megszervezte a marketingkommunikációs szaküzemgazdászok képzését. A három féléves posztgraduális (főiskolai oklevél a beiratkozás feltétele) oktatásra jelentkezett 46 hallgató tegnap kezdte meg tanulmányait. A három szemeszter alatt a résztvevők közgazdasági ismereteiket gyarapítják, a kommunikációs elmélet és szervezés témaköreit, a marketing és a kommunikáció kapcsolatát, valamint a verseny- és reklárftjog problémáit tanulmányozzák. TELEFONJA MÁR VAN...? De hívószáma nincs benne a telefonkönyvben, vagy benne van, de megváltozott? AJÁNLUNK EGY ÁTMENETI MEGOLDÁST! Minden vállalatnak, szövetkezetnek, vállalkozónak rendkívül fontos, hogy tudják lehetséges üzletfelei hol, milyen telefonon, telexen, telefaxon érhetik utói. Az elmúlt évben a megyében bekapcsolódott a távhívó-hálózatba - többek között - Karcag, Kisújszállás, Tiszafüred. Ezen települések hívószámai sem szerepelnek az 1988-ban kiadott megyei telefonkönyvben. Kb. 5-6000 kapcsolási számot hiába keresünk ebben a kiadványban. Az új megyei telefonkönyv 1991 végére, ’92 elejére várhatóan megjelenik. Addig még hátra van 9-10 hónap. S az idő pénz. Ezt az időszakot áthidalandó a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának kereskedelmi műsorait menedzselő “ECCO” Kereskedelmi és Marketing Kft. arra vállalkozik, hogy - hézagpótló szándékkal - rövid időn belül megjelenteti az új, illetve megváltozott hívószámokat tartalmazó TELEFONFÜZETET. Cégek, vállalkozások, kisiparosok, kiskereskedők számára áfával együtt 600.- Ft-ért nyújtjuk az alapszolgáltatást. (Cég neve, telephelye, telefonja). Kérjük az érdeklődőket, hogy az alábbi megrendelő postázásával egyidőben fizessék be a 600.Ft-ot az ECCO Kft. OKHB 450-10307 jelű számlájára. További igények: telex, telefax, embléma, tevékenységgel kapcsolatos kiegészítés stb. ügyében hívjákfel, vagy keressékmeg az ECCO Kft.-nél Zentai Zoltánt vagy Sáska Máriát. Telefon: 56/41-133 Egyéni előfizetőknek 200.-Ft-ért (áfával együtt) kínáljuk az alapszolgáltatást. Rózsaszín postautalványon befizetnek az ECCO Kft. címére (Szolnok, Kolozsvári út 2.) áfával együtt 200 forintot. Kérjük, az utalványon azt a nevet és címet tüntesse fel, amelyet a füzetben szeretne megjelentetni. Az utalvány hátoldalán pedig a hívószámát, illetve foglalkozását (ha ezt is meg akarja jelentetni) tüntesse fel. A 200 forintért járó alapszolgáltatás: név, lakcím, kapcsolási szám. Természetesen - ha önnek úgy kényelmesebb - személyesen is felkereshet bennünket. Az adatgyűjtés 1991. március 20-án zárul. Ezt követően kezdődik a szerkesztés. A kész telefonfüzet 1991. április elején jelenik meg. ✓ rádió HALLO! -ITT VAGYUNK! | MEGRENDELŐ | Megrendeljük az ECCO Kft. által szerkesztett TELEFONFÜZET-ben az alábbi adatok \ l megjelentetését: (nyomtatott betűkkel, jól olvashatóan kérjük kitölteni!) | CÉG NEVE:...................................... | :: . ; i 1 [ TELEPHELYE:..............-r................................................................j | KAPCSOLÁSI SZÁMA: ...................................... j | Az alapszolgáltatás ellenértékét (480.- + 120.- Ft áfát, összesen 600.- Ft-ot megrendelőnk ; i postázásával egyidőben befizettük az “ECCO” Kft. OKHB 450-10307 jelű számlájára. | *48888/ 1*