Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-15 / 213. szám

1990. DECEMBER 15. 7 Néplap_____:___________ Azt beszélik a faluban Azt beszélik a faluban Azt beszélik a faluban A művészek faluja éve, hogy nem jár, nem járhat már a szolnoki utcán, a beseny­­szögi szülőházban se az idős mester. Valahol csintalan felhők között hunyorít ránk a tőle min­dig megszokott derűs szere­tettel. Már tíz éve, hogy eljár az idő!- Persze vannak nekünk nótás művészeink is - bár ők maguk biztosan azt mondanák, nem művészek, csak dalos kedvű, szépet szerető emberek. Kiszely Imréné nagyon büszke a Falukö­zösség patronánsaira, a Pávakör huszonkét tagjára, s minden fa­lusi, faluért nemes ügyben fá­radhatatlan vezetőjükre, Molnár Zsuzsa tanárnőre (aki e sorok írójának is a lelkes pedagógus tiszta példája sok éve már). A Akárkit kérdez az ember, a vá­laszoló a szelíd-szolid kis köz­ségben először csak a földről s a hónapok óta tartó várakozásról szól. Lesz-e, s mikor végre föld­törvény, mondhatja-e végre ma­gáénak rég elveszejtett tulajdo­nát a besenyszögi dolgos ember? Nagy László, a Kossuth Terme­lőszövetkezet elnöke tökéletesen megérti a földért sóhajtó, áhíto­zó, közöshöz szoktatott egykori gazdákat. Igen, itt a föld mindig fontos volt, a legfontosabb. Még akkor is, ha kegyetlen föld volt, kétszer annyi munkát s feleannyi termést adott, mint máshol a jó zsíros termők. Itt a szik, a nehe­zen művelhető föld volt a juss mindig. Mégis: a földtelen be­senyszögi ember évszázadokon át bérelt egy kevéske birtokot az egri káptalan gazdaságából, s boldogult rajta. Aztán ugye, földosztáskor jussolt hozzá, mert előbb-utóbb a bérelt földekből is kisparaszti tulajdon lett - azért éli a falusi ember. S ekkora határ­ban, mint a besenyszögi? Boros Emil polgármester sóhajt, ami­kor kimondja:- Harminchatezer hold volt a besenyszögi határ. No, nem mos­tanában, mert sok változást meg­ért ez a faluközösség. Ez a falu, amelynek határai a szolnoki külsőséggel ölelkeztek. Amelynek olyan pusztái, tanyás települései voltak, ami - nevében - még most is őrzi a pusztai élet, a tanyás gazdaságok múltját. Fo­­korú, Szóró, Dóba, Palotás - ak­kora tanyavilág volt, bogy itt-ott nyomokban még maradt is belőle valami. A polgármester azonban kicsit szomorú. Azt mondja, 1950-ben, a tanácsok megalaku­lásakor még ötezernél több lako­sa volt Besenyszögnek. Igaz, ak­kor még Szászberek is külsősé­ge, része volt. Mára 3600-nál va­lamivel több lelkes a község. És már harminc éve, hogy a tanyák eltakarításához fogtak a dózerek, s ment világnak - más falunak, városnak a besenyszögi ember. Ki Szolnokra, iparhoz húzva, ki a városkörnyéki községekbe, ahol mindenképpen új életet kel­lett kezdenie - hacsak nem sze­gődött el az egykori nagybirto­kokon szervezett állami gazda­ságba, Palotásra, vagy nem ment földestől a Kossuth Tsz-be ke­Az egykori Dobapuszta - a hobbik világa. szeti Lektorátus küldöttei Bene­dek György és Várady Sándor érdemes művészekkel, szob­rászművészekkel közösen szem­ügyre vették az első világhábo­rús emlékművet, s kimondták: környékére se szabad mást tenni, sőt bizonyos tereprendezést is megérdemel, mert fölbecsülhe­­tetlen érték, Borbereki Kovács Zoltán alkotása. Borbereki Kovács Zoltán a Szolnoki Művésztelep lakója volt a harmincas-negyvenes években, sőt akkortájt egyetlen szobrászművésze. Egri Mária Kopjafa az Erzsébet-kert­­ben. Állították a kertbarát kör kezdeményezésére, 1990. októ­ber 6-án. pávakörösök most voltak minő­sítőn a közelmúltban, s ezüstfo­kozattal tértek vissza. Megér­demlik, hogy ha szól - csak elis­meréssel szól róluk a falu. Különben most, ádvent szép heteiben a falu is készül az esz­tendős nagy ünnepre. A főtéren kisebb-nagyobb fenyőfák várják vásárlóikat, a sok, Szolnokra já­ró aktív dolgozó éppúgy tervezi az ajándékokat, mint bárhol máshol a hazában. Csak hát sze­rényebben, nem azt és annyit, amennyit szeretne - Besenyszö­­gön is azt beszélik: egyre nehe­zebb az élet. És nem emiatt: bizonyosan minden korábbinál több ember tér be a templomba. Beseny­­szög, az egri káptalan által ala­pított közösség mindig tiszta ka­tolikus, hívő falu volt. És mosta­nában egyre jobban kell a hit... (SJ) Fotók: Korényi Éva, Nagy Zsolt Igen, ez az új sor a Chiovini Ferenc utca. vet, legalább olyan fontos, hogy legyen, mint az első volt. - „Kö­szönöm a szoborról készült ké­peket, sajnos nekem nem volt er­ről a munkámról.. Messzi távol­ból üdvözlöm Beseny szögöt...” Besenyszögöt, lám, ilyen tá­volból is köszöntötte egy idős ember. Ott voltunk a közelmúlt­ban, amikor a falu legöregebb és elmagányosodott öregjei is kö­szöntötték, dicsérték a falut, s a hozzájuk húzó vezetést. Beseny­­szögön ugyanis a sokat szidott TEHO megszavaztatásakor ki­mondták: ha már fizetni kell, gyűjtsük nagy és emberi célra, így avattak az idén egy gyönyörű idősek szállást is biztosító házát, klubját a falu főutcáján. Azok él­nek derűs falai között, akik elma­­gányosodtak, betegen, semmit­­lenül maradtak a legújabbkori vi­lágégés után, akik gyámolításra szorulnak. Nem egy köztük vala­mikor tanyásgazda, tanyásgaz­­dáné volt, s legfeljebb csodál­kozva látja, hogy a régi tanyás életet más valami, de jó dolog is váltja.- Na igen, Dóba. - A polgár­­mester örömmel szól a szép kis nyaralóhelyről. Az egykori Do­­bapusztán már vagy hetven zárt­­kertben apró kis házikók állnak. Helybelinek, de leginkább városi embereknek van ott kis nyaraló­ja, hétvégi háza.- Azt mondta Garas Dezső színművész, megalkudott a nagykörűi cigányokkal. Válykot veret, igazi parasztházat húz föl a dobai földjén, kemencét rakat, mert ott kenyér is sül majd - me­séli a legújabb „földbirtokos”, a híres ember besenyszögi látoga­tásának emlékét, a közelmúlt vá­sárlását a polgármester. Besenyszögnek valami titka lehet. Művészemberek régi és legújabbkori vonzalma. És ugye, Feri bácsi! A fiatalasszony fázósan kisza­lad a még vakolatlan, de gyönyö­rű nagy házból, hogy látja, této­ván bukdácsolunk az épülők kö­zött.- Igen - mutat körbe az alakuló soron. - Ez már Chiovini Ferenc utca. Hát névtábla még nincs, de már így címezik az ideérkező le­veleket, ez a legújabb házsor, na­gyon nagy áldozattal épül, mert ugye, ilyen nehéz időkben... All a falu főutcáján, s a falu tulajdona a Ház, így, nagybetű­vel, Chiovini Ferenc festőmű­vész egykori otthona. Az itt szü­letett művész sokáig élt benne, mígnem örökös hűséget nem es­küdött a Szolnoki Művésztelep­nek. Itt járt a közelmúltban a lá­nya, s hajlandóságot mutatott a Faluközösség legújabb tervei iránt. Emlékháznak rendeznék be, Chiovini Ferenc emlékházá­nak az egykori szülőházat. Talán épp jövőre lenne az ideje, hiszen épp 1991. december 9-én lesz tíz díjasok (már 383 nyugdíjasa van a téesznek) az aktívak is nagy várakozásban élnek már hóna- - pok óta. Ugye, a háztáji gazdasá­gokban rengeteget vállalók is kétségek között vannak: az állat­tartás egyre kevesebb hasznot hoz, s mint mindenütt, itt is drá­gul minden. Talán a föld, a tulaj­don meghozná a paraszti vállal­kozás lehetőségét. Talán. Kiszely Imréné a takarékszö­vetkezetben már érzi a falu gond­jait. Nem, a betéthez még keve­sen nyúltak, az 55 millió forint kamatozik tovább - de nyár óta már 32 millióra nőtt - egymillió­val - a kölcsönök összege, amire ezért-azért rákényszerült a tag­ság. Amely különben igen szép­számú, a falu lélekszámúnak több mint fele, 1700 ember tagja a sokféle szolgáltatásáról meg­bízható hírű falusi banknak. Ki­szely Imréné különben egy fur­csa nevű szervezetnek is elnöke - évtizedek óta elvállalt szülőfa­lujáért sok társadalmi megbíza­tást. Tavaly meg az idén megala­kították a faluközösségek elne­vezésű szervezetet. Besenyszög fejlődéséért, emberi életének jobbításáért, gazdagításáért szállnak síkra. Ugye, máris ered­ményekkel.- Lakossági fórumnak is neve­zik ezt a mi szervezetünket, hi­szen valójában az is. Már hatvan­hat - tagdíjat fizető - ember alkot­ja a Faluközösségeket. Az első elhatározásunk az volt, hogy le­gyen végre, jó sokára, emlékmű­ve a második világháború áldo­zatainak is. Lelkesen jöttek, ad­tak az emberek, hiszen azt is tud­ták, hogy a volt tanács százezer forintot tartalékolt az emlékmű­re. No hát, a falu kitett magáért, összeadott ugyancsak százezer forintot! Mégis, csak a kopjafát állítottuk föl október hatodikán a kertbarátkörrel. Az emlékmű? Nos, erről sokat beszél a falu, s beszél ezután is, nem is jogtala­nul - de 1991 második félévében csak meglesz! Boros Emil polgármesternél már dossziéja van az emlékmű­nek, amelyet a Hősök kertjében, az I. világháborús emlékmű mel­lé szándékoztak emelni.- Választottunk a lehetőségek közül, aztán megjött több tudós, művész. A Képző- és Iparművé­nyérkeresőnek, tulajdonától „megszabadítottként”. Máig ez a két gazdaság jelenti a munka­helyet a községbelieknek, a ma­radóknak. Nagy László, a héte­zer hektár földnél is többel gyür­­kőző Kossuth Tsz elnöke négy­száz besenyszögi dolgozó tag tö­rekvéseit, szándékait ismeri jól. Bizton mondja, nemcsak a nyug-A levél Johannesburgból, de­cember 3-án érkezett Boros Emil polgármester címére. Borbereki Kovács Zoltán: Első világháborús emlékmű. szép könyvében megírja, a har­mincas évek első felében Rómá­ban is élt.- Ez a szobor, amelyet Halassy József művészetpártoló földbir­tokos fizetett ki, s állítatott 1938- ban a templommal átellenben a kis tér, a most Hősök kertjének nevezett közepére - szóval ez a szobor a hírek szerint két évig Rómában volt, díjat is nyert. A polgármester asztalán ott a levél. Az Alap munkatársaitól megkapta Borbereki Kovács Zoltán címét, s írt a nyolc­vankétéves művésznek egy leve­let, mellékelve a féltve őrzött szobor képét. Csak hát időbe tel­lett, míg a válasz ideért - a Dél­afrikai Köztársaságból, Johan­nesburg városából. December 3- án bontotta föl ,a hibátlan ma­gyarsággal, de remegős kézzel írt levelet Boros Emil. Az idős mester hozzájárult, helyezzék csak el szobra szomszédságába a második világháborús emlékmű­A várakozás hónapjai Besenyszögön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom