Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
4 1991. FEBRUÁR 6. „Tele van a víziónk” FKgP-levél az igazságügyi miniszterhez Igazságos kárpótlási törvényt! SZDSZ-nyilatkozat A Szabad Demokraták képviselőcsoportjának nyilatkozata a városi televízió igazgatójának megválasztása ügyében. 1. Az 1991. jan. 22-i, egyébként zárt ülésen az SZDSZ képviselőcsoportja jelen lévő 11 tagja a szavazás során tartózkodott. Ez az egyöntetű döntés arra a véleményre támaszkodott, amely szerint egy ilyen horderejű határozathoz megfelelő szak- véleménynek kellett volna rendelkezésünkre állnia. Mivel a szakmai bírálóbizottság egyik tagja a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának vezetője, a másik tagja az érintett intézmény munkatársa volt, nem látszott megalapozottnak a csupán kettőjüktől származó szakvélemény. Ugyanakkor kifejeztük óhajunkat, hogy helyes lenne a pályázatot újból kiírni. 2. A „Maholnap” c. újságban megjelent „Tele van a víziónk” c. riporttal kapcsolatban a következő kérdésekre várunk választ Zsemberi Borbálától: a. ) A bírálóbizottság ülésén magánvéleményét képviselte-e, vagy a városi tv munkatársai véleményét? b. ) Ha az utóbbit, hogyan szereztek tudomást a dolgozók a pályázatokról? c. ) Elképzelhetőnek tartja-e, hogy a dolgozók közül valaki esetleg eljuttatta a pályázatokat az egyik jelölthöz, Benson Vilmoshoz? 3. Ugyanezeket a kérdéseket feltesszük a képviselő-testület tagjainak, ill. Várhegyi alpolgármester úrnak is. 4. Végezetül megdöbbenésünket fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy az említett cikk Az Új Néplap 1990. dec. 30-i számának 5. oldalán, a „Leltár” c. interjúoldalon több kortársunk érdekes számvetését olvashattuk a már mögöttünk lévő évről. A személyes hangvételű vélemények a társadalomról - így az új év elején - másokat is hasonló gondolatokra sarkallhat. így voltam magam is. Számomra a késztetést mindenekelőtt Baricz Péter, a szolnoki Ifjúsági Iroda vezetőjének végtelen csalódottsága jelentette. Véleménye, hogy mint polgárnak a társadalmi átalakulás általa tapasztalt folyamatos „általános és mélységes” csalódottságot okoztak, nem elszigetelt jelenséget tükröz. A csalódott és polgár szavak jelentését külön-külön vizsgál- gatva is, de a szópárban használtan kialakult fogalom üzenetén elgondolkodva még inkább olyan képzettársításaim adódtak, amiket talán érdemes közreadni. A csalódottság mindenekelőtt bizalomvesztést jelent, ami ha általános és mélységes, akkor totális bizalomvesztés. A bizalom viszont a belső értékrenden nyugszik, ez az alapja az elvárásainknak, a várakozásainknak. Az értékrendet viszont, az ismeretek rendszere és az emocionális készségeink egészeként foghatjuk fel. Bizalomvesztés esetén ez az értékrend nem kap visszaigazolást. Ezt követően - részben vagy egészben - továbbra is kitarthatunk értékrendünk mellett, vagy az egész tragikuson felboszerzője úgy közölt riportalanyától származó értesüléseket, hogy igazságtartalmukról nem győződött meg. Megjegyezzük, hogy frakciónk tagja, Ignácz Ervin úgy döntött, hogy polgári peres eljárást kíván kezdeményezni hitelrontás, rágalmazás miatt Benson Vilmossal szemben. 5. Bár továbbra is az új pályázat kiírását tartanánk célszerűnek, természetesen a közgyűlés döntését, a szavazás végeredményét nem kérdőjelezzük meg. Ugyanakkor felhívjuk a polgár- mester úr, az alpolgármester urak, a képviselők figyelmét arra, hogy a megfelelő konzekvenciákat mindenki vonja le, és ezentúl személyi kérdésekben mindenkor kompetens szakmai bizottság és a legszélesebb nyilvánosság bevonásával döntsünk. SZDSZ önkormányzati képviselőcsoportja Szolnok MDF-levél Megdöbbenve értesültünk arról, hogy milyen visszaélések történtek a Szolnok Városi TV vezetői posztjára kiírt pályázat elbírálása és a döntés során. 1. Amennyiben a „Mahol- nap”-ban közöltek a valóságnak megfelelnek, Ignácz Ervin ön- kormányzati képviselőnek le kell mondania. Politikai és erkölcsi nullává válik ugyanis az a városatya, aki titokban átadja mások titkos pályázatait saját pártfogoltjának, hogy később anyagi haszonra tegyen szert a támogatás fejében. Az ilyenféle ügyeket korrupciónak nevezik mindenütt a világon, és esetenként bíróság előtt végződnek. 2. Úgy gondoljuk, hogy az rul, veszélyes személyiség- és szerepzavarokat okozva. Sajnos az úgynevezett csalódottság, mint divatos betegség egyre terjed, emberek százezreit téve depressziósán cselekvésképtelenné. Kényelmes varázsszóként működik: csalódott vagyok, vagyis senki, semmiben ne számítson rám! Mindez eredendően ellentétes a valódi polgár magatartásával, főleg, ha a polgár szót eredeti (citoyen) jelentésében használjuk. De hol vannak itt ma polgárok!? Hiszen a diktatúrákban - mint köztudott - nincsenek polgárok, csak alattvalók. A diktatúra alapfeladatát látja abban, hogy ne alakulhasson ki bátor, cselekvőképes, önálló tudattal rendelkező polgár. Márpedig a nyilatkozó is jól tudja, hogy a tudat megváltozása, átalakulása igen nehéz és hosszan tartó folyamat. Nem tudni, hogy a lakosság nagy többségének mennyi időre lesz szüksége a polgáriasodáshoz, de biztosan nem néhány hónapra. Ezt a változtatási kényszert még egy forró forradalom sem tudta volna megújítani. Nekünk ma „mindössze’ ’ az a feladatunk, hogy kötéltáncosi körülmények közepette megteremtsük a polgárnak való élet alapfeltételeit: a diktatúrából demokráciát, a tervutasításos rendszerből piacgazdaságot „varázsolni”. E változások térben és időben folyamatokként zajlanak, amiket elvileg lehet siettetni, MSZP városi képviselői csoportja a maholnap cikkében közölt - egyébként nyilvánvalóan alaptalan - tárgyi tévedéseket cáfolni fogja. 3. Az önkormányzati testület vezetői egyetemlegesen hibáztathatok abban, hogy nem biztosítottak szakmailag kielégítő színvonalú és létszámú bírálóbizottságot, és képtelenek voltak az elfogulatlan szakmai döntés körülményeit megteremteni. Súlyos hibának tartjuk, hogy csupán a városi rádió vezetője és a városi tv egyik munkatársa alkották a szakmai zsűrit! Az előző személyes okok miatt negatív értelemben elfogultnak tekinthető pl. Szitás Péterrel szemben, az utóbbi pedig valamennyi pályázó esetében összeférhetetlenséget jelent, hiszen beosztottja lesz a nyertesnek. Mi lehet a megoldás a kialakult lehetetlen helyzetben? Az önkormányzati testület lássa be, hogy hibázott, és írjanak ki új pályázatot. Ez senkinek (a nyertes Fekete Lászlónak sem) jelent bukást, mert eleve hibás, jogszerűtlen volt a kinevezés a pályázati feltételek be nem tartása miatt. Felhívtuk a köztársasági megbízott figyelmét az ügyre. Kértük, hogy ha szükségesnek látja, hivatalból tegyen lépéseket. Magyar Demokrata Fórum Szolnok Városi Elnöksége csak nem biztos, hogy sok esetben érdemes. Társadalmi lényként (akár akarjuk, akár nem) e folyamatok részesei vagyunk, és hiszem, hogy befolyásolhatjuk alakulásukat, de ehhez - többek között - a realitások ismeretén alapuló türelem is szükségeltetik. Ami abban is megnyilvánulhat, egy önmagát polgárnak valló, korábban történelmi tanulmányokat folytató személyiségtől (aki a közelmúltban - igen, még a pártállam segítségével - tanulmányozhatta a nyugati demokráciákat), hogy néhány hónap történéseiből ne várjon olyan eredményeket, amelyeknek a józan ész szabályai szerint később kell bekövetkezniük. A polgár képes artikulálni érdekeit, azokért másokkal összefogni és fellépni. Képes továbbá aktív cselekvésre úgy, hogy tudja annak formáit, és belátja határait. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy e sorok a jelen társadalmi mozgásaival, a törvényhozói és kormányzati tevékenység minőségével és irányaival teljességgel elégedett lenne. A pártállam lebontásával máris olyan új társadalmi szerkezetet és minőségi irányokat hoztunk létre, amelyek garanciát jelenthetnek, „... hogy itt valóban egy lakható világ születik...” A valóság talajából származó jövőkép és e köré fonódó hit nélkül lehet, hogy lehet élni, de nem érdemes. Tóth István népművelő „Annyi balszerencse közt és oly sok viszály után” szükségesnek tartjuk és kérjük, hogy az Országgyűlés és a kormány nyilvánítsa ki, hogy a pártállam által foganatosított tulajdonállamosításokat és az erőszakkal létrehozott szövetkezeti tulajdonokat törvénytelennek, az emberi jogokkal összeegyeztethetetlennek tartja. Ezért a hatalom birtokában arra törekszik, hogy az erőszakos tulajdonkisajátításoknál lehetőleg a jogsértés előtti állapotokat állítsa vissza természetben vagy értékben. A kormány jelenlegi kárpótlásitörvény-javaslata ellentétes az emberi jogokkal és a társadalmi igazságossággal. A kárpótlási törvény a tulajdon sérelmére elkövetett bűntettet törvényesnek szándékozik elismerni, és azokat bünteti, akit a jogsértések nemcsak anyagiakban, hanem lelkiekben és testiekben is egyaránt nyomorítottak. Megértjük az ország nehéz gazdasági helyzetét, de erre nem az a megoldás, hogy a kifosztot- takat, kiraboltakat még tovább sanyargassuk. Amennyiben az Szolnok az átlag alatt Kollégiumokról adatokkal Az Új Néplap 1991. január 30-i számában, a „Nyílt tér” rovatban, a „Fidesz: Az épület nem állhat üresen!” c. írás bevezetőjében olvasható a következő mondat: „Adatokkal bizonyítható, hogy megyénkben a kollégiumi férőhelyek száma még az országos átlagnál is jóval alacsonyabb.” A szerző nyilván a középfokú iskolák kollégiumaira gondol, mivel az általános iskolai diákotthonokra és a főiskolák kollégiumaira ez az állítás eleve nem lehet igaz. Előbbiekre azért nem, mivel a 60-as évek második felében Szolnok megye volt az, ahol szinte a legtöbb ilyen otthon létesült. Ezek közül ugyan már sok megszűnt azóta, de megyénkben még ma is az országos átlagot meghaladó mértékben vannak általános iskolai diákotthonok. A főiskolák esetében pedig az utóbbi fél évtized jelentős kollégiumi fejlesztéseket hozott (Jászberény, Tanítóképző Főiskola, ill. a szolnoki Student Hotel). Nem igaz azonban a középfokú iskolák esetében sem. Megyénkben ugyanis az 1989/90-es tanévben a középfokú iskolások 20,2 százaléka volt kollégista, míg országosan csak 17,2 százalékuk. Ugyanakkor Szolnokon ez a mutató csak 13,7 százalékos. A megyeszékhely tehát az, amelynek kollégiumi ellátottsága jóval elmarad az országos átlagtól! Magától értetődik ebből, hogy a cikk következtetéseivel egyébként messzemenően egyetértek. Már csak azért is, mert egyévtizedes kollégiumi nevelőtanári, illetve igazgatói egykori szolgálat tanított meg arra, hogy sokra értékeljem ezeket az intézményeket. Ezzel együtt - anyagi okok miatt - igen nehéz lesz a katonai kollégium bekapcsolása a város polgári jellegű bentlakásos intézményei közé. Dr. Vincze Sándor, a megyei önkormányzati hivatal osztályvezetője ofszág gazdasági helyzete olyan súlyos, mint amilyennek kikiáltják, akkor általános teherviselést kell előírni vagyoni mérettől függően minden tulajdonnal rendelkező állampolgárra. Ez sokkal szélesebb körű és nagyobb anyagi bázist hoz létre, mint az elmúlt rendszer kisemmizettjeinek kárpótlási törvénye. Kérjük továbbá, hogy földtulajdonunkkal és minden más ingatlantulajdonunkkal szabadon rendelkezhessünk. Kérjük az ingatlan átruházásának szabadságát. Tiltakozunk az üzérkedés ellen és a jogtalan ingatlanszerzések ellen. A föld és más ingatlanok tulajdonának rendezése, reprivatizálása, privatizálása az államnak pénzbe nem kerül, de ezzel megvalósult a magyar nép tulajdonsérelmének rehabili- tása. A föld tulajdonjogának rendezése nem jelenti a jól működő és fizető gazdaságok felosztását. Aki a földjét és ingatlanját nem kéri vissza, az maradjon a nagyüzemi, szövetkezeti gazdálkodásban, az önkormányzatok felügyelete mellett. A szövetkezeti törvénnyel biztosítani kell, hogy a jelenlegi téesztag földtulajdonos és a jogaiba visszahelyezett tulajdonos saját maga döntsön arról, hogy egyénileg vagy a termelőszövetkezeti közösségben szándékozik hasznosítani földjét. A törvényhozók és a kormány lelkiismereti (más nincs) felelőssége most a tulajdonviszonyok igazságos rendezése. FigyelA magyarokra mindig jellemző volt, hogy előbb törvényt ültek, aztán cselekedtek! Az emberi, az európai és magyar jogerkölcs is megköveteli, hogy előbb tegyünk törvényt, aztán hajtsuk végre! A kereszténydemokraták a tulajdon, illetve földtulajdon tekintetében is ezt követik! Első a törvény! Törvényünk megalkotását magunk kívánjuk elvégezni, nevünkben ezt nem tehetik olyanok, akiket sem nem ismerünk, sem meg nem bíztunk! Nem lesz abból magyar törvény, mit marxista szalagon képzett jogászok dobnak össze. A törvény a demokráciában a közösség akaratát és elhatározását kell tartalmazza, a jog dolga csak az, hogy paragrafusba rakja. A kereszténydemokraták állásfoglalása az, hogy a törvénytelenséget nem lehet újabb törvénytelenséggel, törvénysértéssel megoldani! Mindennek törvényi úton kell végbemenni! Mindent, amit törvénytelenül elvettek, törvényesen kel visszaadni. Az FKgP karcagi vezetősége 1991. január 21 -én jelképes föld- foglalásról megjelent újságcikk nyomán a következőket közli: Dr. Zsíros Géza képviselő úr kérésünkre jött karcagra. Oroszi Sándor, volt kisgazda- párti elnök jogtalanul nyilatkozott, hisz már 1990. október 5-én lemondott elnöki tisztségéről, ami jegyzőkönyvben van rögzítmükbe ajánljuk gróf Széchenyi István erkölcsi nagyságát. Ő nemzetépítő tevékenységében nem mást károsított, hanem saját jövedelmét ajánlotta fel, és kérte a főurakat, hogy kövessék példáját. Törvényhozóink sajnos olyan sivár és elavult eszközhatár között hozzák törvényeiket, mint a pártállam alkotmánya. Nagy hiba, hogy ezt a parlament jelenlegi birtokosai nem ismerik fel, vagy ha felismerték, nem éreznek kellő erőt ennek a nagy emberi műnek a megváltoztatásához. A föld- és tulajdontörvény megalkotásánál figyelembe kell venni, hogy országunk gazdasági berendezkedése nyugat felé tekint. Ez esetben pedig a magántulajdon megerősödni látszik. Éppen ezért nem szabad elfogadni a kárpótlási törvényt, ami különbséget tesz a kirabolt, kifosztott régi tulajdonos és a pártállam alatti, illetve rendszerváltás után vagyonhoz jutók között. A tulajdontörvénynek olyannak kell lenni, hogy azt ne kelljen minden újraválasztott parlamentnek átfogalmazni. Az utódokkal ne tanítsuk meg azt, ha kollektivizálnak, ezt már csak a privatizálás követheti, vagy fordítva. (De soha nem reprivatizálnak.) Tehát biztosítani kell a vagyonszerzést és annak európai szintű öröklését az utódok részére. Független Kisgazdapárt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Vezetősége Nem jól fest az a kalapácsos ember a Néplapban (képviselő). Nincs sarló a kezében, és nem pucér! Álljon már meg a menet egy szóra, többé ne lehessünk az öntörvénykezés országa! A tulajdon-földtulajdon kérdés jövőnk kérdése, nem korteskérdés, közös ügyünk, nemzeti ügyünk, legnehezebb sorskérdésünk, melyet közös erővel, közös akarattal, közös összefogással, ésszerűen, értelmesen, szeretettel, türelemmel, közösen alkotott törvénnyel kell mindnyájunknak megoldanunk! A Kereszténydemokrata Néppárt már 1989 októberében meghirdette mezőgazdasági programját, politikáját. Közös veszteségünk, hogy a „magyar rádió, televízió, sajtó’ ’ jóvoltából nem ismerhetik az érintettek, pedig érdemes arra, hogy széles körben megvitassuk, magunkévá tegyük, és valóra váltsuk a közösségjavára. Deák András Kereszténydemokrata Néppárt ve, három tanú aláírásával. Újraválasztva nem lett, így mint kisgazdapárti elnök nem nyilatkozhatott. Független Kisgazdapárt Karcagi Vezetősége A beérkezett aqyagok tartalmáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget! HU kell! A „mélységes csalódásról” Az új Néplap politikia vitafóruma Földkérdés: sorskérdés, de... Előbb a törvény, aztán a cselekvés Dr. Zsíros Gézát a karcagiak hívták A jelképes földfoglalásról ///////////^■^^^^^ * * rrrr i w y m r r , r r r , , , m ,* , *7777/f/j NYÍLT tér