Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-06 / 31. szám

1991. FEBRUÁR 6. A tévé képernyője előtt A Hét eseménye: lezárult a ..Torgyán-ügy”. megszületett a békesség, a televízió annak rend- je-módja szerint megkövette a megsértett politikust. Megkövettetett Az intézmény nevében maga a felelős szerkesztő kért bocsána­tot. Ugyanakkor Torgyán József arról biztosította a televíziót, hogy benne már nem maradt egyetlen tüske sem; sót kegyesen még a „bűnösök érdekében is szót emelt, kérvén, ne büntessék őket. Az eset ezzel le is zárulhat­na - számunkra is -, ha nem mo­corogna bennünk egy kérdés, amelyet a riporterként is tevé­kenykedő felelős szerkesztő egyik mondata ébresztett; hogy tudniillik a két riporternek nem arra volt megbízatása, amit végül is művelt, a parlamentben el­hangzott Torgyán-beszéd egyik mellbevágó állítását kellett volna ugyanis kissé körültapogatniok, ténylegesen, hogy a honatya mire alapozta ama kijelentését, hogy itt pedig e kis hazában patakok­ban folyik majd a vér, ha... Nos, ami ebben furcsa: a szerkesztői „megrendeléstől” a gyakorlati megvalósításig hogyan változha­tott meg ilyen gyökeresen az in­terjú tartalma? Hogy lelki mar- cangolás lett belőle. Valakinek csak látnia kellett volna, ha más­ból nem, a papírhalmaz láttán, hogy itt bizony valami más ké­szül. mint amire a megrendelők szándéka irányult. Végül is ami a televíziónak szégyen, Torgyánnak dicsőség; a Kereszttűz közé vett politikus busásan nyert a botrányon, talán többet is, mintha egyszerű, lan­gyos beszélgetés zajlott volna vé­le a képernyőn. Utólag mérlegel­ve: számára jobban, előnyöseb­ben és stílusosabban nem is lehe­tett volna megrendezni a szóban forgó beszélgetést! No persze a tanulsága mégiscsak az, hogy a Hétben is jobb élvezni az izgal­mas riportokat, mint a mostani­hoz hasonló megkövetéseknek asszisztálni a képernyő előtt. Már csak a tisztesség, az igazságosság kedvéért is. Vágó itt, Vágó ott A televízió új személyiségeket keres, hisz színes egyéniségek nélkül fakó, egyhangú a képer­nyő. Sajnos, újabban olyanokat sem látunk, akik már kivívták megkülönböztetett elismerésün­ket, akiket úgymond személyi­ségnek tartunk. Hol van például Baló György, akinek különös ér­zéke van az időszerű problémák boncolgatásához? (Talán ő is másfelé kacsintgat, s elfordul a televíziótól?) Új személyisége­ket találni persze nem könnyű, de talán nem is kellene olykor a te­levíziónak sem messzire menni érte. Mert itt van például Vágó István a maga jellegzetes moso­lyával és csinos kis szakállával. De legfőképp tiszteletre méltó szorgalmával, hisz ő vezeti a Ke­rék bárt - mennyi derű és játékos­ság még ebben az eléggé behatá­rolt „mozgású programban” is; aztán ő sétál Grétsy tanár úrral az utcán, hogy felcsípve egy-egy bosszantó nyelvi hibát, együtt nyesegessék ötletesen és szóra­koztatóan őket, s most újabb program, vezetésével megnyílt a Világjárók klubja, a Jöttem, lát­tam... Kedden volt a premieije, amelyben külföldön tapasztalt különféle jó megoldásokról cse- verésznek a figyelmes utazók, akik nemcsak jámak-kelnek ide­genben, útjaik során be is gyűjte­nek sok hasznosat, illetve nálunk is hasznosíthatókat. De láthattuk már őt a televízió reggeli maga­zinjában, tanárként a vasárnap délelőtti Tévémagiszterben, sőt gitározni is a televízió egyik al­kalmi bandájában - igen mulatsá­gosan. Sokoldalú televíziós, édes humora aranyat ér, kicsit kópés huncutsága, huncutkodása egyé­niségének eredeti színt ad, jól ka­matoztatható tulajdonsága. Erre bizony többet is lehetne építeni! S ha már a személyiségekről esett szó, szeretném megemlíteni egy másik televíziós nevét, akit évtizedek óta ismerhetünk, no nem a képernyőről, hanem az ott megjelenő munkáiból; aki úttörő és meghatározó szerepet tölt be a zene képernyőn történő tálalásá­ban, stílust teremtve; aki számta­lan tévéjátékot rendezett, s aki szülőatyja és ma is gondozója a kéthetente jelentkező Szomszé­doknak, a televízió ma talán leg­népszerűbb sorozatának. Megha­tározó egyénisége ő a magyar te­levíziózásnak. S az elmúlt héten átadott tévékritikusok díja is ezt a nagyszerű teljesítményt ismerte el, Horváth Ádám kiemelkedő te­hetségét. A Szomszédok azzal vált rendezésében, elképzelésé­ben vonzóvá, mert a benne sze­replő alakok, állampolgárok épp olyan emberek, mint mi, nézők vagyunk - általában. Társaink ők a mindennapokban, a felvillan­tott jelenetekben - az élet moza­ikja! - a köznapi problémák szó­lalnak meg. Horváth Ádám ígé­rete szerint, míg ő bírja, reméli, a Szomszédok is élni fog. A Vipera Új rendező mutatkozott be A Viperával, legalábbis képernyőn eddig nem találkozhattunk Zi­lahy Tamással, aki Alekszej Tolsztoj novellájából maga írta a forgatókönyvet, és maga is ren­dezte a tévéfilmet. A főszerepben is új arc, a főiskolásként debütáló Tóth Ildikó, aki kellemes megle­petés, rendkívüli drámai ereje van. Zilahy hű marad az elbeszé­léshez, szinte minden részleté­hez. így nyomon követhetjük szépen az érdekes és erős egyéni­ségű Olga Zatova drámával teli útját; azt az utat, melyet bejár, míg egyszerű polgárlányból for­radalmárrá lesz a polgárháború vérzivataros idején. Látjuk őt, amikor szinte kétségbeesik, mert apja házát felgyújtják, s ő is csak­nem a lángok martalékává válik; látjuk, ahogy részt vesz a forra­dalmi harcosokkal a fehérekkel való összecsapásokban. És meg­ismerjük őt, amikor újra vissza­kerül a polgári életbe, ahol gyű­lölik, kiutálják, mondván, „nem is nő ez, hanem valami obsitos katona”. Zilahy „újítása”: a je­len mozzanatai és a múlt képei szorosabban vannak itt együtt, mint Tolsztoj novellájában, szin­te egybeolvadnak, egybejátsza­nak, a másik különbség inkább szemléleti: a forradalomról igyekszik a maga ellentmondá­sosságában beszélni. Nem hősö­ket ábrázol, rettenthetetlen hősö­ket, hanem embereket, akik gyar­lóságaikkal is jelen vannak. Erős hangsúlyt kapnak az emberi jel­lemet torzító hatások, így némi ellenszenvet is kelt filmjével. Kritikusan láttatja a polgárhábo­rú korszakát, de a 20-as évek szovjet valóságát is. A forrada­lom sematikus ábrázolásával el­lentétben ez a tévéfilm annak bo­nyolult ellentmondásosságát tö­rekszik kifejezni erőteljes szí­nekkel és hangsúlyokkal. Ezért is nem mondható érdektelennek Zi­lahy Tamás munkája. Röviden Véget ért a négyrészes Music Hall - s aligha sajnálhatjuk. A láthatóan Simone Signorét egyé­niségére szabott játék, jutalomjá­ték szegényes cselekményével két részben is bőven elfért volna, klisészerű figuráival a képernyő tucattermékei közé sorolható. Amit viszont megcsodálhattunk: Simone Signorét kosztümjeit, kalapjait, ruháit, melyek tökéle­tesen illeszkedtek a művésznő egyéni adottságaihoz. Valkó Mihály Néplap Munkával a fennmaradásért Harmincnégy éve működik Szolnokon a Ságvári Endre Mű­velődési ház. Annak idején taná­csi telken, szakszervezeti pénz­ből épült. Az MMIK ’78-as át­adása óta a munkahelyi művelő­dés módszertani segítése a leg­főbb funkciója, de a lakóterületi feladatok alól sem vonja ki ma­gát. Most, hogy a vagyonáról el kell számolnia a szakszervezet­nek, nehéz idők járnak a ház dol­gozóira is. Pálinkás Györgyné igazgató válaszolt ezzel kapcso­latos kérdéseimre.- Mi lesz az intézmény sorsa?- Nem lehet pontosan tudni. Ez az épület szakszervezeti vagyon. Mi azt szeretnénk, ha lenne egy önálló kulturális vagyonkezelő, aki enged minket dolgozni. A nagyszerű az lenne, ha az önkor­mányzathoz tartoznánk, mert vé­leményem szerint a városnak szüksége van sajátos programja­inkra.- Melyek ezek?- Sokat foglalkozunk a nyug­díjasokkal. Az állandó, zenés pó­diumműsor mellett szilveszteri, farsangi mulatságokat rende­zünk számukra. Öntevékenyen is dolgoznak ezek az idős emberek, maguk sütötték a pogácsát, a ré­test, hozták az üdítőt nemzetközi gálaműsorukra. A fiatalok három éve rend­szeresen tánctanfolyamon vehet­nek részt. Több m int 2500 gyerek tanult meg nálunk táncolni, is­merkedett meg az illem és a tár­sas viselkedés alapjaival. A szü­lők visszajelzései szerint az ifjak magatartása, öltözködése pozití­van változott a kurzus végére. Két éve működik versenytánc­klubunk, amelyben ötvenketten táncolnak. Sikeres az anyanyelvi és a kéz­művesszakkörünk. Egyszer be­jött hozzánk egy kissrác agya­gozni, nem sokkal később egy nemzetközi versenyen harmadik lett munkáival. Fontosnak tart­juk a test kultúráját is. A kung-fu csoportban nyolcvanan sportol­nak, a turisztikai szakköplétszá- ma igény szerint, rugalmasan változik. y Négy tanfolyam indul ebben az évben. Szándékunk, a vállal­kozást tanítani. Célunk egy vál­lalkozói, bedolgozói hálózat ki­alakítása. A magas tanfolyami árak letörésére népfőiskolái kur­zus létrehozását terveztük. Sze­retnénk szerepet vállalni az át­képzésekkel, a munkanélküliség kezelésében. Úgy tudjuk még ol­csóbbá tenni az oktatást - melyet a KlOSZ-szal közösen szervez­tünk -, hogy számítunk a helyi pedagógusok munkájára is. Jó a kapcsolatunk a nagyvára­di színházzal. Tavaly mikrofono­kat ajándékoztunk nekik, ők meghívták Kölyök Színpadun­kat vendégjátékra. Nyári napkö­zis táborunk nagy sikert szokott aratni a szülők körében. Idén ro­mániai gyerekek is ellátogatnak hozzánk. Két szék között- Milyen költségvetésre van szükség ezekhez a programok­hoz?- Előző évben 3,5 millió fo­rinttal részesültünk az állami kultúralapból, és 7,5 millió volt a bevételünk. Mindezt négy nép­művelővel és hat technikai dol­gozóval. Megpróbálunk úgy ten­ni, mintha mi sem történne körü­löttünk. Nem siránkozunk, pe­dig az épületre is ráférne a felújí­tás. A házhoz kötődő gyerekek­kel közösen magunk csinosítjuk a termeket, a folyosót. Segítenek a QT-Klub tagjai is azzal, hogy kifestik az előteret. Ha részesül­nénk valamiféle felújítási alap­ból, idővel ki lehetne pofozgatni az otthont. Mivel nincs alapító okiratunk, lehet, hogy gond lesz az önkormányzati kézbe adá­sunkkal. Csak attól félek, ne­hogy a két szék között a földre kerüljünk. b. cs. MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Keres­kedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618). Szerkesztő: Korim Éva 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szer­kesztő: Deák László (tel.: 41-133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés per­cek. Muzsikáló tájak - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Szolnok város közgyűlése tagjainak dí­jazásáról - ’91-ben is lesz lengyel-ma­gyar turizmus - Új építési megoldások a mezőgazdaságban - Elbocsátások az abonyi Mechanikai Műveknél - Sajtó- tájékoztató a kosárlabda-szövetségben- Add a kezed! - 18.00-18.30: Szóváltás- közben: Zeneturmix. Hatszemközt a református tanítóképzőről - Fér lesz-e az Akkufer válása? Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.05: Hang­szemle - 8.20: Ecomix (ism.) - 8.45: Levelekre röviden - 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05: Napközben - 11.10: Népdalkörök énekelnek - 11.30. Egy tiszta nő'1X73. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Törvény- könyv - 13.05: Klasszikusok délidőben -14.05: Ötágú síp-14.35: Boross Lajos népi zenekara játszik - 15.05: Metro­nóm - 16.00: Délutáni Krónika -16.05: Magatartásformák - 17.05: Poggyász - 17.30: A Budapesti Tavaszi Fesztivál előtt - V/l. - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk - 19.30 Hol volt, hol nem volt... - 19.40: Népdalok- 19.50: Gong - 20.05: Európa-stúdió - 20.35: Százéves a cimbalomoktatás a Nemzeti Zenedében Vl/5. - 21.05: Rá­diószínház. Egy röpke szóban - 21.51: Filmzene - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Szellemtörténetek - 23.00: Hí­rek. Időjárás - 23.05: Siegfried - 24.00: Hírek. Időjárás Petőfi 4.30 Reggeli zenés műsor - 6.03: Reggeli csúcs - 7.37: Mellényzseb - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: Rivalda­fényben: Fiatal magyar énekesek és együttesek - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.03: Hangportrék - 10.03: Dzsesszar- chívum - 10.50: Hajszálgyökerek (ism.) - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.03: Sárga tengeralattjáró - 11.40 Ki ko­pog? - 12.00 Nóták - 13.00: Hírek. Időjárás - 13.03 A tegnap slágereiből - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Az első ötven évem - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Zenerulett ­17.00-19.00: RádióMa- benne: 17.00: Hírek. Időjárás - 17.30: Helycsere - 17.50: A-B/CD - 18.20: Zöld jelzés - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Kölyök- rádió -19.30: Popregiszter - 20.00: Hú­szas stúdió (ism.) - 21.00: Hírek. Időjá­rás - 21.03: Szív küldi... - 22.00: Sári- gyöp (ism.) - 22.38: Olasz filmek ze­néjéből - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Zeneközeiben a magnósok Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Ro­mantikus muzsika -10.05: Magyar írás (ism.) - 10.50: A Berlini Rádió Kama­rakórusának hangversenye - II/1. - 11.32: Magyar fúvószene - 12.00: Hí­rek. Időjárás - 12.05: Az MRT Szimfo­nikus Zenekarának felvételeiből - 13.00: „Az ár ellen - az árban” VII/1. 14.00: Rossini: Bruschino úr (egyfel- vonásos vígopera) - 15.16: Kamaraze­ne - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: A Francia Nemzeti Zenekar hangver­senye - 18.00: V materinskom jaziku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na matemjem jeziku -19.00: Hírek. Időjá­rás - 19.05: In der Muttersprache - 19.25: Bemutató - komolyzenei újdon­ságainkból - 20.52: Kérdőjelek V. László halála körül - 21.07: Manón Lescaut - 21.50: A rádió lemezalbuma - 23.04: Michael Haydn: D-dúr diverti­mento - 23.14: A Kontroll Csoport és utódzenekarai játszanak XX/18. - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.10: Száza­dunk zenéjéből - 1.26-2.00: Balettzene Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH): 0.15-4.20: Könnyűzene, dzsessz, Mozart: Esz-dúr szerenád, nó­ták. Televízió TV 1 8.58: Műsorismertetés - 9.00: Kép­újság - 9.05: Tévétoma nyugdíjasok­nak - 9.10: Hármas csatorna. Az ízlés­ről lehet vitatkozni (ism.) 9.55: A klini­ka (NSZK sor., ism.) XII/5. Válások - 10.40: Stúdió’91 (ism.)