Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-13 / 61. szám
2 1991. MÁRCIUS 13. Koalíciós megállapodás a kárpótlásról Önmérsékletre törekednek Visszásságok az ellenőrzések során Az adók is lehetnek törvénytelenek Amerika, mint katalizátor _________ Az arab-izraeli viszályban érintett felek egyikének sem szabad mereven ragaszkodni álláspontjához, mint olyanhoz, amelyről nincs mit tárgyalni - jelentette ki James Baker hétfő este Jeruzsálemben. Izraeli kollégájával, David Levivel együtt elköltött munkavacsorája után, a Dávid Király Szállodában tartott sajtóértekezletén „óvatosan derűlátónak” mondotta magát, s azt hangoztatta, hogy Levivel folytatott megbeszélései bátorítóan hatottak rá. Az Egyesült Államok nem kíván a Közel-Kelet államaira semmilyen rendezést ráerőltetni, de az Öböl-háború vége történelmi esélyt kínál a béke megvalósítására - hangoztatta, hozzátéve, hogy Washington a katalizátor szerepét akarja betölteni a békefolyamatban. Közkegyelem Albániában _____________ Az albániai vezetők kedden bejelentették, hogy közkegyelemben részesítik az országban még őrizetben lévő politikai foglyokat. Az albán rádió jelentése szerint a közkegyelmet a Ramiz Alia vezette Népi Gyűlés Elnöksége is jóváhagyta.- Ez után a közkegyelem után nem marad több politikai fogoly az albán átnevelő központokban és börtönökben - hangzott el a rádióban. A jelentésben nem volt szó arról, hány ember nyeri vissza szabadságát. Lelőtték Ramadánt?_______ Kairó. Az Al-Ahram értesülései szerint meggyilkolták az iraki vezetés második számú emberét, Taha Jaszin Ramadánt. A hírt a TASZSZ szovjet hírügynökség jelentette kedden, hozzáfűzve, hogy erről semmiféle hivatalos jelentés nem tett említést, és független források sem erősítették meg. A kairói lap szerint a miniszterelnök-helyettes Ramadánt Szaddám Húszéin egyik testőre lőtte le, amikor az az iraki elnököt akarta megölni. Ellenzéki források azt állítják, hogy Szaddám Húszéin parancsot adott Ramadán családtagjainak megölésére, és ez okozta a két vezető közötti konfliktust. Románia ,jó' sqjtót akar Bukarest. A román kormány külön törvényben kívánja bebiztosítani a sajtó jó magaviseletét az államhatalmi szervekké!, valamint a hadsereggel és a rendőrséggel szemben. Az A. M. Press nemrég alakult magánhírügynökség jelentése szerint ugyanis a kormány olyan törvénytervezetet küldött még a múlt héten a parlamentnek, amely büntetendő cselekménynek minősíti a szóban forgó intézmények „rágalmazását és becsmérlését a sajtóban”. Az ilyen cselekedetekben bűnösnek talált újságírókat e törvény alapján húszezertől félmillió lejig teijedő pénzbüntetéssel vagy 1-6 hónap elzárással sújthatták. Figyelmeztető [ sztrógk ____________j Bonn. Kétnapos országos figyelmeztető sztrájk kezdődött kedden Németország nyugati részén: a bértárgyalások pénteki fordulója előtt a szakszervezetek ily módon is a munkaadók tudtára kívánják adni, hogy a tagság elégedetlen a felajánlott 4,1 százalékos béremeléssel, és tíz százalékot akar. A szakszervezetek tárgyalópartnere, illetve a belügyminiszter, Wolfgang Schaublé is bírálta, „tisztességtelennek” nevezte . nyomásfeladatok, mint Kelet-Németország gazdasági talpra állítása és Kelet-Európa támogatása. (Folytatás az 1. oldalról) meghaladja az eredeti törvényjavaslatban szereplő 5 millió forintos plafont. Nagy vita bontakozott ki arról is, hogy a kártérítés teljes körű legyen-e, vagy degresszív rendszerben valósítsák-e meg. A kisgazdák közül többen felvetették, hogy az 5 millió forintos határon belül csak a teljes körű kárrendezést tudják elfogadni, ennek ellenére a bizottság úgy foglalt állást, hogy a kártérítést degresszív módon hajtsák végre. Egyúttal a képviselők egyetértettek abban, hogy a föld esetében a kárpótlási jegyen keresztül, de naturálisán is, azaz például aranykoronában állapítsák meg a (Folytatás az 1. oldalról) Utánajártunk a hímek, kiderült, hogy Vincze Kálmán volt az, aki elégedetlenségének hangot adott. Sikerült elérni a képviselő urat, aki elmondta az ügy előzményeit:- Régóta érlelődik bennem ez a kérdés, az „én’ ’ poharamban a szombati nap volt az utolsó csepp. A gyűlés hangulata és az elhangzottak indítottak arra, hogy megtegyem ezt a lépést. A frakció tagjai már tárgyaltak arról, amiről Szolnok-Budapest között vonatozva magam is határoztam. A mi Kisgazdapártunk nem az, amit Torgyán József megfogalmazásaiból kezd megismerni az ország. Nem az, amibe én beléptem annak idején. Ha továbbra is az ó személyén keresztül próbálják megítélni az FKgP irányát, félrevezető lehet. Szavai nem a többségi akaratot fejezik ki. Másrészről veszélyeztetve láttam a kárpótlási törvény elfogadását, amely mostani állapotában közel áll pártunkhoz. A másik lényeges ok, ami mi-M agyarországot hátrányosan érintené, amennyiben az Európai Közösség korlátozná a marhahús bevitelét - közölte az MTI érdeklődésére a Földművelésügyi Minisztérium illetékese. Elmondta, hogy az elmúlt évben Magyarország összesen 32 ezer tonna marha- és borjúshúst exportált 52 millió dollár értékben, s 47 ezer tonna vágókárpótlás mértékét. A bizottság úgy foglalt állást, hogy a földigénylők jogosultságának feltétele a helybenlakás vagy a mezőgazdasági foglalkozás legyen. A költségvetési bizottság nem támogatta, hogy a kárpótlási jegyet valamikor is készpénzre válthassák át, a képviselők azonban egyetértettek azzal, hogy bizonyos esetekben (például hitelfelvétel, lakásvásárlás) külön határozzák meg a kárpótlási jegy felhasználhatóságát A kárpótlási jegyek kamatozását pedig a bizottság szerint a jegybanki alapkamathoz igazítva kellene meghatározni egy későbbi időpontban, de a kamat nem érhetné el a jegybanki alapkamat 100 százalékát. att így döntöttem, a korábbi gyűléseken tett nyilatkozatai, melyek szerint az államadósságunkat nem kellene visszafizetni. Ez ronthatta volna külföldi megítélésünket, további hitelfelvételeinket gátolhattná. A szélsőséges megnyilvánulásai egyre inkább kezdtek hasonlítani egy ötven évvel ezelőtti történelmi személyhez, aki szintén megmentőnek nevezte magát. Nem utolsó szempont, hogy sok kérdésben úgy nyilatkozott, mintha nem is egy kormányzó pártnak lenne a tagja. Nem a megoldások felismerésére helyezte a hangsúlyt. Kétségbe vonta a képviselő-testület legitimitását. Indulatokat a jelen helyzetben könnyen lehet korbácsolni, de úgy gondolom, nem ez egy országgyűlési képviselő feladata. Meg kell keresni azokat a megoldási módokat, amelyek alapján ki lehet lábalni ebből a helyzetből. Ezek megfontolása után jutottam arra a döntésre, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtok be a frakcióvezető ellen, ami mellé a többség odaállt. Jövő hémarhát 60 millió dollár értékben. Mindkét tételnek a fele az EK országaiba ment. A kivitel másik fele a szovjet és az arab piacon talált vevőre, de az idén eddig csak az EK-országokba sikerült magyar marhahúst eladni. Az EK Mezőgazdasági Bizottsága a korlátozási tervet azzal indokolja, hogy az elmúlt évben a közép- és kelet^uró(Foly tatás az 1. oldalról) Ennek a kijelentésnek a jogosságához az előadók szerint aligha férhet kétség, mivel az APEH az adómegállapításoknál naponta és tömegesen törvénysértő módon jár el. Ezeket a törvénysértéseket azáltal követi el a hivatal, hogy vizsgálatai során figyelmen kívül hagyja az államigazgatási eljárások általános szabályairól szóló, 1981. évi 1- es törvényt. így például az elintézési határidőket rendszeresen túllépik, s az iratokat hatvan napon túl is maguknál tartják, pedig erre nem lenne joguk. Vagy az adóellenőrzések során nyilvánvaló, hogy tanúkat is meghallgatnak, csakhogy ezek a meghallgatások sohasem a törvényes előírások szerint zajlanak. Ugyanis a tanúkat az adózó jelenlétében, tárgyaláson kellene kikérdezni úgy, hogy közben maga az adóalany is elmondhassa észrevételeit. Ám ez nem így történik. Magyarán arról van szó, hogy az adóhatóság ten hétfőn titkos szavazással döntünk e kérdésben.- Mennyiben segíti elő döntése a párt hármas céljának, a koalíciófenntartásának, az eredeti álláspont megtartásának és a pártegységnek a biztosítását?- Véleményem szerint nagyban hozzájárul. A koalíció létét és a kárpótlási program elfogadását is fenyegette Torgyán megnyilvánulása. Remélem, hogy a törvény elfogadásával a párt egységét is megerősítjük. A hármas követelménynek eleget tudunk tenni. Ezzel a lépéssel a parlamenti pártok közül az FKgP lesz az, amelyik először valósít meg a programjából egy nagyon lényeges pontot.- A Torgyánt kedvelők csoportja el tudja fogadni álláspontját?- Az a tábor biztos ki fog átkozni, amely vevő Torgyán stílusára. De hát nem lehet az ember mindenkinek szimpatikus. A párt érdekeit előbbre valónak tartom néhány száz, esetleg néhány ezer ember rosszallásánál. bakos pai országokból érkező hús telítette a piacot. Ezzel kapcsolatban az FM illetékese elmondta: a magyar marhahúsexport 1990-ben lényegében megegyezett az 1989-essel. A túlkínálatot - magyar értesülések szerint - a volt NDK területéről származik, amelyet tavaly még közép-európai országként tartott nyilván a Közösség. Az AUTÓKLUB 1991. március 15-én, a szolnoki Bástya étteremben este 7 órai kezdettel tartja hagyományos Jelentkezni lehet a klub műszaki állomásán, Szolnok, Thököly út 48-56. Telefon: 34-801. ‘49289/2* bizonyítási eljárást folytat le, miközben az adózó nem is tudja, hogy mi készül ellene. Pedig még a bűnösöknek is megadják a védekezés lehetőségét. A szerkesztők szerint másik nagy gond, hogy két-három esztendővel ezelőtt megállapított adókat az ellenőrzés során még akkor is módosít az APEH, ha új tényre a vizsgálatok nem derítenek fényt. Pedig erre egy év eltelte után a hivatalnak nem lenne lehetősége. így értelemszerűen az ily módon, utólag megállapított, illetve módosított adók döntő többsége törvénytelen. Állítólag a pénzügyi kormányzat és az APEH addig, míg nem hívták fel a figyelmüket erre, nem is tudták, hogy ilyen jogi korlátok léteznek. Amikor viszont tudomásukra jutott mindez, elkezdtek különböző elméleteket gyártani - mondta Vadász Iván -, és a Legfőbb Ügyészség ezzel kapcsolatos elvi állásfoglalására hivatkoztak. Igen ám, csakhogy ilyen A szolnoki Clips-Coop Kft. nevében szereplő klipsz nem női füleket tesz ékesebbé, sokkal prózaibb a funkciója: élelmiszereket csomagoló műanyag tasakokat zárnak le az aprócska alumíniumdarabbal. És hogy miként névadója egy mára több tízmillió forintot forgalmazó vállalkozásnak? Úgy, hogy a társaság története ezzel a termékkel kezdődött: néhány éve a Szolnoki Tejipari Vállalaton belül ennek a csomagoláshoz használt anyagnak, illetve felhasználást segítő berendezéseknek a gyártására alakult egy vgmk, amely először önálló volt, majd több lépcsőben ma már a műkereskedéstől a sörözőig különféle kereskedelmi egységeket is üzemeltető kft.-vé alakult. A tejipartól elvált a cég, profilja bővült, a vállalkozás újabb növekedéséhez azonban mégis a tejipar berkeiben történt változások adták az öüetet. Megszűnt az iparág monopolhelyzetét biztosító tröszt, a elvi állásfoglalás sohasem létezett - tette hozzá az előadó. S most jön a csattanó - folytatta -, merthogy az előzőekben felsorolt visszásságok ma már csak múlt időben értendők, mivel 1991. január 1-jével azok egy csapásra megszűntek. Ettől az évtől kezdve ugyanis hoztak egy olyan törvényt az adózás rendjéről, amely az eddigi szabálytalanságokat tulajdonképpen szentesíti. így például az új jogszabály az adóeltitkolást bűncselekménynek minősíti, és 20 ezer forintnál nagyobb adóhiány esetén nemcsak az eltitkolt adót és a bírságot kell megfizetni, hanem még büntetőeljárást is indítanak az illetők ellen. Némi túlzással, az új törvény szerint, nincs határidő, s így több évig magánál tarthatja az adóhatóság az iratokat, és esztendők múltán is felülvizsgálhatja korábbi határozatait - jelentették ki a résztvevők előtt az Önadózó című újság készítői. Clipsnél pedig úgy gondolták, érdemes tovább építeni az ország tejipari vállalataival meglévő kapcsolataikat, és beszállni az iparágnak nélkülözhetetlen segéd- és csomagolóanyagok importjába. Ezeknek a termékeknek - például tejoltószerek, csomagolóanyagok, ízesítőkészítmények - külföldi beszerzésére más-más külkereskedelmi vállalat szakosodott, akik kis tételű megrendelések összegyűjtésére, még inkább egyenkénti beszerzésére nemigen vállalkoznak. A Clips-Coop Kft. ezekkel a cégekkel máris jó kapcsolatot alakított ki, és vállalkozik az importigények összegyűjtésére, és a Hollan diából, Ausztriából, Olaszország ból származó áruk hazai forgalma zására, „terítésére”. Ezzel fölös legessé teheti, hogy a tejipari üze mek egyenként kicsiny import szükségletük beszerzésére sajá külkereskedelmi apparátust építse nek ki. J Jut eszembe! A hét végén szülőfalumban jártam. Egy egész napot sétálgattam a hályogos ablakú, megtört gerincű házak között. A beomló pincék, szélcsattogtatta pléhtetők között porladnak a mindennapok. A délelőtti istentiszteletről jöttek a hívek. Közöttük egyetlen ötven év alatti embert sem láttam. Azaz, dehogynem, egy házfoglaló cigánycsaládban szemmel láthatóan sarjad az élet. De miért is maradtak volna az őslakosok? Valamikor a Hemád túlpartjára, Kassára jártak vásárolni, eladni, tanulni. Aztán meg kellett szokniuk, hogy a hegyen átszekerezve, a kisvasúihoz hozzák-vigyék a portékát, szeptemberben a diákot. Erre felszedték a madzagnyi v'neket. Aztán jött a téesz, és a lovakat, ökröket a közös jászol elé i (-rötték. Kész. A fiatalok dacosan a szemükbe húzták keserves életüket, és nekivágtak a világnak. Az öregek a házzal együtt porladnak. A kárpótlási törvényben vajon melyik paragrafus rendelkezik majd a halálra vált falu jóváteléről? - pb -A KULTÚRCIKK ÁRUHÁZ ADIDAS SHOPJÁBAN legnagyobb értékben vásárló a 26. sz. blokk tulajdonosa, aki a NYITÁS NAPJÁN, március 11-én 12.340 Ft értékben vásárolt ADIDAS-terméket. AJÁNDÉKÁT, EGY ADIDAS SPORTTÁSKÁT az áruház boltvezetőjénél, blokkjának felmutatása ellenében ÁTVEHETI! *49411/1* Fa építőanyagok értékesítését megkezdtük! Fűrészelt gerendák és pallók 3-6.5 fm-ig Fenyőléc 30 x 50 mm-es és fenyőléc 25 x 50 mm-es. Megrendelést (komplett tetőanyagra) 60 napos határidővel teljesítjük. Érdeklődni: Szabó András, Lakitelek (Fűrészüzem) Telefon: 76/42-057. *48728/1*-nt„A Kisgazdapárt soha nem volt szélsőséges!” Indítvány a frakcióvezető leváltására Megszűnt a tejipar trösztje A stafétát a Clips-Coop venné át Az EK tervezi a magyar marhahúsexport korlátozását A dömpinget nem mi okoztuk-j