Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-19 / 42. szám
A napokban írták alá magas szinten azt a megállapodást, melynek értelmében létrejön Bukarestben a magyar, Budapesten a román kultúra háza. Hurrá, mondhatnánk, ha nem jutna eszünkbe, hogy aláírták ezt már a legmagasabb szinten is, mégsem lett belőle semmi. Tegyük fel, hogy most lesz. Nem környékez meg az extázis hangulata a ház miatt, mert leromboltatni látszik egy fontosabb: az RMDSZ. A készülő román alkotmány szövegét bár még nem fogadták el, a főforgalmazó és sok lelkes híve bizonyára érvekkel és szavazatokkal hangsúlyozza annak a paragrafusnak a létjogosultságát, melynek értelmében „etnikai alapon nem Jaj, maga riporter, aranyoskám? Megmondom én magács- kának, hogy mi a helyzet, mer én aztán tudom! Most már láttam a rádijóban is, meg hallottam a téj- vében, hát értem ám a csíziót. Mer hogy aszonták, hogy Maros- vásárhelyen PUNCS vót, az ám! Erre én kérdem a sógortól, hogy mi az a „puncs”? Aszongya hát az olyan, hogy előbb keverik, aztán megisszák. Hát a mán igaz, hogy ottan is keverték nagyon, oszt mi ittuk utána a levit. Meg azt is mondták, a szomszéd Rózsi néne is olvasta, abban a Nagyromán mánia újságban, pedig egy szót se ért románul, csak ha szidnak minket. Azóta fel akarták már venni tolmácsnak. Szóval, aszonta, hogy azt írták, a.hodáki férfiak a tavaly március óta nem mentek haza a falujukba, eltűntek úgy szőrén-szálán. Akkor elmentek az autóbusszal, a feleségük meg azóta is várja őket. Biztosan mosmár nem is mernek hazamenni, mer olyan soká kimaradtak. Körbeutazták má’ az országot mindenfele, de Hodákra, oda nem mernek menni. Osztán ennek is mi vagyunk az oka. Hogy félnek az asszonytól, oszt nem merik bevallani, aszon^yák, a magyaroktól félnek. Eddig mér nem féltek? Mi eddig is itt laktunk, ilyen közel! De majd csak hazamennek, ha elfogy a pálinka. Meg még asztat is hallottam, hogy minden Erdélyből elüldözött románnak vissza kell menni oda, ahonnan gyütt. Mer’ hogy a honfoglalás óta űket mindig csak elüldözték. És még nem volt idejük visszagyünni. Hát azt én is szeretném, ha azok, akik ezt kitalálták, visszamennének oda, ahonnan kigyüttek! Debreczeni Éva Jó egy évvel a romániai fordulat után egyre több és félreérthetetlen jelét tapasztalhatjuk annak, hogy sajnálatos fordulat következik az úgynevezett nemzetiségi kérdés „megoldásában”. A diktatúra bukása utáni eufórikus hetekben voltak ugye az ígéretek. Utána az ígéretek java részének a be nem tartása. Majd a nyílt atrocitások, a szélsőségesen nacionalista megnyilvánulások. Az utóbbi hetekben pedig egyre nyilvánvalóbb a vezetés (és nem holmi csoportocskák!) azon törekvése, hogy a .„forradalom” hevében született néhány nemzetiségi „vívmányt” is eltörölje, felszámolja. Mintha e kérdésben a diktátor „aranykorának” állapotai nagyon rokonszenvesek lennének a mai „demokratikus” vezetésnek. A „sokoldalúan fejlett szocialista rendszerben” edzett és képzett, volt kommunista, ma „nemzetmentő” vezetőgárda mintha nem tudna és nem is akarna szabadulni a kendőzés, a hamiskodás, a hatalmaskodás, a mosolyba bújtatott szigor, a szemrebbenés nélküli füllentés praktikáitól. Felületes szemlélődő mindezt talán észre sem veszi, és hajlamosak vagyunk arra, hogy a sok rossz hír után lelkendezni kezdjünk valami jó hallatán. Nemrég a Fidesz-küldöttség vezetői majd eldobták magukat az örömtől, a „kellemes csalódástól”, hogy őket ott szívélyesen fogadták, több helyen igen jó légkörben tárgyaltak. Hát persze, hogy mosolyognak, uraim, csak nem fogadják a hivatalos vendéget is acsarkodva vagy bunkósbottal, ez utóbbi eszközök nem a kirakatba valók. Igen, a kifele szánt mosoly már európai színvonalú, de a hétköznapi ábrázat nagyon balkáni. A romániai magyar fiatalok képviselőivel sokkal kevésbé szívélyesek, a MADISZ-nak - bár ott van helyben - nem sikerült ennyi mindenkivel tárgyalnia semmilyen légkörben sem. A román oktatási miniszteraláírt Pesten magyar kollégájával valamilyen együttműködési egyezményt. íme, történnek lépések, bizakodhatnánk, ha... Ha közben nem értesülnénk, hogy sokkal keményebb lépések is történnek, például a román televízió magyar adásának megszüntetése felé. Az energiagondokra hivatkozva lecsök- kentett adásidő felét áttették a kettes csatornára, ami Erdélyben (ahol ugye a címzettek élnek) egyáltalán nem fogható. A romániai magyar televíziózás és rádiózás felszámolása a diktátor idején is így kezdődött. Mit számít az, hogy az oktatásügyi egyezmény értelmében néhány tanár- és diákcsere - esetleg! - létrejön, amellett, hogy megfojtják odaát a nemzetiség egyik legfontosabb tájékoztatási és művelődési intézményét? Az oldalt összeállította: Molnár H. Lajos, Fotó: T,Z. szerveződhetnek pártok”. Ennek pedig egyenes következménye, hogy úgy felszámolják az RMDSZ-t, mint az ötvenes években a MADOSZ-t. Aki ismeri e politikai vezetés hamiskodásának több évtizedes hagyományait, annak minden apró „engedmény”, „előrelépés” gyanús. Ez a politika olyan, mint a csatolt áru: egy kis szemfényvesztőjóhoz odakötöttek egy hatalmas rosszat. így nem érheti szó a ház elejét. Miért visítoznak, uraim, hogy megszüntettem a magyarok politikai szervezetét, a művelődési, oktatási és tömegtájékoztatási intézményeit? Hisz van kultúra háza, együttműködés az oktatásban, a honvédelemben, turizmusban... Tényleg, lehet utazni. Hogy hogyan, azt a nem diplomata-útlevéllel közlekedők tudják megmondani: akár tíz-tizenhat órás várakozással a román-magyar határon és olyan elvámoltatási eljárással, amilyen Európában talán sehol sincs. Az Öböl-háború veszélyeire hivatkozva ismét bevezették a diktátor idején kitalált bejelentési kötelezettséget, a valutabeváltást és egyebeket, csakhogy elvegyék a külföldi kedvét az odautazástól, és ellehetetlenítsék saját polgáraik külföldre utazását. Az talán világos, kiket érint elsősorban ez az „általános intézkedés”. Az utóbbi két hétben érkezett romániai turisták beszámolói szerint három személygépkocsiból egyet engednek át, kettőt visszaküldenek; a nemzetközi vonatok utasainak körülbelül a felét lezavarják a szerelvényről (naná, hogy főleg a magyar nemzetiségűeket!) még román területen, mindenféle apróságra hivatkozva vagy nem is hivatkozva. A vámhivatal nem állam az államban, amit tesznek, nyilván, felsőbb utasításra teszik. Azo- kéra, akik mosolyogva bizonygát- ják: náluk úgy tombol a demokrácia, hogy mindén feltételnek megfelelnek ahhoz, hogy Európa támogassa őket. Egyszer már Európa és a világ elhitte... M. H. L. A Vatra Romaneasca az a szervezet, amely egyaránt nyíltan és orvul támadja az erdélyi (és nemcsak az erdélyi) magyarságot. Vezetőik, szószólóik gyakran tagadták ezt, főleg, ha külföldi újságírók kérdéseire fe- lelgettek. Hangsúlyozták, hogy ők kifejezetten és kizárólag kulturális szervezet. Hát ezt illusztrálandó nemrég láthattuk a tévében, mennyire kulturáltan lökdösték meg Járai Juditot és a forgatóstábot a vátrás tüntetők. Ám a kérdés eldöntésére van egy sokkal hitelesebb dokumentum: a Vatra Romaneasca Egyesület elnökének, Radu Ceontea szenátornak egy nyilatkozata (interjúnak azért nem nevezném, mert nem a kérdésekre felelt), ami nemrég jelent meg egy román lapban. Ebből idéznék néhány részletet a marosvásárhelyi Népújságban megjelent fordítás alapján. Nem tudom megállni, hogy ne kommentáljam. „A Vatra (...) a román nemzet lándás, a tanítvány túlszárnyalta mesterét. - „Azt mondta, hogy minden magyar egy kötelet hord a zsebében. Ezzel a kötéllel fojtják meg a románokat.” - Úgy látszik, apuka nem ismerte az ijesztgetésnek ama változatát, hogy kisfiam, ha rossz vagy, elvisz az ördög. - „Egész életemben nem bíztam a magyarokban. De korrekt kapcsolatot tartottam fenn velük.” - Főleg a tavaly március 19-i marosvásárhelyi kapcsolatteremtés volt rendkívül korrekt. - „Megtanultam a nyelvüket valamennyire, egy borzalmasan nehéz nyelvet.” - Tanulója válogatja. - „Csehszlovákia 1968-as megszállása után, attól való rettegésemben, hogy a magyarok elfoglalják Erdélyt, a Regátba menekültem.” - Hát ez nem volt egy tömeges exodus, talán maga volt az egyetlen rettegő. - „Látván, hogy nem történt semmi, 1977-ben visszatértem a szülőföldemre.” - Mit mondjak, elég nehezen bizonyosodott meg. - „Mint látja, itt eszem. dzsahegye, nacionalista szervezet. Nem tudom, mi rossz ebben a meghatározásban.” - Egyetlen szó, kedves uram, az, amelyik a nácikra utal. „A Maros völgye egyik tiszta román tanyájáról származom, egy olyan tanyáról, amely mindenfélét elszenvedett a magyarok részéről. ’ ’ - Konkrétumok sajnos a későbbiekben sem kerülnek fényre. - „Apám a falu mészárosa volt,” - Ja, az más. - „anyámnak négy osztálya volt. Én a tankönyvekig egyetlen könyvet láttam: a Bibliát.” - De kár, hogy ezt is csak látta, és nem olvasta. - „Apám kiskoromtól arra tanított, hogy ne bízzak a magyarokban.” - Mi tagaebben a szobában, hideg ételt úgy, mint nálunk, mint egy rönkölő munkás, az egyetlen meleg dolog, amit lenyelek, egy tea, amit rezsón főzök. Nem merek a Bucuresti Szálló vendéglőjében enni, mert nem vagyok biztos abban, hogy a magyarok nem mérgeznek meg! Megiszom egy Pepsit, és utána meghalhatok.” - Szegény... Megeszem azt az egész Bucuresti vendéglőt, ha dolgozik ott egyetlen magyar pincér. Különben egy Pepsi Colától tényleg meghalhatna, csak az a kérdés, hogy mikor. - „A marosvásárhelyi kétszobás lakásomat állandóan két rendőr őrzi, mert nem akárom, hogy a feleségemet és a lányomat megerőszakolják és utána meggyilkolják. ” - Én se magyar, se román részéről ilyen ízlésficamot nem tételezek fel. - „De ha valami történik velem, akkor tudják meg, az embereim kegyetlen bosszút állnak.” - Ebben igazán nem kételkedem, az emberei bosszúskodnak akkor is, ha sem magával, sem a társaival nem történik semmi. A riporter a bányászok bukaresti fellépéséről kérdi Ceontea urat, mire többek között ezt a választ kapjuk: „A vizsgálóbizottság kiderítette, hogy a legnagyobb pusztításokat, úgy tűnik, egy magyar bányászcsoport vitte végbe. ’ ’ - Naná, nem is egy török. Mitől fél a Vatra? - érdeklődtek, és íme a válasz: „Kezdetben az RMDSZ-től féltünk. Már nem tekintjük ellenségnek ezt a mozgalmat, mivel úgy értékeljük, hogy bevégeztetett. (...) Gyakorlatilag senkitől sem félünk. Jegyezze meg, hogy az 1990- es marosvásárhelyi márciusi eseményekben a Vatra Romaneasca Maros, Hargita és Kovászna megye számára katonaság is, rendőrség is és szekuri- táté is volt!” - Köszönjük uram, megjegyeztük. - .Látja, a politika egy olyan mesterség, melyet én nem tanultam.” - Látjuk. - „Ha megtanulom, azt jelenti, hogy eladtam magam, s akkor visszalépek. Én természetesen bevallom, nem vagyok értelmiségi.” - Komolyan mondja? - „Festő vagyok.” - Hoppá!... Csak nem szobafestő? Mert egy ilyen pártvezér mintha már lett volna ebben az évszázadban...-háVigyázat: csatolt áru! „Minden magyar egy kötelet hord a zsebében” A góbék mindmáig vég nélküli tréfálkozásának illusztrálására közöljük az alábbi írást, amelyet a Csíkszeredán megjelenő Tromf című szatirikus hetilap ötvenedik számából vettünk áL Székely humor Mózsi bá, a szakértő BRRRUMMM! Beléptem az erdőbe. Mögöttem Tusnádfürdő, előttem a meredek hegyoldal, s valahol a tetőn túl a Szent Anna tó. Amikor először jártam erdélyi „igazi” erdőben, minden korábbinál magasabbnak, erősebbnek láttam a fákat, szebbnek a növényeket, szikrázóbbnak a napot. Azóta is hiszem, hogy így van ez. Bár a víz hideg volt a feneketlennek mondott tóban, „csak azért is” megmártóztam. Ráérősen kaptattam visszafelé. Késő délután értem Olt-parti kiindulási helyemre.- Hogy mert csak úgy átmenni? - csapta össze kezeit a házinéni. - Tegnap a medve széttépett egy sátorozó turistát.- Megnézem a medvéket! - mondta szürkületkor az öreg úr. Vette a kalapját és elindult a szállodák irányába, nekem meg torkomon akadt a puliszka. A jó minden- it! Mi van itt? Ijesztgetni akarnak, vagy ideköltözött egy vándorcirkusz? Nem. ArróL volt szó mindössze, hogy közel az erdő. Ahol laktam, a kert végénél kezdődődött. Az ámyékszék meg szinte már a fák között volt. Csak egy hevenyészetten összetákolt kerítés zárta le az udvart.- Két kutyám vari - folytatta a mama -, a Morzsát megették a rned- vék. Na tessék, rezervátumba jöttem én? Már kezdtem sejteni, miért mondta vadőr ismerősöm, hogy a barna medve nem a rajzfilmek torkos, szendvicsfaló Maci Lacija. . A vacsora jó volt, illett hozzá a könnyű bor. A házigazdákat hallgatva gyermekkori estéim éledtek újra, mikor nagymamám farkasokról, medvékről mesélt. Ez volt a negyedik csapás. A hatás tökéletes volt, a helyszín pedig egy sötét történet misztikus hátteréül szolgálhatott volna. Mint az öregek regéiben, komor felhők vonultak a Hold előtt, szél susogtatta a fenyvest. Csak egy romos kastély hiányzott még, hol az imbolygó lidércfény világánál bőregerek cikáznak. Nem volt pedig több ez egy hétköznapi tusnádi esténél. Az átlagosnál gazdagabb folyadékfogyasztás következménye este is, s itt is az, hogy: menni kell... Tétován matattam cipőm után, határozottan a zárra tettem a kezem. Mit nekem egy medve? Hogy én most ne menjek ki? No nem, nem hátrálunk meg. Nyitom az ajtót, megcsap a párás hideg. Hm. Milyen ködös, sejtelmes minden. Az a nagy kerek valami ott... Bokor. Komor felhők a Hold előtt, szél susogtatta fenyves. A maradék két kutya vonyít. Vagy szűköl? Ezek éreznek valamit! Összekoccannak térdeim. Persze, lehűlt a levegő. Mit is mondott a néni? Éjjeliedény az ágy alatt... Hogy ez eddig nem jutott eszembe!-szNéplap 1991. FEBRUAR 19. ERDÉLYRE FIGYELŐ
