Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

2 1991. JANUÁR 2. SZILVESZTERI KÖRKÉP (Folytatás az 1. oldalról) az óesztendő utolsó napja kivétel, éppen ezért vegyenek, ami az asztalon van, jó szívvel adjuk. Köszönjük a kínálgatást, de pár per­ces tartózkodás után máris iparkodunk tovább. Irány Újszászon az állomás. Ki­halt a máskor forgalmas váróterem, mindössze két tizenéves fiú, Zsákai Bol­dizsár és Menkó Csaba szobrozik. Vár­ják a barátnőiket, mert ha minden igaz, házibuliba mennének. Ügyeletben a vasutas házaspár Mi pedig bekopogunk a forgalmi szolgálattevő irodájába. Itt ma Hájas Rezső a főnök.- Este hattól reggel hatig tart a szol­gálat, és eközben elhalad vagy nyolcvan vonat, úgyhogy nem unatkozunk. Rezsőék egyéves házasok, és az egészben az az érdekes, hogy vele együtt van szolgálatban ifjú felesége, Teodóra is, aki szaknyelven fogalmazva külsős forgalmi szolgálattevő.- Éjfélkor azért meghallgatjuk a Him­nuszt, és egy percre mindenki bejön az irodába. Utána hatig tart a műszak, majd hazamegyünk és délig alszunk. Ebéd után felkeressük a rokonságot sok jókí­vánság kíséretében. Mi sem tartóztatjuk tovább a szimpa­tikus házaspárt, és haladunk tovább Jászladányba, ahol első utunk Pataky Vidor esperes-plébánoshoz vezet.- Nekem a szilveszter ugyanolyan, mint a többi ünnep előtti nap. Általában éjfél előtt soha nem fekszem le, imádsá­Kóródi Jánosék együtt ünnepeltek Az esperes-plébános az újéyi misékre készül A laktanyában, tévénézés közben Robbantgattunk, robbantgattunk Végül mégiscsak berobbantunk az új évbe. Éjfélkor hagyományosan nagy zajjal, zenebonával szokták az emberek távol tartani maguktól az ártó szellemeket. Ez az idén, talán túl jól is sikerült. Nemcsak a karácsony óta jól ismert óriásit durranó petárdák, de jel­zőrakéták és valódi tűzijáték-töltetek gondoskodtak arról, hogy a kísértete­ken kívül a gyengébb idegzetűek is elvágyódjanak más vidékekre. Meg­kérdeztük a tűzoltóság ügyeleteseit, nem okozott-e balesetet a nagy durrog- tatás. Elmondták, hogy nem érkezett bejelentés tűzről sehonnan. Vélemé­nyük szerint nem veszélyesek ezek az eszközök, nagyobb a füstjük, mint a lángjuk. Azért nekem vannak ezzel kapcsolatban kételyeim, ugyanis nem egy olyan esetről tudok, amikor a „be­sült” petárdák komoly égési sérülése­ket okoztak azoknak, akiknek a kezük­ben robbantak fel a „csillagszórók”. A mentőket és a rendőröket sem ri­asztották semmilyen különös ese­ményhez, az ügyeletesek szerint nyu­godt, szolid éjszaka volt a szilveszteri. A MÁV kórházba két embert szállítot­tak be, egy idős néni szenvedett laká­sában combcsonttörést, egy férfi pedig többet fogyasztott az év végén szinte kötelező alkoholos italokból, mint amennyit elbírt. Három esetben kellett ittas vezetés gyanúja miatt véralkohol­vizsgálatot végeztetni, de baleset sze­rencsére nem történt.-b­gok, olvasás, rádiózás követik egymást. Reggel fél hétkor kelek, fél nyolckor mise lesz, utána pedig tizenegytől délig vendégül látom a harminctagú egyházi képviselőtestületet. Lesz pogácsa, saj­tos rúd és egy kis bor is. Elbeszélgetünk a fehér asztal körül, majd este ismét mise következik. Láthatja, január elseje valójában egy erős munkanap. Egyébként az esperes úr büszkén mu­tatja: az egyházközség karácsonyra négyoldalas lapot jelentetett meg. Fődíj egy süldő Néhány házzal távolabb, a Kisgazda- párt székházában emelkedett a hangu­lat. Itt sok a fiatal, akik táncolnak, a középkorúak pedig az asztalok körül társalognak, öblögetik a torkukat. A jó hangulatú műsor egyetlen, bánatosan méla szereplője az a húszkilós süldő, amelyik a szilveszteri tombola fődíja. Többén eskü alatt vallják, ha ők nyerik, nem vágják le, hanem felnevelik. Hiába, drága a disznóhús, és ha minden igaz, jövőre sem lesz olcsóbb. Ladánytól visszafelé vesszük az irányt, és Szolnok szélén „beugrunk” a Fürst Sándor úti laktanyába is, ahol a szükséges formaságok után Fehér Zol­tán hadnagy elvisz a sorkatonákhoz. Az állomány fele karácsonykor mehetett haza, a másik fele pedig most szil­veszterezik otthon. Jónéhányan az alegység ifjúsági klubjában nézik a té­vét, isszák a kólát. Ma nincs takarodó és az ébresztő elsején nyolc órakor lesz. Innen néhány percre betérünk a men­tőállomásra is, ahol Nagy András me­gyei szolgálatvezető jó hírrel fogad:- Hála istennek, úgy néz ki, éjfélig a négy kocsi közül egyre sem lesz szük­ség. Ami még érdekesebb, beugratás sem akadt, mondván, jöjjenek gyorsan, mert a szomszédom ég, jobban mondva a gyomra. Éjfél előtt pár perccel bukunk be Szolnokon a Gösser Sörözőbe. Családi­as a hangulat, minden asztaltársaság nyert a tombolán. Ki hidegtálat, ki saj­tostálat, pezsgőt, konyakot, ajándékko­sarat. Ismerősökkel is találkoztunk, együtt énekeltük el a Himnuszt és koc­cintottunk a legeslegújabb évre. Mi még azért három helyet felkeres­tünk. Az egyik a híd lábánál lévő Mo­ment diszkó, ahol beszélni nem érde­mes, mert úgysem hallana belőle sem­mit az ember. Nincs teltház, nem tapos­sák egymás lábát, éppen ezért a fiatalok jól érzik magukat. A Tiszában már in­kább a középosztály szórakozik, oda­kint pedig egy kopaszodó német úr, aki olyan petárdákat dobál az aszfaltra, amelyek tűzkerékszerűen pörögnek és szórják a szikrákat. Vitathatatlanul nagy a sikere. Már fél kettő is elmúlt, amikor a me­gyei rendőrfőkapitányság ügyeletén ko­pogtunk. A szolgálatban lévő tiszt el­mondta, eddig néhány petárdarobban­tást kivéve semmi rendkívüli esemény nem történt. Összegzésképpen annyi tény, amerre mi jártunk, megfordultunk, békésen kezdődött az új év. Persze a kérdések kérdése nem ez, hanem az, vajon majd hogyan folytatódik... D. Szabó Miklós A Moment diszkó Göncz Árpád újévi köszöntője Honfitársaim! Alig néhány perce, hogy elbúcsúztattuk a magunk mögött hagyott sorsfordító évet, most hadd kívánjak én, innét, hazánk minden polgárának, s hazánk határain túl minden magyarnak az új esztendőre erőt, egészséget. Könnyű évet magunk­nak aligha kívánhatok, mert ha nem is mindenkinek, de nagyon sokunknak igencsak nehéz esztendeje ígérkezik. Ne áltassuk magunkat: amiben eddig éltünk, s amit sokan, jó ideig, egy igazságosabb társadalom ígéretének véltek, reménytelenül összeomlott. Látszó­lagos létbiztonságunkért, szerény jólétünkért most kell megfizetnünk, mégpedig drágán. Visszaút nincs. Ebből a helyzetből csak előre menekülhetünk: alkalmaz­kodnunk kell a világ - sokunk által annyira és oly régóta áhított - gazdasági rendjéhez, hogy jelenlegi gondjainkon mielőbb felülkerekedjünk. A tavalyi év jócskán hozott számunkra meglepetést: kiderült, hogy nem elég jogszabályokból, törvényekből, parlamentarizmusból felhúznunk a demokrácia intézmény-falait, attól az épület még nem válik lakályossá. Ha azt kívánjuk, hogy meghitt és lakható legyen, be is kell rendeznünk, az pedig gazdasági kérdés. De ameddig idáig eljutunk - márpedig biztos, hogy eljutunk -, meg kell tanulnunk békességben együtt élni ebben a szegényes hajlékban is. Ez rajtunk áll: ehhez mástól - kívülről - hiába várunk segítséget. De valljuk be, ugyancsak sokan megtanultuk már ennek a művészetét. Hadifogságban, táborban, börtönben, társbérletben. Sültgalambot senkitől nem várhatunk. A kormánytól is csak egyvalamit: világosan vessen számot a helyzettel, szabja meg a tennivalók sorrendjét, tárja az ország gondolkodó, s mint több ízben bebizonyította, felnőtt és felelős népe elé, hogy miért és mekkora áldozatot kell vállalnia tulajdon jövője érdekében. S kinek mekkorát. Mert ha az ország a jövőjéért lemond a tisztes szegénység egyenlőségéről, azt joggal kívánja, hogy elviselhetetlen teher senkire ne hárul­jon, s az átmenet árát ki-ki a teherbírása arányában, igazságosan fizesse. Mert a nép nem statisztikai adat, a nemzet megmaradása nemcsak szellem, de betevő falat kérdése is. Sok mindenről le kell majd mondanunk, sok olyasmiről, amit pótolnunk évekbe telik. De emberekről lemondanunk nem szabad, s ez nem csupán szociálpolitika, hanem mindenekelőtt tudatos és minden politikai döntést átható értékválasztás kérdése. A nyugattól csak egyet várhatunk: döbbenjen rá végre, hogy önmagán segít, ha Kelet-Közép-Európa keserves jelenén könnyít. Amit mi tettünk az egységes Európa létrejötte érdekében, azt önmagunkért is tettük; amit ők tesznek Éurópa valóságos egysége érdekében, azt ők sem csak értünk teszik, hanem önmagukért is, hiszen nem csak a politikai, hanem a gazdasági nyomor is fertőz. De legtöbbet önmagunktól várhatunk és kell is elvárnunk: társadalmi méretű együttérzést és együttműködést. Háborút, ostromot, forradalmat, árvizet és földindulást, sőt szegénységet is csak társadalmi együttérzés, kölcsönös segítő­szándék segít átvészelni. A társadalmat ilyenkor a módosabbak önként vállalt lemondása, a szorosra fűzött családok, a jószomszédság, a sok-sok kisközössség, az egymást el nem engedő kezek sokasága tartja össze. Ez természetes érdekvé­delmi szövetség a munkahelyen és lakóhelyen, ez válik utóbb - egy szinttel feljebb - minden politikai és szakmai érdekvédelem iskolájává, műhelyévé, kemény magjává. Nézzék el, hogy nem mondom el mindazt, amit manapság mondani illik - nem beszélek a múlt bűneiről, a hibákról, amiket elkövettünk - igenis mi, mindannyian, még ha a bűnökben, hibákban nem is egyaránt oszto­zunk, hiszen féltünkben magunk is eltűrtük, tudomásul vettük ami történt,liléit emberek vagyunk, esendők, a történelmet nem mi csináljuk, hanem a törtéríétóm formál mibennünket, s mert a történelem jégverése ellen nem kötöttünk'bizto­sítást. Azt hiszem, ami volt, az végérvényesen elmúlt, legfeljebb a csökevénye él már mindannyiunkban, a gondolkozásunkban, a cselekedeteinkben, s ideje már, hogy végre előre tekintsünk, s magunk vállaljuk a sorsunkért a felelősséget. S kérem, ne higgyék, hogy ha nehéz évet ígérek, borúlátó vagyok: derűs csak az lehet, aki számot vet a valósággal. Hadd mondjam meg: én már átéltem ebben az országban két csodát, negyvenötben és ötvenhatban. Ismerem az országot, tudom, hogy a türelmetlenség színe alatt most is tettvágy feszül, mint akkor, ráadásul most nem romokból kell az országot felépítenünk, s nem világhatal­makkal állunk szemben, csak a magunk szegénységének és igényeinek feszítő ellentétével, amit ha könnyen nem is, de föl lehet oldani. Igen: 1991 embertpróbáló és emberségetpróbáló, társadalomkovácsoló esz­tendő lesz, történelemformáló esztendő - s hiszem, hogy nem közös szégyenünk, hanem mindannyiunk közös büszkesége. Ehhez adjon az Isten mindannyiunknak erőt, egészséget, türelmet és bölcses­séget. Az Országgyűlés vasárnapi ülésén Jóváhagyták a költségvetést (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzatok általában megkap­ják a befizetett adó felét. Ahol azonban ez az összeg túl kevés, a költségvetés többet folyósít. Döntöttek továbbá arról, a Magyar Televíziónak 1 milliárd forinttal több állami támogatást adnak 1991-ben, így a televízió összesen 7,8 milliárd forintot kap. A költségvetési szavazás részeként határoztak a kedvezményes lakáscélú kölcsönökről. Három változat szerepelt a Parlament előtt. Végül is úgy döntött a T. Ház, hogy a lakosságnak választási lehetőséget biztosítanak. Vagyis az adósok maguk dönthetik el, hogy az első, vagy a harmadik változat alapján fizetik a magasabb kamatot. Az első változat szerint a kedvezményes kama­tok egységesen 15 százalékra emelked­nek január elsejétől, és a törlesztés havi részlete 1500 forinttal több lesz. Akinél az 1500 forintos többlet nem fedezi a magasabb kamatokat, ott a különböze- tet a költségvetés vállalja át. Ha viszont az 1500 forint a kamaton túl másra is fedezetet nyújt, akkor ez az összeg a tartozás visszafizetésének gyorsítását fogja szolgálni. A harmadik változat szerint a fönnál­ló tőketartozás felét a költségvetés elen­gedi, míg a fennmaradó részre pénzpia­ci kamatokat kell fizetni. Ekkor is azon­ban a havi törlesztő részlet maximálisan 1500 forinttal emelkedhet. Amennyi­ben ez nem lenne elegendő, a hiányzó részt ismét a költségvetés állja. Ha vi­szont több, az ebben az esetben is a törlesztés gyorsítását szolgálja. A költségvetési törvényjavaslathoz illeszkedve döntöttek a képviselők a személyi jövedelemadó-törvény módo­sításának egyes, eddig fennmaradt rész­leteiről is. Határoztak arról, hogy 1991- ben valamennyi 6 évnél fiatalabb gyer­mekre kiterjed az adókedvezmény, a jelenlegi mértékkel, függetlenül a gye­rekek számától. A befektetések ösztön­zésére, és az állami privatizáció előse­gítésére elfogadták azt a javaslatot, mi­szerint a befektetésre és a privatizációra fordított kiadásokat egyaránt le lehet vonni az adóköteles jövedelemből, an­nak 30 százalékáig. Végül elfogadták a költségvetési bizottság által javasolt adótáblát. Ezt követően a képviselők elfogadták - 61 százalékos többséggel - a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költség- vetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényja­vaslatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom