Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-12 / 184. szám

I. évf. 184. szám. 1990. november 12., hétfő Ára: 5.80 Ft. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP A Bács-Kiskun megyeiek döntése alapján Pozsgay Imre megtarthatja parlamenti mandátumát Az MSZP kongresszusán egyértelműen kiderült, hogy ezen a fórumon nem szándékoznak állást foglalni Pozsgay Imre országgyűlési mandátuma ügyében. Úgy vélik, hogy az a Bács-Kiskun me­gyeiek dolga, ugyanis az ő listájukon került be a parlamentbe, a lemondott frakcióvezető. A kongresszus szünetében az MTI munkatársa megkérdezte Nagy Attilát a MSZP Bács megyei elnökét, miképp vélekednek erről a megye szocia­listái, megszületett-e állásfoglalásuk. Nagy Attila elmondta, hogy Pozsgay döntését már megbeszélték a megyei küldöttek gyűlésén, megtárgyalták az elnökökkel, és kialakult a kon­szenzus. Eszerint a Bács megyei szocialisták Pozs­gay Imrét olyan történelmi személyiségnek tartják, akit még évszázadok múltán is emlegetnek majd. Távozása nem okozott krízishelyzetet, hiszen eb­ben a pártban már van összetartó erő. Nagy emberi vesztesége viszont a pártnak Pozsgay kilépése, ép­pen úgy, mint annak idején a színészetnek Latino- vits elvesztése volt. (Folytatás a 2. oldalon) A kormányfő fogadta a NOB elnökét Vasárnap délelőtt az Országgyűlés miniszterelnöki hivatalában Antall Jó­zsef kormányfő fogadta Juan Antonio Samaranch-ot, a Nemzetközi Olim­piai Bizottság elnökét, aki a 63. súly­emelő világbajnokságra érkezett a ma­gyar fővárosba. A megbeszélésen jelen volt dr. Hor­váth Balázs belügyminiszter, dr. Kiss Gyula tárca nélküli miniszter, Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB magyar tagja, dr. Aján Tamás, a MOB és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkára. Példaértékű lesz a japán támogatás Göncz Árpád nyilatkozata Magyarország elvi megfon­tolásokból elsőként csatlakozott az Irak elleni embergóhoz, eb­ből azonban tetemes vesztesé­gek keletkeztek. Az ország szolidáris volt a Nyugattal, és most megértést vár el tőle - ezt a gondolatot fejtette ki Göncz Árpád, az NHK japán állami televíziónak adott interjújában. A nyilatko­zatot a köztársasági elnök Kaifu Tosiki miniszterelnökkel foly­tatott megbeszélése után adta, így már beszámolhatott arról, hogy a japán miniszterelnök ígéretet tett Magyarország tá­mogatására és a működő tőke befektetéseinek ösztönzésére. - Példaértékű lesz az országban a Suzuki vállakózása, de emellett az ország számít a japán köze­pes- és kisvállalatok jelentkezé­sére is - fejtette ki Göncz. spom EXTRA Kintről alvó óriás a gyár, de odabenn emberek dolgoznak, tart az éjszakai mű­szak. Álmában lestük meg, hogyan szüle­tik a cukor. (Cikkünk a 3. oldalon) CAPRICCIO Kié a pince? Az örömből üröm lett Az IKV "csak" tévedett Örültek a szolnoki Gutenberg tér 6. szám alatti ház lakói. Hogyne örültek volna annak, hogy kedvező feltételekkel megvehetik bérlakásu­kat. Az Ingatlankezelő Vállalat állapotrögzítő műszaki leírásban sorolta fel a lakások adatait és a közösségi helyiségeket. Ez utóbbiak között 142,74 négyzetméter pince is szerepel. Ezt a leírást a lakók ajánlatnak tekintették. Ki ne tekintené annak, ha egyszer arról tárgyalunk, hogy eladják - megvesszük a lakásokat? Aláírják? Ne írják? A lakásokat idén tavasszal ajánlották fel megvételre. Az adásvételi szerződést szeptember 6-án írták alá. A társasház alapító okiratában azonban már csökkent nagyságú pince szerepel, pontosabban csak a lakásokhoz tartozó pincerekeszek. Az alapító okiratban eredetileg benne volt a következő szöveg: "XIV. tétel - Pincetárolók 77 négyzetméter területtel." (Folytatás a 2. oldalon) Törvénykezés és diófa Hogy milyen meggondolásból párosítottam a címbeli két fogal­mat? Nos, miután nem volt még alkalmam közelebbről szemügy­re vennem az Országház beren­dezéseit, fogalmam sincs, hogy milyen fából készíthették egyko­ron jó kezű és jó ízlésű mesterek a honatyák ülő-szavazó helyéül szolgáló padsorokat. Azt meg végképp nem tudhatom, hogy milyen anyagból készített kerete­ken feszül a bársony a miniszte­rek, államtitkárok alatt. Egészen más apropóból jutott tehát eszembe egyidejűleg a törvény­kezés és a diófa, pontosabban az agrárgazdaság működtetéséhez szükséges jogszabályalkotás és a diófacsemete, szakszerűbben a dióoltvány. No persze, nem olyan össze­függésben párosítottam össze őket, hogy a diófa termőre fordu­lásához köztudottan 8-10 eszten­dőre van szükség. És hogy napja­ink törvénykezői is milyen nehe­zen, mennyi késlekedéssel hoz­zák tető alá az új ágazati jogsza­bályokat. Az üzemmérettől füg­getlenül minden földet művelő­nek, azon jószágot tartónak, ab­ból megélni és országot gyarapí­tani szándékozónak egyaránt tu­lajdon termelési és értékesítési biztonságot nyújtó szövetkezeti és földtörvényt például. Egy, a rákóczifalvai téesz faiskolájában minap hallott információ, és a hét végén kezembe került, az idősze­rű mezőgazdasági munkák állá­sáról készült országos helyzetje­lentés gondolkodtatott el. A faiskolában történetesen azt tudtam meg, hogy az őszi fatele­pítési szezonokban sokszor hi­ánycikknek számító dióoltvá­nyokat is kínálnak ugyan, de olyan nagy az igény, hogy aligha tudják kielégíteni. Gondolom, nem csak gazdakörökben ismert az a régi bölcsesség, miszerint optimista ember - éppen, mert olyan sokáig várat magára a szü­ret -, aki diófát ültet. Na már most: ha olyan nagy a diófatele­pítési kedv, akkor az azt jelente­né, hogy agrártársadalmunk - a mezőgazdálkodás törvényszerű­ségeivel szemben kellő érzéket­lenséget tanúsító törvénykezés ellenére - optimista? Nem is annyira a faiskolai dióoltvány forgalom, mint inkább az orszá­gos helyzetjelentés mondatja ki velem a határozott igent. Aggodalmakkal teli újságcik­keket olvastam, rádióriportokat hallgattam ugyanis egész nyáron arról, hogy a szövetkezeti és a földtörvény késlekedése miatt el­bizonytalanodott parasztok va­jon betakarítják-e a termést? Nem lévén biztosak abban, hogy jövőre is ők arathatják le az árpát, a búzát, vajon szántanak-e, vet- nek-e ősszel? Nos, a napraforgó, a szója, a rizs, a burgonya és a silókukorica mind fedél alá ke­rült már a földekről. A szántó­üzemi, feldolgozói kapacitások ütemének megfelelően kerül biz­tonságba a kukorica és a cukor­répa is, azaz, amit mindebből meghagyott az aszály. És persze, hogy diófatelepítésre is jut idejük azoknak, akik oltványhoz jutnak, hiszen az utóbbi napok csapa­dékos időjárását már a teljes ter­vezett területen földben várta az őszi árpa, a rozs és a káposztarep­ce. Kilencvenkét százalékán az arra kijelölt tábláknak elvetették a gazdák a jövő évi kenyérnek valót, és túl vannak a felén a szántásnak a tavaszi vetések alá. Hál’istennek, nem a törvény­kezőkön, nem a késlekedő ága­zati jogszabályokon múlik, hogy jövőre is legyen szőlő, meg lány kenyér! T.F. Ónos szitálás Általában borult, erősen párás, sokfelé tartósan kö­dös idő lesz, kisebb eső, ónos eső, ködszitálás nyu­gaton és északon várható. A köd csak kevés helyen oszlik fel átmenetileg. A változó irányú szél mérsé­kelt marad. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let 0, -5 fok között, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet általában 0 fok kö­rül, ahol nem lesz köd, ott 5 fok közelében lesz. (MTI) Arab csúcstalálkozó Hamarosan szaúdi-szíriai- egyiptomi csúcstalálkozó lesz Ka­iróban, ahol az Öböl-menti válság várható alakulását és a lezárása utáni időszakban kialakítandó re­gionális biztonsági rendszer kérdé­seit fogják megvitatni - ez vált is­meretessé az egyiptomi főváros­ban a hét végén. A hármas csúcsot követi egy már korábban beharan­gozott, eltérő összetételű csúcs: Hoszni Mubarak egyiptomi, Háfez Asszad szíriai elnök és Moamer Kadhafi líbiai vezető észak-egyip­tomi találkozója. Németh Gyula akadémikus szobra Karcag. Születésének 100. évfordulója alkalmából szob­rot állítottak szülővárosában, Karcagon Németh Gyula aka­démikusnak, a törté­nettudomány nemzetközi hírű kiválóságának. Az 1976-ban elhunyt orientalista tudós munkásságát szinte teljes egé­szében a magyar őstörténet­kutatásnak szentelte. Publiká­cióiért 1937-ben Corvin-ko- szorúval, 1948-ban pedig Kos- suth-díjjal tüntették ki. Tagja volt több európai tudományos akadémiának, s műveit szá­mos nyelvre lefordították. A török és a magyar nép rokon vonásait vizsgáló elemzéséért a legmagasabb török állami ki­tüntetésben részesült. Gépeltérítés Kalkutta. Megadta magát az indiai hatóságoknak szom­bat éjjel az a négy burmai diák, aki eltérítette a thaiföldi légi- társaság egyik Airbus A-320 típusú repülőgépét. A diákok az összes túszt sértetlenül el­engedték. A gépeltérítők ké­sőbb újságíróknak elmondták, hogy fegyvertelenek voltak, s “pokolgépük“ is csak szap­panból és huzalokból összeál­lított ártalmatlan utánzat volt. Mint mondták, akciójukkal a világ közvéleményének fi­gyelmét akarták felhívni arra, hogy a hazájukat irányító kato­nai rezsim durván megsérti az alapvető emberi jogokat. Jászberényben jótékony célú mérkőzésen "Zakót" kaptak a honatyák Új labdarúgó-válogatott alakult Magyaror­szágon? Őszintén szólva a szenzáció közel sincs akkora, mint amire - talán - sokan szá­mítanak. Mindössze arról van szó, hogy a honatyák edzésbe álltak, s válogatott csapatot verbuváltak soraikból. Szombaton délután Jászberényben a helybéli öregfiúk gárdája ellen - jótékony célú mérkőzést játszottak. A meccs bevételét a "Caritas" szociális alapít­ványjavára ajánlották fel, különös tekintettel az egészségkárosodott gyermekek ellátására. A képviselő urak trénere az "Aranycsapat" legendás középcsatára, Hidegkúti Nándor, a játékvezető pedig egykori csapattársa, Bu­zánszky Jenő volt. Más ismerős arcokat is felfedezhettek a nézők, így Deutsch Tamásét, Rajk Lászlóét, dr. Török Ferencét, Haraszti Miklósét, vagy az ellenfél soraiból dr. Feny­vesi Mátéét. Részletes beszámolónkat "Kisr koalíció a honatyáknál" címmel a 12. oldalon olvashatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom