Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-16 / 13. szám

1991. JANUÁR 16. 3 Csütörtöktől már megint Drágábban autózhatunk Pénz, money, das Geld A kisebbik rossz: a leértékelés Az Áfor szajoli bázistelepéről vasúti tartálykocsikban naponta 2 ezer köbméter gázolajat és benzint szállítanak az ország különböző pontjaira. (Fotó: Korényi Éva) Mind megszokottabbá válnak a sajtóban az áremelésekről szóló hí­rek. S alighogy bejelentik az egyi­ket, máris itt a másik. Hisz mint tegnapi lapunkban is közöltük, csütörtöktől ismét drágábban au­tózhatunk, mert emelkednek a kü­lönböző oktánszámú motorbenzi­nek árai. Többek között tegnap emiatt is fölkerestük Kőszegi Lászlót, az Áfor Szolnok és Békés Megyei Üzemigazgatóságának ve­zetőjét, aki a szajoli bázistelepen lévő irodájában fogadott bennün­ket. így szinte önmagától adódott a kérdés, hogy legelőször is a szó­ban forgó telep jelentőségéről, ka­pacitásáról faggattuk az igazgatót. Mint elmondta, az ország legna­gyobb tárolókapacitású telepe a szajoli, amely különböző minősé­gű és fajtájú folyékony energiahor­dozók - normál, szuper, extra ben­zinek, nyári és téli gázolajok, vala­mint háztartási fűtőolajok - egyide­jű tárolására alkalmas. Onnan vas­úton és föld alatti csővezetéken az egész országba, közúton pedig azokra a közelebbi településekre szállítanak üzemanyagokat, ame­lyek még gazdaságosan elérhetők.- Mennyi az éves forgalmuk?- 800 ezer tonna. Ebben már minden benne van. Annyit azért még hozzátennék, hogy. ennek a mennyiségnek 60 százalékát a gáz­olaj, 40 százalékát pedig a benzin forgalmazása teszi ki.- Jelenleg milyen tartalékokkal rendelkeznek?- Mint azt a sajtó már hírül adta, az országos tartalékok 30 napra elegendőek, és tulajdonképpen ugyanez érvényes a mi telepünkre is.- Műszói az újabb áremeléshez?- Csak annyit, hogy ez az árvál­tozás nem az Áfor műve. Mi csak végrehajtói vagyunk ennek az egésznek, hisz a drágább üzem­anyagár központi intézkedés kö­vetkezménye lesz. Ugyanis mint köztudott, az Országgyűlés elfo­gadta, hogy a fogyasztási adó dur­ván 25 forintról 33 forintra emel­kedjen literenként. Ez tehát költ­ségvetési bevétel, amihez nekünk az égvilágon semmi közünk sincs.- Arról van-e valamilyen adata, hogy mennyibe kerül egy liter ben­zin előállítási költsége?- Igen. Úgy lehetne fogalmazni, hogy a fogyasztói ár 20-25 száza­lékából már ki lehet hozni.- A csütörtöktől esedékes újabb áremelés bizonyára visszafogja majd a keresletet is.- így igaz, s éppen emiatt az Áfor idei terveiben 10-15 százalékos forgalomcsökkenéssel számol. De a kereslet visszaesését már a leg­utóbbi - novemberi áremelés után is éreztük. Persze, ha jól meggon­doljuk, az majdhogynem termé­szetes is volt, hisz előtte alaposan bespájzolt midenki. Én akkoriban jártam minden szolnoki töltőállo­másnál, és amit ott láttam, az min­den képzeletet felülmúlt. Hisz épp hogy csak lavórban nem vitték a benzint az emberek.- Mostanában gyakran hallani arról, hogy az Áfor öt-hat neves és tőkeerős nyugati céggel - így pél­dául az Essóval, a Mobillal, az Agippel, az osztrák és legutóbb pe­dig a kuwaiti nemzeti olajvállala­tokkal külön-külön vegyes vállala­tokat alapít. Olyan ez, mintha ön­maguknak csinálnának konkuren­ciát.- Pedig nem erről van szó. Hisz mivel jelentős tőkehányaddal részt veszünk ezekben a vállalkozások­ban, nyilván a haszonból is része­sedünk. Tulajdonképpen arról van szó, hogy töltőállomásaink egy ré­szét bevisszük ezekbe a vállalko­zásokba.- Ez összességében hány benzin­kutat érint?- Az Áfomak jelenleg négyszáz töltőállomása van az országban,-s ennek körülbelül a fele kerül át az egyes vegyes vállalatokhoz.- Ez esetleg azt is jelentheti majd, hogy egyik kútnál olcsóbban jutha­tunk benzinhez, mint a másiknál?- Nem hiszem, mivel nálunk, igaz, a termékektől függően, de na­gyon szűk, mindössze 2 százalé­kos az árrés. Tehát az 50 forintos benzinárból csak 1 forint marad nálunk. Ebből kell fedeznünk min­denféle költségeinket, s jó, ha 40- 50 fillér az, ami haszonként jelent­kezik. Ez pedig nagyon kicsi összeg ahhoz, hogy a saját szakál- lunkra csökkentsük a benzin árát.- Bizonyára hallott már arról is, hogy sokan szidják önöket amiatt, hogy az Afor benzinjeinek minő­sége rosszabb, mint a Shellé.- Ez inkább hisztéria, de semmi köze nincs a valósághoz. Ezek csu­pán légből kapott feltételezések. Már csak azért is, mert a Shell az Áfor telepeiről, vagy ugyanúgy, mint mi, a hazai finomítókból szál­lítja az üzemanyagot. * * * Ahogy az a híradásokból kide­rült, január első két hete a volt szocialista országokban a leérté­kelések időszaka volt. Nem volt ez másképpen Magyarországon sem, ahol a forintot a konvertibi­lis valutákhoz képest 15 száza­lékkal értékelték le. A vállalatok egy része ezt már novemberre várta, de különböző megfontolá­sok miatt a bejelentésre már csak az új évben került sor. A pénz­ügyminiszter két fontos szem­pontot emelt ki a leértékelés in­doklásául. Az egyik az export tá­mogatása, a másik a hazai gazda­ság védelme. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Ezért is ke­restük meg Koleszár Istvánt, a Magyar Külkereskedelmi Bank Szolnok Megyei Fiókjának igaz­gatóját. Beszélgetésünk a leérté­kelés hátterének vizsgálatára irá­nyult. Ha az inflációból indulunk ki, akkor ahhoz, hogy a valuták kö­zötti arány ne változzék, az egyes valuták árfolyamát célszerű időnként az inflációs változások­hoz igazítani. Például, ha Ma­gyarországon 30 százalékos az infláció, Németországban pedig 5 százalékos, akkor a forintot a különbség mértékének figye­lembe vételével kell leértékelni. Ellenkező esetben - változatlan valutaárfolyam mellett - a ma­gyar exportőr a külföldi piacon hátrányba kerül. A belső infláció miatt a vállalat ráfordításai meg­növekednek, a külpiac azonban nem hajlandó finanszírozni a magyar gazdaság belső infláció­ját. Példánkban a német gazda­ságban exporttermékeink legfel­jebb 5 százalékos drágulását fo­gadják el. Hogyan hat ez vállala­tok magatartására? Egy ideig ösztönözheti a költségek csök­kentését, de hosszabb távon az export visszafogását eredmé­nyezheti. A hazai valuta leérté­kelése azonban azt jelenti, hogy az exportőr tarthatja a korábbi külpiaci árait, hiszen forintban ugyanannyi valutáért többet kap. A probléma ott kezdődik, hogy Magyarország gazdasága im­portigényes. A leértékelés az im­portot drágítja, ugyanannyi kül­földi valutáért több forintot kell adni, s így az áremelkedést még inkább fokozza. Igazi csapda­helyzet ez, ami a mindenkori döntéshozókat óvatosságra inti. A kormányzat számára ez lehe­tett az ellenpólus eddig. A fizeté­si mérleg sem mutatott nagyobb feszültséget. Ebben a helyzet­ben, éppen az infláció miatt, cél­szerű volt várni, amíg lehetett. A mostani 15 százalékot tehát kompromisszumnak is tekinthet­jük. Egyértelmű megoldás nincs Az elmúlt évben szolid leérté­kelési politikának voltunk tanúi. Erről az oldalról tehát nem hang­súlyozták túl az exportösztön­zést. Ennek ellenére jó évet zár­tunk ezen a területen, először ér­ve el a 7 milliárd dolláros export­szintet. Ebben feltehetőleg sze­repet játszott a konjunktúra, a magyar termékek elhelyezhető­sége, a tartalékok kihasználása. Feltehető azonban, hogy legin­kább a kapacitások kihasználat­lansága volt a legfőbb kény­szerítő erő, ahol egyetlen megol­dás az export volt. így itt a jöve­delmezőség is másodlagos lehe­tett, ami miatt a kormánynak nem kellett drasztikusabb leérté­kelési politikát folytatnia. Emlí­tettük a hazai gazdaság védelmét is. Ennek egyik területe az im­portverseny, amely adott esetben tönkreteheti a hazai termelőket, s ez nem feltétlen cél. Igaz, a leér­tékelés inflációt hordoz magá­ban, mint jeleztük, de itt fekete­fehér megoldásokra nem lehet számítani. Jelzőrendszer a feketepiac A magyar import más szem­pontból is érdekes lehet. Ebben az évben az importtermékek 90 százaléka liberalizált lesz, ami gyakorlatilag a konvertibilitás első lépését is jelenti. Az import­nak 70 százaléka már tavaly is liberalizált volt, mégsem borult fel a fizetési mérleg. Ez azt is jelenti, hgy fölösleges import nem került a gazdaságba, s ez pozitív vonásnak tekinthető. Természetesen nem mindenki­nek az. Az alumíniumipari ter­mékek például feleáron kerül­nek az országba. A leértékelés megyénknek - agrárjellegéből adódóan - szintén szükséges lé­pés. Az élelmiszer-termelés tá­mogatásának csökkenése leérté­kelés nélkül versenyképtelenné tenné az ágazatot. Nagy kérdés azonban az, s ez kormányzati döntést kíván, kell-e ez az ex­port. A leértékelés pozitívuma az is, hogy a feketepiaci árfolyamok nem lódultak meg. Jelezve ezzel a hivatalos forintárfolyam reali­tását is. A konvertibilitásra visszatérve meg kell említe­nünk, hogy az említett előrelé­pés csak a gazdálkodókat érinti. További lépés az inflációtól függ. Gyors infláció, konvertibi­litás esetén, instabillá teszi a va­lutát, így most nincs értelme erőltetni. A vállalatok, bár ma már költségérzékenyebbek, mint régen, szintén most kezdik megtanulni a nemzetközi fellé­pés megfelelő formáit. Ez a fize­tési módozatok megválasztásá­ban is látszik. A konvertibilitás felé vezető úthoz ez is hozzátar­tozik. Ma még tehát nem konver­tibilis a forint, bár a vállalatok számára gyakorlatilag igen. Az új cégek nehezen veszik még tu­domásul ezt a helyzetet. A meg­szerzett valutát maguk akarják őrizni, gazdálkodni vele. Ma még ez nem aktuális, de eljön majd ez az idő is. Füle István Meditáció 30 évről Ma harminc éve, hogy átléptem az Új Néplap elődje, a Szolnok Megyei Néplap kapuját. Akkor még nem voltam 20 éves, most viszont három hónapon belül be­töltőm az ötvenet. Ez a harminc év, amit a lapnál eltöltöttem, sok-sok gondolatot juttat az eszembe, s arra ösztökél, hogy hangosan meditál­jak a történteken. Azt mondják, az ember életét meghatározó lefonto- sabb dolgok ebben az időszakban történnek. Több mint tíz évig egyedül dol­goztam, mint fotóriporter, majd amikor áttértünk az offset techni­kára, rovatvezető s főmunkatárs lettem. Ez idő alatt felsőfokú vég­zettséget szereztem, megnősültem, gyermekeim születtek, lakáshoz, gépkocsihoz jutottam, kitüntetése­ket és fegyelmiket kaptam, vala­mint a Szakszervezetek Megyei Tanácsa művészeti díját. Kiállítá­saim voltak belföldön és külföldön (Tallinn, Kjüsztendil, Krajova) egyaránt Elvesztettem a legdrá­gább embert, a példaképemet - édesapámat. Kevés embernek adatott meg - rajtam kívül -, hogy a megye leg­jelentősebb eseményein ott le­gyen, és azokat fotókon örökítse meg az utókor részére. Csináltam felvételeket szülésről, temetésről, balesetekről, iskolák, óvodák, kór­házak és egyéb intézmények át­adásáról, a szolnoki gázrobbanás­ról, különböző gázkitörésekről, a régi Tisza-híd bontásáról, az új át­adásáról. Fotóztam híres művésze­ket, neves politikusokat Hruscsov- tól Kádárig, részt vettem a köztár­saság kikiáltása és a ’89-es decem­beri romániai eseményeken. Nem sorolom tovább, hisz az újság ha­sábjai is kevésnek bizonyulnának, ha mindent felsorolnék. Többször hívtak dolgozni más megyei és országos lapokhoz, de hű maradtam kedvenc megyém­hez, hisz én itt születtem, ezen a tájon... Még a mai napig is, ha valakivel utazom és elérjük a megye határát, mindig mély lélegzetet vétetek ve­le, érezze, hogy itt mennyivel jobb a levegő, beléptünk Jász-Nagy- kun-Szolnok megyébe. S mit szeretnék - ha megérem - a még hátralévő tíz év alatt a nyug­díjazásomig? Hogy ne nekem kell­jen felhívni a figyelmüket a me­gyébe érkezőknek, hogy itt mennyivel jobb a levegő, szeret­ném, ha ezt ők vennék észre! .Sze­retnék olyan riportokat közölni az Új Néplapban, amelyek arról szá­molnának be, hogy mezőgazdasá­gunk újra az élvonalba került, sta­bilizálódott az iparunk, és élénk, pezsgő a kulturális életünk. Nem beszélve arról, hogy az ország és szűkebb pátriánk, a megye lakos­sága elégedett legyen, a nyugdíja­sok boldogok, a fiatalok pedig gondtalanok. Ha ezt el akaijuk ér­ni, az előttünk álló nehéz eszten- dő(k)ben akkor arra lesz szükség, hogy szeressük egymást, segítsük és becsüljük meg embertársaink munkáját. S akkor biztos, hogy mindenki - megyei és megyén kívüli lakos - örömmel „szippant” egy nagyot Jász-Nagykun-Szolnok megye le­vegőjéből - minden figyelemfelhí­vás nélkül. Ma este erre emelem poharam! Itt az újság - hol az újság? Idáig jutottunk a beszélgetés­ben, amikor Kőszegi László aszta­lán megcsörrent a telefon. A titkár­nő szólt, hogy a budapesti Áfor- központból megérkezett telefaxon a levél, amelyben közük, hogy csütörtöktől a 86-os oktánszámú normál benzin ára 53 forintra, a 92-es oktánszámú szuper benzin ára 56 forintra, az extra benzin pe­dig 59 forintra emelkedik. Az ólommentes benzinért 57 forintot, a téli gázolajért 34 forintot, a nor­mál gázolajért 31 forintot kell majd fizetni. Kérdés, hogy vajon meddig lesznek érvényben ezek az árak? N. T. Nemrég még csak arról beszél­tünk, mennyi sajtótermék lepte el a standokat, mostantól úgy látszik, elérkezett annak is az ideje, hogy azon bánkódjunk, mennyi tűnik el. Az ítéletet jelen esetben a hazai fő-fő hírlapterjesztő, a mi egyetlen postánk tarifaemelése testesítette meg. A boldog új esztendő küszö­bén ugyanis új szerződések köttet­tek és léptek (vagy éppen nem lép­tek) életbe a számos kiadóvállalat és a szinte kizárólagos terjesztő között. A kézbesítés díjszabása olyan mértékben megnövekedett, hogy sok kis lap belátta, ezt a ter­het már nem bírja a hátára venni. Előállt tehát az a helyzet, hogy az újság nem találkozhatott az olva­sójával, mert a készítő műhely és az újságárusok közé beékelődött - furcsán hangzik - épp a terjesztő maga. Persze tudjuk, a posta rop­pant gépezete ugyancsak saját élet-halál harcát vívja. Sok lappal az is megtörténhetett, ami nemrég a (Természet) Búvárral... Decem­ber vége felé megláttam egy kira­katban, de lévén éjszaka, csak másnap tudtam érte menni. Igen ám, de helyén már csak hűlt helyét találtam, mondták: két órája sincs. hogy ezt és még néhány más lapot bevontak tőlük. Slussz-passz! Ugyanis kapott minden árushely egy jegyzéket, ami azoknak a la­poknak a listáját tartalmazta, ame­lyek maradhatnak a standokon. No már most, bosszantani is kezdett a dolog, úgy egyálltó helyemben, mert miért én, a több éve hűséges olvasó igyam az ár körüli perpat­var levét. S mire mérgem úgy- ahogy elszállt, egy januári délelőt- tön újra megláttam az ominózus lapot. Elmondták, amilyen csend­ben eltűnt, olyan csendben jött vissza is. Erre felhívtam a megyei hírlap- szervezőket, és ott Sándor Györgyné elmondta, hogy főváro­si felettes szerveiktől kapták az új évre vonatkozó említett jegyzéket, amin a nem szereplő tételeket egy­szerűen be kellett vonatniuk. Köz­ben megnyugtat, „csak” kis pél­dányszámú, főleg szakjellegű, iro­dalmi lapokról van szó. Utóbb megtudom: a Búváron kívül, pél­dául a Magyar Napló, Aréna, El­lenzék „tüze is bealudt”. Attól vi­szont már tényleg megnyugszom, hogy fennnakadt a rostán néhány igazi gyöngyszem is: Seximan, Sexilady, Nudi Magazin, Pikáns Szex és egyéb utcai szennylapocs­kák. Arra az illetékes sem tud meg­válaszolni, az mint történhetett meg, hogy például a Búvár vissza­került a terjesztés vérkeringésébe. Feltehetőleg a felek időközben mégis megállapodtak. A kavaro­dás még tart, az ártárgyalások a színfalak mögött vélhetőleg to­vább zajlanak. S mi, olvasók, ugyanazzal a reménnyel várjuk na­ponta, hetente, havonta kedvelt lapjainkat. — napló Néhány napja a rádiót hallgatom, amikor csak tehetem, tudják, az Öböl miatt, egyre aggasztóbbak a hírek, szorongba várom a Hírt, ami úgy tűnik, elkerülhetetlenül bejárja majd az éter hullámait, lehet, hogy már tele lesz vele a világ, mire ez az írás napvilágot lát. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen január 15-e van, az a bizonyos nap, talán ama meg­jósolt végítélet kezdete, de aiz is lehet, hogy nem történik semmi, vaklárma volt az egész, s mint akik jól végezték a dolgukat, hazamennek a katonák jókat nevetve a berezelt világon. Akárhogy is lesz, én a rádiót hallgatom, s közben, végítélet ide, vég­ítélet oda, azon töprengek, mi lenne, ha nekem kéne megírnom a rádióbemondó számára a Hírt, még most is a munka, tudom, világos, tömör, egyszerű mondtokat kéne írnom, hogy elmondható és azon­nal megérthető legyen, de biztos vágyok benne, hosszú, kígyózó, végtelen mondatot írnék, minél később kelljen kimondani a katasztrófa tényét, köz­ben bízhatnék abban is, hogy a bemondónak né­hányszor elfogy a levegője, fuldokolni kezd, újra kell kezdenie, bakizna is néhányszor, problémái lennének a mondat tagolásával is, így érthetetlenné válna a hír, meg kéne ismételnie, reménytelenül erőlködne még akkor is, ha adás előtt módjában állna elolvasnia néhányszor a szöveget, akkor, ott, amikor ilyen nagy horderejű hír bejelentéséről len­ne szó, ideges lenne és feltűnően feszült, hiszen ő is ember, neki is van családja, akik eszébe jutnának ama bizonyos Hír felolvasása közben is, jaj, mi lesz velük, s ennyi már elég is, elég a bakizáshoz, a szövegbe való gabalyodáshoz, s ez talán nem is lenne olyan nagy baj, addig is reménykedhetnének az emberek, akik egyébként annyi rosszat megértek már ebben az évszázadban, az életük egy morbid pikareszk, s akkor persze csak gondolatban, csak elábrándozva egy ilyen lehetetlen és nem szeretem feladaton, nekem kelljen megírni a Hírt, melynek lényege végül is egyetlen szóban közölhető, meg­jegyzem, eddig nem szerettem volna soha eljutni: háború.(?) Körmendi Lajos Nagy Zsolt técsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom