Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-19 / 16. szám

1991. JANUÁR 19. Az orvosok is, a választók is rá szavaztak A kórház vagy a parlament? Tavaly márciusban dr.Szabó Jánost országgyűlési képviselő­vé választották. Tavaly decem­berben dr.Szabó Jánost a karcagi kórház igazgatójává választot­ták. Senki nem áll oda elé, hogy döntse el, mi akar lenni, senki nem kérdezi szemrehányóan, hogy most akkor melyiket gon­dolja komolyan, mégis: az em­ber ilyen helyzetben érzi, hogy választania kell. Dr.Szabó János számára is világos volt abban a pillanatban, amikor az orvoskol­legák rá szavaztak, hogy a két feladat együtt megoldhatatlan. Az érvek- Sok érv támasztja alá, hogy országgyűlési képviselő marad­jak. Hiszen a választás mindkét fordulójában nagy fölénnyel győztem. Az MDF helyi szerve­zete - amelynek tagja vagyok - a kampány alatt őszintén és nagy buzgalommal támogatott. Emel­lett szól a Nagykunság szörnyű elmaradottsága és az a politikai csönd is, amely most erre a vi­dékre jellemző. Mindenki arra vár, hogy történjék valami, de nem akarnak tenni is azért, hogy történjék valami. Két nagy ügyet vállaltam föl: a kunmadarasi re­pülőtér és a Tisza-tó ügyét. A Parlamentben, a minisztériu­mokban már tettem is lépéseket, de még nem értem el a célomat. A honatyaság mellett szól az a tény is, hogy ennek a vidéknek még nem volt - nem is lehetett ­5 olyan országgyűlési képviselője, aki igazán fölvállalta volna a képviseletüket.- Milyen érvek szólnak amel­lett, hogy kórházigazgató le­gyek? A választókerületemben hatvanezer ember él, a kórház­hoz száztízezer tartozik. Kétszer annyi ember szolgálatát vállal­hatom tehát. Több a szakér­telmem a kórházi, mint a képvi­selői munkához. Az itt dolgozó orvosok bíznak bennem. A la­kosság egészségi állapota kriti­kus, mint ahogy a szegénységgel együttjáró szociális helyzete is. Ezek mind-mind azt bizonyítják, hogy rengeteg a tennivaló a kór­házban. Az ellenérvek- Az ellenérvek a honatyaság ellen sorakoznak föl. Nem tu­dom úgy végezni a képviselői munkámat, ahogy szerettem vol­na. Hetente csak két napot tudok a Parlamentben tölteni, szerdától itthon vagyok, a bőr- és nemibe- teg-gondozóban dolgozom. Nincs annyi időm, hogy tényle­gesen fölvállaljam a térség kép­viseletét. Azt hiszem, hogy a képviselőség profi politikai ál­lás, nem lehet félállásban csinál­ni. Ahhoz, hogy a törvény- előkészítő munkában és a parla­menti vitában résztvegyek, leg­alább két bizottság munkájába be kellene kapcsolódni. Márpe­dig hétfőn és kedden, amikor Pesten vagyok, erre nincs mód. A döntés- Úgy érzem, hogy vissza kell adjam a képviselői mandátumo­mat. E szándékomat már be is je­lentettem a kórház főorvosi ér­tekezletén és az MDF helyi szer­vezeténél. Még hat hónapig, amíg az új választást előkészí­tik, vállalom a képviselői mun­kát is. Paulina Éva Fotó: Korányi Éva Lidérc szettel. Vásznain furcsa világ kel élet­re, számomra semmi máshoz sem fog­ható. A lázadó színek és formák, az alakok ismerősek. Nemrég Jászberény­ben láttam egy tárlatát, de volt már önál­ló kiállítása városában és Kisújszállá­son is, s rövidesen Szolnokon is bemu­tatkozik a Klub 200-ban. Tagja az ottani O.B.Art egyesülésnek. Képeinek leg­többször szokatlan címeket ad: Kitün­tetett pillanat, Öngyilkos Mikulás, Te­hát, Kegyetlen vagy dokikám!, Túl sok a spicli, Kurva kis történelem, Ki-be- fel-le-rúgva. Mikor arról faggatom, a festészet milyen kitaposott, vagy még járatlan útjain halad, gondolkodóba esik. Elvégre nem is az ő dolga, hogy nevén nevezze amit csinál, legyen az majd más baja. Azért elárulja, afféle punk festőnek tartja magát. Figurái kö­zül a legtöbb ebből a világból szárma­zik. Emberekből, kakasokból, kaméle­onokból összekeverődő, fura lények. Védtelenek, mert kikezdi őket a társa­dalom. Gyuri panaszkodik is: abutaság, a divat sajnos beférkőzött soraik közé, bár legtöbben csak a fazont majmol­ják... En tudom, hogy igaza van. Eleinte itt is tágra nyílt szemek jöttek vele szemben az utcán, de a bagiak, a hajdani uradalom cselédeinek kései leszárma­zottai most már kedvelik... Legalábbis tudomásul veszik. Mondja, a szülei is el tudják már fogadni ilyennek. S külön­ben sem bánt ő senkit, csak őt se bántsák mások! Megkérdezem, vannak-e gond­jai, erre ő azt mondja: inkább csak meg­élhetésiek. A „zsold” jelképes - pár száz forint -, plusz némi kajapénz. Néha el tud adni egy-egy képet is, de abból egyelőre még éldegélni is nehéz lenne. Majd később - hiszi, vasakarattal. Általában barátai­nak ad ajándékba néhányat. Nem is igen tud így drága festékre, jobb vásznakra költeni. Megteszi a lepedő is, ha kellően „elvarázsolja” előtte. Most a padláson bukkant egy darab fumérlapra, egy mű­nek így már meglesz a helye. Az óra mutat valami időfélét az asz­talon (látszik, soha nem babrálnak hátul rajta, ha késik 5-10 percet). Félmagasan besüt a nap a hevenyészett kartonlapok fölött. Jó meleg van itt benn... Egyszer még visszajövök ide. técsi Fotó: I.Cs. és M.J. Régóta készültem már erre a találko­zásra. Még soha nem láttam, máris tel­jesen felcsigázta érdeklődésemet ez a XX. századi Don Quijote. Valamiért biztos voltam benne, hogy érdekelni fog a személyisége, ez az emberbőrben meghúzódó, érzékeny élőlény... Horváth György boldog „katonaéve­it” tölti megyénk legkisebb létszámú alakulatában. Semmi túlzás: egyes-gye­dül alkotja, mint az ujjam. A Madártani Intézet „kötelékében” vigyáz egy szél­malmot Kengyel és Martfű között fél­úton. Bagimajor a kicsinyke helység ne­ve, Szolnoktól 10-20 kilométerre van, ám a világ végétől csak alig pár lépés­nyire. A malom is afféle levitézlett, megszolgált építmény, már régóta nem kapaszkodik a szél lapátjaiba - ilyenek nem lévén. De mióta nemrég az intézet felügyeletébe került, egész szépen hely­repofozták, nemsokára befejeződik a teljes felújítása. Hogy mi szél fújta ép­pen ide ezt a furmányos vitézt, aki rá­adásul foglalkozására nézve bőrdísz­műves? Furcsa história. Valójában csak annyi a köze a katonáskodáshoz, hogy bokájára a hadsereg kötelékeiből valaki lábán meglógott surranó szorul. Kötele­ző viselet alternatíváknál... Mert ha már alternatív a katonaember, akkor legyen kellően az az élet más területein is. Mondjuk a zene és művészet élvezeté­ben... De ne rohanjunk úgy a történet elébe. Magyarán és egyszerűen csak ar­ról van szó, hogy egy majd 22 éves fiatalember közszolgálatú tevékenység címén mentesült a lelket bilincsbe verő, kemény esztendők súlya alól, s e helyett édes fogságát tölti egy „objektum” őr­zésével. Hősünk maga a malomtól kicsit távo­labb, egy málló iskola hajdani tantermé­ben éldegél. Szomszédságába meghitt tehenészetet telepített a téesz, nyáron gyötrik is eleget a böglyök... A műte­remlakásba lépvén a látvány hanyatt vet. Megpróbálom leírni a berendezést: még az iskola idejéből ittragadt, két be- hemót pad asztalként funkcionál. Egy másik sarokban prices - körülötte elem­lámpa, magnó, szétszóródva kazetták -, szemben a túlsó csücsökben olajkályha ontja melegét. Az átló mentén félúton Emberbőrben A szélmalom rejtélyes őre Európa közepén (egyik képének is ezt adta címül) tévé áll csak úgy, egy deszkalapon. Szekrénysorok híján egy-két doboznyi ruha, fürdőszoba híján mosdótál egészí­ti ki a komfortot. A falak fehérségét csak három kisebb festmény töri meg: kettő kész, egy alakulófélben. A tárgyakból árad a lakó nyúlós délutánjainak öblös semmittevése. A következő perc célta­lansága. Gyuri uralkodik az időn, fogva tartja valamelyik fiókban. Pontosabban semmibe veszi ezt az egész képzelt di­menziót, nem hagyva, hogy életét meg­keserítse a percek tehetetlen múlása. Légüres térben él. Különösebben nem rázza meg a magyar ember életének el- lehetlenülése sem. Érdekli is őt ez a keserű komédia itt, körülöttünk! Mikor éhes, mert végére jár az elemózsiának, akkor szenved, de ez nem zárja ki, hogy pár óra múlva bőréből ugorjon ki örö­mében. Ismerősei vannak Martfűn, Ke- viben - ahol kibújt a tojásból -, s Szol­nokon is egyre több. Legjobb barátja azonban a mámor, esténként együtt ül­dögélnek a „butikban”. (így becézi a kocsmát, a legénycsalogatót.) Be-be- száll a falubéliek magvas diskurzusaiba, bár rendszerint csak hallgat. Figyel. Tulajdonképpen tájékozódik ő a világ viseltes dolgairól. (Azt az egy-két égi csatornát még Bagimajorban is fogja a készülék.) Tegnap tört ki a háború, s ő ma már tud is róla. Azért bevallja, vajmi kevéssé érinti meg a dolgok mikéntje, XX. századi Mária Úgy éreztem, szabadon él... fegyver a kezében! (Jó katonáknak ugye illik valamiben jeleskedni). Majd tíz éve már, hogy összetalálkozott a művé­eszeágában sincs mögéleskelődni a tör­ténéseknek. Mikor fest, akkor viszont nagyon is tudja mit csinál. Az ecset igazi Picasso meghalt, de itt vagyok én!

Next

/
Oldalképek
Tartalom