Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-15 / 63. szám
1991. MÁRCIUS 15. Kulturális panoráma Ma este a képernyőn: 80 huszár Koszorút kötöttem Cserfa-levelekbül Harmat csillog rajta Örömkönny eimbül... Kinek adnám én ezt, Kinek adnám másnak, Mint vitéz Lenkei Huszárszázadának? (Petőfi Sándor: Lenkei százada) Sára Sándor a ’48-as forradalomnak a Petőfi-költeményben megírt epizódját elevenítette fel, amikor a forradalom hírére, Kossuth hívó szavára a Lengyelországban állomásozó, osztrák kötelékhez tartozó magyar huszárok hazaszöktek. A hős huszárszázad története számos más, hasonló eset részleteivel bővül, így általánossá válik. Azzal, hogy az alkotók a filmnek tragikus véget adtak, a szabadságharc bukását is előrevetítették. (TV 2, TVR-HÉT) Az en ünnepeim A kultúra műhelyeiben A jövő könyvtára Mezőtúron? Tudom, hogy az utóbbi években, évtizedekben Magyarországon is változott a mód, ahogyan emlékeztek, emlékezhettek az emberek a negyvennyolcas szabadságharcra. Ám odaát, Erdélyben ezek a változások nagyon egy irányba mutattak, sajátosságukat az egyre növekvő „román érzékenység” határozta meg. Negyven esztendőn át Erdélyben, jobbára Marosvásárhelyen virradt rám március tizenötödike. Ha időrendi sorban felidézek néhányat, talán érzékelhetőbb lesz a folyamat lényege. Hivatalos ünnep a háborút követően nemigen volt ez a nap, de az ötvenes évek közepén még szabadon lehetett nyilvános megemlékezést tartani, és az általános iskolai tanító nénim „vette a bátorságot”, hogy e napon ezt mondja a fel nem díszített osztályban: gyerekek, számunkra fontos ez a mai, mert sok-sok évvel ezelőtt ezen a napon mondta el Petőfi a „Talpra magyar”-t, úgyhogy ma mi is ezt a verset fogjuk megtanulni.. .Az ötvenes évek végén az általános iskolai tanító nénik és bácsik már nem voltak ünnepélyesek, de még meséltek valamit arról, hogy 1848-ban románok és magyarok együtt harcoltak az elnyomók ellen, és még győzhettek is volna, ha valami vagy valaki (nagyon titokzatosan mondták) meg nem akadályozza, hogy létrejöjjön az egyezség Kossuth és láncú között. Amúgy a témával kapcsolatban ajánlották házi olvasmányként A Kőszívű ember fiai-t... Mezőtúri származású apám bosszankodott odahaza, amikor elmondtam, mit tanultam az iskolában. Fiam, az nem úgy volt, mondta, és valahonnan előszedte saját magyarországi tankönyveit, hogy abból olvassam el az igazságot. De figyelmeztetett: ha az iskolában feleltetnek, akkor a hamis okítást mondjam el. Apám tankönyveiben láttam először a Kossuth és Petőfi szobrairól készült felvételeket, valamint soksok illusztrációt a dicső szabadságharc mozzanatairól, vezetőiről, hőseiről és mártírjairól. A hatvanas évek elején a gimnázium román igazgatója szigorú, rajtaütésszerű ellenőrzést tar-1 tott március tizenötödikén a magyar osztályokban, akinek az egyenruhájában valami hiányos-, ságot fedezett fel (például, ha valamelyik lány fehér hajpánt nélkül jelent meg), azt hazazavarta, és „igazolatlan hiányzást” kapott. Tanáraink - nyilván „felsőbb utasításra’ ’ - ezen a napon rögtönzéseket írattak (persze, nem március tizenötről), kemény feleltetésekkel tették emlékezetessé a napot, ünnepélyessé hangulatunkat. Egyedül a nyugdíjazás előtt álló angoltanár maradt érzéketlen a felszólításra, még mondta is, hogy köp az egész tanári konzíliumra, nem feleltetett, nem tanított, „gyermekeim, üljetek csendben, nézzétek az ablakon át, milyen szép a tavasz, és gondoljatok a márciusi ifjakra”. Kicsengetésig néma csendben ültünk... A hatvanas évek végén, egyetemistaként, Kolozsváron békésen ünnepeltünk március idusán. Még elsőéves koromban, néhány hónap elteltével kirúgtak az