Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-04 / 53. szám
1991. MÁRCIUS 4. Néplap Hogyan tovább, Berekfürdő? (2.) VAGY Karcaggal, VAGY nélküle, VAGY... A kapunál kinn még a régi, címer nélküli tábla fogadja a szemlélődéit. Rajta: Karcag Városi Tanács V.B. szakigazgatási kirendeltsége, Berekfürdő. Mátyus Ferenc is évek óta itt dolgozik, igaz a hivatali titulusa változott, hiszen szaknyelven fogalmazva jelenleg közigazgatási alkalmazott. Érdekes vendégeket vár, olyan embereket, akik azért keresik majd fel, hogy a nagyapjuk egykori, elvett földjét szeretnék megtekinteni. Megtudni azt, mi lett vele, épült-e rá valami: szóval szem előtt tartani. Azt is elmondta nekünk, hogy 1 ezer 200 állandó lakos él ezen a fürdőhelyen, de nyaranta a létszám megközelíti, sőt el is hagyja a tízezret. Noha ilyentájt, március elején álmos, apró falunak tetszik a nyaranta zsibongó, zajos fürdőváros, tavaly ősszel itt is elkezdődött egy olyan folyamat, amelynek az a lényege, hogy a település jelenlegi státusa változzon meg. Erről kérdeztük a nagykun város egyik alpolgármesterét, dr. Hajdú Lajost, aki 1970-től Berekfürdő köztiszteletben álló orvosa, ráadásul ott is él.- Azzal kezdem, hogy ez a település, valaha a jelenleginél jóval kiterjedtebb tanyavilágával együtt mindig Karcaghoz tartozott. Ugyanakkor az is tény, hogy a helyhatósági választások lehetővé tették az önállóságot is. Tavaly tartottunk egy falugyűlést, amelyet kérdőíves felmérés előzött meg. Ennek a lényege az volt, hogy arról kellett dönteni: a falu szorosan Karcaghoz tartozzon-e, esetleg teljesen önálló legyen, vagy városrészi önállóságot kérjen? A négyszáz megkérdezett kétharmada válaszolt, 80 százalékuk a teljes önállóság mellett voksolt. Negyven szavazatot kapott a részönkormányzati forma, hatot az, hogy maradjon a jelenlegi helyzet. Ezek után a falugyűlésen 17 személyből álló előkészítő bizottságot választottunk. Nekik az a feladatuk, hogy részletesen kidolgozzák, keressék, milyen lehetőségek nyílnak az önállóságra. Mi lenne az esetleges elválásnak az előnye vagy a hátránya? Ezt az alapos felmérést május 31 -ig, a következő falugyűlés végső határidejéig kell elkészíteni, és a megjelentek elé tárni. Ezek után majd eldől, lesze népszavazás, amelyen nemcsak az állandó lakosoknak, de a 400- 450 üdülőtulajdonosnak is voksolnia kell.- Az alpolgármester melyik változatnak a híve?- Egyelőre egyiknek sem, hiszen most, február végén még nemcsak fontos jogszabályok hiányoznak, de a hatáskörök, így a részönkormányzaté is tisztázatlanok. Tovább kíváncsiskodtunk, és mivel jónéhány, az ügyben érintett nyugdíjast többszöri próbálkozásunk ellenére sem találtunk otthon, Kovács Andrásnét, az ottani általános iskola igazgatóját kerestük fel.- Bár én naponta Karcagról ingázom, nagyon szeretem ezt a szép kis községet, hiszen tizenöt éve itt tanítok. Ami az elválást, a nagyobb önállóságt illeti: ennek most még nem látom a lényegét, így hiányzik az önkormányzati törvény, azután fogalmam sincs, milyen vagyonnal, mennyi földdel rendelkezik a település. Saját házunk tájából kiindulva tavaly 5,7 millió volt az iskola költségvetése, és tessék megkapaszkodni: négyezer forint jutott szemléltetőeszközökre. Ez semmi. Ezért majd tavasszal-, akárhogyan is Hová, merre nyílik ez a kapu? A falugyűlés után többet tudunk dönt a nép, az lenne a jó, ha egyetlen intézmény sem a létminimum szintjén, esetleg bizonyos vonatkozásban alatta élne. Még felkerestünk egy személyt, Kovács Károly nyugdíjas főiskolai tanárt. A családjának húsz esztendeje van itt háza, így vissza-visszatérő vendégnek számított, esztendeje már feleségestül együtt ideköltözött.- Ha most kimegy az utcára és körülnéz, Berekfürdő ilyenkor egy csendes, saras falu. Mindezek ellenére igazi gyöngyszem, feltörő forrásvize miatt. Úgy látom, hogy a vitathatatlan fejlődés ellenére - mondjuk Szoboszlótól - jelentős a lemaradása. Elvégre a nyugati turista is ott érzi jól magát, ahol tiszta utakat, járdákat, megfelelő ellátást, szórakozási lehetőséget talál. Márpedig ebben a vonatkozásban van és lesz mit tennünk. Ami az önállóságunkat illeti, azt tapasztaltam, hogy a helybeliek két táborra szakadtak. Az egyik az azonnali leválást szorgalmazza, a másik rész azt mondja: jó, jó, váljunk le, de nem mindenáron. Előbb keressük a lehetőségeket. Én is közéjük tartozom, hiszen nem a válás, hanem az elkapkodott döntések ellen ágálok. Elvégre szeretném tisztán látni, milyenek a személyi, tárgyi feltételek. Hogy mást ne mondjak: nincs fodrász, szabó, suszter, így ezekért a szolgáltatásokért utazni kell. Vajon hová? Karcagra. Azután egy közgazdászunk sincs, márpedig nélküle az önállóság súlyos gondok kezdetét jelentené. Szerintem az lenne a legjobb, ha megnéznénk, hogy mi, berekiek a városi részönkormányzatként miképpen boldogulunk. Milyen bevételek lesznek a mieink, és ha úgy ítéljük meg, hogy minket folyamatos sérelem ér, lehet később is módosítanunk a helyzetünkön. Egyébként ennek az előkészítő bizottságnak én is tagja vagyok, és tapasztalom, hogy ezek az emberek komolyan veszik a megbízatásukat, és ígérhetem: a falugyűlés elé terjesztünk minden lehetőséget. Utunk végső állomása Karcagra vezetett, ahol dr. Fazekas Sándor polgármester így fogadott:- Értesültem a berekfürdőiek elszakadási törekvéseiről. Én úgy látom, hogy ennek az 1 ezer 200 léleknek a városrészi önállóság keretében a legnagyobb helyi önállóságot kell biztosítani. Ezt elfogadja a tizenkilenc tagú városi önkormányzat is. Hiszen kimondva, kimondatlanul az önállóság nemcsak jog és lehetőség, hanem az kötelességekkel és terhekkel is jár. Éppen ezért egy ilyen döntés meghozatalánál minden körülményt figyelembe kell venni. Mit tehetne a riportban elhangzottakhoz az újságíró? Azt, hogy sajátosan érdekes a helyzet, hiszen Berekfürdő olyan adottságokkal rendelkezik (gyógyvíz, fürdő), amelyek megyeszerte párjukat ritkítják. Ugyanakkor az, ami itt hiányzik (szolgáltatások, kórház, középiskolák) a Kunság fővárosában megtalálható. Az is komoly dolog, hogy egy négytagú családnak az oda- és visszautazás nem olcsó mulatság. A voksolásnál bizonyára döntő tényezőnek számít, hogy a város milyen jogokat, lehetőségeket ad majd ennek a városrészi önkormányzatnak. Egy biztos: nem könnyű a döntés, éppen ezért mi is ott szeretnénk majd lenni a következő viharosnak ígérkező falugyűlésen. D. Szabó Miklós Beszéljünk róla! SEMMI-JEN Nem tudom, mivel fizetnek majd a japánok a Lenin-szoborért. Mivel úgy hírlik, el akarja adni az önkormányzat a megyeszékhelyen ezt a „képzőművészeti” alkotást, s mivel érdeklődnek bizonyos távol-keleti körök a dolog iránt. Dollárral, fonttal, jennel? Vajon hová kerülhet egy ilyen szobor, amely előtt valamikor koszorús urak és hölgyek, fiúk és lányok álltak, s zenekar játszott. Talán egy jómódú japán kertjébe a szökőkút mellé? Vagy a fürdőszobába, esetleg egzotikus látványként valamelyik speciális tárgyakat bemutató múzeum, speciális sarkába? így múlik el a világ dicsősége, mondhatnánk, érdemesebb azonban azon morfondírozni, hogy sajnos, nem vagyunk egyedül a világpiacon már a Lenin-szobrok exportőrei között, Már magának a szolnoki önkormányzatnak se lenne túlzottan könnyű a helyzete, ugyanis jónéhány település rendelkezik különböző álló, ülő, nagykabátos, kiskabátos, s még sorolhatnám mi mindenféle erényekkel bíró, a legkülönbözőbb anyagból készült Lenin-szoborral. Itt van például a jászberényi, amit még el sem adtak, máris komoly vita folyik arról, ki üljön a helyébe. Tehát, majdnem minden település rendelkezik egy-egy eladható szoborral, s ez bizony, minthogy tudjuk, a piacon a keresletkínálat farkastörvényei uralkodnak, jelentős mértékben befolyásolja az eladni kívánt áru árát. Ha azonban csupán ennyi lenne a baj! A gondokat tetézi, hogy Magyarországon kívül fontosabb és jelentősebb Lenin-szoborexportőrként számításba jöhetnek még olyan hatalmas értékesítési potenciállal bíró nemzetek, mint... Nem is érdemes őket sorolni, elegendő csupán arról szólni, hogy még az a veszély is fenyegeti a hazai eladókat, hogy maga a Szovjetunió is belép az exportőrök sorába. És arról a végzetes, az üzlet szempontjából katasztrofális mozzanatról nem is beszéltünk, hogy ledöntötték Enver Hodzsa szobrát is. (Nem ver Hodzsa bottal - mondja az albán köznyelv.) S akkor a vietnami elfekvő Ho-készletekről még szó sem esett. Tehát, nem kevés azoknak a piaci mozzanatoknak a száma, amelyek veszélyeztetik a hazai exportot. Ilyenkor derül ki azután, hogy ki az, aki jól tud eladni, ki a jó üzletember. Aki meggyőzi például a vevőt arról, hogy ezek a legjobb minőségű szobrok a világon. Úgy csinálták őket, hogy bírják egészen az idők végezetéig. A vevő persze, jól tudja, hogy az időnek nincs végezete, de a dolog kellemesen hangzik. Szóval, a bronz az színtiszta bronz, a márvány pedig színtiszta márvány. Mint ahogyan az igazság is színtiszta igazság. Vagy lehet hatni a vevőre más, a termékhez kapcsolódó szolgáltatással. A szobor mellé adhatók kisebb-nagyobb ajándékok. Ötletért, gondolom nem kell a szomszédba menni. S ha még ez sem győzné meg az érdeklődőt, el kell vinni, megmutatni neki a magyar pusztaságot, s ha más miatt nem, emberségességből megveszi a szobrot az ártatlan. És ha még így sem megy a dolog: hát, marad raktáron az áru. Ez persze, meglehetősen kockázatos dolog, mert nem csupán piaci, hanem politikai értelemben is keresetté válhat az áru. Hát ennyit a magyar gazdaság legfontosabb üzletéről. Tegyük hozzá, gondolva arra, hogy netán ma, holnap vagy holnapután nem sikerül eladni minden Lenin-szobrot, s az üzlet nem ad véglegesen gyógyírt gazdasági bajainkra, érdemes még lamentálni azon, hogy miért nem akar az a fránya külhoni tőke betömi, mikor és hogyan rendeződnek a privatizációs folyamatok, mikor és kié lesz a föld? Ezek persze nem sürgős kérdések. Azonban ha semmi másért, talán azért mégis érdemes bíbelődni velük, nehogy a konvertibilis valuta, amivel fizetnek majd valamikori termékeinkért, a címben jelzett pénz legyen. Hajnal József Az önkormányzat nem csodafegyver (Folytatás az I. oldalról) A vetítés utáni csend a döbbeneté vagy a szégyené? Esetleg a fásultságé? Nehéz eldönteni messziről jött emberként, hiszen a helybéliek - mint ahogy ezt később meg is fogalmazták - minderről tudtak, ebben éltek-élnek. (A polgármester úr a film készítésével is bizonyította, hogy nem tétlenkedik a hatásköri, tulajdonjogi törvényre várva. S még ha feleslegesnek is tartották a helyiek közül néhányan a forgatást, a film mégis csak kordokumentum lesz a jövő nemzedéke számára.) Az új iskola - hat tantermes lesz szertárakkal, tornateremmel - építése halaszthatatlanná vált. Szép helyen, közvetlenül a Tisza mellett fog felépülni, központi céltámogatással. Mai áron számolva 43 millióba fog kerülni. Tízéves távlatban 90-110 fő iskoláztatásával számolnak. A kultúrház átalakítása, a falusi turizmus, idegenforgalom megalapozása érdekében nemzetközi pályázaton indultak. Az áfésztől szeretnék a konyhaépületet visszavenni, de az jelenleg se a bérleti díjat, se a közüzemi díjakat nem fizeti. Mivel a saját költségvetésük még nincs elfogadva, a közjegyző csupán a bevételeket ismertette részletesen, ami 14 és fél millió forintot tesz ki az idei évre. Nem lesz teho, borforgalmi adó, új adófajta kivetve. Ezt követően a fórumládába bedobott, majd a jelenlevők által feltett kérdésekre válaszolt a polgármester úr. Utalt rá, hogy sok a névtelen kérdező, így a panaszokat nem tudja továbbítani. Sokan az új iskolával kapcsolatban kérdeztek, ki bizalmatlanul, ki pedig igazolva azt, hogy az oktatás jövője a falu jövőjét is jelenti egyben. A templom alatt rév beindítását tervezi piaci napokon Tiszakécskére az önkormányzat. A polgármester úr által családi megbeszélésnek nevezett fórum meglehetősen rezignált, csalódott hangulatban ért véget. Ennek oka lehetett az is, hogy a jelenlevő országgyűlési képviselő nem tudott megnyugtató választ adni a jelenlevők azon kérdéseire, mit tett a kormány húsilletve tejügyben. Beleuntunk, becsapottak vagyunk - hangzott többektől. Lesz dolga a helyi önkormányzatnak, hogy hitet adjon az embereknek. Mert sorsuk (most már) az ő kezükben is van. Szó se róla: az örökség nem irigyelhető. Csirke József napló Birtokomban van egy karcagi férfi visszaemlékezése 1956-ra és az azt követő esztendőkre. Ezt most nem idézem, csupán a lényeget írom ide: teljesen ártatlanul megkínozták a forradalmat követően, majd Kistarcsára internálták. Nagyon megszenvedte ezt az időszakot ő is, akárcsak társai. Ideadta ennek a néhány súlyos esztendőnek egy-két megmaradt dokumentumát is. Van egy előre nyomtatott lap, melyen a megfelelő kihagyott részeket ki kellett tölteni. Ezzel értesítette a családját nyilvánvalóan a holléte felől. „Jelenleg Közbiztonsági Tábor Kistarcsa alatt tartózkodom. Látogatni és élelmiszercsomagot küldeni csak akkor lehet, ha erre külön engedélyt küldök. Csak tisztasági csomagot és cigarettát. Levelet első ízben március hó 19. napján kaphatok. Kistarcsa, 1957. március hó 12. napján”. Aláírás. A lap alján nyomtatva: „Bv. 20. Hozzátart. értesítő lap.” A következő, ugyancsak^portós levél a következő szövegű: „Közbiztonsági Őrizetet Végrehajtó Országos Parancsnokság, Kistarcsa. Kistarcsa 1957. év V. hó 5. nap. Tárgy: Értesítés. Értesítjük, hogy X. Y-nak a következő időpontokban adható be csomag, levél illetve a következő időpontokban van beszélője. Csomag: csak postán küldhető, élelem 2 kg-ig meg tisztaság, 1957. V. 12., VI. 9., VII. 14., Vili. 11., IX.8. Levél: csak 15-sor lehet, 1957. VI. 2., VII. 7., VIII. 4., IX. 1. Beszélő: 1957. V. 12., VI. 9., VII. 14., VIII. 1., IX. 8. Látogatáskor az értesítést és a látogatási jegyet hozza magával.” Nálam van néhány látogatási jegy is, a fenti dátumokat bélyegezték rájuk. A férfi hazatérése után is a hatóság figyelmének középpontjában állt. „Államrendőrség karcagi városi kapitánysága. Határozat. Felhívom X. Y. Karcag, Z. u. 35. szám alatti lakost, mint rendőrhatósági felügyeletest, hogy 1958. április 4-én reggel 5 órától április 8-án reggel 6 óráig lakását csak 30 méteres körzetben hagyhatja el. Lakásán a fenti idő alatt sem ismerős, sem ismeretlen vendégeket nem fogadhat. Ha tudta nélkül vendége érkezik, azt a kapitányságra be kell jelenteni. Karcag, 1958. április 1-én. Kapitányság Vezetője: Surányi Márton rfhdgy. Jóváhagyom: a Városi Ügyész.” Végül egy sűrűn teleírt papírlap: „Jelentkezett”, dátum, óra, perc, a rendőr aláírása. Volt amikor minden másnap, máskor csak hetente egyszer kellett a rendőrségen jelentkeznie, akár egy bűnözőnek. Milyen sokat mondanak a korról ezek a semmitmondónak látszó dokumentumok! És milyen sok ilyen dokumentum lehet még az emberek birtokában! Mi lesz a sorsa a talán már lomnak tűnő papíroknak? Gazdájuk halála után tűzre vetik majd a mohó örökösök? Vagy azt sem várják meg? Körmendi Lajos
