Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-08 / 57. szám
II. évf. 57. szám 1991. március 8., péntek Ülést tartott a kormány Jóváhagyták a négyéves gazdaságpolitikai programot A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a Kupa Mihály pénzügyminiszter által beterjesztett négyéves gazdaságpolitikai programot, - tájékoztatta a sajtó képviselőit László Balázs kormányszóvivő. Elmondotta, hogy kisebb szövegmódosítások után a testület tájékoztatásként megküldi a programot az Országgyűlés elnökének, valamint a parlamenti bizottságoknak is. Az elmúlt héten a program bizonyos mértékben változott, sikerült a korábban mutatkozó feszültségeket feloldani. Kádár Béla, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok minisztere úgy vélekedett, hogy a módosított változatban jól tükröződnek az észrevételei, és kedvező elmozdulás történt a külgazdasági orientáció felé. László Balázs arról nem szólt, miként alakul a jövőben az állami, illetve a kormányzati szerepvállalás a kelet-európai kereskedelemben jelentkező növekvő feszültségek következtében. Erről, várhatóan, Kupa Mihály pénzügyminiszter ad majd részletes információt a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A kormány foglalkozott a külgazdasági programmal is. A kiinduló pont: az idén a külkereskedelmi feltételek lényegesen rosszabbak a múlt évinél. Tavaly a dollárelszámolású külkereskedelemben mintegy 1 milliárd dolláros aktívum keletkezett. Ezt az idén semmiképpen sem sikerült megismételni. A szovjet gazdaság válsága mélyebb a vártnál, s ez igen kedvezőtlenül hat a kereskedelmi kapcsolatokra. A forgalom a feltételezettnél is gyorsabban csökken, 1990-hez képest 30-50 százalékos visszaesés is várható. Éppen ezért igen fontos, hogy meggyorsuljon a keleteurópai piacra termelő iparvállalatoknál az átállás, a piacváltás. A kormány jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap állandó magyarországi képviselője, Szapáry György megbízatásának egy évvel történő meghosszabbítását. A testület döntött arról is, hogy ad hoc bizottságot hoz létre a Budapest-Bécs Világkiállítás előkészítő munkáinak lezárására. A bizottság feladata, hogy részletes vizsgálatot végezzen a világkiállítás finanszírozásával kapcsolatban. A hónap végéig jelentést kell készítenie arról, milyen mértékben finanszírozható a rendezvény vállalkozói alapon, s mekkora teher nehezedik majd a költségvetésre. A bizottságban részt vésznek az érintett tárcák, a Magyar Nemzeti Bank, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői. MDF-egység A Magyar Demokrata Fórum parlamenti csoportja régen volt olyan egységes, mint most - hangoztatta Horváth Balázs, a párt ügyvezető alelnöke az MDF csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ezt az egységet erősítendő, a frakció március közepén kidolgozza működésének szabályait és megtervezi munkáját. Erre nem a frakcióvezető személye körül kialakult „ügy” miatt kerül sor, hanem azért, mert elkészült a -kormány jogalkotási terve, ami a négyéves gazdasági programmal együtt lehetővé teszi a hosszútávú tervezést. Kisgazda elégedetlenség A Kisgazdapárt sajnálattal vette tudomásul, hogy koalíciós partnerei a kárpótlási törvényjavaslat ügyében nem tartják magukat az elmúlt hetek egyeztető tárgyalásain létrejött gentlemen’s agreement-hez, s számos, a kisgazdák számára kulcsfontosságú kérdésben szinte provokatív módon visszakoztak - hangoztatta Oláh Sándor országos főtitkár csütörtökön a párt központjában megtartott sajtókonferencián. Állami V agyon ügynökség: minden eladó!-A hazánkban folyamatban lévő privatizáció üteme a nemzetközi összehasonlítások tükrében is jónak mondható, a privatizációt már végigjárt országokban sem haladt lényegesen gyorsabban a folyamat. Ami pedig a befektetői kezdeményezésű új privatizációs utat illeti, némi túlzással állítható, hogy minden eladó az országban. Jó a privatizáció, de... Nem is gondolnak a cukorrépa-termesztőkre A múlt év decemberének közepén alakult meg a Cukorrépa-termesztők Országos Egyesülete, amely az egy év alatt végzett munkát tegnap délelőtt értékelte Szolnokon, a Vállalkozók Házában tartott igazgatótanácsi ülésén. Az esemény után Lovász Dániel, az egyesülés ügyvezető igazgatója az Új Néplapnak az ágazatban működő gazdaságokat leginkább foglalkoztató problémákról nyilatkozott.- A répatermelő gazdaságok képviselői természetesen mindenekelőtt egy tisztességes ármegállapodást szeretnének kötni a feldolgozókkal. Ilyenre példa már van: a petőházi cukorgyár már megegyezett a körzetében dolgozó termesztőkkel, hogy az alapanyagból kinyerhető fehércukor 65 százalékát fizeti természetben (tehát cukorban) vagy pénzben a földművelő üzemnek. Egyesülésünk el kívánja érni, hogy az országban minden szerződést hasonló alapon kössenek. Kezdetben a fehércuk(Folytatás a 2. oldalon) Elszabadult rönkök a Tisza-tlldon. Szerencsés kimenetelű baleset történt tegnap kora délután Szolnokon a Tisza-hídon. Kati István balmazújvárosi lakos tehergépkocsijával a városközpont felé tartott, amikor pótkocsija leakadt és felborult. Rakománya (rönkfa) szétgurult a hídon, több órára lelassította a forgalmat. Szerencsére a közelben senki sem tartózkodott, így nem történt személyi sérülés. A baleset okának megállapítása műszaki szakértők segítségével folyamatban van. Fotó: Mészáros w <</ Meglepő terv Villamos erőmű földgázzal A hazai villamosenergia-termelést forradalmasíthatja az a terv, amely a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalatnál született. A legnagyobb hazai szénhidrogénipari cég szerint a rendelkezésre álló hazai és import földgázkészlet elegendő lehet ahhoz, hogy földgázenergiára alapozott kiserőmű hálózatot építsen ki külföldi tőke bevonásával A szolnoki nagyvállalat kezdeményezése máris felkeltette a külföldiek érdeklődését. Kanadai, amerikai cégek már jelentkeztek azzal a szándékkal, hogy részt vennének a program megvalósításában, ugyanakkor külföldön is hasznosítanák a Magyarországon szerzett tapasztalataikat. A Szolnok és Vidéke Áfész tisztelettel és szeretettel köszönti a mai napon nővásárlóit. Csak nővásárlóinknak ma valamennyi áruházunkban, szaküzletünkben, egyszeri 1000 Ft feletti vásárlásnál 100 Ft engedményt ajándékozunk. HA! (Elolvasta, vásárláshoz kivágja és magával hozza ezt a nőnapi hirdetést). „A NŐNAPON IS LEGYEN SZERENCSÉJE, LEGYEN SZERENCSÉNK!” *49007/1* Rendőrfőkapitány-csere A váltásnak nem politikai okai vannak Tegnap délután a megyei rendőr-főkapitányságon ünnepélyes állomány gyűlést tartottak, amelyen többek között megjelent dr. Szabó Győző, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Tóta Aronné, a köztársasági megbízott területi hivatalának vezetője, Boros Lajos, a megyei önkormányzatok elnöke, König László, Szolnok polgármestere, Zsemberi István honvéd vezérőrnagy, helyőrségparancsnok. Kovács Sándor rendőr alezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte a résztvevőket, majd pedig ismertették a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány parancsát. Ezek szerint a Magyar Köztársaság belügyminisztere a rendőrség kötelékében végzett eredményes munkája elismerése mellett, kérelmére 1991. február 28-i hatállyal nyugállományba helyezte Jankovics Zoltán rendőr ezredest, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjét. Ugyanakkor az országos rendőrfőkapitány a nyilvános pályázat eredményeként 1991. március 16-tól öt évre kinevezte dr. Fazekas Attila rendőr századost, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjévé, s egyben magasabb beosztásba helyezése alkalmából soron kívül rendőr alezredessé léptette elő. A parancsok ismertetése után dr. Szabó Győző kért szót. Mint elmondta, 1990. november 12- én a Parlament törvényt alkotott, s abban megfogalmazódott, hogy a rendőrfőkapitányok és rendőrkapitányok esetében meg kell nézni, hogy hol indokolt a személycsere. Mint ismeretes, ennek alapiján a rendőrség történetében először pályázatokat írtak ki, s az azokat elbíráló bizottság javaslatával egyetértve ebben a megyében az országos rendőrfőkapitány dr. Fazekas Attilát jelölte erre a tisztségre. Ez a döntés egyben azt is jelenti, hogy az eddigi főkapitány, Jankovics Zoltán rendőr ezredes felmentésre került, de nem politikai okokból - tette hozzá nyomatékosan dr. Szabó Győző. Ez a döntés Jankovics Zoltán (Folytatás a 2. oldalon) Gábriel-tarifa Szolnokon Lassabban ketyeg a taxióra mint Budapesten Tegnap több országos napilapban megjelent és a rádió is beszámolt arról, hogy a Gábriel Taxi Egyesület március 1-től alaposan megemelte szolgáltatásának díjait. Ezek szerint alapdíjukat 40, továbbítási díjukat 30, várakozási díjukat pedig 8 forintra növelték. Igen ám, csakhogy a különböző tudósításokból az nem derült ki, hogy országosan egységes intézkedésről van-e szó - a Gábriel Taxi Egyesületnek ugyanis legalább tizenöt nagyvárosban dolgoznak kocsijai -, vagy pedig az élőbb felsorolt tarifák csupán a fővárosban érvényesek? Nos, úgy tűnik, hogy az utóbbi dolog az igaz, mivel tegnap délelőtt fölkereste szerkesztőségünket Budai János, a Gábriel Taxi Egyesület Szolnoki Szervezetének vezetője, aki arról számolt be, hogy jóllehet ők is rákényszerültek március 1-jétől bizonyos tarifa emelésre, de az korántsem olyan nagy mértékű, mint amilyen a fővárosban történt. Hisz a szolnoki Gábriel taxisok alapdíjukat 15-ről 20 fo• rintra, továbbítási díjukat 20 forintról 26-ra, várakozási díjukat pedig 5 forintról 7 forintra emelték. Az eltérő mértékű áremelésre - mint hallottuk - minden szervezetnek joga van, ugyanis a gábrieleseknél az már bevett gyakorlat, hogy a különböző szervezetek helyileg határozzák meg a tarifájukat. Bizonyára úgy, ahogy azt a piac diktálja... Újra CÓKMÓK-vásár a Széchenyi-lakótelepen! 1991. március 9-én és 10-én, a zöld iskolában. Nyitva: szombat 8-18-ig, vasárnap 8-14-ig. JOVO DIVATJA - TAVALYI ÁRON!!.o ________________ 18 1 Jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) 34-743|i^""^^ rwsi