Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-15 / 63. szám
I KS s 1991. MÁRCIUS 15. Az Uj Néplap Mezőtúron 7 Miért van az, hogy az embernek tavasszal mehetnékje támad? Talán a pezsgő életerő sarkallja a tétova napfényben az andalgásra. Esetleg a télen berozsdásodott izmokat ,fényesítjük” a türelmetlen helyváltoztatással. De az is lehet, hogy egyszerűen csak látni akarjuk, mi történt a világgal, amíg a hó jótékony leple alatt szunnyadta téli álmát. Mezőtúron azért szeretek csatangolni, mert ott egyszerre jár az ember a jelen valóságban és a történelemben. íme a város jelenidőben: úgy iskola végeztével az utcák virágba borulnak. Villogó szemű fruskák, mutáló hangú kamaszok, meglett főiskolás egzisztenciák emlékeztetik az arra járót, hogy egy iskolavárosba tévedt. Milyen jó tudni, hogy Túr azért szellemi központ is! És más is: jeles történelmi pillanatok őrzője. A mai nap aktualitásaként szinte kínálta magát az élmény, hogy bejárjuk az emlékezet útját, melyet jó másfél évszázaddal ezelőtt Kossuth Lajos és Petőfi Sándor testi valóságában megtett. Aligha tiszteleghetünk méltóbban előttük mással, mint azzal, hogy a korhű dokumentumok segítségével megidézzük személyiségüket. Petőfi elakadván Petőfi Sándor 1847. június 10- én indult el Nagyszalontáról Pestre. Arany Jánosnéknál élvezte a költőtárs vendégszeretetét, s kocsisával, Illyés Jankó urammal szakadó esőben széké - reztek a járhatatlanná ázott utakon. Estig Kőrösladányig tudtak elvergődni, ahol éjszakázni voltak kénytelenek. Másnap az alkonyati órákban értek el Mezőtúrra, és a kompon átkelve haladtak Pest felé. A mai Rákóczi és Dózsa György út kereszteződésében történt, hogy a kocsi elakadt a sárban. Nem messze voltak a céltól, a Zsindelyes vengó-kocsmába, ahol az ivó közönségéből egy segélycsapatot toborzott, akik kiemelték az elakadt szekeret. Az országos hírű költőnek a borozgatók szívesen siettek segítségére. Petőfi az est beálltával érte el a Zsindelyest, ahol június 11-ről 12-re forduló éjszaka szobát bérelt. Megérkezett hát szállására összéázva, összefázva, senkivel nem beszélt, pedig volt ismerőse is e fedél alatt, ám útközben annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmében minden száz lépésnél meg kellett állni, s levasvillázni a kül-Az egykori Zsindelyes a mai Vállalkozók Háza ♦ t dégfogadótól, ahol az éjszakát tölteni szándékoztak. (Az egykori vendégfogadó helyén ma a Vállalkozók Háza áll.) Özvegy Mészáros Andrásné a Péteri-ház ablakán kihajolva szemtanúja volt a költő balesetének. Az asszony elmondta, hogy egy fehér ponyvásszekér érkezett, mely elé három, a kimerültségtől gebévé vált ló volt fogva. A fogat megfeneklett a sárban, Petőfi a szekérről haragosan ugrott le, diákos sietséggel a városházára ment, ahol új fuvarost kért, merthogy elcsapta Illyés uramat, akivel egész úton nem fértek össze. A városházáról átment a Dobolőkről a gáncsoskodó, fekete írós vajat - írta később. Ám mindennek ellenére képes volt arra, csapzottan és kimerültén is, testben fáradtan, de lélekben frissen, hogy a túri fogadóban megírja az Utazás az Alföldön című költeményét. Fogadójának ablaka a Vásártérre nézett, oda, ahol ma a főiskola áll. A látvány indította arra, hogy úgy emlékezzék Túrról, mint a híres betyárok által látogatott nagy vásárok és az ólmosbotokkal verekedő legények városáról. Hajnalban aztán előállt a túri sátoros szekér, és Szolnok irányában eldöcögtek, majd 13-án éjfél tájban szerencsésen meg is érkeztek Pestre. Néhány hónap múlva, mint ifjú házasember, feleségével ismét keresztülutazott Mezőtúron - talán augusztus 31-én -, amikor a költői boldog hetek után Pestre igyekeztek. „Szép tőled kedves Alföldem, szép, hogy engem ennyire szeretsz Hogy távozásom így megindít, hogy ilyen bánatot szerez Örülök rajta, hogy irántam ily érzékeny szíved vagyon De szó ami szó, jobb szeretném, ha nem szeretnél ily nagyon." Mezőtúr, 1847. június 11. Kossuth apánk toborzó körúton Az 1848. március 15-i események hírét Mezőtúr lakossága hatalmas lelkesedéssel fogadta. A polgárok a piactéren nagygyűlést tartottak, ujjongott mindenki az örömtől, hiszen a jobbágy mezőváros azon lakói is, akik nem kötötték meg az örökválsági szerződésüket, felszabadultak a földesúri függőség alól. Mindez némi magyarázatul szolgál, miért is volt olyan elementáris ováció, amikor Kossuth Lajos a városba érkezett. Ez 1848 szeptemberében volt, amikoris a piactéren (a város mai főterén) az ékes beszédű szónok a város színe elé lépett. Mondandójának és a személyéből áradó szuggesztív erőnek a hatása leírhatatlan volt. És az eredmény sem maradt el: 1848. december 18-án a mezőtúri negyedik nemzetközi század - ami mintegy 260 lovasból állott - Kassa felé indult. A századot Ugotsa Mihály kapitány, pesthidegkúti tanító vezette. Az egység január 4-én délután három órakor meg is ütközött Schlick osztrák tábornok csapatával. Az ütközetben a mezőtúriak soraiból Szabó József megsebesült, Szécsi István súlyos sebeibe Mezőtúron belehalt, Bán István pedig „a csatatéren maradván ott megholt”. 1849. július 9-én Kossuth Lajos Budapestről Cegléd, Szolnok, Mezőtúr és Kunszentmárton érintésével Szegedre utazott. Ez alkalommal Mezőtúron Teleky Lajosnak, a város főbírójának házában szállt meg. Teleky személyes ismerőse volt Kossuthnak, és mint nemzetőr százados vett részt a szabadságharcban. A házat e látogatás emlékezetére táblával jelölték meg, és nem kis erőfeszítéssel visszaperelték a múlandóságtól. Képünkön a Kassát is megjárt egykori honvédek sorakoznak a Kossuth-ház előtt. Végre egy bizakodó vállalkozó A napokban Mezőtúron vendégeskedett a Mesterfelszolgálók Klubja. A házigazda szerepet Rácz Tamás, a Bella Italia tulajdonosa látta el, s az ország minden tájáról összesereglett vendéglátó szakemberek jó érzésekkel távoztak a városból. De ha már itt jártak, nem lehetett kihagyni az alkalmat, hogy szót ne váltsunk honi viszonyainkról s a szakma mai állapotáról. Siket Miklós, a klub elnöke olyan prognózist vázolt fel, aminek ha csak a fele igaz lesz, már érdemes lesz vendégnek lenni Magyarországon.- Higgyen nekem. Olyan idényünk lesz ebben az esztendőben, amilyen még soha nem volt. Az Öböl-háború idehajtja az egész világot, és ha élni tudunk ezzel a lehetőséggel, a szakmánk többet profitálhat, mint bármelyik ipari ágazat.- Ön mérhetetlenül bizakodó, de hát mire alapozza ezt?- Nézze, én dolgoztam állami vállalatnál. Tartottam el sok száz embert, akik megmondták, hogy kell dolgoznom, jóllehet én sokkal jobban tudtam tőlük. Most a privatizáció korát éljük, és ez az, ami az igazi tartalék a szakmában. Átvettem egy boltot Pesten a Mártírok útján. Amikor állami volt, évi 7 millió forintot „tudott”. Egyetlen év alatt megnégyszereztem a bevételt.- Hogy sikerült elérnie?- Nem tudok olyat mondani, amit bárki ne tudna. Olcsón, sokat nyújtani a vendégnek. Tisztelettel bánni vele, az ajtóban fogadni, az asztalhoz kísérni és a tizenhat éves gyereket is urazni. Én a La Prímában - ami a boltom, és svéd-magyar kft. - a diákokat, a fiatalokat próbálom megfogni. Nem vagyok szerződéses, nem kell kaszálnom, hogy ki tudjam fizetni a bérleti díjat, olyat vendéglőt akarok, amit a fiam fog majd tovább vinni, s ahol a mai diákok lesznek majd a felnőtt vendégek. Nálam a srác száz forintból eszik-iszik, s mondhatom, hogy jóllakik.- Ön nem is bukott életében soha?- Hajaj, dehogynem! Engem Csernobil teljesen lenullázott. Balatonfüreden vettem ki a Panoráma panziót, beálltunk a készlettel, a személyzettel, vártuk a vendéget, és nem jött. Másfél milliót fizettem rá, akkor fogadtam meg, hogy soha többé szerződéses és szezonális boltot! A jelszó: sok kicsi sokra megy. Örülök, hogy ennek a szemléletnek az érvényesítését látom már Mezőtúron is. Ahogy az ember aztán a vendégek szemével végigtekintett a Berettyó, a Diófa, a Bella Italia, meg a többi vendéglátóhely kínálatán - egy pillanatra úgy tűnt, nem is olyan siralmas valóban a helyzet. Programajánlat Március 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők azt a népi díszítőművészeti kiállítást, amelyet Balogh Ferenc, az MMIK csoportvezetője nyitott meg a Mezőtúri Szabadidő Központban, bensőséges hangulatú ünnepség keretében. A megnyitón Csidemé Csáki Magdolna előadásában gyönyörű népdalokat hallhattak a résztvevők. A martfűi és a mezőtúri népi díszítőművészeti kör által bemutatott hímzések csodálatos, változatos világot tárnak elénk. Az alkotók igen sok gondot fordítanak a hagyományokhoz hű motívum- és színhasználatra, ugyanakkor hibátlan ízléssel mindig újat és újat teremtenek. A szakkörök tagjai nyugdíjas asszonyok, akik számára a közös munka, a szeretetteljes együttlét, az egymás sikerének való örülni tudás, a másoknak segítés, az összetartozás érzése legalább olyan fontos, mint az alkotómunka.- Halmágvi -A templom a kor tanúja Bár ne lenne igazam! Nagy a riadalom a megye egyik legjobban szervezett könyvtárában. A város központjában lévő szellemi bázis sorsáról éppen a napokban dönt az lepítenék át: az egykori pártbizottság épületébe, ahol a művelődés egyéb intézményeivel lenne társbérletben. Amint az egyik könyvtáros Talán az utolsó kép készült a mai helyén lévő mezőtúri könyvtárban önkormányzat. Nem titok, hogy az előterjesztésben az áll, hogy a könyvtárat jelenlegi helyéről egy szűkösebb létesítménybe teironikusan megjegyezte: „Egy kis kocsma, egy kis citera, egy kis művelődés, egy kis könyvtár Aki pedig gyakorta megfordul a könyvek birodalmában, az most aggódik. Vajon a művelődés ügyére rájáró rossz idő nem fogja-e meglegyinteni a könyvtárat is? Mert soha ennyi elkeseredett népművelő, hitevesztett művelődésiház-igazgató nem volt ebben az országban, mint napjainkban. De hát a könyvtár azért más volt, a polcok nem váltak üressé, s ha olvasási kedv is támadt, a betűhöz még hozzá lehetett jutni. De mi lesz, ha a művelődés sanyarú helyzetéhez hozzájelentéktelenedik a könyvtár is? Azt mondják, amit a tanács nem tudott megcsinálni - már hogy e központi helyről kipaterolja a könyvtárat -, azt megteszi az önkormányzat. És a könyvek helyett üzletpolcok állnak majd talán, s a szellem helyett a pénz dominál. Aggódom a mezőtúri könyvtárért - és titokban reménykedem, hogy nem lesz igazam. Az oldalt összeállította: Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán
