Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-23 / 194. szám
1990. NOVEMBER 23. 3 Néplap Akikre ferde szemmel néznek Kisújszálláson A járókelő, aki a napokban Kisújszállás utcáit rótta, gyakorta találkozhatott szemlátomást távoli országból hazánkba szakadtakkal. Nemrég ugyanis mongol vendégmunkások érkeztek a Fékon Ruházati Vállalat helyi üzemébe. Sok-sok ezer kilométerre innen kerekedtek fel, hogy megérkezzenek a számukra világvégi Kárpát-medencénkbe. Legtöbbjük életében nem járt még külföldön, éppen ezért feltehetőleg kíváncsisággal vegyes izgalom bizsergett lábukban, mikor megérintették egy másik földrész országának földjét. Vajon mi vár itt rájuk? Az ősi Európa bizonyára valamilyen formában a mennyországot jelentette számukra. Fogadtatásuk azonban erősen szélsőségesre sikerült. Tudni kell, Kisújon komoly gondot jelent újabban a munkanélküliek magas száma, s közülük ráadásul sokan az üzem volt varrónői. A városban sokfélét kezdtek beszélni az emberek e „furcsa szerzetek” érkezéséről. Találgatásokba bocsátkoznak, zűrzavaros és alaptalan híresztelések is felfelröppennek jöttük kapcsán. Mi is elmentük végére járni a dolognak... Kiderült, az anyavállalat közvetítésével 61-en érkeztek egy évre hazánkba, 53 varrónő, 7 férfi dolgozó és egy tolmács. Előzményként Budapesten már fél éve munkába állt egy mongol szalag, s mindezidáig az ottani vezetők megelégedésével dolgozik. Ulánbátorban - ahonnan érkeztek - hasonló munkát végeztek egytől-egyig. Mindegyikük családos, akad köztük fiatalabb és idősebb egyaránt. Elsősorban nem a pénzért, hanem új technológiák elsajátítása céljából utaztak ilyen messzire. Környékbeli családoknál szálltak meg egytől egyig. Két műszakban dolgoznak, akár magyar munkatársaik, maguknak vásárolnak és főznek. Alaposan felkészítették őket Magyarországból, tudtak jó előre az itteni inflációról, csillagászati élelmiszerárakról. Legtöbbjük hamuban sült pogácsa mellé valóságos intervenciós készletet csomagolt. Jó is az a kis hazai! Két hölgyet meg is szólaltattam közülük, tolmácsuk, D. Báthuu segítségével. Sz. Al- tangorgalka négy gyerek édesanyja, s persze először jár Magyarországon. A családdal, ahol lakik, nagyon meg van elégedve, de a bérét kevesli. Nem tart attól, hogy erőt vesz rajta a honvágy. Huszonkét éve varrónő odahaza, s szeretne itt ellesni új fogásokat. M. Naranchimeg 29 éves, szintén családos, két gyermeke van. Keveset tud még sorsa alakulásáról. Saját elhatározásából, örömmel jött ide, ám őt is megijesztette az itteni mérhetetlen drágaság. Bencze Sándorné, az adminisztrátorok vezetője érthetően, több oldalról közelítve világosít fel az idegen munkaerő alkalmazásának hátteréről.- Bármilyen furcsa, munkaerőgondokkal küzdöttünk - kezdi. Közel százan mentek el tőlünk rövid időn belül. Nagyrészt már a próbaidő letelte előtt, két- három nap elteltével. Természetesen próbálkoztunk a környéken is új munkaerőt találni, folyamatos kapcsolatot tartunk fenn a helvi közvetítő irodával is. Mivel a varrónők arról panaszkodtak, hogy embertelen követelményeket támasztanak velük szemben vezetőik, erre is rákérdeztem.- Hogy sok a munka? Érthető, hiszen a piacon maradáshoz foggal-körömmel kell kapaszkodnia egy ilyen kis üzemnek, mint amilyen a miénk. Magasabb költségekkel is dolgozunk, mint a fővárosiak. Szűk határidők, emelt szintű minőségi elvárások útvesztőiben kell kiigazodnunk, átvészelni egyik napot a másik után. Bár egyelőre piacaink még létezőek, ezeket egyre inkább félteni kell. Másrészről szerintem teljesen érthető a dolgozók hangulatának romlása, hiszen maximális munkáért minimális bért kapnak. Teljesítménydíjazás lévén erősen differenciálódik a kereset. Akad, aki mindössze 3.500 forintot (!) keres, az átlag- fizetés 6.000 forint körül alakul. S hogyan fogadták a régi dolgozók „egzotikus” kolléganőiket? Megkérdeztem néhányukat. „Furcsák, no, annyi szent, bár kétségtelen, szépen dolgoznak. Azt igazán nem tudjuk, miért is kerültek Kisújszállásra, azt pedig végképp nem sejtjük, mit ígérhettek nekik, hogy idejöjjenek. Tisztában vagyunk vele, ők is ugyanolyan csórók, mint mi, s csak hálapénzt kapnak munkájukért. Nyilvánvaló, hogy mostantól ők lesznek a varroda édes- gyermekei, az élmunkások. Ok azok, akik még ilyen nevetséges bérért is képesek jól dolgozni...” Sok igazsággal találkoztam a varrodában, mégsem tudom, kinek lehet igaza! técsi napló Hosszú távon a művészet nagyon jó beruházás. A görög turistaforgalom ezt bizonyára igazolja, hiszen az oda érkező külföldiek nyilvánvalóan az ókor rendkívüli művészi teljesítményeire kíváncsiak, nem az új lakótelepekre, legyenek azok bármilyen szépek és kényelmesek. Itáliába is jóval kevesebb idegen látogatna, ha nem alkotott volna egykor ezen a földön egy Michelangelo vagy egy Leonardo. Még közelebb ugorva térben és időben hozzánk: Szentendrére sem az üzemek, a túlzsúfolt üzletek, netán a közeli vízlépcsőtorzó vonzza a külföldieket és a hazaiakat, sokkal inkább az ott élő festők. A kultúra. Az esztétikum. A katartikus élmény. Karcagnak is van némi esélye, hogy egykor majd ilyen hely lehessen. Egyetlen példát mondok. A városban él Györfi Sándor szobrászművész, aki néhány esztendő alatt több jó köztéri szobrot készített szülővárosának. Évekkel ezelőtt A ménesek emlékére című művével tette le névjegyét a városban, amelyet a katolikus templommal szemközti téren állítottak fel. A múzeum mellett elhelyezett, Györffy István néprajztudósról készült szobrával méltán büszkélkedhet a város, akárcsak a néhány hete felavatott főtéri Németh Gyula-szoborral. Valóban színvonalas alkotások ezek. Egy igen tehetséges szobrászművész nagyarányú elképzelésének alapjai az eddig elkészült munkák. Folytatás a második világháború halottainak emlékére emelendő emlékmű lehet. Aztán pedig a soksok szűk esztendő után hátha jönnek majd bőségesebb évek is, amikor Karcag városa segíteni tudja e nagyívű koncepció megvalósítását. Elsősorban a város érdekében. Mert ha sok ilyen színvonalú mű születik, akkor ezért már érdemes lesz meglátogatni minden rendű-rangú nációnak ezt a várost. Körmendi Lajos Bár a törvény hiányzik — nem vonják be az engedélyeket Szóvivői tájékoztató a Népjóléti Minisztériumban a magánpraxisról Nem vonják be azoknak a magánpraxisban is rendelő orvosoknak az engedélyét, akik nem rendelkeznek (egyelőre) szakvizsgával, illetőleg nincs felelősségbiztosítási szerződésük. Azonban az ezeket igazoló dokumentumokat meghatározott időn belül fel kell mutatniuk. Ennyiben módosult a magánorvosi gyakorlat folytatásáról szóló rendelet, ezt a Népjóléti Minisztérium csütörtöki szóvivői tájékoztatóján ismertették az újságírókkal. A rendelet jogi hátterét kifejtő dr. Bölcs Ágnes minisztériumi munkatárs elmondta: ez év januárjában újraszabályozták az orvosi és egészségügyi magántevékenységről szóló rendeletet, amely több új elemet tartalmazott, december 31 -ei végrehajtási hatállyal. így kötelezte az orvost olyan biztosítási szerződés megkötésére, amelynek értelmében a biztosító társaság megtéríti a betegnek esetlegesen okozott nem vagyoni kárt. Ugyancsak kimondta, hogy azok a magánorvosok, akik nem rendelkeznek szakvizsgával, a jövőben csak általános orvosi gyakorlatot folytathatnak. Ám, ez a rendelkezés - mint kiderült - a fogorvosoknál alkalmazhatatlan volt, hazánkban pedig magánpraxist döntően a fogászok folytatnak. Ezért, és a Magyar Orvosi Kamara jelzésére - miszerint a illetékes egészségügyi osztályok nem hívták fel időben a rendeletre az orvosok figyelmét, s félő, hogy sokuktól az év végén megvonnák a praktizálási engedélyt - módosították a rendeletet. Mégpedig oly módon korrigálták, hogy a 40 évesnél fiatalabb női, illetőleg 45 évesnél fiatalabb férfi fogorvosoknak meg kell szerezniük - bizonyos határidőn belül - a szakvizsgát. Az említett életkor felettieknek a gyakorlati idő pótolja a dokumentumot. A rendeletmódosítás tartalmaz még több apróbb korrekciót is, mint például a számítógépes adatnyilvántartás lehetősége, feltéve, hogy a tárolt adatok nem sértik az orvosi titoktartást. A sajtótájékoztatón megkérdezték: mikor állapítják meg az egyes orvosi költségeket, hogy lehetővé váljék a magánorvosi, -kórházi rendelés valódi beindítása? Dr. Doktorits Béla, az Orvoskamara főtitkára válaszában közölte, hogy egyelőre hiányzik az ehhez szükséges biztosítási és orvoskamarai törvény, illetve nincs megteremtve a társadalombiztosítás önkormányzata. IDÉTLEN IDŐ Besenyszög, Széchenyi utca 44. szám... Lehet, hogy van a községben kül- nézetre nyomorúságosabb vityilló, de jó néhány sáros utat végigtaposva számomra ez tűnt ilyennek. A kiskaput ide-oda lökdösné a permetező esőt terelgető szél, ha nem lenne rögzítve. No nem wert- heim zárral, hanem egy összebogozott műanyag madzaggal, melyet csak kiakaszt az ember, és máris besétálhat az udvarra. Ide nem kell furfangos biztonsági szerkentyű, innen nincs mit lopni, gondolom. Odabenn, az egyetlen lakott helyiségben a negyvenkét esztendős Borsos Anna üldögél kifejezéstelen arccal valami alvóalkalmatosságon, idős édesanyja tésztát gyúr. A macskán látni, hogy nincs túltáplálva, élénken reagál a vájdling minden koccanására, mozgására. A vekker működik, a csendben felerősödve hallatszik a ketyegése, de az időt amolyan véletlenszerűen jelzi, több órát késik. Talán nem is az a fontos, mennyi a pontos idő, hanem csak az, mennyi telt azóta, hogy felkeltek, hogy ettek, hogy lefeküdtek... Borsos Anna nemigen „tárgyalóképes”, anyja azt mondja, idegösszeroppanást kapott, mert annyit dolgozott a szövetkezetben, mint egy állat. Nekem úgy rémlik, nem kellett annak az idegnek összeroppannia, sérült lehetett az az értelmi képesség születésétől fogva Kérdem a nénit, mennyi pénzből éldegélnek, ő meg visszakérdez: hogy hány éves vagyok? Hoppá, hőkölök meg egy pillanatra, itt nehezen fogunk értekezni, mert a néni meg erősen süket. Nagyon kell kiabálnom, hogy megtudjam, pár ezer forint nyugdíjból halnának éhen, ha nem kapnának néhány ezer forintnyi segélyt. így még eltengődnek valahogy. De hogy?...- Mi lesz ma az ebéd? - kérdem ordítva.- Zöldséges tésztaleves, holnap meg száraztészta De nem zsírral ám, hanem zsír nélkül. Mi nem teszünk rá semmit. Máskor meg főzök krumplilevest, tésztalevest. Egyfélét, és kész! Húst nem eszünk.- Mit reggeliztek ma?!!!- Almát ettünk reggel. Még az a jó, hogy a téesz hozta ezt az almát. A tagságot láttáéi először.- Hát a vacsora mi lesz?!!!- Az is alma Hát már nem megyünk át a szomszédba. Régebb hoztunk a szomszédból tejet, de most már nem fejnek. Akkor még tej volt a reggeli is, az ebéd is, a vacsora is. Most nincs, mégis megvagyunk! A néni rájöhetett, körülbelül mi érdekelhet engem, és mintha sajnálna is, hogy a kiabálástól vörösödik a fejem és dagadnak az erek a halántékomon, mert egy ideig kérdezgetés nélkül, magától folytatja:- Jószágot nem tartok. Olyan bolond világ van, vettem egyszer harminc csirkét, mind ellopták. Van négy tyúkom, egyet-kettőt tojnak, és kész! A piacra nem viszünk semmit, mert nekünk sincs mit enni. Üzletbe keveset megyünk, már nem is tudom, hogy a tejföl mennyibe kerül. Szolnokra pedig csak akkor megyünk, ha nagyon muszáj, ha valami törvényes dolog miatt... Régebb sokszor bejártunk, és mindig gyalog.- Hát egy pohár bort me gisz- nak-e néha?!!!- Én?! Italnak még a szagát se bírom. Fiatalon sem ittam, minek kellene most nekem? Pedig a testvérem huszonöt éven át volt kocsmáros Besenyszögben. Egy Reform lapkollekción akad meg a szemem.- Tetszik olvasni a Reformot?!!!- Dehogy olvasom. Gyújtósnak használom, úgy kaptam másoktól.- Egyáltalán nem olvas? A Bibliát sem?!!!- A Bibliát nem olvasom, mert azt tudom kívülről. A Szabad Földet olvasom néha. De az is hazudik. Meg olvasom, hogy ennek a korosztálynak nem felel meg ez a világ. Nekünk megfelelt az is. Az üldözés, a gyűlölet most megvan, de más semmi. Mi kilencen voltunk testvérek, iskolába sem járhattam. Átmentem a szomszédba, megkérdeztem, miből van a leves? Mert kellett főzni a többieknek. Nyolc-ki- lenc éves korunkban már a répát kapáltuk, mi nem néztük éjfáig a tévét. Lánykoromban cseléd is voltam, de úri helyeken nem voltak olyan kényelemben a gyerekek, mint ma mindenfelé. Nekünk már mindegy. Mi jöhet még ezután? Kitehetnek még minket ebből a kunyhóból? Hát már hetvenesz- tendős lesz ez az épület is, velem együtt roggyan össze... Valahogy lesz... Az idős nő beszéd közben el-el- kacagta magát mondókája tartalmának ellenére. Időnként az volt az érzésem, jólesik neki, hogy egy kicsit kibeszélheti magát. Mert amúgy kettesben a lányával miről és hogyan cseveghetne?- Még szerencse, hogy jókedvű tetszik lenni!!!- Jaj, van énnekem néha mindenforma kedvem. Mit csináljak? Nem mehetek ki a temetőbe élve... Nem tudom, melyik Magyar- országon a legkisebb erősségű izzó, de kétlem, hogy lenne kisebb annál, amelyik a néni és lánya rezidenciáján tangófényt sugároz. Hazug mosollyal búcsúzom, szomorúan gondolok arra, hogy ők ketten maradnak a félhomályban, a csendben. Csak a vekker ketyeg hamis időt mutatva, ám kegyetlenül jelezve: azért a másodpercekre bontott életünk így telik. Sem fékezni, sem siettetni nem lehet. Molnár H. Lajos A macska még reménykedik. Fotó: Illyés Csaba
