Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-20 / 43. szám

1991. FEBRUÁR 20. Néplap 3 Köszönjük a véradást! Pénz, money, das Geld A rokkantsági fok: 30 százalék Az első véradás után Az asszisztensnő mindig ezzel a mondattal búcsúzik. Régi tör­vény, hogy a véradókkal nagyon udvariasnak, kedvesnek, előzé­kenynek kell lenni. Jókedvű a reggel a Kőolajku­tató Vállalat kényelmes, modem orvosi rendelőjében. A földszin­ten és az emeleten zajlik az élet: izgatott suttogások, nevetgélé- sek, „heccelések” közepette tel­nek a várakozás percei. A válla­lat segítőkész dolgozói ma vért adnak. Az egyik rendelőben két ágyon történik a vérvétel. Az egyik ágyon Bágyi Ferenc fek­szik, aki épp ma ad harmincad­szor vért.- Tizennyolc évvel ezelőtt bal­eset ért, sokáig feküdtem a kór­házban, és sok vért kaptam. Az­óta én is mindig adok. A csőjaví­tó üzemben dolgozom, onnan mindenki szívesen jött. Kovács Imréné, a véradóállo­más asszisztense ül Bágyi Fe­renc mellett, és veszi le a vért.- A legtöbben derűsen, jóked­vűen jönnek. Az első véradókba kell egy kis bátorságot önteni. Bizonyára hallottak olvasóink arról a Szeged melletti, balástyai magánvállalkozóról, aki kétez­res sertéstelepet bérel. Eddig a dologban nincs semmi különös, ami érdekessé teszi, az az, hogy ultimátumot intézett a miniszter­hez, miszerint ha a sertésügyet napokon belül nem teszik rend­be, egy vagon szerelvény hízóval érkezik a Parlament elé, ahol is sorsukra hagyja az ártatlan jószá­gokat. Az állattenyésztők áldat­lan helyzetbe kerültek, mert csu­pán a növénytermesztők kapták meg az „aszálykáros” hitelt. Az egyébként is drága takarmányt most még magasabb áron kény­telenek megvenni a kistermelők, akiknek semmi támogatás nem jár. Sajnos ilyen gazdasági sza­bályozók mellett lehetetlen hely­zetbe hozza a kormányzat az ál­lattartókat. A jószágnak pedig enni kell(ene)! Rövid összeállításunkban me­gyénk három városából adunk visszajelzést, egyes területeken milyen helyzetben vannak kis­termelőink. Túrkevén az elmúlt évben so­kan vették igénybe az újrakezdé­si kölcsönt mezőgazdasági kis­termelés beindításához; sertés- tartásra, szarvasmarhatartásra rendezkedtek be. A felvásárlás akadozása azonban bizonytalan­ná teszi azokat, akik állattartás­sal foglalkoznak. Ha rövid időn belül nem történik jelentős javu­lás a hízottsertés-felvásárlásban, akkor helyzetük kilátástalanná válik. A tejtermelők bízhatnak abban, hogy a városban megala­kult tejszövetkezet segít értéke­sítési gondjaikon. Gyapjú - a tűzbe? A karcagi Nagy Lászlóné egyéni kisgazdálkodó újrakez­dési kölcsönnel kezdte a birkate­nyésztést. Most nyolcvan darab az állomány, télen az udvar hátsó traktusában tartják őket. Nyáron, mivel áfész-szakcsoporttag, a bombatérre viszi ki legeltetni őket. Ez birkánként 300 forint kiadást jelent az idényben. Gond van a takarmányozással De hogyan is történik valójá­ban a véradás? Sokan, akik hú­zódoznak tőle, azt se tudják, mi­től ódzkodnak. Nos, az önkén­test véradás előtt megvizsgálják - belgyógyászati és laborvizsgá­latok szükségesek. A véradás egy ágyon fekve történik, mi­közben a pácienstől 400 ml vért vesznek le. Utána terenészetesen enni és inni kell, és a jobb szívű munkáltatók aznapra szabad­ságot adnak. Hogy mennyire igaz Kovács- né véleménye, miszerint az első véradókba bátorságot kell önte­ni, ezt Nagy Istvánná tanúsíthat­ja a legjobban, hiszen ő ma elő­szörjött. és az értékesítéssel. A lerakatok árai irreálisan magasak, ők vi­szont nem képesek önellátásra beállni, mert a féijét rokkant­nyugdíjazták. Az elletések után a bárányokra jó ideig égetni kell éjszaka is a villanyt, ez is a ki­adást növeli. A „maszek” átvevő és az ál­latforgalmi súlykategóriái csak papíron léteznek. Például a bárá­nyok 14-18 kilogramm közt megállapított kategóriájában jó, ha a 16,5 kilogrammos jószágot még elfogadják. A gyapjú kilóját ’89 őszén még 180 forintért vet­ték át, a ’90 őszi ár 30-40'között mozgott. Három mázsa a nyaku­kon is maradt, mert nem voltak hajlandók fillérekért leadni. Úgy tűnik: az infláció néhány hónapja veszteségesbe fordította vállalkozásukat. Idén januárban az asszony már a megemelt ka­matot sem tudta befizetni az OTP-ben. De addig talán nem következik be nagyobb baj, amíg az állatforgalmi vállalat meg tud­ja tartani olasz átvevőjét. Méz, méz, méz, termett méz... Az átlagostól jobbnak mond­ható a jászberényi méhészek helyzete - mondja a Szatmári László Méhész Egyesület elnö­ke, Molnár György. Ez elsősor­ban szervezettségüknek köszön­hető, mely jelentős mértékben segíti termékeik értékesítését. Állandó a kapcsolatuk a magán- kereskedőkkel és állami kiszere­lőüzemekkel, valamint az áfésszel. Jó lehetőséget jelent az 1988 óta évente megrendezett orszá­gos mézvásár, amely egyben szakmai találkozó is. Áz egykori méhészklubból tavaly jött létre az egyesület, amely továbbkép­zéssel, szakmai kirándulásokkal, segédeszközök beszerzésével segíti a méhészeket. Igen ko­molykárokat okozott viszont ne­kik az elmúlt években mértékte­lenné vált rovarirtó szerek alkal­mazása. Sok a gond a méhek egészségi állapotával. Létezik ugyanis egy Egy éve kaptam meg ezt a fel­adatot, bizony nem könnyű szer­vezni. A tegnapi napom ráment, hogy találjak olyan embert, aki Rh-negatív. Az a baj, hogy sok régi véradó elment kft.-be, és van olyan főnök, aki nem engedi el a dolgozót. A vállalatnál sze­rencsére ez nem gond, a vezér- igazgató mindig engedélyt ad.- Nehéz rávenni az embereket, hogy eljöjjenek?- Minden másra nehéz meg­mozgatni őket, de véradásra nem. Eddig évente kétszer szer­veztük meg, az idén először pró­bálkozunk azzal, hogy három­szor legyen. Paulina Éya Fotó: Korényi Éva veszedelmes vérszívó élősködő - az úgynevezett ázsiai nagyatka, amely súlyos pusztítást tud okoz­ni az állományban. Talán még most kerül piacra ennek hatásos ellenszere. Az infláció a méhészek hely­zetét is megnehezítette. Drága lett a kaptárak alapanyaga, a fű­részáru, és meglehetősen érzéke­nyen érinti őket a fuvarköltségek emelkedése, amely gátolja a vi- rágzási időszakokhoz alkalmaz­kodó vándoroltatást. Üzleti szempontból nem volt túl sikeres a tavalyi év. A fagyveszély, a szárazság következményeit ők is megszenvedték. A Nyugat-Eu- rópában és Japánban igen kelen­dő - legmagasabb értékesítési árú - akácmézből kevés gyűlt össze. Bővíteni, szakmai színvonalá­ban gazdagítani szeretnék a méz­vásárokat. Elképzeléseik között szerepel egyesületi címkével megjelölt termékek nagyobb té­telű értékesítése Nyugat-Európá- ban, amelynek mennyiségi hátte­rét azévenkénti 25 vagon mézből biztosítanák. így nevezik a társada­lombiztosításban, ha valaki mun­kavégző képességét valamely mértékben elveszti. Adott esetben mi azt tételezzük fel, hogy ez 30 százalékos, azaz a tényleges fel­adatok elvégzéséhez képest ennyi­vel kevesebbre képes az adott sze­mély. Nos, az önkormányzatok esetében ezzel a hasonlattal lehet jellemezni legjobban a helyzetet. Megvan a feladat, sok esetben nem is önként vállalt, s ehhez képest a források csak annak 70 százalékos teljesítését teszik lehetővé. Elem­zésünkhöz igénybe vesszük az ex- pénzügyminiszter legutóbbi elő­adásán elhangzottakat. Békési Lászlónál pedig jobban, kevesen értenek ehhez a témához. Hatal­mas összegről van szó, mintegy 20-21 milliárd forintról, ami ön­magában is rávilágít arra, hogy az önkormányzatok gazdasági meg­alapozottsága igen gyenge lába­kon áll. Ugyanakkor a külső szem­lélőkben sok megalapozatlan illú­zió is él. Ilyen péládul a vagyonnal való gazdálkodás lehetősége. Az okfejtést kezdjük is emiatt ezzel. Az osztalék még vágyálom A vagyonnal való gazdálkodás esetén fontos a vagyon pontos meghatározása, beleértve annak körét és nagyságát, a gazdálkodás, a hozadék kalkulációs szabályait. Ezek ma még jórészt hiányoznak. Az önkormányzatoknak átadandó, mintegy 1300 milliárd forint főleg infrastruktúrában van meg. Profit­orientált vagyon ebből igencsak minimális lesz. A tanácsi vállala­tok privatizációjából 50 százalék­nyi összeg az önkorányzatoké. Nagy kérdés itt azonban az, hogy milyen ütemben, mikor és hogyan valósul meg a folyamat. Ráadásul lesznek olyan vállalatok, amelyek­nél az illetékességet, majd az osz­tozkodás mértékét is meg kell ha­tározni. Mert mi van akkor, ha egy vállalat több önkormányzathoz tartozik? A bevétel itt már igen szerény lehet. Ennek a vagyon­résznek az értéke országosan 160­Viharos előjáték és egyezke­dés eredménye a kárpótlási tör­vénytervezet. A kormány kárpót­lási jegyekkel kívánja megoldani a részleges kártalanítást. Mit je­lenthet ez azoknak, akik érdekel­tek benne? Vannak, akik elvetik; úgy ítélik meg, hogy nem lehet igazságos, sem jogszerű. Van, aki jónak, van, ki hibás részmegoldásnak tartja az elképzelést. Úgy kell igazságot szolgáltatni, hogy az ne váljon a gazdasági nehézségek és társadal­mi ellentétek forrásává - mondják mások. Megint mások azt mond­ják, nem átfogó jóvátételben kell részesíteni az egykori tulajdont, hanem a jelen élethelyzetet kell előnyben részesíteni, az egyre ne­hezebb körülmények között él­270 milliárd forint. Ebben az év­ben összesen 80 milliárd forintnyi vagyont szeretne a kormány pri­vatizálni. Ha a tanácsi vállalatokat arányosan vesszük, akkor látható, a mintegy háromezer önkormány­zat 5 milliárd forint bevételhez jut­hat ilyen úton. Általánosságban el­mondható, hogy az lenne a jó, ha az önkormányzatok természetes termelési feltételekhez juthatná­nak, beleértve a földet, kereskedel­mi egységeket is. Ha sikerülne eb­ben az évben ezeket megszerezni, akkor már most lehetne osztalék­hoz jutni. Ez azonban inkább vágyálom. Ahol 40 százalék a hiány Az önkormányzatok bevételei között fontos helyet foglalnak el a költségvetéstől megszerezhető erőforrások. Ennek egy része ala­nyi jogon az állandó lakosokra számítva jár. Másik része feladatra jár, de itt csak részben adják meg a pénzt az egyébként kötelező fel­adatra. Átlagosan, ha a feladatok költségeit 100 száazléknak tekint­jük, 60 százalékos a fedezettség, ami katasztrofálisan kevés. Ezt más forrásokból kell kiegészíteni. Nagy kérdés, hogy honnan. Az esetleges céltámogatások egy ré­sze címzett, rekonstrukciókra szolgál, másra nem használhatók. A pályázható céltámogatásokat el­vileg akárki megcélozhatja az ön- kormányzatok közül. A pályázati feltételek éppen a napokban jelen­tek meg. Február 28-ig a tervek szerint be is kell nyújtani őket. Le­hetséges célok az egészséges ivó­víz megteremtésétől kezdve az is­kolafejlesztésen keresztül a meg­kezdett beruházások befejezéséig terjedhetnek. Az önhibájukon kí­vül forráshiányos települések szin­tén rövid határidőn belül pályáz­hatnak 5 milliárd forintra, de ebből is 1,4 milliárd a tartalék. Ezt eséllyel a válságövezetek települé­sei pályázhatják. Megyénk nem ilyen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyes települések nálunk ele­ve esélytelenek. Mindezt egészíti őket. Mit mondanak azok, akik itt élnek, közel hozzánk, s netán érde­keltek is az ügyben? íme néhány vélemény: Baráth Károly fényképész kis­iparos Jászberényben. Nem köz­vetlenül érdekelt, de véleménye azért van róla. Nem hiszi, hogy apja földjét érintené a dolog, mert azt annak idején államosították, s úgy tűnik, arra nem vonatkozik a törvénytervezet. Egyébként az egészet amolyan „nesze semmi, fogd meg jól!” megoldásnak tart­ja, amiből csengő forintot nem lát­ni. Azt sem hiszi, hogy a kárpótlási jegyekkel bele lehetne fogni bár­milyen vállalkozásba. Felesége még hozzáteszi, hogy akiknek vissza akarják adni a földet, már igencsak hetven-nyolcanévesek, a gyerekeik pedig nem értenek a ki az SZJA, amelyről már egy év­vel ezelőtt is kimutattuk, hogy a kormányzati propaganda nem túl tisztességes ez ügyben. Nos, ez most is így van, ráadásul a két évvel ezelőtti adóösszeg felét kap­ják az önkormányzatok. Hogyan hajtsunk be 15 milliárdot? A fentiek együtt adják a hetven százalékot. A maradékot kellene pótolniuk az önnkormányzatok- nak. A helyi adókból tehát 21 mil­liárd forintot kellene behajtani, amiből elvileg a régi tanácsi adók alapján 6 milliárd forint megvan. A hiány tehát 15 milliárd, amit vagy behajtanak, vagy a feladatot nem végzik el. Mind a kettő nép­szerűtlen, így tehát jó megoldás itt nem létezik. Feltehetőleg ez is volt a cél. Néhány önkormányzatnak így is el kell gondolkozni azon, hogy bevezesse már az idén a hely i adókat. Nekik, bár nemcsak nekik, szólnak a következők. A lakáscélú építményadó bevezetésében nincs nagy pénz. Itt a „politikai kár” jóval nagyobb, tehát nem javasol­ható. Nem lakáscélú építmény­adóknál már más a helyzet. Kom­munális adó esetében a vállalkozá­sok felé már lehetne nyitni. Túl­zottan nem korlátozza a vállalko­zásokat, viszont jelezné a település iránti felelősséget. A lakosság esetében viszont most csak rossz emlékeket éb­reszthet. Lásd: tehó, községfej­lesztési hozzájárulás. A telek­adónál jelzésszerű bevezetése, fő­leg közületek esetében, szintén az előremozdulást sejteti. Az idegen- forgalmi adó eléggé megfoghatat­lan. A helyi iparűzési adónál általá­nos megközelítést nem lehet adni. Nagyobb településeken inkább igen, kisebbeknél inkább nem ja­vasolható. Ha végül is nem vezetik be a helyi adókat, és a feladat szo­rít, akkor jön a következő lépés. Ez további vizsgálódás tárgya lehet. Csak remélhetjük, az erről szóló cikket nem kell megírni. Füle István földműveléshez, mert elszoktatták őket. Az utóbbi évtizedekben egy­szerűen nem volt szükség arra, hogy az emberek megmaradjanak a földnél, értsék, szeressék és mű­veljék. Buck Ferenc kőműves kisipa­ros, aki szintén jászberényi, édes­apja tíz hold földjének várományo­sa lehetne. Édesapja már nem él, édesanyja pedig, ha visszakapná, szétosztaná hét gyermeke között, ők meg fejenként tíz mázsa szenet kaphatnának az áráért. Nem min­den alap nélkül hozzáteszi még, hogy azok se tudják eldönteni, hogy mit akarnak, akiknek ez len­ne a feladatuk. • Karcagi híreink is hasonlóak. Sokan azt tartják valószínűnek, hogy a kárpótlási értékpapírok azokhoz kerülnek majd, akik már most is tehetősek. A legtöbb érin­tett ugyanis ma megélhetési gon­dokkal küzd, örül majd, ha meg­szabadulhat az értékjegytől, s a ka­pott pénzzel enyhíthet valamit helyzetén. Azt is mondják, hogy teljes és mindenki számára meg- nyugató igazságot nem lehet szol­gáltatni. Ez a mostani tervezet is csak újabb igazságtalanságokat szülhet, mert csak egy szempont­ból kívánja rendezni az elszenve­dett sérelmeket: a volt tulajdono­sok szempontjából. Egyben vi­szont minden vélemény azonos: az SZDSZ parlamenti frakciójának javaslatát képtelen és megvalósít­hatatlan elképzelésnek tartják. Egy régi háztulajdonos gyerme­ke így nyilatkozott: felnőtt fejjel érte meg szülei meghurcoltatását, a „kuláklistázást”, a kilakoltatást. Egy életre megmaradt benne, azóta nincs bizalma a politikához. Nem követel vissza semmit, mert ma sem biztos abban, nem vonják-e holnap mindezekért felelősségre. Ő és családja nulláról indulva újra talpra állt, egyet szereme: nyugodt, háborítatlan, munkás hétköznapo­kat.- pl - dá ­napló Sohasem hittem volna, hogy az embernek hiá­nyozhat egy köztisztasági alkalmazott, vagy, ahogy mifelénk mondják, egy utcaseprő. Pedig hiányozhat. Erre most döbbentem rá, amikor a konyhaablakon kitekintve megláttam P-t. Enged­tessék meg nekem, hogy csak így, nevének kezdő­betűjével jelöljem azt a már alighanem középko­rúnak számító férfit, aki most is úgy gyűjtögeti össze a konténer kincsei között válogatva, hanyag eleganciával ejtve a számukra értéktelent a nyar- galászó szelek elé. De P. most gondosan összeszed mindent, visszagyömöszöli a konténerbe, nem lö­työg, nem késlekedik, megy tovább, nyilván egy másik szemétlerakó helyhez. P. utálja a rendetlen­séget. Már akkor is utálta, amikor egyszerű utca­seprő volt. Korán reggel vidáman söprögette a főtér járdáit Karcagon, s amíg idősebb társa szen­vedélyesen fütyült, addig ő váltott egy-két monda­tot a jövő-menő emberekkel. No, nem valami mé- lyenszántó párbeszédek voltak ezek, csak amo­lyan, „hogy vagy, szép időnk van”-szintű meg­nyilvánulások. De P. volt, jelenség volt, érdekes színfoltja a városnak, akik ilyen-olyan fontos, vagy fontosnak vélt beosztásuk miatt szorongva pillantottak körül, hogy jaj, mit szólnak az embe­rek, hogy ő meg egy utcaseprő... Pedig P. miatt igazán kár volt szégyenkezni, hiszen ez a mindig derűs seprős ember szerette a munkáját, szenvedé­lyesen, lelkesen dolgozott, mondhatni elhivatot­tan, precízen, s láthatóan boldog volt. Tiszta volt a város. Ez persze akkoriban nem is tűnt fel, szinte természetes volt, s köszönhettük ezt P-nek és tár­sainak. Föl sem tűnt, hogy egy ideje nem látom őket. Néha láttam ugyan egy-egy méla undorral, kényszeredetten sepregető közmunkást, de P-t nem. S ez csak most ötlött eszembe, hogy meglát­tam őt a konténer mellett. Nyilván más beosztást kapott, nem sepreget már. Hiányzik. Ha ő húzgálná a seprűt most is, biztosan nem panaszkodnának az emberek, hogy az első hóesés után már nem lehetett eljutni a város központjában a toronyháztól a vásárcsarnokig nyaktörés nélkül. És a város szemetes. És senki sem kérdezi jneg, hogy vagy, senki sem jegyzi meg, milyen időnk van. Körmendi Lajos- Korábban a Ven­déglátónál dolgoz­tam, ott nem szervez­tek véradást. Már ősszel is el akartak hozni a kolleganőim, Feltser Lajosné és Sulyok Istvánná, de akkor még gondol­kodtam rajta.- És nem félt?- Dehogynem! Egész héten szorong­tam.- Most, utólag mi a véleménye? ■ - Nem volt alapja a félelemnek. Legkö­zelebb is eljövök. Galambosi Lajos­né, a vállalat Vörös­kereszt-titkára elége­dett a mai nappal:- Százhúszan je­lentkeztek, eddig hetvenen adtak vért. Mit pótol a kár(pótlási) törvény? Kistermelőkről

Next

/
Oldalképek
Tartalom