- 11.40: Képúj­ság. 16.30: Képújság - 16.38: Műsoris­mertetés - 16.40: Déli videoújság - 16.50: Správy - 16.55: Barangolások a nyugati végeken -17.30: Legyen a ven­dégem! - 18.10: Szám-adás - 18.25: Tájak, városok, emberek... - 19.00: Műsorajánlat - 19.10: Esti mese - 19.25: Közlemények. Műsorajánlat - 19.30: Híradó - 20.00: Kávészünet - 20.05: Szeressük egymást, gyerekek! - 20.35: Gondviselés (tv-fdm) - 22.15: Girej kán Cannes-ban - 22.45: Híradó 3 - 23.00: ZDF-híradó TV 2 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Egy perc tere - 18.00: Telesport- 18.25: Gyerekeknek - 18.45: TV 2 - 19.00: Challenger (am. tv-film) II/2. - 20.17: TV 2 - 20.42: Takáts Gyula nyolcvanéves - 21.00: Híradó 2-21.20: TV 2 - 21.30: Napzárta - kb. 22.15: Veszélyes élet (ausztrál tv-film) III/l. - kb. 23.50: TV 2 Újvidék 15.15: Műsorismertetés - szerbül és magyarul - 15.20: Tv-napló - szlovákul- 15.30: Tv-napló - ruszinul - 15.45: Szórakoztató kedd - 16.45: Tv-napló - magyarul - 16.55: Reklám - 17.00: Tv- napló - 17.20: Kremenko - am. sor. gyerekeknek - 17.45: Művelődési mű­sor - 18.15: Objektív Tv - román nyel­ven - 18.45: Zenés műsor - románul - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - 19.55: Reklám - 20.00: Fésztiváli bemutató: Falfúró - magyar film - 21.30: Tv-napló - 21.50: Fenntartott idő - 22.10: Tudományos fórum - 23.40: Műsorzárás Csehszlovák 16.20: Csodagyűrű (szovjet mese- film) - 17.00: Tévéállatkert - 17.20: Németnyelv-tanfolyam gyerekeknek - 17.35: A lélek tükre - 18.00: Esti mese -18.10: Angolnyelv-tanfolyam -18.50: A vállalkozók klubja - 19.20: Időjárás -19.30: Tévénapló - 20.00: Mi, 1991 - 21.30: Híradó - 21.53: Sport - 22.00: Előest (spanyol tévésor.) Eurosport 9.00: Kézilabda - 10.00: Szánkó-vb -11.30: Eurobic-12.00: Tenisz -14.30: Golf-16.30: Kosárlabda -18.00: Súly­emelő-vb - 18.30: Eurosport-hírek - 19.00: Nemzetközi sport - 21.00: Ököl­vívás - 23.00: Kézilabda-vb - 24.00: Eurosport-hírek - 0.30: Labdarúgás - 2.00: Műsorzárás Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 13.00: Japán üzleti élete - 16.00: Forró drót - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Kék éj - 19.45: Időlánc - 20.00: Belföl­di tudósítások - 20.30: Ázsia - 21.30: Üzleti hét - 0.20: Nemzetközi hírek - 0.35: Kék éj - 1.35: Időlánc SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelemhajó - 9.55: Teleüzlet - 10.15: Police Aca­demy -10.40: Gold River - 12.20: Sze­rencsekerék -13.00: Telebörze - 14.00: Szomszédok (ausztrál sorozat.) Szere­lem akadályokkal -14.25: Szerelemha­jó (amerikai, sorozat.) Kérem, ne dohá­nyozzanak!- 15.15:Szélfújaföldeken- 15.40: Teleüzlet - 15.55: Őrült Vad­nyugat (westemsorozat.) Az agy éjsza­kája - 16.45: Kaliforniai nap alatt (so­rozat.) Nyilvánvaló szándék - 17.45: Műsorismertetés - 17.50: Tiszta bo­szorkányság (sorozat.) Egyből kettő, és fordítva - 18.15: Esély - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Szerencsekerék - 20.00: Booker (amerikai, krimosoro- zat.) Nehéz eset - 21.00: Színházi est. Álszentek - 22.45: Hírek, időjárás - 23.00: Az átok örökösei (amerikai, kri­misorozat.) Átváltozások - 23.50: Né­gyes csatorna - 0.50: Halló. Berlin - 1.20: Booker (ismétlés.) - 2.10: Műsor- ismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Né­metország! - 8.35: Teletniük - 9.25: Szeretett Sena (olasz film) -11.00: Ri­zikó - 11.30: Telebutik - 12.00: Forró nyeremény - 12.35: M ügyosztály (am. krimisor.) A gyilkos skalpja - 13.00: Gazdag és szép -13.20: Kalifornia klán- 14.05: A Springfield-sztori - 14.50: Vad Rózsa - 15.38: Nettó - 15.50: CHIP’S (am. krimisor.) A tolókocsis banda - 16.40: Rizikó - 17.10: Forró nyeremény - 17.45: Salvatore - 18.00: A hatmillió dolláros férfi (am. akció- film-sor.) Menekülés - 18.45: Híradó, időjárás - 19.15: Népzenei fesztivál - 20.15: Gottschalk-show -21.15: Amo- dell és a zsaru (sor.) Szabad a pálya - 22.10: Tévétükör - 22.40: Nők maga­zinja - 23.25: Férfiak nem táncolnak (am. krimi) -1.20: Aerobic A magyar címerek története címmel nyílt kiállítás Szolnokon, az MH Táncsics úti Helyőrségi Klubjában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom