Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
4 1991. JANUÁR 19. Szombatijegyzet Egy porszem a vérzivatarban Dehogyis akartam én az öböl-háborúról írni. Láttam egy ágnyi kinyílott aranyesőt, és néhány vakmerő hóvirágot egy kiskert szélvédett zugában, tavaszt idéző szellő viháncolt körbe egy fiatal lányt, aki kigombolt kabátban sétált a Tisza-parton. Őket kívántam köszönteni illő hozsannával. Aztán csütörtökön hajnalban 1 óra 06 perckor feltámadt a Sivatagi Vihar, megindult a világ ellen a hírközlő eszközök inváziója, és az információk kiszorítottak a fejemből minden más gondolatot. Ebben a képernyőre szerkesztett háborúban úgy éreztem, az emberiség mérleget von: meddig is jutott a haditechnikában az észtvesztő fegyverkezés során. Mondhatom, messzire. Épített repülőgépet, ami van - de még mennyire van! -, ám mégsincs, mert nem látszik. Bombák ravasz füzérébe kódolja a késleltetett halált. Ha nem a pusztítás célját szolgálnák az impozáns technikai eszközök, akár el is ámulhatnánk rajtuk, mint teszem azt az autóipar világméretű seregszemléjén. De sajnos egy pillanatra sem feledhetjük az eszköz által megvalósítani kívánt célt. Éppen, mert ilyen messzire jutott az emberiség a haditechnikában, talán soha nem volt fontosabb tényező a világtörténelemben maga az Ember, így nagybetűvel. Az ember minősége, akinek gondolatai, szándékai, vágyai, álmai ma már bármily akadályon keresztül is valósággá válhatnak. Ezért fontos hát, hogy milyen is az az ember, aki arcizmának egyetlen rándulásával rászabadíthatja a poklot a világra, és bolygónkon kiolthatja az élet pislákoló lángját. Ebben a témában vizsga ez a helyi háború. A szemlélődőre rázúdul az információk özöne, és ettől kezdve már nem a maga ura. Amikor azt hiszi, a jól értesültek biztonságával benfen- tesként süröghet-foroghat a'világtörténelemben, elég egyetlen pillanatra is kikapcsolódni a hírközlés áramköréből, és máris Svejkként cset- lik-botlik a történések nyomában. Az idegdúcomhoz csatlakoztatott parabolaantenna nemcsak informál, de a számba is rágja azt, amit tudni köteles vagyok.- Lám, itt állok most egy ellenségképpel: egy egyébiránt jól fésült, bajuszos, olykor napszümeveget és tábornoki sujtást viselő államfőre kell haragudnom. Ha kell, hát haragszom, így parancsolta ezt rám a tévé, rádió és mindenfajta újság. De vajon miként vélekednék erről a zöld ruhás úrról, ha rövidre vágott, fekete bajusszal, kezemben automata karabéllyal éppen most kelnék fel egy imaszőnyegről, ahol teszem azt, a családom életéért imádkoztam Allahhoz. Biztos, hogy másként. Avagy, ha néhány évvel ezelőtt nyílnak ki az US Navy bombázóinak rekeszei Bagdad fölött, vajon nem tiltakozó röpgyűlésen ülnénk delente az üzemi étkezőben? Hát milyen is az ember? Ha azt mondom, világuralomról fantáziáié zsarnok, nem mondok igazat, mert vele szemben éppen ott sorakozik a világ józanabbik fele. Ha fegyverrel képzelem el az embert, ez sem valós kép, mert világszerte ezrek és ezrek tüntetnek egyetlen üres töltényhüvely ellen is. Arról nem is szólva, hogy a homo sapiens gyermetegebb pillanataiban kifejezetten megmosolyogni való. Olvasom, hogy a németországi Düsseldorfban egy horgászt 150 márka pénz- büntetéssel sújtottak, mert kínozta a halakat. Egy állatvédő észrevette, hogy a szadista pecás a pontyokat egy üres vödörbe dobálta, és az edényt ezután lecsukta, ahol a pikkelyesek pokoli kínok között pusztultak el. A férfiú úgy védekezett, hogy nem volt szíve az állatokat agyonütni. Hát milyen is az ember? Szűkítsük a világra tekintő kameránk optikáját: közvetlen környezetünkben tekintve szét azt mondhatjuk, hogy felelőtlen. Az bizony, mert szennyezi a természetet, gátlástalanul fújja a légbe az izzadtsággátló permeteket, ami pedig köztudottan rést üt az ózonpajzsunkon. Aztán Trabanttal pöfékel, és műanyag zsákokkal szórja tele a határt. De kérdem én, mindez mi egyetlen repülőgép bom- baterhéhez, egy mérgező vegyi anyagot szóró aknához, netán tífusz- vagy kolerabacilust tartalmazó ballonhoz képest? Hány és hány érv is elpusztul az Öbölben, amit eddig földgolyónk védelmében hatásosan forgattunk. S ha már Svejk optikáját vettem kölcsön, hadd aggályoskodjam a cseh kisember észjárásával: milyen elégedettek voltunk magunkkal, amikor eltöröltük a halálbüntetést, mondván emberi életet ember nem olthat ki, így hát szadista gyilkosok részesültek a törvényhozás nagylelkű kegyelmében. De hát a most zajló háború nem követeli-e ártatlan áldozatok ezreinek életét? Hát akkor milyen az ember? Attól kezdve, hogy beleszülettünk egy szervezett társadalomba, elvesztettük autonómiánk javarészét. Fegyvert fogunk, ha behívó érkezik, s tesszük azt, amit parancsolnak. Áhítattal nézünk felmagasztosult vezérekre, s nem is vesszük észre, hogy már az ő akaratuk szerint cselekszünk. Hogy mikor jól, és mikor rosszul, ezt eldönti majd egy nyugalmas korszakban megkreált történelem. Most, mikor sodor az ár bennünket, hiába kapaszkodnánk körmünkszakadtáig bármely kiálló ágba, nincs megállás. Csak bízhatunk abban, hogy napjaink zúgó folyama egy békés öbölbe torkoll. Hogy milyen az ember? Alighanem ezt szeretnék tudni azok az ufók is, melyek az ufonau- ták szerint kitartóan tanulmányoznak bennünket. Néznek minket jobbról, néznek minket balról, de semmire nem jutnak. Mert hál az emberiség önmagát sem ismeri. Épül, szépül Jászapáti központja A város polgármesteri hivatala és a gyógy szertári központ közös beruházásában új gyógyszertárat építenek, mintegy 20 millió forintért. Az emeleten négy lakást alakítanak ki, különböző alapterülettel. (Fotó: T.Z.) Munka, szakma, hivatás - vagy család? Az elmúlt évtizedekben sokszor megfogalmazódott: végre valahára a nők is dolgozhatnak, elvégre így teljesedik ki az életük. Mindezt sem helyeselni, sem cáfolni nem akarom, megteszi ezt helyettem úgyis az olvasó. Részben saját tapasztalatai, részben riportunk szereplői segítségével. Úgyis megfogalmazható a kérdés: nehéz-e vagy sem egyszerre családot nevelni, és a munkahelyen is helytállni. Háromgyerekesek Farkas Endréék Kenderesen laknak. Jelenleg szolgálati lakásban, de már tető alá került az épülő házuk. 14 éve házasok, és bizony nagyon szomorúan kezdődött a közös életük. Az első kislányukat négyhetes korában tüdőgyulladás miatt elveszítették. Az iszonyatos csapást nehezen viselték el: pedig Julika, a feleség továbbra is bejárt Kisúj- ra, a Fékonba dolgozni. Rohantak az évek, és ma már három, szép gyerekük van: Edit 12 éves, Péter 5 és Juli, a legkisebb 3 lesz.- Fogalmam sincs mi következik majd, ha letelik a gyes. Hiába voltam a cégnél jó munkás, három gyerek mellett elképzelhetetlen az ingázás. Valahogyan itt, helyben kellene elhelyezkednem. Elvégre a mostani teljes bevételünk fizetéssel, családi pótlékkal, az én járandóságommal együtt húszezer körüli. Ebből élünk öten, építkezünk, ruházko- dunk. Ha rajtam állna, én másképpen szervezném az anyaságot.- Hogyan?- Fizetnék az asszonyoknak, hogy aki nem akar, ne menjen vissza addig, amíg tízéves a legkisebb gyerek. Tévedések elkerülése végett nem nagy pénzre, tisztességes járandóságra gondolok. Kevesebb lenne a reggeli nélkül iskolába rohanó gyerek, nem kellenének bölcsődék, óvodák, ráadásul rendes ebéd, vacsora várna minden kisfiút, meg kislányt. Ami még ennél is fontosabb, nem az üres lakásba érkeznének haza. Mi tagadás, sokan osztják ezt a nézetet, és van is benne valami, hiszen a második műszak, így a gyermeknevelés dandárja legtöbb helyen ma is az édesanya feladata. Nem véletlen, hogy a gyermekes anyák általában nem • * í » vállalnak vezető állást. Nyúl Já- nosné, Marika Kunhegyesen a ritka kivételek közé tartozik, mivel több mint négy éve a kunhe- gyesi postahivatal vezetője. A 35 beosztottja között 14 férfi is akad.- Amikor a gyerekek kisebbek voltak - mivel négyet nevelünk - több mint nyolc évet gyesen töltöttem. Emlékezem, sok álmatlan éjszakát okozott a döntés: vállalom-e vagy sem a hivatalvezetést. Noha amikor ezt megkérdezték tőlem, már nagyobbak voltak, de azt is tudtam, hogy tőlük, a családtól veszem el az időt, ha túlórázom. Elvégre az én munkám nem mindig fér a napi nyolc órába.- Mégis miért vállalta?- Mert a férjem mellém állt. Sokat segít azóta is.- Érezte a beosztása hátrányát?- Olyankor, amikor haza kellett vinnem a munkát, és este nem velük játszottam, hanem az íveket összesítettem. Szerencsére helyettem foglalkozott velük a párom. Azért előnye is származik ennek: az átlagosnál valamennyien jóval önállóbbak.- Mit ajánlana azoknak a nőknek, akik hasonló választás előtt állnak?- Elismerem, nem könnyű a munkát, meg a család gondjait együtt vállalni, főleg addig, amíg kisebbek a gyerekek. Ha már idősebbek, jobban meg lehet szervezni a napi tennivalókat. Bár hozzáteszem, a hivatalban is azt tapasztalom, hogy mi nők nehezebben dolgozzuk fel a munkahelyi és a családi problémákat, mint a férfiak. Több a teher is Ezt meg én rakom hozzá: minden bizonnyal azért, mert érzékenyebb lelkűek, ezért nehezebben teszik túl magukat a megpróbáltatásokon. Azon kívül az is vitathatatlan, jóval több az apró, mindennapi teher a vállukon, mint az erősebbik nem képviselőin. Egyiküknek-másikuknak igen kijut a sorsból, mint a most 38 éves tomajmonostorai Túrái Katalinnak is. Szinte leírni is sok mi minden nehezedik erre a 47 kilós, látszatra törékeny teremtésre. Katalinnak van egy gyereke, aki most 13 éves. Egyedül nevelte, neveli, az apa évek óta feléjük sem nézett, ezért a szülei házában laknak. Igen ám, de 1985-ben súlyos csapás érte őket: hirtelen meghalt Katinak az édesanyja. Az édesapja pedig rokkantnyugdíjas volt.- Máról holnapra egy négytagú család ezernyi baja maradt rám. Nem titkolom, a temetés után idegkimerültséget kaptam. Igyekeztem összeszedni magam, mert tudtam, ha nem lábalok ki, állami gondozásba kerül a két öcsém, meg a fiam is. Amikor Kati még lábadozott, minden erejével a családot választotta, de hát kellett a pénz, ezért újra dolgozni ment. A BHG-ben havi 6 ezer 400-at keres, és mivel szükségük van minden forintra, ha lehet, túlórát is vállal. Főleg éjszakára, mert így napközben otthon a ház körül, meg odabenn jobban el bír végezni. Általában négy-öt órát alszik: ennyire futja. Időközben az öccsei felnőttek: az egyik már Pesten dolgozik, a másik pedig katona. A fia nyolcadikos, és tovább szeretne tanulni. Amikor a téritekről kérdezem ezt az asszonyt, őszintén, kertelés nélkül válaszol.- Olykor az az érzésem, hogy egyik a másik rovására megy. Amikor dolgozom, sokszor az jár az eszemben: jaj, istenem, mi lehet otthon. Ha meg otthon te- szek-veszek azt fontolgatom, túlórázni kellene, mert a pénz is hiányzik.- Férjhez nem akar menni?- Ugyan már, ki venne el egy nőt három gyerekkel? Egyébként Katalin szombaton mos, főz, takarít, bár elmondása szerint vasárnap olykor lazít is. A tévé elé ül, és néha 30-40 percig is nézi. Közben elgondol- kodzik azon, hogy a fiát nyolc kerek éve nem nézte meg az apja, pedig Szolnok nincs is olyan messze... Azt tapasztalom, nem könnyű a ma nőinek, anyáinak egyensúlyba hozni a családi és a hivatali kötelezettségeket. Ez bizony olykor igazi zsonglőrmunkát kíván. Nem csak a szebbik nemtől, hanem egyféle viselkedésmódosítást a férfiaktól is. De ez már egy újabb cikk témája lehet. Valami olyasmi címmel: Mi például ketten gürcölünk, egy bérért... D.Szabó Miklós Farkasék három aprósága Fotó: M.J.
