Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-16 / 13. szám
4 1991. JANUÁR 16. Néplap KÉPVISELŐI TAPASZTALAT Iszapbirkózás a költségvetéssel _____________A tisztákat ne sározzuk be!_____________ K éretlen portások az európai házban A kormány lassan közhellyé váló, éjfélbe nyúló ülései után a képviselők is megismerkedhettek e sajátos műfajjal. Ám nemcsak a 10-12 órás egy helyben ülés tette próbára a T. Házat, de emellett meg kellett birkózniuk a hat kötetből álló költségvetési tervezet ezer oldalával, a közel négyszáz módosító indítvány tengeri kígyójával. Hogy sike- rült-e ez három hét alatt? Fogalmazzunk úgy: erősen kétséges. Vajon miért jutott erre három hét? Mi az oka, hogy a májusban megalakult kormány csak decemberben terjesztette be 1990 egyik legfontosabb törvényét? Legfeljebb találgathatunk, hiszen a költségvetés alkotói nem tettek mást, mint a tavalyi összegeket igazították a várható 91-es állapotokhoz. A tételek többsége a 90-es összeg inflációval felszorzott változata. Jónéhány helyen ez is elmaradt, például az önkormányzatok többsége idén ugyanannyit kap, mint tavaly. A kialakult helyzetben, amikor a parlament egyszerre tárgyalt a vállalkozási nyereségadóról, az áfáról, a személyi jövedelemadóról, a helyi adókról, a költségvetésről, fizikailag is lehetetlen volt, hogy a képviselők felelősen döntsenek. Az ellenzéki pártok idő hiányában átmeneti finanszírozási törvényt javasoltak. Ez megteremtette volna egy reálisabb költségvetés elkészítésének lehetőségét. Miután ezt a kormány nem fogadta el - az Kedves Pénzes Attilánál Az Új Néplap 1991. január 9-i számában olvastam az Ön háborgó levelét a Tiszaföldvári Önkormányzati Testület 1990. december 21-i határozatáról. Szeretném, ha az alábbiakban leírt néhány tény segítene gyanakvása eloszlatásának. Kocsis Emília vagyok, az önkormányzat alakuló szociális bizottságának elnöke. Ebben a minőségemben több felelősség terhel a lakóház vevőkijelölésének ügyében, mint képviselőtársaimat. Az önkormányzat éppen azért (mert szintén tudatában volt annak a változásnak, amely 1991. január 1-jétől az IKV révén történő lakásvásárlás kedvezményes lehetőségét megszünteti) törekedett minden ilyen ügyben 1990. december 31-ig dönteni. Döntésünkben természetesen Türke Sándomé környezettanulmányaira támaszkodtunk. Semmi okunk nem volt és ma sincs kételkedni megállapításaiban, jószándékú, megalapozott véleményében. A döntésnél nem vettük figyelembe az igénylések beérkezési időpontját, csak a szociális rászorultságot. A döntés elhúzódása, mint Ön is írta, az önkormányzat megalakulásának késése miatt történt. Ezért senkit nem terhel felelősség, de elismerem, hogy az Ön érdekeit sértette. Az Ön által is igényelt lakásra (az Önével együtt) összesen három jelentkező volt. A környezettanulmányok alapján - melyeket részletesen áttanulmányoztam és Türke Sándoméval személyesen is megbeszéltem - az igényléseket én terjesztettem az IMF-re hivatkozással -, egyet tehettek: indítványaikkal megpróbálják az adott keretek között módosítani a költségvetést. Amit még ésszerűen lehet, lefaragni a kiadási oldalról és a megtakarítást felhasználni a lakossági terhek csökkentésére. A költségvetési bizottságban megkezdődött az iszapbirkózás. Az éjfélig tartó üléseken a bizottság tagjai milliókról, milliárdok- ról vitatkoztak, néha tízmillió forint sorsáról kétszer annyi ideig, mint egymilliárdos tételről. Az ágazati miniszterek oroszlánként küzdöttek tárcáik érdekeiért, minden fillér elvonásakor összeomlással, katasztrófával fenyegetve a megdermedt képviselőket. Végül 24 milliárd forintot sikerült lefaragni a kiadásokból, amelyet a jövedelemadó-teher csökkentésére, az önkormányzatok támogatására és a munkanélküliség kezelésére fordítanak. A végső szót a december 30-i plenáris ülés mondta ki. A fáradt és enervált képviselők már nem tartogattak semmilyen meglepetést. Maradt az 54 milliárdos honvédelmi kiadás, nem vontak el pénzt a külgazdasági minisztériumtól, és Hankiss Elemér drámai tévés beszéde után - amely mellesleg legalább tíz számtani hibát tartalmazott - az MTV is plusz támogatásban részesült. (Mai napi sem értem, hogy az SZDSZ, amely szigorú csökkentést ígért mindenhol, hogyan szaönkormányzati ülés elé. Az előkészített anyag írásban is ott volt minden képviselőtársam kezében. A döntést hosszú vita előzte meg, amelyben az Önök neve valóban keveset hangzott el, mert a testület úgy látta, hogy a másik két igénylő körülményei rosszabbak. Elfogadom, hogy Önt a döntésünk „megdöbbenti”, hiszen Önök számára (és a másik elutasított család számára is) az lett volna a jó megoldás, ha Önöket jelöljük ki vevőnek. Sajnos a három igénylőből csak egy lehetett a vevője annak az egy lakásnak. Számomra érthető az Ön elkeseredése és érdeklődése, nem érthető és nem fogadható el a vádaskodása. Mind Türke Sándomé, mind az önkormányzati testület és én is körültekintően igyekeztünk eljárni ezen ügyekben. Nem egyszerű viszont összehasonlítani, mi a rosszabb: zsúfoltan élni a szülőknél vagy drágán albérletben. Ilyen helyzetben roppant nehéz, sőt lehetetlen ,jó” döntést hozni. Csak valakinek jó és valakinek rossz döntésre lehetett jutni. Azt hiszem, nem ez lesz az egyetlen ilyen döntés az új önkormányzatokban. Mégis fontosnak tartom, hogy a települési képviselők vállalják fel döntéseiket (ne úgy, mint az a társunk, akivel Ön beszélt). Fontos továbbá az is, hogy az érthető elkeseredést és a haragot együttérzéssel hallgassák meg. Igazán sajnálom, hogy a polgármesterrel történt beszélgetése oly mértékben elfajult, hogy a rendőrséget is emlegetni kellett. Úgy gondolom, ez a jelevazott nagyvonalúan 3 milliár- dot aTV-nek?) A tizennégy órás szavazás után kormánypárti igenek és ellenzéki nemek mellett megszületett az 1991-es költségvetési törvény. A lehetetlen helyzetbe és totális időzavarba hozott Országgyűlés többsége úgy vélte: még mindig jobb egy rossz költségvetés, mint egy semmilyen. Ne firtassuk most, hogy az elfogadott változat - szerény véleményem szerint - jó, ha három hónapot kibír módosítás nélkül. Az új pénzügyminiszter azt ígérte: még egyszer ilyen költségvetési vita nem lesz. Ebben véleménye teljesen megegyezik az ellenzékével. Mindamellett, hogy nincs válasz arra, milyen személyes felelősség terheli a késedelmes beterjesztésért a miniszterelnököt, és a tárca volt vezetőjét, Rabár Ferencet, egy dolgot tehetünk: 1991-re működőképes kormányt és használható költségvetést kívánunk. Magunknak is. Varga Mihály képviselő, az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságának tagja net mindkét fél számára továbbgondolásra érdemes. Arra pedig én is roppant kíváncsi vagyok, hogy a tulajdonos 20-án honnan tudott, úgymond a „döntésről”. Tanúsíthatom, hogy a döntés 21-én született hosszas vitában. Kocsis Emília a szociális bizottság elnöke Tiszafüldvár A vágtató infláció, a rohamosan bővülő munkanélküliség, a gazdasági válság a társadalom mind szélesebb rétegeit sodorja az elszegényedés irányába. Ez többek között azzal a veszéllyel is jár, hogy nő azoknak a családoknak a száma, melyek nem képesek fedezni gyermekeik tanulásának, továbbtanulásának mind magasabb költségeit. A munkanélküliség fokozódása azt is magában hordozza, hogy fiatalok tömegei meg sem tudják kezdeni önálló életüket, munkába sem tudnak állni. Emellett az állami gondozott, intézetekből kikerülő fiatalok az eddigieknél is kevésbé tudhatnak majd beilleszkedni, fokozódik védtelen- ségük a válság nyomásával szemben. Mindez együtt a nyomor bővített újratermelődését eredményezheti. A segélyezések, nyomort enyhítő akciók, a karitatív munHovatovább szorongva és bűntudattal ülök sokakkal együtt a tévé elé, vagy ütöm fel a sajtótermékeket. Megtudhatom belőlük, hogy a magamko- rú, fél évszázadot megért emberek nadrágja is befröcskölődött sárral, segítettünk tolni a kommunizmus szekerét, sőt mi rángattuk ki olykor abból a kátyúból, amelybe, ha nem tesszük, rég belefulladt volna. Szerencse, hogy voltak néhányan, akik - miként Rákosi Mátyás a szegedi Csillagbörtönben a titkos adó elektromos vezetékét - saját testükkel fedezték az Európávalösz- szekötő utat, önfeláldozóan Párizsban, Münchenben, avagy a cambridge-i egyetemen, s túl a tengeren; mintegy önkéntes száműzetésben, ébren tartották az igazi szellemet. Nem véletlen, hogy ezek után kártyavárként omlott össze néhány oldalnyi szamizdattól a korhadt rendszer. Egykori, magunkforma fenntartóinak megbocsátanak, sőt hajlandók arra is, hogy beprotezsál- janak az európai házba, ahová nélkülük nemhogy az előszobába, de a kertbe vagy a mellékhelyiségbe sem léphetnénk be sáros nadrágunkban, szekértolástól átizzadt ingünkben. Hadd mondjak valamit. Mikor 1963-ban Szolnokra kerültem, igazgatóm, Kaposvári Gyula egy igen szemléletes történetet mesélt el - nyilván okulásként. Egyik volt osztálytársa felrótta neki, hogy a kommunista rendszerben állást vállal, sőt igazgatói pozíciót, majd megkérdezte: „Mit teszel majd akkor, ha az angolok bejönnek?” Erre ő egy másik kérdéssel válaszol: „Gondolod, hogy te, aki tanár létedre nem vállalsz állást, majd dicséretet kapsz? Megkérdezik majd tőled, hogy megtanítottad-e ími-olvasni a gyerekeket. S mit mondasz nekik? ’’Számomra, aki történész voltam, s egy s mást ötvenhatról is emléka égetően szükséges, de korántsem elegendő e folyamatok megállításához. Olyan tevékenységi formák kimunkálása, beindítása és működtetése válik szükségszerűvé, melyek nemcsak megállíthatják, de visszájára is fordíthatják ezeket. Ennek egyik lehetséges módozataként a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete egy tangazdaság-munkaiskola létrehozását és folyamatos működtetését szeretné megvalósítani első lépésként Szolnokon, a 12 éven felüli korosztályok számára. Ennek keretében az elméleti képzés mellett olyan komplex (ipari-mezőgazdasági- kereskedel mi-szolgáltatási) munkafolyamatok bevezetését tervezzük, melyek a pedagógiai céloknak alávetve biztosíthatnák- a tangazdaság önfenntartását, keimben őriztem, ez megfelelő eligazítás volt. Hatalmas, tőlem telhető erővel láttam munkához, úgymond toltam a szekeret. S most hiába várom az angolokat. Nem ők kérdeznek, hanem az európai ház kéretlen portásai. Hát én nem akarok bejutni Európába. Nem akarok azért, mert én eddig is ott éltem. S olyan szobatársaim voltak, mint a tiszaföldvári Vargha Lajos bácsi, aki földrajztanárként, a régi cserkészszellemben Odorvárt híressé téve nemzedékeket nevelt fel európai lakossá. Olyan szellemet gerjesztett, hogy benne, más alapról indulva botrányossá, de fenségessé lobbant az irodalmi színpad Bucz Hunor és Szabó András vezette Görgős eke-, Óriástök-előadása, s nem egy március tize nőt ödiki ünnepség. Smuta Kálmánná, Turcsá- nyi István, Barna Gábor másfél évtizeden át a helytörténeti-néprajzi kutatások központjává tették a Tiszazugot, Kunszentmártoni, s európai szintű konferenciáik „mérgezően” hatottak pedagógusokra, diákokra akkoriban. Vagy említhetem kisújszállási szobatársaimat, akik Zsoldos István, Szabó Lajos, Kiss Kálmán, Tóth Albert és mások vezetésével oltották be az ifjúságot; vállalva a pártfegyelmit, olykor meghurcoltatást is; s ma többen nem véletlenül, hanem mindenki által elismert érdemeik jogán tagjai a parlamentnek. Győrffy Lajos bácsi Túrke véről volt úgy európai, hogy körötte, s szelleme hatására egyedülálló kör alakult ki, s lépett majd helyére a Kevi Kör formájában, nevelve művészeket, túrkevei européereket. S itt van a mindenki által szeretve tisztelt, önzetlen és erkölcsileg is feddhetetlen Papi Lajos, aki összekötött olyan pontokat, mint Tűikévé, Kunszentmárton, a szolnoki múzeum, a Tóth István szervezte karcagi kör vagy a Körmendi Lajos és Győrfi Sándor szellemi udvara. Körmendi Lajos akár tanárként, akár képzőművészként, muzeológus minőségben vagy mint író, mindig megtalálta lehetőségeit: diákjaival török műfordításkötetet adott ki, Karcagon élve jutott olyan írói és költői csúcsra, ame- a résztvevő tanulók tanulmányi költségeit,- többirányú szakmai alapismeretek megszerzését, ezáltal az átképzési lehetőségek sokoldalúságát,- a végzős fiatalok első munkahelyét (átmeneti jelleggel). E tangazdaság-munkaiskola modell értékű lehet, így mintaként szolgálhat másütt is a bevezetésre. Tervezetünk beindítása társadalmi összefogás nélkül lehetetlen. Kéijük- azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik önzetlenül hajlandók közreműködni a pedagógiai folyamatok kimunkálásában,- azoknak a nyugállományú ipari, kereskedelmi, mezőgazda- sági, közgazdász szakembereknek jelentkezéséi, akik önzetlenül vállalják, hogy az első lyet még a fővárosban is „méltányolnak”, neveltjei megszállott lokálpatrióták, akik a jövőre készülnek az iskola padjaiban, egyetemeken. De itt élt közöttünk, amíg el nem üldözték Lukácsi Huba, a Chasterton Assisi Szent Ferencét fordította, Pi- linszkivel konzultálgatott, miközben rendőri megfigyelés alatt állt, s diákjait maradandó európai munícióval látta el. Vele hányszor folytattunk vitákat Simon Ferenc műtermében. A hajnalig tartó eszmecserék során még szoborgondolatok is megfogantak, s a csendes művész heves szópárbajokba keveredett. Mi tudjuk, hogy két instabilan összeillesztett kavicsból álló szobra, amelyet hangyányi emberek erőlködése tart vissza a lezuhanástól, eredetileg az „Igazság” címet viselte, de így nem lehetett kiállítani. Ez a múlt is európai. Az európai ház akkor a műteremben volt Szolnokon és Kisújszálláson, a Móra Ferenc utcán Lukácsi Huba, Báli József, s mások másfélszobás lakásában, ahová mégis sokan befértünk. Ha lehetett, kitágítottuk, mint néprajzi tábort, egyetértő szellemek konferenciáját, s értéket teremtő és sugárzó vállalkozásokat. Európai házzá lehetett Nagy Lajos tiszasülyi pinceklubja, Faragó Jánosné kisiskolásokból verbuvált árokszállási köre, a Csele Balázs nyomdokaiba lépő Győri házaspár idős parasztemberekből szervezett szakköre pedig a régi negyvennyolcas kört Makovecz Imre segítségével formájában is európai házzá építette át, s ma is szel- lemiséget sugároz nemcsak Jászkíséren, de távolabb is, igaz „csak falusi szinten”. Meggyőződésem, hogy sokan vagyunk és voltunk, akik mindig Európában éltünk. Akik nem besározódtunk,'hanem csak jó gazda módjára - de legyen jó vállalkozó, ha így tetszik -, nem szégyelltük, hogy sár fföcsög ránk, tudtuk, hogy ez Európa humusza, amelyet meg kell dolgozni ahhoz, hogy teremjen, hogy a szellem virágozzék, hogy hordozói tájainkon is szaporodjanak és sokasodjanak. Szabó I-ászló muzeológus Szolnok időszakban a tangazdaság-munkaiskola szakoktatói lesznek,- azoknak a munkahelyeknek jelentkezését, akik felszabaduló eszközeikkel, gépekkel, szerszámokkal, anyagokkal, helyiségekkel hozzá tudnak járulni a beindításhoz,- azoknak a honfitársainknak jelentkezését, akik anyagilag is képesek és hajlandóak hozzájárulni tervezetünk megvalósításához. A felajánlásokat lehetőleg 1991. január 31-ig az MSZDP megyei szervezetéhez kérjük jelezni levélben: 5000 Szolnok, Kossuth tér I.sz. Irodaház, vagy személyesen ugyanitt a III. emelet 3. sz. irodában hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton 15- 18 óra között. Fogjunk össze! Gyermekeink jövője a cél! MSZDP megyei vezetősége A beküldött írásokat változtatás nélkül közöljük, a megjelent anyagokért felelősséget nem vállalunk. Válasz a tiszaföldvári lakásravárónak Az önkormányzat felelősséggel döntött MSZDP-KEZDEMÉNYEZÉS: TANGAZDASÁG - MUNKAISKOLA Gyermekeink jövője a cél
