Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
IRODALOM—MŰVÉSZET, AZ MÚLTUNK - JELENÜNK A ZENE - JÁTÉK - TÁNC és az archaeológia A tobzódás ünnepe A farsanghoz szorosan kapcsolódik a játék, a zene és a tánc. E tevékenységek az emberiség' történetének még akkor is igen fontos területei, ha a tudományok bizony keveset tudnak róluk mondani. Nem kivétel közülük a régészet sem. Ez érthető is, hiszen a játék, a zene, a tánc ritkán jelenik meg tárgyiasult formában a falvak házainak hagyatékában, vagy a sírok leletei között. Helyzetünk azért nem reménytelen. Talán leginkább honfoglaló eleink játékainak ismerete hozza legközelebb hozzánk az emberi élet ezen nélkülözhetetlen elemeinek hangulatát. A X. században élt magyarok minden bizonnyal háromféle játék szenvedélyének is hódoltak. A Kárpátmedence lakói bizonyíthatóan szoros kereskedelmi kapcsolatban állottak az arabokkal (bizonyíték erre a sírok sok-sok arab dirhem lelete), akiktől elleshették a sakkjáték titkait. Az, hogy a kockajáték kelet ősi, kedvelt időtöltése volt, közismert. Ugyanakkor leletek igazolják, hogy az avarok és a magyarok körében elterjedt volt az asztragalosz játék. Az ehhez tartozó eszközt a juh sarokcsontjából készítették, s felváltott dobásokkal folyt a játék. Elterjedését térben és időben jelzi, hogy me-. gyénk területén megtelepülő jászok és kunok sírjaiban is voltak hasonló rendeltetésű juhcsontok (Karcag, Jászberény). Az ősi hangszerek közül leginkább közismert a sámánok felszerelésének elmaradhatatlan eszköze, tartozéka, a dob. Ennek ütemes hangjára révül a sámán, a hangok szárnyán jut el a legmagasabb égi régiókba, ahol a szellemekkel társalog, vagy ahol a bolyongó szabadlelket keresi, hogy kiszabadítsa a gonosz dzsinnek fogságából, s visszavezesse a lélek nélküli, s ezért élet- képtelen testbe. Ugyanez a dob volt a különböző rituális táncok egyik kísérő hangszere is, hangjának ütemére járták a táncot a különböző népek. A dob mellett egyéb hangszereket is ismerünk. Legrégibb hangszereink Magyarországon a paleolitikumból (őskőkor) ismeretesek. Nem is egy ilyen leletünk van. Sípok kerültek elő az istáílós- kői, a peskói és a pilisszántói barlangokból. Különösen izgalmas lelet az istállóskői barlang medve combcsontjából készített fuvolája (harántfuvola). Ezt a hangszert mintegy 36000 évvel ezelőtt faragták. Részletes vizsgálata kimutatta, hogy a rajta elővarázsolható hangok száma és kombinációja lehetővé tette, hogy dallamokat játszanak rajta. Ugyanez mondható el néhány tízezer évvel fiatalabb avarkori társairól is. A VII-Vili. században is vannak egyszerű sípok. Ezek lapos, korong alakúak, és agyagból készültek (Mindszent- Bozsó-földek). Csaknem ezerkétszáz évi földbenlét után is megszólaltathatók, csakúgy, mint a fejedelmek aranyból vagy ezüstből készült harci kürtje, a ryton. Az egyszerű sípok és a nemesfém harci kürtök mellett a többlyukú, ún. kettössípok voltak a korszak legkedveltebb zeneszerszámai. Ezek az általában ötlyukú, nádsípú hangszerek, melyek a mai furulyára hasonlítottak leginkább, már bármilyen hangsor lejátszására alkalmasak voltak. Ilyen kettőssípokat ismerünk Jánoshidáról, Alattyánból, a nagy avarkori temetők egy-egy sírjából. De egy példányt avar falu házának felszíni foltjában is találtunk Kunmadarason. Hangszerként is funkcionálhattak a korszak bronzból öntött csengői (pl. Tiszafüred) vagy kicsiny vaskolompjai (pl. Tisza- örs). Piciny csengőket a bronzkori tellek leletei között is találtunk (Túrkeve-Terehalom), s az ismert stepperi nomád nép, az ókori görögökkel gyakran érintkező szkíták hagyatékában is (Csongrád-Vendelhalom). Legnehezebben megfogható a régészet kutatási módszereivel a tánc. Vajon táncoltak-e őseink, s van-e ennek nyoma? A tánc biztosan a mindennapi élet része volt, a szertatások közléseit is gyakran a tánc lépései, mozdulatai közvetítették az egyszerű emberek felé (pl. a sámánok különböző táncai). Erre újkori néprajzi megfigyeléseink is vannak. Az egyik legrégibb táncábrázolás i. e. 10000-5000 körűiről ismert egy észak-spanyolországi barlangfestményről (Cogul). Ezen kilenc, feketére vagy vörösre festett asszony táncol körül egy feketére festett „férfibálványt”. Tisztában vagyunk azzal, hogy adataink időben és térben igen szerteágazóak, s inkább mozaikszernek, semmint óssze- függőek. Egymás mellé helyezésüket a farsang ünnepe teszi lehetővé és talán az az örök emberi vágy, amit a tánc, a játék és a zene együttesen fejez ki. Dr. Madaras László Új esztendőre, bújj kemencébe, szedd ki a máiét, lyukas tekenőbe, hadd meg az apádét, edd meg az anyádét! Az újévköszöntő versben emlegetett édes máiét Törökszentmik- lós tanyáin új esztendőre sütötték. A vízkereszt után kezdődő és hamvazószerdáig tartó farsangi időszak pihenéssel, szórakozással, vendégjárással s alkalmanként jobb, ünnepi ételek fogyasztásával járt együtt. A középkori eredetű farsang gyakran a féktelenségnek, tobzódásnak alkalmat nyújtó ünnep volt, s ennek nyomait a néphagyományban is fellelhetjük. A református tiszasasiak csúfolódva emlegették egykor a katolikus csépa- iakról, hogy húshagyókedden még az utcán is sonkával dobálták meg az arra járót. A farsangi bálok, mulatságok legfőbb alkalma a farsang utolsó három napja volt, ezt a Tiszazugban több helyen egyenesen háromnapoknak nevezték. Csépán ilyenkor simabálat és maszkabálat tartottak. Húshagyókedden került sor a cigánybálra, s benne a bőgőtemetésre. Disznóhúst ezeken a napokon főztek utoljára, a legkedveltebb étel ilyenkor az egész megyében a töltött káposzta és a kocsonya vagy a főtt sonka volt. Tiszasason farsang utolsó vasárnapján tyúkhúslevest ettek, hosszú laskával, hogy nyúljon az életük hosszúra. Kisújszálláson farsangvasárnap pöszmétés tejfelest főztek, disznóhússal. A fánk - a Jászságban és Csépán inkább pampuskának nevezték - a farsang elmaradhatatlan étele volt. Jászalsószentgyörgyön a rokonságot járó vendégeket első nap köti pitével, második nap rétessel, harmadik nappampuskával kínálták meg. Cibakházán farsang vasárnapján mindenki otthon volt, a vendégeskedés hétfőn kezdődött el, és a farsangi fánkot is ekkor sütötték. Cigány rétes gyakran került az asztalra, ez a következőképpen készült: a tésztát elnyújtották, lezsírozták, és töltelékként megpirított morzsát raktak bele. A kött rétes ugyancsak ekkor sült, a kelt tésztát túróval, almával vagy meggyel töltötték meg. A pampuska napjainkig a legkedveltebb farsangi sütemények közé tartozik, de ma már csak az emlékezetben él az a Jászságban általános régi szokás, mely szerint húshagyókedden a megmaradt farsangi fánkot madzagra fűzték, és felvitték a padlásra, vagy a kamrában akasztották fel. Úgy tartották, hogy csak húsvétkor lehetett lehozni és megenni. Jászalsószentgyörgyön nem vártak vele a nagyböjt végéig, hanem a hamvazószerdát követő csonkacsütörtökön a többi megmaradt farsangi étellel együtt elfogyasztották. Tiszakürtön a csonkacsütörtökön a házasemberek számára is megengedték a szórakozást, s ekkor még a fánkon kívül a töltött káposztát is megehették. Középkorba nyúlik vissza a farsangnak és a böjtnek Konc király és Cibere vajda személyében vívott küzdelme. Ennek győztese a farsang végén Cibere lett. Jász- fényszarun úgy tartották, hogy harang megszólalása jelezte, a Kozmaparton Cibere meg Konc vajda befejezte a verekedést. Úgy vélték, hogy a két alak az olaj és a zsír megszemélyesítője volt, s a Kdz- maparton ezen az éjjelen rengeteg kard van szétdobálvá, s aki akarta, ilyenkor összeszedhette. A farsang végét, s a böjt kezdetét jelentette a jászsági leánycsúfoló szokás, a bakfazékdobás, amelynek másik elnevezése, a cibereszűrés a böjti ételek uralmára utalt: nem gyüttél el hozzám! Itt a bakfazék, főzzél bele ciberét! T. Dr. Bereczki Ibolya Rózafánk Egy tálba tegyünk negyed kiló lisztet, tegyünk bele két egész tojást, kettőnek a sárgáját, két evőkanál tejfölt, két evőkanál finomra tört cukrot, egy késhegynyi sót. Ezeket jól összekeverjük, meggyúrjuk, fél centi vékonyra nyújtjuk, és fánkszaggatóval egyforma lapokat szúrunk ki. Öt ilyen lapot egymásra teszünk, azután a közepén az ujjunkkal benyomjuk, hogy szét ne" váljék. A széleit késsel bevágjuk, hogy ezáltal rózsa alakot nyerjünk. Ha ezzel kész vagyunk, hagyjuk pihenni. Tegyünk egy lábasba zsírt, ha megforrósodott, beletesszük a tésztát, forgatjuk, hogy minden oldala piros legyen. Ezután kiszedjük szűrőre, itatóspapírra, és minden rózsára egy befőtt meggyszemet teszünk. Tálcára rakjuk, cukorral hintve tálaljuk. Herőce Negyed liter tejfölt, fél kiló lisztet, három tojást pici sóval, két-három evőkanál cukorral összegyúrjuk. Vékonyra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszúrjuk, a közepén késsel kivágjuk, és forró zsírban rózsaszínűre sütjük. A herőcét leves után is készítették második fogásnak, de lehetett ebéd után, süteményként is feladni. Medve Mária gyűjtése Jászkisér Böjti takart ■ Előtte való nap egy ki- lónyi krumplit megfőzünk hajában. Megtisztítjuk, megtörjük. Zsíron kenyérmorzsát pirítunk szép pirosra. Ezalatt tíz tojást megfőzünk keményre, megtisztítjuk, felmetéljük. Egy tálba beletesszük a krumplit, a kenyérmorzsát, a főtt tojást, sót, két-három nyers tojást, színes paprikát, két félmarék rizst, összeállítjuk. A hasábos savanyú káposztát kivesszük a hordóból, leszedjük levelenként. Egy-egy gombócot teszünk minden káposztalevélre, betakarjuk- azért nevezetik böjti takartak, hús nincs benne. A két végírül begyugdos- suk. A hordóból kiveszünk gyalolt káposztát is. Jól kinyomkodjuk, egy ösz- szemarékkal a fazék aljára teszünk, erre rakjuk a takartat, újra egy össze- marékkal teszünk a tetejére. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Lassú tűzön főzzük. Ha egy kanafö (kanálnyi) zsírt teszünk a tetejire, puhább lesz. Gyenge rántást készítünk rá színespaprikával, ezzel összeforr. Faragó J.-né gyűjtése Jászárokszállás Régi farsangi mégyebálok Jász-Nagykun-Szolnok megyében A dualizmus és a világháborúk közötti időszak vármegyei közéletének legjelentősebb farsangi rendezvényei a megyebálok voltak, melyek jórészt a feudális kor megyei nemesi mulatságaiból alakultak ki, a törvényhatóságok úri közönségének, „intelligentiájának”, tisztikarának összefogása végett. Mivel Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét csak 1876-ban hozták létre, a megyebáloknak Szolnokon*nem voltak hagyományai. (Csakja feloszlatott Jászkun Kerület székhelyén, Berényben, a kerületi székházban tartottak korábban hasonló rendezvényeket, ám ezek csak a kerületi és a városi tisztikart fogták egybe.) 1876 után a szolnoki megyeházán ' pár évig megrendezték a vármegyei tisztviselők bálját, e szűk körű mulatság azonban a jászkun és a külső-szolnoki részek ellentétei nyomán a 80-as évekre elsorvadt. A milleniumig csak a Szolnoki Kaszinó farsangi báljai váltak jelentőssé a megyeszékhely környékén. Döntő változás 1896 elején következett be. Ekkor a megyei társasélet fellendítésére létrejött a Vármegyei Kaszinó, melybe a Szolnoki Kaszinó is beolvadt. Ez rendezte meg februárban a Nemzeti Szállóban (volt Tallinn étterem) az első valódi megyebált, melyet itt még két hasonló követett. Ekkor a rendezvény átkerül a Vármegyei Kaszinó épületébe (Technika Háza), ahol azok lassan a tagság farsangi mulatságává szűkültek le. E „megyebáloknak” az első világháború vetett véget. Csak 1934-ben határozta el a Vármegyei Vitézi Szék, hogy a Tisza Szállóban tartott „Vitézi Báljait” a jövőben megyebálként rendezik meg, a terv azonban nem valósult meg. Az új világégés kezdetén a Turul Bajtársi Egyesület báljai váltak rövid időre jelentősebbé. A megyebálok szervezését 1876 után főként az alispán végezte, a milleniumi évek nagy mulatságainál viszont már 30- 40 fős „szervezőbizottságokról” tudunk, s általános a bálelnökök és háziasszonyok (Lady Patronesse) megléte, kik a megye legbefolyásosabb családjaiból (Almássy, Szapáry, Bolza, Nemes, Orczy, Horthy, Lippich, Magyaray-Kos- sa, stb.) kerültek ki. A fővédnök a mindenkori főispán volt. A századfordulótól a bálok szervezése a Vármegyei Kaszinó belső ügyévé vált, s a hagyományos va-- csora és táncmulatság mellett mind jelentősebb szerepet kaptak a színészi és énekesi magánszámok, kabaré jellegű produkciók és a rövid színművek is. Az első világháború után e műsorszámok sokszor hazafias-nacionalista színezetet öltöttek, s éjfélkor beszédben emlékeztek az anyanemzettől elszakított magyarságra. A mulatság sokszor reggel 6.-ig tartott. A dualista korban a zenét cigány- vagy katonazenekarok szolgáltatták. A magyar táncok közül a „souppé-csárdás” volt a legnépszerűbb. A régi „lássú magyar” ekkorra jórészt eltűnt, vagy felgyorsítva, „eredetiségéből kivetkőztet- ve” táncolták. A bálok fő attrakciója a „francia négyes” volt, melyből a bálozó lányoknak. kimaradni szégyennek számított. Erre rendszerint éjféltől került sor. (A bálok e rendje a századfordulótól néha felborult, s jelmézes bálra is vannak adatok.) A világháború után a csárdás mellett nőtt a kor divatos európai táncainak és az amerikai- dzsessznek a jelentősége, s a francia négyes szinte teljesen eltűnt a bálok táncrendjéből. A cigányzenészek mellett feltűnnek a szalon- vagy dzsessz- zenekarok is. A zene mellett a ruhák is változtak. A dualizmus idején a magyaros ruhák mellett lassan előretört a párizsi „úri divat”. A világháború után általánossá váltak a konfekcióipar termékei, a 30-as évek végére azonban ismét a „magyaros’ ’ ruha előretörése jellemezte a megyei jellegű bálokat. A megyebálok a kor vármegyei elitjének, uralkodó köreinek báljai voltak. Farsang idején azonban szinte minden városi, falusi kör, egyesület, ipartestület ' rendezett összejöveteleket (bált, táncos • mulatságot, teaestélyt), sokszor jótékonysági céllal. E rendezvények jórészt átfogták a középső és a szegényebb rétegeket is. „... míg a nyár elválasztja az embereket - írta egy lap 1892-ben -, addig a tél mintegy kényszeríti őket, hogy keressék egymást,... minden egylet a téli időszakban fejti ki a legnagyobb munkálkodást, ... megemlékezik a szenvedőkről, s módot talál azok könnyebbíté- sére”. Napjaink problémáit szemlélve nyilvánvaló, hogy ez az a tevékenység, melynek hiányát igazán fájlalnunk kell társadalmunkban. Dr. Bagi Gábor muzeológus Palotás a Vitézi Bálon. Kockázó magyarok (László Gyula alapján) Farsang ’91
