Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-01 / 201. szám

}LAP KULTURÁLIS PANORAMAJA 9 Levélféle Bárányé Sándornak Kedves Sándor! Hát Te is beléptél a hetvenesek táborába, s most már éveid számát tekintve is Te vagy igazán a müvészkolónia doyenje? Te, akiről nehéz elhinni, látván erős, férfias tartásod, szálfa-járásod, hogy ilymódon jársz előre az időben. Vélem, lélekben talán szavakban is berzenkedsz majd e sorok ellen, melyek korodra terelik a figyelmet. De hát a születésnap az születésnap, s Te most ünnepied épp a hetvenediket. Persze az igazi ünnep - tudom én, - Neked is az a pillanat, amikor munkáidat megmutadhatod azoknak, akiknek szánod; egy-egy tárlatod, mint most is galériabeli jubileumi kiállításod, amely a szépség mámorát kínálja minden olyan embernek, aki hajlamos eltűnődni a művészet szépségein. S nekünk is ezek jelentik az ünnepet, akik a Te szavaiddal élve magunkba szívhatjuk képeiddel a szépség narkotikumát, ami az egyetlen, mely egészséggel kábítja el az embert. A szépségé, amely Nálad mindig oly mélyen emberi, mindig oly erőteljesen drámai, mint ami egész világunk, melynek ritmusát a szüntelenül újratermelődő feszültségek adják. Miképp azt az itt látható, szívemhez oly közelálló rajzodon is tapasztalható,talán még ebben a gyatra másolatban is, amire a rotációs papír képes. Három idős parasztasszony, három falusi ember; oly isme­rősek, talán nagykörűiek, vagy épp Tiszakürtön láthattad meg őket. Vagy másütt, a számodra oly drága Tisza mentén. Szinte egymásba kapasz­kodnak, hatalmas berliner kendőjükbe burkolózva. Téli szelek cibálják őket, zord idő kavarja a havat, s ők fázósan néznek szembe, vagy talán nem is szembe, szemlesütve e téli világgal. Három idős asszony, egy drámai pillanatban,ahogy dacolnak együtt ők a mostoha idővel. S ebben a pillanatban ott sűrűsödik nemcsak azoknak az éveknek a tragédiája, amelyeket közösen éltünk át az '50-es években, de az is, amit ez a nép, a mi népünk itt a Tisza táján élt meg zivataros évszázadaiban. Sőt, tovább tágítva e kört: benne foglaltatik drámája minden emberi küzdelemnek, amit létünkért folytatunk akár itt a Tisza partján, akár a Föld másik részén. Mert amiről ez a kép is beszél: egyetemesen emberi. Lehet, hogy személyes élményeim is dúsítják e rajz, rajzod tartalmát, de vajon nem Te mondtad-e Sándor, hogy mindenki annyit olvas ki egy képből, ameny­­nyi az illető asszociációs élete! őst, amikor köszöntünk Téged - köszönjük, hogy bőven áradó piktúrád­­dal dús alkalmat adtál és adsz az efféle meditációra, s mit kívánhatnánk az ünnepi pillanatban, minél több ehhez hasonló alkalmat, képet, tárla­tot, müveket. S felejtsük el az éveket, hisz a mestert sem aszerint számítják, s a halhatatlanságot sem aszerint mérik. Barátsággal kö­szönt: Valkó Mihály. TV-előzetes A nő szívét ki ismeri A legenda úgy tartja, hogy a régi Zeneakadémián, a zeneszer­zés tanára, Koessler, amikor ta­nítványairól kérdezték, így vála­szolt: „A legtöbbet tud Szirmai Albert, a legtöbbre viszi Kálmán Imre, a legzseniálisabb Jacobi Viktor.” Koessler professzor zseniális jósnak bizonyult, Szir­mai jutott a legmesszebbre, élete utolsó évtizedeit kint Ameriká­ban élte, mint a nagyhírű Chap­­pel cég művészeti igazgatója, aki olyan komponistáknak „segített be”, mint Irving Berlin... Szirmaira emlékezik a televízió Budapesten sokáig arról volt híres, hogy egyszerre végzett a Zeneakadémián és a Jogakadé- Afnián, 1907-ben volt az első be­mutatója, A sárga dominó című operett, amelyet a Naftalin köve­tett. A Modem Színpad egykori karnagya csakhamar otthagyta állását,és életét komponálásnak szentelte. A mozikirály, A mexi­kói lány után 1914-ben a Mágnás Miskával csakugyan beérkezett, és ezt a sikerét sem a Mézeska­lács, sem a közvetlenül halála előtt írt Tündérlaki lányok nem múlta felül. Miska és Marcsa né­pies ízű históriája - Fedák Sári és Rátkai Márton kettősével - a Ki­rály Színház egyik emlékezetes rekordja lett, s hamarosan a ber­lini Komische Öfter is műsorára tűzte, ahol több mint száz előa­dást ért meg. Végül is a Gróf Rinaldó juttatta el Londonba, ahol a His Majesty’s Theatre 1924-ben vitte sikerre, Bimbula címmel... Ettől kezdve mind rit­kábban látogatott haza, s ha itt­hon járt, csak kíváncsiságból ment el a Teréz körút 24/a-ba, régi lakásába, vagy a Nagy János utca 7-be, ahol a Mágnás Miskát komponálta... Kint igazi színpa­di sikerekkel nem dicsekedhe­tett, hazajött hát megmelegedni a régi színházak, régi emlékek, ré­gi kollégák szeretetének tüze mellé. Aztán végleg elment, és egyre kevesebb szó esik róla. Születésének 110. évfordulójá­ról a zenés színpadok szintén megfeledkeztek... (TRV-Hét) Tárlatról tárlatra Hatvanban: Magyar tájak Szolnokon: Aknay János tárlata „Magyar tá­jak” címmel ren­dezte meg a Hat­vani Galéria a IX. országos tájfesté­szeti biennálét. Ezúttal több mint nyolcvan, állam­határainkon belül és kívül élő festő­művész különbö­ző technikával al­kotott, de főleg olajképe látható a galéria földszinti és emeleti kiállí- In memóriám 1.1986. tótermében. A né­ző a bőség zavarát érezheti, a széphez is könnyen hozzászokó szem nem pihenhet sokáig egy-egy látvá­nyon, mert izgalmasabbnál izgalmasabb megjelení­tésben találja meg a téma - magyar tájak - különböző variánsait. A mostani hatvani kiállításon a tájképfestészet visszakapta hivatalos rangját, méltóságát és tartalmát szabadon értelmezhetjük. Mindezt, legavatottabb mű­velőitől. Nem andalító tárlat, hanem felrázó, figyel­meztető több irányból is. Megláttatja a nézővel a haza, a szülőföld tengernyi szépségét és továbbgondolásra késztet: vigyázzunk, mert a fák, az erdők elpusztulhat­nak, a folyóink barna moslékká válhatnak, városainkat megölhetik az embert pusztító porok tonnái. A festők érzik ezt a felelősséget, és ezt nemcsak a részvétel magas száma bizonyítja, de az adott témák megjelenítésének művészi ereje is. Cs. Patay Mihály­­tól Koszta Rozálián, Kádár J. Miklóson, Kurucz D. Istvánon, Maghy Zoltánon, Orosz Jánoson, Szurcsik Jánoson át a mai magyar festészet kitűnőségei teszik nemcsak értelmileg fontossá, de művészileg is rangos­sá ezt a tárlatot. S ne feledjük, a Hatvani Galéria azokban az években vállalta fel ezt a missziót, amikor még a hírhedt három "t" - támogat, tűr, tilt - virágkorát élte. Örömmel láttuk, hogy a mostani tárlaton két szolnoki művész, Fazekas Magdolna és Meggyes László is kiállít. Nemcsak most teszik ezt, amikor már szépen süt a nap a tájképfestők vásznaira, hiszen a hatvani tárlatoknak alapító tagjai. Finom ecsetkezelé­sű, de nagy színpompájú képeik értékes darabjai a biennálénak. Szóinkon a Megyei Művelődési Köz­pontban Aknay János szentendrei festő kiállítását néz­hetik meg az érdeklődők. Ami a nézőnek az első pillanatban feltűnik: a bemutatott művek és a környe­zet eszményi találkozása. A különböző, de nagyon jól értelmezhető absztrakt műalkotásoknak a tetőzet vas­rácsozata különös hangsúlyt ad. Közel harminc képei jelentkezik ezúttal a művész, jónéhány szitanyomattal az indulás éveiből, majd a közelebbi idő nagyobb méretű, szellemi hatásában igen szuggesztív munkáival. Közös ismérvük, hogy tudatos, öntörvényű alkotások, az alkotó nem önmaga eszmei zűrzavara elől menekül a kifejezés elvonatkoz­tatásával. Különösen mély jelzésrendszert hordoznak - emlékezést, bánatot, a megmaradás hitét - azok a művei, amelyek a visszavonhatatlanság megrázó él­ményvilágát sugallják. Több mint érdekes, mert Ak­nay művészetében lényegi, a székely rovásírás jel­rendszerének alkalmazása. Képeinek egy részén csak a témák közötti „kötőszavakként” szerepelnek ezek a jelek, míg más alkotásain önálló formákká, a téma hordozóivá válnak: angyallá, lehulló betlehemi csil­laggá, stb. Tiszai Lajos Rákócziújfalui megoldás Egy kézben a művelődés Irányít az iskolaigazgató Mától újra nyitva lesz a művelődési ház Rákócziújfaluban. „Úgy kell nekem a művelő­dési ház és a könyvtár mint a hátamra egy púp” - kommentál­ja az új önkormányzat egyik döntését Marik Mihály, a rákó­cziújfalui általános iskola igaz­gatója. Majd hozzáteszi: - Azért persze, hogy elvállalom. Hogyan is született meg a dön­tés, mit kell elvállalnia az igaz­gatónak? A kérdésekre Kis Já­nos, a község polgármestere, ko­rábban tanácselnöke a követke­zőképp válaszolt:- Evek óta érlelődött már az a változtatási szándék, amiről a második testületi ülésen határo­zott az önkormányzat, nevezete­sen megszüntettük a művelődési ház igazgatói állását. Ennek több oka is van. Részint anyagiak mi­att, de legalább ekkora súllyal esett latba, hogy az intézmény igazgatója az utóbbi időben már nem úgy vezette az intézményt, mint korábban. A kisebb telepü­lések általános művelődési köz­pontja példája nyomán döntött az önkormányzati testület úgy, hogy a ház szakmai irányítását az iskola igazgatójára bízza, a gazdasági ügyék intézését pedig a polgármesteri hivatal látja el. December 1-től gondnokot al­kalmazunk az intézményben. Természetesen kevesebb bérért, mint amennyi az igazgató fizeté­se volt. A megmaradó pénzt pe­dig a technikai eszközök pótlá­sára, kicserélésére, javítására fordítjuk. Ugyancsak az okok között szerepelt az is, hogy a ház működtetése részint a tartalmi munkára fordítható évi 40-50 ezer forint szűkössége miatt nem kíván főállású szakembert. Egyelőre ennél többet pedig nem tudunk adni.- Azzal, hogy megszüntették az igazgatói állást, nem sokkal marad több pénz a tartalmi mun­kára, de mindenképpen feladtak egy korábbi, meglévő pozíciót a kultúrában.- Ezt nem vitatom. El tudom képzelni, hogy eljön majd az az idő, amikor anyagilag úgy áll a település, hogy újra főhivatású népművelő-könyvtáros vezeti az intézményt. Az önkormányzati testület azonban látva az iskola sikereit, az igazgató aktivitását, a pedagógusok eddigi tevékeny­ségét, bízik abban, hogy jó ke­zekbe kerül a művelődési ház és a könyvtár ügye. Az iskola valóban sok szép si­kert ért el. Egy két és fél holdas paradicsom, az iskola,a község közepén, arborétummal, fákkal, játékokkal. Minderre különböző pályázatokon nyerték meg a fe­dezetet. Marik Mihály ottjár­­tunkkor éppen egy újabb pályá­zaton végezte az utolsó simítá­sokat. Az utóbbi két évben 15 alkalommal összesen 1 millió 819 ezer forintot nyertek. Az összes költségvetésben mind­össze 32 ezer forint szerepelt az úgynevezett dologi kiadásokra.- A művelődési ház és a könyvtár esetében is csak a pá­lyázatokban reménykedhetünk - mondja. - Első lépésként most mindenesetre felmérjük a lakos­ság szórakozási, közművelődési igényét, s ennek megfelelő szak­köröket, klubokat, programokat szervezünk tanártársaimmal.- S meg tudja fizetni a többlet­­munkájukat?- Igen, hiszen nem várható el társadalmi munkában plusztevé­kenység. Majd néhány hónap múlva kiderül, hogyan tudunk megfelelni az elvárásoknak, s hogy meg tudunk-e birkózni a feladatokkal. T.G. Karácsonyra: Hit kell! Rockbemutatót ígér a Szigligeti direktora Horváth Lajos főszereplő sú­lyos betegsége miatt elmaradt az Én és a kisöcsém múlt heti szolnoki bemutatója és a novem­berre hirdetett előadásai. A dara­bot várhatóan februárban láthat­ja majd a közönség a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ­ban. Szolnokon, az MMIK-ban legközelebb december 23-án lesz színházi premier, Schwarz- Greene-Tebelak: Hit kell! (Godspell) c. isteni rockjátékát mutatják be Máté evangéliuma alapján. A főbb szerepeket Baj­­csay Mária, Bellus Attila, Egri Márta, Mertz Tibor, Szerémi Zoltán alakítják. Rendező-kore­ográfus Imre Zoltán, aki vendég Szolnokon. A darabot négy alkalommal játsszák a megyeszékhelyen: december 23-án 19 órakor; 26- án 15 órakor és 27-28-án 19 óra­kor. Az Én és a kisöcsém előadása­ira vásárolt jegyek december 7- éig átcserélhetők az új darabra, vagy visszaválthatók a színház jegyirodájában. Az okokról érdeklődő kérdé­sünkre Schwajda György szín­házigazgató a következőket mondotta el:- A Szigligeti Színház most épület nélkül nincs könnyű hely­zetben. Alkalmazkodniuk kell a fővárosi V ígszínház játékrendjé­hez, mert ott adják elő a tavaszig a "Száz év magány" c. darabot. Ezenkívül két vendégrendezővel dolgoznak: Imre Zoltán szegedi rendezővel és Tompa Gáborral, a Kolozsvári Színház igazgató­főrendezőjével, akiknek időbe­osztására tekintettel kell lenni­ük! A tervezett darabok próbái a mostoha helyzet ellenére jól ha­ladnak. Három zenés darabot próbálnak egyszerre, mert a szolnoki közönségben nem sze­retnének csalódást okozni. A karácsonyra tervezett be­mutató, a Hit kell! igazi rockmu­­sicall; az Én és a kisöcsém c. zenés vígjátékot már jól ismeri a szolnoki közönség; de az új szín­ház április elejére tervezett meg­nyitójára is készül a meglepetés: Szigligeti Liliomfiát - amely szintén zenés játék - mutatják be oly módon, hogy a szolnoki kö­zönség érezze azt, hogy egy új kulturális értékkel gyarapodott, s képet nyerjen a színészek ko­rántsem hálás, gyötrelmes, ám mégis gyönyörű életéről. A szín­házavató bemutató főbb szere­peiben Törőcsik Marit és Ga­ras Dezsőt láthatjuk majd. Közben elkezdődnek a Szoba­színházban is Camus Félreértés c. drámájának próbái, melyet Tompa Gábor állít színpadra. Ezek mellett áprilistól a szolnoki közönség is megismerkedhet majd Garcia Marquez Száz év magány c. darabjával, amely a fővárosban jelenleg nagy siker­rel, telt ház előtt megy. Végülis az igazgató lapunkon keresztül meg kívánta nyugtatni a szolnoki színházszerető kö­zönséget, hogy karácsonyra, il­letve a farsangra nem kell nélkü­lözniük a már megszokott zenés darabokat. Áprilistól pedig az új színházban - amely valóban gyönyörő épülete lesz a város­nak - mindenki megtalálhatja a kedve szerinti élményt nyújtó előadásokat. L.Gy. Bemutatja a Koktél Film Jézusról - száz nyelven A film egyedülálló a Jézus életét bemutató filmek sorában. Alkotóit nem elsősorban művészi ambíciók vezették, hanem az a szándék, hogy az evangélium terjedését ezen az úton is elősegítsék. A film azért is egyedülálló, mert nem akar se többet, se kevesebbet, mint be­mutatni Jézus Krisztus életét, aho­gyan azt Lukács leírta. Ennek ér­dekében szigorúan ragaszkodik az események bibliai bemutatásához. Alig van olyan mondat a filmben, amit nem találhatunk meg a Bibli­ában is. A film legelső változata Lukács evangéliumának minden egyes je­lenetét bemutat­ja. Ennek azon­ban közel 5 óra az időtartama. A párbeszédek ará­mul hangzanak halkan a háttér­ből, miközben a narrátor a Biblia szövegét olvassa. Ezt a változatot ma 20 perces sza­kaszokban hitoktatásra használják angolul és németül. John Heyman, a rendező - a címszereplőtől eltekintve -, kizá­rólag izraeli színészeket alkalma­zott, akik ismeretlenek hazájuk ha­tárain kívül. Ezzel is igyekezett el­kerülni, hogy a nézőkben olyan asszociációk keletkezzenek, ame­lyek elterelik a figyelmüket a Bib­lia világától és üzenetétől. A világ összes filmje közül ezt a filmet látta a legtöbb néző. Eddig több mint 100 nyelvre szinkroni­zálták, amire a filmtörténetben még nem volt példa. A képen: Rian Dean Deacon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom