Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
2 Néplap 1991. FEBRUÁR 23. Irak ,jnéfységesen hisz a békében” (Folytatás az 1.olásairól) hogy nem szovjet-iraki béketervről van szó, hanem Gorbacsov elnök javaslatairól, amelyek kiindulópontként szolgálnak a pénteken folytatódott tárgyalásokhoz, s hogy a pontok közül csupán a Kuvaititól való iraki kivonulásra vonatkozó érinthetetlen. Mint mondották, haladás mutatkozott a szovjet és az iraki külügyminiszter tárgyalásain, amelyek a BT 660. számú határozata végrehajtásának mikéntjét érintették. Arra az előző esti moszkvai bejelentésre, hogy Irak elfogadta a nyolcpontos tervet, Párizsban Roland Dumas külügyminiszter azt mondta: „szaván kell fogni Ira- kot”. Giulio Andreotti olasz kormányfő azt hangsúlyozta, hogy Gorbacsov tervének „minden pontját tisztázni kell”. Francisco Femández Ordonez spanyol külügyminiszter pozitív lépésnek nevezte a tervet, de hozzátette, hogy a javaslat nem nevezhető „feltétel nélkülinek”. Helmut Kohl német kancellár és külügyminisztere egyaránt úgy találták, hogy a jó irányban tett lépésről van szó, de „döntő pontokat kell még tisztázni”. John Major brit kormányfő a korábbi szovjet javaslatoknál jobbnak, de még mindig „nem elégségesnek” minősítette a moszkvai kezdeményezést. Az Irak-ellenes koalíció arab tagországai közül Egyiptom, Szíria és Szaúd-Arábia a hivatalos tájékoztatást várta arról, vajon Irak feltételekhez köti vagy sem kivonulását Kuvaitból. Az Irak pártját fogó Jordánia királya üdvözölte a szovjet kezdeményezést, mondván: „senki sem utasíthat vissza egy olyan megoldást, amilyenre az egész világ törekedett”. A PFSZ-t vezető Jász- szer Arafat pozitívnak nevezte Bagdad magatartását, de nem kommentálta érdemben azt, hogy a Moszkvában nyilvánosságra hozott nyolc pont egyike sem köti össze Kuvait ügyét a palesztin kérdéssel, amint azt Irak mindeddig követelte. Izraelben aggasztónak találják egy olyan tűzszünet kilátását, amely után Szaddám Húszéin megőrizheti hatalmát és hadseregének megmaradt, tehát jelentős részét. Jichak Samir kormányfő szerint ez „nagyon veszélyes lenne számunkra”,. Benjamin Netanjahu külügyminiszter-helyettes megállapította, hogy a tervben feltételhez kötött kivonulásról van szó, hiszen a kivonulás egy adott szakaszában az Irak-ellenes szankciókat feloldanák, és a tűzszünet előbb jönne létre, mintsem a kivonulás megkezdődik. Irakban pénteken nem ismertették a világszerte közzétett - Tárik Aziz külügyminiszter által előző este Moszkvában elfogadott - tervet. A bagdadi rádió reggel beérte annak közlésével, hogy Irak „mélységesen hisz a békében, akár saját kezdeményezésből, akár barátainak kezdeményezésére adott válaszából fakad”. Félidőnél a szolnoki ártéri híd építése Hóban, fagyban is dolgoztak Szolnokon a fagyos téli időben is- a földmunkák kivételével - zavartalanul épül az ország egyik leghosszabb tiszai ártéri, illetve me- derhídja. A kivitelező hídépítő vállalat téliesítetté azt a munkahelyet, ahol a szerkezeti elemek készülnek, a hídfőnél hatalmas sátor alatt végzik a hidegre érzékenyebb munka- folyamatokat. A Szolnoki Közúti Igazgatóság illetékese elmondotta, hogy a hétszáz méter hosszú, egybefüggő ártéri és mederhíd kivitelezése a terv szerinti ütemben halad. Valamennyi ártéri pillér - tizenöt tartóelem - már készen áll. A bal oldali szandai ártéren félidőhöz érkeztek a felszerkezet kivitelezésével. Külföldi lincenc alapján hazánkban első ízben itt alkalmazzák az úgynevezett szakaszos, előre tolásos építési technológiát. Ez az eljárás egyszerűsíti, gyorsítja és gazdaságilag is olcsóbbá teszi a munkát. Nem kell minden szerkezethez költséges állványerdőt építeni. Mint ismeretes, az új szolnoki Tisza-híd építése- amelyhez a 4-es számú fő közlekedési útvonal új nyomvonala is csatlakozik majd - azért vált szükségessé, hogy a rendkívül zsúfolt átmenőforgalom elkerülje a megye- székhelyet. Jelenleg naponta 30-35 ezer gépjármű okoz rendkívüli zajt, zsúfoltságot, szennyezi a város levegőjét. A három és fél méter széles, kétnyomsávú autóúttal, továbbá kerékpárúttal és gyalogjárdával ellátott híd átadásának határideje 1992. augusztus 20. Szaúd-Arábia: Az Öbölben állomásozó amerikai haderő 101-es légiegységének katonái iraki hadifoglyokat azonosítanak február 21-én. Szakítani kell a dilettánsokkal (Folytatás az 1. oldalról) ahol csak lehet - az eredeti állapot helyreállításával kell orvosolni. Akinek még ma is fellelhető a vagyona, annak ezt vissza kell juttatni. Ellenkező esetben - amennyiben az Országgyűlés mégis úgy döntene, hogy „a kárt kárral tetézi” - fennáll annak a veszélye, hogy a különféle nemzetközi szervezetek szankciókat alkalmaznak a magyar állammal szemben, a nemzetközi normák megsértése miatt. A frakcióvezető röviden értékelte a rivális pártok kárpótlási elgondolásait. Hangoztatta: a szabaddemokratáknak az az ötlete, hogy mindenki egységesen 20 ezer forintos kárpótlásban részesüljön, egyenesen megdöbbentette a kisgazdákat. Az effajta egyenlősdi elfogadhatatlan számukra. Hasonlóképpen elfogadhatatlan a Fidesz „senkinek semmit” álláspontja. Torgyán József egyébként hozzáfűzte azt is, hogy az ilyen és ehhez hasonló jogszabályötletek lejáratják a parlament tekintélyét. Ennek kapcsán hevesen bírálta Wachsler Tamás (Fidesz) minap beterjesztett törvényjavaslatát, amely kimondaná: a kormány tévedhetetlen. „Az ilyen javaslat egyénit sz Országgyűlés arcul köpésével, és éretlen tacsKÓk elképesztő indítványa, amely megzavarja a törvénykezés ütemét” - mondta Torgyán. A kisgazdák kárpótlási elképzeléseire visszatérve a frakcióvezető cáfolta, hogy a teljes körű jóvátétel inflációgerjesztő hatással járna. Véleménye szerint az infláció szempontjából közömbös, hogy a vagyon kinek a nevén szerepel. A föld esetében pénzbeni kártérítést egyébként is csak igen szűk körben kellene alkalmazni, hiszen rengeteg föld hever parlagon. A kártérítésre szükségessé váló pénz fedezetéül a költségvetésnek évente át kellene tekintenie, mekkora hányad fordítható erre a célra. A kisgazdák azt is megértenék, ha több évre elosztva részesedhetnének a kárpótlásban. A lényeg az lenne, hogy az állam egyfajta okiratban ismerje el ebbéli kötelezettségét. A kárpótlás ügyének elemzése mellett Torgyán József röviden kifejtette nézeteit a leromlott magyargazdaság talpraállításának lehetőségéről. (Ezzel kapcsolatos programját egyébként március 9- én ismerteti részletesen a Testnevelési Főiskolára összehívott polgártoborzó nagygyűlésen.) Az adósságkezelésről elmondta: az elkövetkezendő három évben mintegy 11 milliárd dollár tőke- és kamattörlesztés vár az országra, ami - a jelenlegi teljesítőképesség mellett - „pocsolyába nyomja” az országot. A frakcióvezető véleménye szerint a kormány súlyosan hibázott, amikor hivatalba lépésével nem jelentette ki rögvest: ez az adósság nem ennek a népnek az adóssága; azt a bolsevikok vették fel. (Szavait nagy lelkesedés fogadta.) Egyszóval: a kormány történelmi lehetőséget mulasztott el; ami már csak azért is furcsa, mert sok történelemtanár ül a kormányban. Ez ügyben egyébként tanulhattak volna Lenintől, aki az előző rendszer adósságát törölte. Torgyán József ezután feltette a szónoki kérdést: meddig dicsekedhetünk még azzal, hogy fizetjük adósságunkat; meddig vállaljuk még az utolsó csatlós dicstelen szerepét. A frakcióvezető szerint le kell ülni a hitelezőkkel és közölni velük, hogy nem tudunk fizetni. Torgyán József szerint egyébként annak is utána kell járni, mire költötték az évek során felvett dollármilliárdokat. Ennek érdekében javasolni fogja egy országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását, amely „kinyomozná” a kölcsönök sorsát. Az eredményt némileg megelőlegezve Torgyán úgy vélte: a pénz nem a magyar nép boldogulását szolgálta. Ha pedig netán kiderülne, hogy a pénzt esetleg továbbadták „egy katonai nagyhatalomnak”, akkor a tetteseket börtönbe kell csukni, vagyonukat pedig el kell kobozni. MTI. Tilalmi lista turistáknak Megalakult a köztársasági megbízotti hivatal Megváltozott a posta-, illetve utas- forgalomban ajándékként, devizahatósági engedély nélkül az országból kivihető áruk listája. Továbbra sem vihető ki az országból devizahatósági engedély nélkül 3 ezer forintos összértéket meghalan^ ~eny_ nyiségö élelmiszer, a hazai előállítású bor és egyéb szeszes ital kivételével. Ezen az értékhatáron belül sem vihető ki kávé, tea, kakaó, déligyümölcs, csokoládé, importból származó ital, fűszer, mű- és természetes bél, étolaj, margarin, cukor és hántolt rizs. Nem vihető ki az országhatáron a cigaretta és egyébb dohányáru, a gyógyszer, a mosó- és mosogatószer és babaápolási termék. A tiltott áruk listájára az idén került fel a szén és az egyébb tüzelőanyagok, és a múlt évek óta még mindig fent van a gabona és a takarmánytermékek. (MTI) (Folytatás az I. oldalról) Tegnap, február 22-én délelőtt Jászberényben táííona az első hivatali ülését a Pest, Nógrád, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyei régióban tevékenykedő köztársasági megbízotti hivatal. Az ünnepélyes eseményre, a városi bíróság dísztermébe érkező vendégeket, Boros Péter belügyminiszter, a köztársasági megbízottakat a házigazda, dr. Magyar Levente polgármester és dr. Gondos Imre a bíróság elnöke fogadta. A Himnusz eléneklése után a jelenlévők meghallgatták Sinkovics Imre színművész előadásában Illyés Gyula Bartók című versét. Ezután dr. Skul- téty Sándor, a régió köztársasági mégbízottja a tanácsrendszer helyébe lépő önkormányzatok feudális időkben kialakuló történeti előzményéről beszélt, példaként említve (a hely szelleme miatt is) a privilegizált, nagy önigazgatási hagyományokkal bíró jász-kunokat. A három területi hivatal 84 apparátusi dolgozója letette az esküt, majd Boros Péter köszöntötte az új közhivatalnokokat, emlékeztetve őket e tisztség egykori rangjára és kérve őket humánus, törvény- szerű munkára, különben „a harmónia és a rend elvész”. Ezután dr. Skultéty Sándor a területi hivatal vezetőinek és dolgozóinak átadta a kinevezéseket, majd a központi hivatal vezetőjének dr. Petrik Sándornak a vezetésével megkezdődött a munka. A köztársasági megbízottak a. belügyminiszterrel ugyancsak munkaértekezletet tartottak. Az alakuló ülést ebéd, majd kötetlen beszélgetés, ismerkedés követte. Értesítjük jelentkező személyeinket, hogy február 25-én 16 órakor Szolnokon, a véső úti PIROS-KÉK étteremben megbeszélést tartunk. A bekért iratokat mindenki hozza magával! A tanfolyam kezdése március 2-a. (x) Nagy lapra ébredünk--------------------------------------------------------------------------------------------------------. Kedves Vásárlók! Lakásbútor és műszaki cikkek nagy választékban, olcsó áron kaphatók a Terra Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. újonnan nyílt szaküzletében.- széles áruválaszték- udvarias és szakszerű kiszolgálás- kérésre fuvarszervezés Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8-18 óráig szombaton: 8-14 óráig Cím: 5000 Szolnok, dr. Elek István út 23. (Régi mentőállomás utcájában.) Telefon: 56-37-738 Szerettei várjuk kedves vásárlóinkat! *47867/ 2* V ____________________________________________/ U j filmek a TISZA MOZI Kft. videotékáiban!- Benny Hill-show (kölcsönzésre és videotékáknak eladásra is)- Marslakó a mostohám- Nyár St. Tropez-ben (David Hamilton)- Rambo I-II.- Kék villám- A kulcsszó: félelem- Nostredamus-kazetta Keresse Szolnokon, Jászberényben, Törökszentmiklóson, a TISZA MOZI Kft. videotékájában! *47922/ 1* A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz- és Csatornaművek, Szolnok, Vízmű u. 1. sz. alatti telephelyén 1991. március 2-án szombaton 10 órától árverést tart az alább felsorolt használt, üzemképes állapotban lévő gépjárműtípusokból:- BARKAS B 10000, HP, KA, KM- IFA W-50 LP/S, LA/K -IKARUS 211.01- IZS 2715-01,27151-01- NIVA VÁZ L 2121- NYSA 522 M -UAZ 374106-1,452- KRAZ 257/K-162- PRÁGA V3S PAOM6 valamint:- P-6/70 pótkocsi- IFA HLS 100.02 pótkocsi- PH 501 csőszállító utánfutó továbbá:- LATVUA (totálkáros) A gépjárművek az árverés napján 9 órától megtekinthetők. A megvásárolni kívánt gépjárművek a helyszínen, a teljes vételár készpénzben történő befizetése után azonnal átvehetők. *47930/2*