Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-01 / 201. szám

I 1990. DECEMBER 1. 7 Közigazgatásilag ugyan Ti­szafüredhez tartozik, de az itt la­kóknak azért csak Örvény ma­rad. Büszkék erre a régesrégi te­lepülésre, hiszen az egykori ira­tok korábban említik, mint Füre­det. 1261 körül már Euremnek hívták, írták, ami halászó helyet is jelentett ebben a festői Tisza­­kanyarban. Ha még mélyebbre tekintünk a történelem feneket­len kútjába, kiderül, hogy a falu már István királytól vám- és rév­jogot kapott. A háborúk, hadjára­tok viharában kétszer is elpusz­tult, de az 1600-as évek végétől folyamatosan lakták, és mint az egri káptalan birtokát ismerték. Napjainkra jószerével össze­épült Tiszafüreddel, és jó négy évtizede egyik festői peremkerü­lete. Mondják: a tősgyökeres örvé­­nyiek valahogy mások, mint az átlag városlakók, hiszen össze­­tartóbbak. Jól példázza ezt a nyugdíjas klubjuk is, amelyik­nek a 66 éves Komlóssi János az elnökhelyettese. Noha váratla­­nul-hívatlanul érkeztünk a portá­jára, házigazdánk naprakészen sorolja az adatokat. Kétszáznál többen- 1968. október 13-án alakul­tunk, és jelenleg már 217 tagot számlálunk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy jelesebb eseményre már négy birka szükséges. Nemrégen a kultúrház nagytermében tartot­tuk az éves értékelésünket, ahol száztízen voltunk. Mivel min­denki be sem fért, a tagság egy része benn Füreden, a kultúrház­­ban ünnepelt.- Mi mindent vállalt magára ez a nyugdíjas klub?- Egy mondattal elmondom a lényegét: foglalkozni az embe­rekkel. Néhány példa: van zene­karunk, akadnak énekeseink, akikkel különböző műsorokon lépünk fel. Azután ha valamelyik társunk megbetegedik, megláto­gatjuk. Mindezeken kívül már több mint harminc, volt hadifo­golynak intéztük, küldtük el az iratait, hátha kapnak valamilyen nyugdíjemelést. Akad kérésünk is: mivel lassan az itt lakó eze­­regynéhányszáz lélek harmada a nyugdíjas korba jut, jó lenne ne­kik egy öregek klubja. Egy olyan helyiség, ahol napközben el tud­nák ütni az időt, hiszen Füred messze van. Már a tanácsrend­szer idején javasoltuk, hogy erre a célra nagyon megfelelne a könyvtár helyisége, de ez az ötlet eddig megbukott. Reméljük, hogy az új önkormányzat zöld utat biztosít az elképzeléshez. Örvényen szinte visszatérő pa­naszként említik, hogy sarasak, túlontúl latyakosak az utcák. No­ha János bácsiék otthonától kö­vetkező riportalanyunk, Dara­bos Dezsőné jó hajításny ira lakik a túloldalon, mégis mire átlábal­juk az utat, a cipőnkről még talán a legendás Sólyomszem sem mondaná meg, hogy milyen szí­nű. A 80 éves, ma is örökmozgó Éva nénit mosogatás közben za­varjuk. Kiderül, ő az örvényi nyugdíjas klub szociális bizott­ságának az elnöke.- Azért bíztak meg ezzel a munkával, mert negyven évig vöröskeresztes titkár voltam.- Mi mindent intéz az emberek­nek?- Itt van mellettünk a segélyké­rő telefon, és bizony sokszor éjjel tizenegykor kopognak: beteg van a háznál, szólni kellene a doktornak. Azután a nyugdíja­soknak Béres-cseppeket szerzek, ha meg kell, a közgyógyszer pa­pírt intézem, szóval nem érek rá unatkozni. Egyébként én is azt mondom, mint János. Jó lenne valami napközi, ahol az idősek elüthetnék a délelőtt, délután óráit. Gyalog lépkedünk tovább, a felújított ABC mellett. Az üzlet már bezárt, de a mellette lévő kocsma nyitva várja a száraz tor­kokat. Rézsútosan átellenben felújított, mutatós épület. Valaha iskolaként szolgálta az itt élőket, ma a legifjabbak otthona: óvoda. Négy óvónő segíti a harminc­négy apróság testi, szellemi gya­rapodását, és további gyereklét­szám növekedés várható, hiszen sokan vettek, vesznek itt telket, és menekülnek az emeletes pane­lek zajából a csendesebb kertes házakba. Nem messze a legapróbbak épületétől áll a település egyet­len, számottevő üzeme, a szép­nevű Zsanett leányvállalat, ahol 129 lány, asszony dolgozik. Ke­ressük a vezetőt, de csak a he­lyettesét, a 21 éves Soltész Irént találjuk.- Két műszakban, négy szalag mellett dolgozunk, és felső ruhá­kat, szoknyákat, blúzokat var­runk. A keresetek a teljesítmény­től függően alakulnak. Akad há­rom- meg tízezres is.- Hová szállítják a ruhákat?- Belföldre, szovjet exportra, olykor nyugatra.- Bezárják a kapukat, azaz el­bocsátják az embereket?- Hál’ istennek, minket ez a veszély nem fenyeget. Minden bizonnyal Örvénynek lehet valami sajátos varázsa, hi­szen él itt olyan ember is, aki például a debreceni otthonát cse­rélte fel vele. Megyeri Zsig­­mondné négytagú családja pél­dául 1987-ben hagyta ott a cívis várost. Debrecenből ide- Eljöttünk erre kirándulni, megnézni a Tiszát, meg a kör­nyékét, és itt ragadtunk. A férjem szeret horgászni, ez meg erre megfelelő hely.- Nem bánták meg a cserét?- Egyáltalán nem, pedig sajnos a párom munkanélküli, és a 17 éves, most végzett hegesztő szakmunkás fiam se bírt eddig elhelyezkedni. A lányunk pedig még tanul.- Jószág tartással is foglalkoz­nak?- Igen, akad a ház körül kacsa, liba, tyúk, hízó. Nélkülük sokkal nehezebben élnénk. Az utca folytatásában a jobb oldalon az utolsó ház Márton Fe­renc és Kocsis Judit otthona. Ami a foglalkozásukat illeti: mindketten bedolgozók, és Judit mellesleg a 989-es számú tisza­füredi cserkészcsapat parancs­noka. Pászti János várja a fagyot, ép­pen ezért kimeri az esővizet a csó­nakjából- Egyelőre tizenöt felavatott cserkészünk van, de folyamatos az érdeklődés. Hogy könnyebb legyen a sorsuk, mi 10 ezer forin­tos alapítványt létesítettünk, amelyen már 150 ezer forint van.- Elmondaná, mi az egyik lé­nyeges különbség az úttörő- és a cserkészmozgalom között?- Az, hogy a szocialista inter­nacionalizmus annyiszor lejára­tott eszméje helyett mi a keresz-A falu postása tizenhét éve jár­ja napról napra az utcákat tyén erkölcsre nevelünk. Párja, Márton Ferenc - aki I. osztályú kajakversenyző volt - a porta szélén kialakított egy mű­helyt, ahol mint szerszámkészítő és műanyagfeldolgozó szakem­ber minden eladható terméket készít. Legyen szó elektromos szekrények bővítéséről, kenula­pátról, túrakenu készítéséről, lo­csolócső vagy kompresszor gyártásáról. Időközben a háziak gyönyörű, cirmos macskája - ki tudja miért - a fotós kollégámnak a padlóra letett táskája sarkához guggol, és amúgy egyszerűen - lereccsenti. Remélem, szagos el­ismerését nem riportunk kritiká­jának szánta. Tizenhét éve postás A faluváros szélső utcájában egyensúlyozunk, amikor szem­ben velünk Jóvér József, a tele­pülés egyetlen postása igyekszik kikerülni a kátyúkat. A bajszos kézbesítő tizenhét éve hordja a lapokat, leveleket, újságokat, így a 88 Új Néplapot, 150 Szabad Földet, 110 Rádió és Televízió Újságot. Mit szól a lapunkhoz kérdésre őszintén felel: akad, aki a füredi cikkekért járatja, mások szerint üres ez, akár a kevi lány, míg elhangzik olyan vélemény is: amelyik szerint hetente kettő­három olvasmányos, a többivel pedig kivan a létszám. Ahogy a pocsolyákat kerülget­jük, egy nádtetős, oszlopos, ke­nyere javát régen megette házi­kót pillantunk meg. Száznyolc­­vankilenc éve épült az ártatlan, és még mindig felemelt fővel da­col az idővel, noha nádfrizurája széleit felkócolta a nyári nagy vihar. Örvény legidősebb épüle­tének a lakója Tasi Géza.- Úgy alakult az életem ked­ves, hogy agglegény maradtam. Árva gyerek lettem, négy évig a menhelybe is belekóstoltam, majd felneveltem a két testvére­met, meg egy idegen kisfiút, akik családtagként szeretnek.- Mennyi a nyugdíja?- Nevetségesen kevés: a tíz év cselédség, meg a temérdek, té­­eszben eltöltött idő ellenére 4 ezer 600-at hoz a kézbesítő. Ma­gam főzök, mosok magamra. Most például reggelire öregleb­bencs volt, estére pedig húsleves lesz. A kerítésig kísér, és a lelkünk­re köti: vigyázzunk, és ki ne ta­possuk minden tócsa szemét, hi­szen itt nincsen flaszter. Sőt még téglajárda sem díszíti a hangza­tos nevű Rózsa utcát, ahol ez a 62 éves ember lakik. Felkapaszkodunk a zöldellő oldalú Tisza-gátra, amelyik tete­jén betonút szalad a távolba. Egészen addig, ahol éppen egy idős férfi, a 69 esztendős Pászti János iparkodik a zavarosan ára­dó folyó felé a mólóra. A kezé­ben merőkanál, és a kikötött csó­nakjából igyekszik eltüntetni a vizet, elvégre már a kertek alatt kopogtat a december, és nem ki­mondottan jó a ladiknak, ha be­lefagy a csapadék. Sorolja: há­rom hosszú évet Kujbisevben, orosz fogságban húzott le, és a nyugdíjkiegészítés érdekében már tavasszal elküldte az irato­kat a Belügyminisztériumba. Választ egy szót se kapott azóta sem, holott akad, akinek pár hét forgásával már levelet hozott a posta. Lassan-lassan szürkület lopó­­zik a tájra. Ködbe bújnak a túl­­parti füzesek, mi pedig sietősre fogjuk az utat. Pontosan ott já­runk, ahová 1938-ban építették azt a függőcsatomát, amelyik Horthy kormányzó kenderesi földjéhez szállította a vizet. A több mint 50 kilométeres sza­kasz ma is hadrafogható, hiszen olykor segítségével jut friss víz a környékbeli halastavakba. Befordulunk egy utcába, ahol akár a gomba, nőnek a szép há­zak. Balra egy mutatós épület alatt a Péntek család pincebüfé­je. Pár hete nyitottak, és reggel hattól este tízig várják a betérő­ket. A hangulatos pincében öt kis asztal, amelyek körül a jóféle gurgulázáson kívül éhét is elver­heti a jámbor vándor. Kívánság szerint Mégpedig egyéni kívánság alapján. Mindez azt bizonyítja: Örvényen is elkezdődött a priva­tizáció, elvégre egyre jelentő­sebb a turistaforgalom. Főleg a kánikulai napokban, meg olyan­kor, ha befagy a folyó, és csu­­kázni lehet. De ez már egy újabb útibeszámolóba kívánkozik, amelyet majd a fújja-hordja idő­ben, ha erre járunk, alkalomad­tán megírunk... fotók: Tarpai Zoltán Komlóssi János nemcsak a nyugdíjasok elnökhelyettese, de a zenekar tagja is Tiszafüred peremén Tiszaörvény: falu a városban Faluközpont templomképpel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom