Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-19 / 42. szám
1991. FEBRUAR 19. Néplap A Utoalkatre SZß k SZßtltß tldrßT0l Hiánycikknek számító autóalkatrészeket gyártanak a volt szocialista országokból származó gépkocsikhoz a Technomark szentendrei gyártelepén. Az üzemben mintegy ötvenféle részegységet állítanak elő, többek között gömbfejeket, szivattyúkat, kormányszer- kezeti elemeket. Képünkön: Németh Éva Dacia-gömbfejeket fest. MTI-fotó: Mónos Gábor ... hogy tovább már senki se lógathassa a lábát! Magántervezés vállalati keretek Rossz napok járnak mostanában azokra a cégekre, amelyek évtizedek óta az építőipar területén dolgoznak, s főleg tervezésből tartják fenn magukat. Jóllehet, az előző esztendőkben kevés ment közülük tönkre, ám úgy tűnik, hogy az idén jónéhány klasszikus tervezővália- lat nem kerülheti el a sorsát, már csak azért sem, mert munkájuk alig-alig akad. Ha csak a Szolnokterv Tervező Beruházó Vállalat megrendelői körét nézzük, nyomban rájöhetünk, hogy az előbbi megállapításban nincs különösebb borúlátás, mert ez maga a szigorú valóság. Ezt igazolják egyébként a cég igazgatójának, Kádár Zoltánnak a szavai is.- Korábban tekintélyes megrendelőink közé tartoztak - kezdte - a tanácsok, amelyek tavaly már nem döntöttek különböző beruházásokról - s így terveket sem kértek tőlünk - mivel nem akarták az új önkormányzatokat kész helyzet elé állítani. Az új önkormányzatok viszont egyrészt elég lassan álltak fel, másrészt pedig még a mai napig sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy milyen anyagi forrásaik lesznek, s így természetesen megrendelőként sem jelentkeznek nálunk. A másik vevőkör - amire korábban ugyancsak számíthattunk - a vállalatok, szövetkezetek csoportja volt. Nos, jelenleg nekik sem az a legfőbb gondjuk, hogy mit vagy hogyan fejlesszenek, hisz többségüknél jó ha a szinten tartásra futja, és energiájuk nagy részét az köti le, hogy átvészelhessék ezt az esztendőt. Az állami lakásépítések is megszűntek, s így maradtak azok a munkák, amelyeket mi, a saját kockázatunkra megcsinálunk.- Manapság lépten-nyomon arról hallunk, hogy gombamódra szaporodnak a legkülönfélébb magánvállalkozások. Ezek nem jelentkeznek megrendelőkként önöknél?- Az igaz, hogy ezen a piacon valamiféle élénkülés, mozgolódás tapasztalható, csakhogy ez viszonylag szűk keretet jelent egy vállalat számára. Már csak azért is, mert a vállalkozók szívesebben dolgoztatnak magántervezőkkel, mint egy-egy nagyobb céggel. Ez egyébként tavaly is érezhető volt, aminek következményeként a vállalatunk össztevékenységén belül a tervezés nem érte el az 50 száza-' lékot. Gyakorlatilag csak a bért és annak közterheit termelte meg, de nyereséget nem hozott.- Ez lehet, hogy a jövőben még- inkább így lesz, mert hajói tudom, ma már a magán- és vállalati tervezés között nincs semmi különbség. 1 - így van, hisz 1990-ben valóban elhárultak a jogi akadályok. Erre szoktam én azt mondani, hogy gyakorlatilag a budapesti Hiltonhoz hasonló szállodát is meg lehet tervezni otthon, a konyhaasztal sarkán. Legalábbis mód és lehetőség van erre.- Ebből pedig úgy hiszem, hogy önöknek le kell szijími a tanulságokat.- Pontosan, mert tovább nagy- vállalati méretekben - ezen a szakterületen - gondolkodni nem lehet.- Akkor most mi lesz? Fölosz- latiák a céget? MI ÚJSÁG A SZOLNOK- TERVNÉL?- Ez lenne a legrosszabb megoldás, mert azért csak reménykedünk abban, hogy egy-két éven belül megváltozik a helyzet, s elindul valami fellendülés ezen a piacon is. Ezért született egy olyan elképzelés, hogy formailag tervezőink egy részének - ez most a harmincból tíz - fölajánljuk azt, hogy maradjanak főállásban továbbra is nálunk, ám munkát számukra a jövőben nem biztosítunk úgy mint eddig, s így havi fix fizetés sem jár majd nekik.- Hanem?- Gyakorlatilag a dolgozó saját maga keresi meg azokat a megrendelőket, akik számára valamilyen megbízást adhatnak.- Elég faramuci helyzet, mert mint a munkaszerződés ezzel kapcsolatos módosításában olvastam, ha egy tervező hoz mondjuk az adott hónapban 25 ezer forint értékű munkát, abból csak 6000 forint üti a markát. Ezt nevezik kizsákmányolásnak. Nem gondolja?- Hogy ezt a konstrukciót valaki elfogadja-e vagy sem, az illető személyes döntésén múlik. Ha a dolgozó úgy érzi, hogy ez számára kizsákmányolás, akkor nyilván nem fogja választani, mert nem is kötelező.- És mi van, ha senki sem él ezzel a lehetőséggel?- Akkor mást kell kitalálnunk, de egy tény: azt nem lehet és nem szabad csinálni, hogy valakinek hónapokon keresztül egy árva fia munkája sincs, de itt ül a cégnél, és önhibáján kívül lógassa a lábát. Egész nap újságot olvas, és kapja a havi fizetését, ami egy tervező esetében már biztos, hogy fölötte van a bruttó tízezernek. Ezt az állapotot nem lehet tovább tartani, s ebből kell valahogy kitömi. Ez a dolog lényege. Mert ha itt mindenkinek elegendő feladata lenne, akkor ez a kérdés föl sem merült volna.- Igazgató úr! Ha nincs a vállalatnak munkája, mit gondol, hogyan lesz majd az egyes embernek?- Mint említettem, van olyan réteg, amely szívesebben foglalkoztat magántervezőket, mint vállalatot. Első lépés, hogy a munkát valaki fölhajtsa, saját maga megcsinálja, s akkor sok előnyt élvez. Mert egyrészt főfoglalkozású munkahelye van, ami az adózás szempontjából még pillanatnyilag kedvező, másrészt pedig a cég az összes kockázatot viseli az illető munkája után.- Csakhogy ennek ellenére mégis eléggé kemények a feltételek.- Nézze, ha arra gondolt, hogy a megtermelt árbevételnek csak egy részét kapja meg a dolgozó, erre azt tudom mondani, hogy az itt maradó pénz fejében a vállalat adja az irodát, a berendezést, a szakmai hátteret, a műszaki ellenőrzést, és ugye, munkabért fizet, ami a közterheivel együtt már jóval több, mint amennyit hónap végén ténylegesen kézhez kap az illető.- És mi van, ha egy hónapban valaki nem tud egy forint értékű munkát sem fölhajtani?- Akkor fizetés nélküli szabadságra megy.- Utólag?- Igen.- Elmondta már az embereknek, hogy mire számíthatnak?- A napokban már beszélgettünk erről. N.T. Vándorfiókák Nem tudom eldönteni, nem tudunk, nem akarunk tudni, netán nem merünk akarni tudni arról, hogy sokunknak kicsi lett hamarjában ez az ország. Észrevették kérem, hogy ijesztő méreteket kezd ölteni újra a szándék: el innen! ? Hogy egyre többen vannak, akiknek a szegénység már töri a derekát?... Ráadásul ifjaink fejében születik meg egyre inkább - utolsóelőtti lehetőségként - ennek gondolata. Fiatalemberek és lányok százai határoznak úgy naponta, észrevétlenül, hogy elcserélik az eget fejük fölül, a földet talpuk alól. S félő, ez nem pusztán hóbort, úgy tűnik valóságos divattárggyá válik a vándorbot, s áradattá dagad az elhanyagolható szivárgás. Kétségtelen, valami megváltozott itt a levegőben. De isten ments, hogy egyszer majd úgy kelljen emlegetnünk korunkat, mint a hetvenes évek elejét, mikor annyi fiatal értelmiségink kallódott el nyugaton. Hisz tudjuk, gyakorta válaszolt így magyar ember a Helyzetre. Hagyomány? Beidegződés? Ki tudja, lehet-e erre a jelenségre magyarázat! Bár nem csak nálunk, a világon bárhol így adja társadalma tudtára az egyén, hogy valami szorít. Márpedig, ha fáj az élet, menni kell... El kell menni! Egyelőre mindez, úgy tűnik, társadalomszerte műtitok, (ijesztő) adatokat még nem hall az ember, de a tény attól még tény: dolgozik bennük, burjánzik fiataljaink sorában az új daganat, a kivándorlás szándéka! Már nem is pusztán egyéni sorsokról, testre szabott elhatározásokról kell beszélni. Nemrég hallottam egy főiskolán, hogy egész végzős évfolyam kíván tarisznyát kötni oldalára, amint elhangzik a végső kicsengetés. Legtöbben nem is csinálnak titkot döntésükből, tudják jól, közös vívmányunk a demokrácia, a társadalmak királynője, szélesre tálja kapuit előttük. Mert mi mást is tehetnénk: elbocsátjuk szépen őket. Persze mind megígérik, jönnek ők nemsokára, csak összekuporgatnak annyit, hogy hazatérve megvethessék lábukat ezen a magyar parlagon. Tudják ők, s tudjuk mi is, hogy nem tartóztathat az, aki adni is képtelen. (Ahogy jóanyám mondja mostanában: ha már kalácsot nem tud, tanácsot se adjon az ember.) Legtöbbjük azt sem tudja, útja hol ér majd véget, bár mindegyikük hivatkozik valamilyen, soha nem látott (képzelt) nagybácsira, az anyuka régi szerelmére, a valaki valakijének valakijére. Persze a valóságban (tisztelet az igen kevés kivételnek), a felmosóvödörig, a mosogatórongyig jutnak csak. Talán. Eléldegélnek kenyéren, vízen s le- vegővételen,közbenmegtakarítvaannyit,ameny- nyivel már nem szégyen visszatérni. Igen, elmennek, hogy visszajöhessenek. Akár a vándormadarak... Sokan ezt teszik majd tényleg, de hányán lesznek vajon a sasfiókok közül, akik megszagolva annak a másik világnak csalóka kámforillatát, elfelejtik ezt a zugot Európa térképién, s még nem is sejtik, hogy egy életre szede- lőzködnek most. ...Én is fiatal vagyok, s én sem tudom, mit hoz a jövő. Azt tudom csak, hogy soha nem tudnék innen elmenni, még szemlesütve sem. De mindenkit megértek tiszta szívemből, aki teret keres energiáinak. Fájdalmas ezt leírni, de ez a szomorú igazság... téesi Nincs mire vámunk Kanadai ügyvédek között- Csak turistaélményekben lesz gazdagabb, vagy itthon hasznosítható elméleti, gyakorlati ismereteket is hoz magával egy három hónapos kanadai tanulmányúiról visszatért jogász? - próbáltam a két dolog között felállítani valamiféle fontossági sorrendet, miközben dr. Hegyi Tündét hallgattam. Kételyek azért merültek fel bennem, mert úgy tudtam, hogy az angolszász országokra jellemző eseti jog legalább olyan messze áll a nálunk alkalmazottól, mint a kontinens Angliától, sőt Amerikától.- Kanadában keveredik az eseti és a kodifikált jog - jegyzi meg a huszonéves ügyvédjelölt. - A jogrendszerek, különösen társadalmi rendszereink korábbi éles különbsége miatt, nálunk sok jogág még kialakulatlan. Gondolok például a társasági jogra, a bankjogra, az értékpapírjogra. A magyar törvényi vagy más magas szintű szabályozás ilyen irányú fejlődése, megbízhatósága ösztönzően hat a nyugati befektetőkre. A vendéglátó kanadai ügyvédek - akik közül többen maguk is szeretnének üzletet kötni nálunk - egyelőre bizonytalannak ítélik meg az itteni tőkebefektetési feltételeket. A személyes találkozások hozzájárulnak ahhoz, hogy feloldják ezt a bizonytalanságot. Erre - mint a jelek is mutatják - nem sajálják a pénzt. A múlt évben a kanadai és a magyar ügyvédi tanács közösen hirdette meg azt a pályázatot, amit a szolnoki Hegyi Tünde - nyolcvan induló - tizenkettedma- gával megnyert. Az utolsó rostán kanadai alkotmányjogászok, ügyvédek és külügyminiszterük felesége beszélgetett el angolul az ügyvédekkel arról, hogy Kanadában mi érdekli őket, mi volt a céljuk pályázatuk benyújtásakor. Kéthetes ottawai képzést követően a legnagyobb Vancouvert ügyvédi iroda fogadta a szolnoki lányt. Ok csak polgári jogi témájú ügyekkel foglalkoznak. Több mint száz szakembert alkalmaznak. Ennek köszönhetően olyan sptecialinapló Arra ébredtem, hogy nem hallok. Furcsa bódulatnak tűnt éppen emiatt a hajnali ébredés jó ideig nem is tudtam, valóban felébredtem-e, vagy csak álmodom az égészet? Nyitott szemmel feküdtem az ágyban, ám mégis sejtelmesnek, álomszerűén lebegőnek látszott a valóság valamiért, de hogy miért, azt az első pillanatokban még nem tudtam eldönteni. Odakint már világosodott, a sötétítőfüggönyök mellett tompa fények nyalábjai hullotak a padlóra, de valami mégis olyan megmagyarázhatatlanul furcsa volt. Megnéztem a vekkert, még nem volt hat óra. Ilyenkor már járkálni szoktak az utcákon, autók zúgnak, most azonban mély csend üli meg a várost. Az órára gyanakodtam, hogy rosszhl jár, egy másik időt mutat, olyan időt, amit majd később, talán csak órák múlva élünk meg. Aztán nem morfondíroztam tovább, talán el is szundítottam kicsit, de a kétféle állapot között szinte nem volt különbség, lebegő, furcsán valószínűtlen volt mindkettő. Később a feleségem arcát láttam magam előtt: beszélt, de a hangját nem hallottam. Ekkor döbbentem rá, bezárattam a csöndbe, s nem kételkedtem benne, hogy csupán átmenetileg, de nem hallok. Eleinte nagyon kellemetlen és idegesítő volt, mindenféle vírusra és egyéb, számomra ismeretlen kis izékre gondoltam, talán azok okozták. Később inkább érdekes lett a helyzet, nem zavart a mérhetetlenül mély csönd, amivel körül voltam vattázva, jó volt nem hallani a Karcag fölött elhúzó repülőgépteket, a rádióból és a televízióból elénk ömlő hazai torzsalkodásokat, az Öböl híreit és az ezredvég egyéb szörnyűségeit. Mintha hirtelen nagyon messze kerültem volna ettől az önmagát elpusztító civilizációtól, s ez egy ideig, kellemes érzéssel töltött el. Aztán nyugtalan lettem. Ki lehet-e maradni a mi időnkből? Nem önáltatás-e még a puszta gondolat is? Megoldás-e, ha valaki bezárkózik a csöndbe, a sötétségbe, a közönybe? Kivonulhatunk-e a még oly rettenetesnek tartott huszadik századból? Vajon a mi csöppnyi erőnk nélkül nem lesz-e még rettenetesebb ez a korszak? ... Tudtam, ez az állaptot csak egy-két napig, esetleg egy hétig tart, semmi komoly probléma nem lehet mögötte, s hamarosan fölhasad a csönd. De milyen hír hasítja fel? Körmendi Lajos záció alakult ki, amely magas szintű hozzáértést biztosít. Ez persze megnyilvánult magas óradíjaikban is.- Tudomásom szerint ritkán vagy még egyáltalán nem fordult meg ott olyan kelet-európai cso- px>rt, melynek tagjai szakmájuk gyakorlati kérdéseivel ismerkedhettek volna - mondja Tünde. - Személyenként öt-tízezer dollárral finanszírozták utunkat a ügyvédi irodák, a kanadai állam és az ügyvédi tanács. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tartom, hogy egyenrangú szakmai partnernek tartottak. A nyugati partvidéken kötetlenebbül viselkednek, „lazábbak” az emberek, mint másutt. Élénk szociális életet élnek. Gyakoriak a vacsorák, a fogadások. Meghívtak ptéldául a vancouveri ügyvédi tanács vacsorájára, ahol nyolcszáz ügyvéd volt jelen. Meglepett és nagyon jólesett, hogy nyilvánosan mutattak be nekik. Érdeklődésükben semmi mesterkéltséget nem találtam. Különösen azon a kontinensen feltűnő, hogy milyen jól tájékozottak hazánk ptolitikai életéről. Míg mi lassan már egy nappal sem tudjuk előre tervezni életünket, addig ott - jelesül a meglátogatott hivatali szervezetben - bizton számíthat az ügyvéd arra, hogy a szakmában és az irodában eltöltött évek számától függően halad előre a fizetési és a ranglétrán. Az egyetemről kikerülő jogász hat-hét évig alkalmazott ügyvéd - mondja dr. Hegyi Tünde -, aztán felajánlják neki, hogy váljon partnerré, üzlettárssá. Pár évig csak lassan emelkedik az óradíja, de utána jönnek a „tonnapjénzek”. Egy úgynevezett principálissal -. akit gyakorlavezetőnek nevezhetnénk -, dolgoztam együtt. Segítségével alkalmam volt megismerkedni a híresebb ügyvédekkel. Megfordultam az igazságszolgáltatás minden szintjén, dolgoztam az iroda jól felszerelt könyvtárában, közben kiképeztek számítógépkezelésére. Vancouvera legcsodálatosabb város, ahol eddig megfordultam. Mégis, a szakmai és lelki élmény volt a legfontosabb. Látva vendéglátóim mentalitását, egy lényeges dolgot megtanultam: úgy mint őnekik, nekünk sincs mire vámunk. Kanadában, az elért gazdasági jólét mellett szembetűnő az emberek rugalmassága. A segítséget ők nem kívülről várják. Szurmay Z.