egyetemi bentlakásból, mert egyik szobatársamat kissé erősen találtam szájon, amikor lebozgorozott (ez a magyarok ottani csúfolása, nagyjából azt jelenti: hazátlan). így márciusban már rég albérletben laktam, és ha szűk baráti körben és nem hangoskodva, de volt ünnepünk. A hetvenes évek elején Resicán dolgoztam. A soknemzetiségű munkásvárosban nem zaklattak, senkinek nem tűnt fel, hogy ezen a napon szegényes ruhatáram legszebb darabjait öltöttem magamra, és ábrázatomra valami - számukra érthetetlen - ünnepélyességet. Bezzeg, ha a kokárdát is feltűzöm ... A hetvenes évek végén, újságíróként, ismét Marosvásárhelyen sétálok a rügyező fák alatt. Itt, ahol javában folyik a „lakosság nemzetiség szerinti összetételének javítása”, a szervek nagyon éberek, ha tőlük függne, a természet újjáéledését is feltartóztatnák, túlságosan szépen süt a nap, nagyon izgató a piros tulipán, a hóvirág és a zöld fű, főleg egymás mellett. Bántja az önérzetüket. Egy fiatal tanár ismerősöm megkérdezte a gyerekeket, voltak-e a székely vértanúk emlékművénél, a tanítványok azt sem tudták, hol van és mire fel. Tanár barátom kivitte őket még aznap. Aztán kirúgták az állásából... A nyolcvanas évek elejének március tizenötödikéin szembetűnő a rendőri és katonai készültség (a civil szekusok létszámát az utcán csak becsülni lehet az egyenruhásokéból). No nem valamiféle megmozdulástól tartanak, csak kellemetlenkednek, csak jelezni akarják, ki az úr, csupán figyelik, ki hova tart, és ellenőrzik, ki miért nincs a munkahelyén vagy az iskolában. Miféle dolog egy szürke hétköznap csak úgy, vigyorogva vagy akárhogy csellengeni? Székelyudvarhelyre megyek, ott nincs, nem lehet erőfitogtatás, nincs félrevonulás a legbelső szobába, nincs pisszegés egy hangos szó után („nehogy valaki meghallja”), nem húzzák lejjebb a rádiót, mely a Kossuth adóra van hangolva. Egy munkásszálláson több száz fős buli van, a táncteremben harsogva szól hangfelvételről a Fonográf „Talpra magyar”-ja, á fiatalok úgy hallhatják, mint a buli végén a székely himnuszt: vigyázzállásban. Nem „követelik viszsza” Erdélyt, nem kémek semmit, csak azt, hogy hagyják őket békén az ünnepükön. A Székelyföld közepén nem is merik őket háborgatni. Persze, más a helyzet Marosvásárhelyen, tavaly, a „reményteljes forradalom” után is más volt. Bár nem voltam otthon, de tudom és sokan tudjuk, mennyire Sértette ismét a románok nemzeti érzéseit a békés megemlékezés, amely előszele - és nem okozója - volt a véres eseményeknek. A hatalomnak ismét jól jönne (talán még jobban, mint tavaly), ha egy újabb nemzetiségi összecsapás terelné el a figyelmet a gazdasági bajokról, az antidemokratikus törekvésekről. Szőcs Géza szenátor a parlamentben, az RMDSZ nevében közös ünneplésre szólította fel a románokat és magyarokat, hogy együtt ünnepeljék - ne a magyar szabadságharcot, hanem - „Európa tavaszra ébredését”. Tőkés László püspök az utca helyett a templomokba szólítja az embereket. A magyar kormány nem képviselteti magát semmiféle hivatalos rendezvényen, azt nem kívánja. Nem tudom, létezhet-e annyira visszafogott, elfojtott és rügyezni sem akaró március tizenötödike, amely nem sértene önérzetet... Molnár H. Lajos A mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtár igazgatóját, Nagy Sándornét arról kérdeztem, hogyan látja a könyvtár helyzetét, milyen terveik, kilátásaik vannak a mai - nem könnyű - viszonyok között, melyek azok a nehézségek, amik leginkább próbára teszik erejüket?- A kultúra és benne a könyvtárügy helyzetét - mint annyi mást - napjainkban nehéz prognosztizálni. Hogy a tudás, az ismeret, a műveltség és az információ becse növekedni fog, ez nem kétséges, tehát ilyen megközelítésben a könyvtárak (az oktatást segítő alapintézmények) nélkülözhetetlenné válnak. Emellett szól ugyancsak a könyvek, sajtótermékek árának rohamos emelkedése is. Ha az önkormányzatok felismerik a közgyűjteményeken rejlő és ott felhalmozott tudásanyagot, és az oktatást, képzést, átképzést segítendő, támogatják a könyvtár működését, akkor sikerül gyűjteményt megőrizni, és az intézményt zavartalanul működtetni. A mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtár azon kevés intézmények közé tartozik a megyében, ahol a MTA, OMFB 12 F felhasználói pályázatának elnyerésével és saját erőforrások elhasználásával sikerült megvalósítani a számítógépes gépparkot, tehát technikailag felkészült az információtároló, -kereső, -továbbító munkára, megoldott az információ kérése és továbbítása gépi kapcsolat révén, mely a hazai és nyugati infomlációs központok elérését jelenti. Mezőtúron megvalósult a könyvtári információs modell, a jövő könyvtára. Ehhez természetesen a Távközlési Vállalat több mint egymilliós támogatását is el kellett nyerni. A könyvtár mutatőszámai az országos átlaghoz, hasonló típusú könyvtárakhoz és saját lehetőségeihez viszonyítva is kedvezően alakultak. Az olvasók száma 4631, ebből 1803 a tizennégy éven aluli, ami az általános iskolás korosztály 76 százalékát jelenti. A tizennégy éven felüliek száma 2828. Emelkedett a látogatók (51580) és a kölcsönzők (24331) száma is, akik 87430 kötetet kölcsönöztek. A könyvtár 361 rendezvényét 8778 érdeklődő látogatta. Az elmúlt évben fokozatosan igényelték a könyvtár mellett megtapadt kisközösségek a könyvtári környezetet és törődést (öt közösség). Sikerült beindítani a kétéves németnyelv-tanfolyamokat felnőtteknek és gyerekeknek. Komoly szakmai megpróbáltatást jelentett az intézményt fenyegető integráció kivédése, melyet az országos szakma és érdekvédelem, valamint olvasók támogatásával sikerült elérni. A kultúra törvényszerűsége, hogy csak akkor lehet jó, ha szabadon alakuló, sokszínű és önálló. A könyvtár, ez a küszöb nélküli, szisztematikusan alakított gyűjtemény már bebizonyította, hogy a társadalmilag komfortosabb, lelkileg harmonikusabb, szellemileg gazdagabb életre kondicionál, az emberek (az egy ének!) ősközösségek örömét, sikerét, boldogulását szolgálja. A „trösztösítés” a könyvtárakhoz nem illő és méltatlan. A könyvtárak hozzátartoznak a társadalom normális működésének alapfeltételeihez. Nélkülük nem volt és nem is lehet működőképes társadalom. Az önkormányzat szíve-joga és felelőssége, hogy eldöntse: a könyvtárakat „karcsúsítja”, szinten tartja vagy fejleszti, de hamis alternatívákat nem célszerű elállítani, mert egyetlen közgyűjtemény sem szabad, hogy a pártok és hatalmak villogásának tétjévé váljon - ennek ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek. Az önkormányzat és a könyvtár is a lakosságért van, ezért ha engedjük, hogy a piac törvényei vagy a gazdaságosságra való hivatkozás uralkodjon el a könyvtáron, akkor százakat, ezreket rekesztünk ki az olvasás, tájékozódás, mővelődés lehetőségeiből, melyek egyre megfizethetetlenebbek az egyes ember számára. Ezt érzik a mezőtúri emberek, és féltik a könyvtárat, mely az övék, ezért is alakult meg hivatalosan a könyvtári védegylet, a könyvtár és olvasók védelmére. Minden tudást, műveltséget közvetítő intézmény tudja, hogy az emberek kutatnak, festenek, olvasnak, színházba járnak minden központi beavatkozás nélkül és irányítás nélkül. A beavatkozás ahhoz kell, hogy mindehhez jó feltételeket és választékot teremtsünk. A fentiekben szóba került az önkormányzat felelőssége, megkérdeztem Szabó Andrást, a helyi képviselő-testület művelődési, oktatási és sportbizottságának vezetőjét, milyen elképzeléseik vannak a könyvtár jövőjéről?- Ma, amikor a kultúra intézményei a tőlük független külső hatások, gazdasági kényszerítő erők malmaiban őrlődnek, természetes, hogy minden igényes, józanul gondolkodó ember aggódva figyeli sorsukat - mondja. - Ezért a képviselő-testület is megvizsgálja, miként lehetne városunkban a köz érdekében jobb helyzetet teremteni működésükhöz. Felmerült a gondolat, hogy a volt MSZMP-székház, melyben most a volt művelődési ház lakik, és amely Mezőtúr egyik legszebb és legigényesebb épülete, méltó környezet lehetne a könyvtár számára is. Lényegesen nagyobb alapterületen, praktikusabban helyezhetnék el a könyvtár hosszú idő alatt lelkesen és nagy szakértelemmel összegyűjtött anyagát. Ráadásul itt rendelkezésre áll a városban vonal az új információkereső, -tároló és -továbbító rendszerükhöz is. Fontolóra vesszük azt is, hogy nem lenne-e célszerűbb ebben az épületben összpontosítani a város közművelődését szolgáló, igen fontos intézményeket ahelyett, hogy üzlethelyiségek bérbeadása, mint gazdasági kényszerlépés, legyen a gyönyörű létesítmény sorsa. Halmágyi Tamás Szlovákiai tanárok Szolnokon Magyar nyelvű szakkönyvek kassai diákoknak Néhány évtizedes együttműködés eredményeként a szolnoki Jendrassik György Gépipari Szakközépiskola és a kassai magyar tannyelvű középfokú ipari iskola tanárai évi rendszerességgel találkoznak Kassán vagy Szolnokon, hogy kicseréljék oktatási, nevelési tapasztalataikat. A múlt héten három tanárnő érkezett Kassáról Szolnokra, s látogatta meg a város több középiskoláját. Szolnoki tapasztalataikat így összegezték: Hlavács Mária magyar-szlovák szakos tanár: Iskoláink együttműködésében nagy előrelépés ez a mostani tanulmányút. Eddig tantestületi szinten, egy-egy napra találkoztunk, vagy diákcserékre került sor, ilyen egyéni látogatás, mint a mienk most, még nem volt. A gépiparin kívül a Varga Katalin és a Verseghy Ferenc Gimnáziumban és a Pálfy János Vegyipari Szakközépiskolában jártam. A Verseghyben a szlovákiai magyar irodalomról tartottam előadást. Meglepő számomra és csodálatra méltó a gimnazisták tudása és érdeklődése. Ez persze azért is lehet, mert én szakközépiskolás fiúkhoz vagyok szokva. Meg talán . . . (nevetve teszi hozzá) a szomszéd rétje mindig zöldebb. Kovács Anikó: A matematika-tanterv itt jobb Bartha Marietta: A szolnoki iskola technikai felszereltsége nagyon jó Bartha Marietta gépészmérnök: Én úgy látom, sokkal ésszerűbb az iskola felépítése a szolnoki gépipariban, mint nálunk. Sok órában, intenzívebben foglalkoznak a műszaki tantárgyakkal, elsősorban az ötödik tanévben. Nálunk ez nagyon szét van darabolva, szétesik a tanterv, s ezért nem ennyire hatékony. Kovács Anikó matematikakémia tanár: Nagy különbség a két iskola között, hogy itt érettségi tárgy a matematika, míg nálunk nem az. Mi több dolgot tanítunk matematikából, de azt hiszem, itt alaposabban, mélyebben tanulják meg azt, amit a tanterv előír. Nagyon hasznos ez a tapasztalatcsere azért is, mert továbblépés történt a két iskola kapcsolatában. Számítógépek, tanmenetek, tankönyvek cseréjére is sor kerül az elkövetkező években. Szeretnénk a gépipari tankönyveiből tanítani a jövőben. Eddig ugyanis a tankönyvek szlovákról magyarra történő fordítását is el kellett végeznünk. Egyszerűbb lesz egyenesen magyar nyelvű tankönyvekkel dolgoznunk. Még így is vár ránk az a külön feladat, hogy a gyerekeknek csehül is, szlovákul is megtanítsuk a szakkifejezéseket. Látogatásunk szakmai részén kívül is nagyon jól érezzük magunkat. K. SZ. Hlavács Mária: A szomszéd rétje mindig zöldebb
