Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-12 / 184. szám

2 1990. NOVEMBER 12. Pozsgay Imre megtarthatja parlamenti mandátumát Kié a pince? Az örömből üröm lett (Folytatás az 1. oldalról) A kettő között azért lát analó­giát a színművész politikus, mert Pozsgay lépéséről a levelében leírtak alapján éppen úgy el­mondható, mint Latinovitséról: olyan körülmények miatt csele­kedtek így, amelyek között mi évtizedek óta élünk, dolgozunk. Nagy Attila szerint Pozsgay döntése nem is politikai lépés volt, hanem menekülés. Vissza akarja nyerni szuvere­nitását, meg akar szabadulni azoktól a kötöttségektől, ame­lyek nem engedik, hogy újra egyensúlyba kerüljön önmagá­val. Bács-Kiskun megyében, ahol évekig politizált, őszinte szeretet veszi körül, és ez meg­adja azt a jogot Pozsgaynak, hogy saját emberi kísérletét vé­gigvigye, mandátumával zavar­talanul elmenjen a függetlenek közé, még akkor is, ha ez Bács- Kiskun megye szocialistáinak egyetlen saját mandátuma volt. xxx Az MSZP a következő közle­ményt juttatta el az MTI-hez: „A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselő-csoportja november 10-én Siófokon ülést tartott. Tudomásul vette Pozs­gay Imre lemondását a frakció- vezetői tisztségről és köszönetét fejezte ki eddig végzett tevé­kenységéért. A parlamenti cso­port vezetőjének megválasztásá­ig a frakcióvezetői teendők ellá­tásával Gál Zoltánt, a frakció he­lyettes vezetőjét bízta meg.,, (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) is. Majd az okirat első oldalán feltüntették: "A részarányokat javítottam, dr.Polónyiné." A lakók rájöttek, hogy itt már nem ugyanarról van szó, mint amiről tavasszal volt. Vagyis, hogy a közös használatú pincét nem adja el az IKV. Megfordult a fejükben, hogy megtagadják az adásvételi szerződés aláírá­sát, de - főleg az idősek - attól tartottak, hogy később, vagy csak rosszabb feltételekkel tud­ják megvenni a lakásokat. A la­kók szerint az IKV illetékesei ki­jelentették, hogy ha nem tetsze­nek így az adásvételi feltételek, akkor nem adják el a lakáso­kat. így hát aláírták a papirost. Az IKV arra hivatkozott, hogy a helyiség életvédelmi pince, te­hát nem adható el. A lakók sze­rint viszont a polgárvédelmi ha­tóság azt mondja, hogy ez nem életvédelmi pince. A helyiségre a lakóknak is- Elismerik, hogy a lakókat megtévesztették? Hogy más sze­repelt az ajánlattételben és más a szerződésben?- Az eladási ajánlatunk csak a lakásra vonatkozott, semmi másra. Igen, az alapító okirat terveze­tet - amelyet a lakók eladási ajánlatnak hisznek - helytelenül szükségük van, nemcsak az IKV-nak. A pincerekeszekben ugyanis nem lehet tárolni sem­mit. Azokat valamikor azért épí­tették, hogy ott tartsák a szenet. Alma, krumpli tárolására nem alkalmasak. Ugyanakkor attól is félnek, hogy ha a pince az IKV kezelésében marad, olyan társa­ságnak, szervezetnek adja ki, melynek tevékenysége piszkot, zajt okoz. A lakók az önkormányzathoz akarnak fordulni; tegye lehető­vé, hogy az egész házat birtokba vegyék, hiszen a tizenhat lakás­ból tizenötöt megvásároltak. Amikor a panasszal fölkeres­tem az Ingatlankezelő Vállalat igazgatóját, László Józsefet; egy tulajdoni lapot tett elém. Ez azt bizonyítja, hogy a kérdéses ház pincéje életvédelmi pince, melynek tulajdonosa a magyar állam. Ennek a földhivatali be­jegyzésnek a jogosságát lehet vi­tatni - mondta az igazgató -, de ez már bírósági téma. állították össze, tévedett az egyik kollegánk. A szerződés szempontjából nincs jelentősé­ge, hogy az állapotrögzítő leírás­ban szerepel a pince. Ők végül is akkor fogadták el a mi ajánlatun­kat, amikor aláírták az adásvéte­li szerződést.- No de a lakók azért írták alá, mert kényszerhelyzetben voltak. Féltek, hogy később drágábban vehetik meg a lakásukat.- Az árat 90 napig tartjuk, és utána emelni kell. A bérleti szer­ződésben csak a pincerekeszek használata szerepel a lakásoké mellett. A bérlő pedig csak azt veheti meg, ami a bérleti szerző­désben is benne van. A pincét nem is adhattuk volna el, mert akkor egy jogellenes ügyletbe keveredünk. Az adható el, ami eladható, de csak akkor, ha... Van egyébként egy kijelölő VB-határozatunk, amelyben a Gutenberg tér 6. sz. alatti ház lakásainak és nem a háznak az eladása szerepel.- Amikor megajánlották a la­kások vételárát, akkor még a pince is benne volt az árban (il­letve a leírásban), amikor pedig megkötötték a szerződést, nem volt pince -de a vételár változat­lan maradt.- A vételár csak a lakásra vo­natkozott, másra nem is vonat­kozhatott. A kedvezményes vá­sárlás ugyanis a pincére nem érvényes. Az csak napi forgalmi értékén adható el, ha eladható. Mi senkit nem csaptunk be, egy sajnálatos tévedés történt a ter­vezetben - amely tájékoztató jel­legű csupán -, de ez az üzlet lé­nyegét nem befolyásolja. Paulina Éva Sztálin - Hitler találkozó volt 1939-ben? Egy szovjet történész azt állítja, hogy az egykori Európa két diktá­tora, Sztálin és Hitler 1939. októ­ber 17-én, azaz nem sokkal a Len­gyelország ellen viselt szovjet-né­met háború után titkos találkozót tartott Lvovban. A kutató szerint a találkozó tényét az amerikai Szö­vetségi Nyomozó Hivatal, az FBI akkori főnöke, Edgar Hoover sze­mélyesen hozta a washingtoni kül­ügyminisztérium tudomására. Minderről D. Nadzsafov, a törté­nelemtudományok doktora szá­molt be, amerikai archívumok do­kumentumaira hivatkozva, a Komszomolszkaja Pravda vasár­napi számában. Utalt ugyanakkor arra, hogy az adat hitelességét a szovjet archívumok titkosított anyagai tudnák bizonyítani vagy cáfolni, azok egy része azonban még mindig zárva van a kutatók előtt. Nadzsafoy, aki a harmincas­negyvenes évek szovjet-amerikai kapcsolatrendszerével foglalko­zik, kutatóútja során a washingtoni országos levéltárban, az amerikai külügyminisztérium dokumentu­mai között bukkant rá a találkozó tényét valószínűsítő levélre. (A lap egyébként közli a levél eredetijé­nek fotókópiáját is.) A szóban forgó levélben Edgar Hoover, a Szövetségi Nyomozó Hivatal, az FBI nagyhatalmú főnö­ke, személyesen tájékoztatja Az Austria Lottó nyerőszámai A Lottóunió Kft. tájékoztatása szerint a 45. heti játékhét eredmé­nyei a következők: Leadott szelvény összesen 3,436.879 darab, ez 142,489.727 schil­ling Austria Lottó fogadási díjat jelent. A teljes Austria Lottó nyere­ményösszeg 93,073.870 schilling, ebből a hatosra 43,202.465 schil­ling jut. az eheti nyerőszámok a következők: 2, 6,17,21,30,43, a pótszám 45. a teljes joker fogadási díj: 27,576.820 schilling; ez az első nyerőosztály a joker 4,136.523 schillinggel való dotáci­óját jelenti. az eheti jokerszám a következő: 367438 A. Berle külügyminiszter-he­lyettest arról, hogy irodájának tu­domására jutott a Sztálin-Hitler ta­lálkozó ténye. Hoover szerint a két diktátor a szovjet-német megnem­támadási szerződésen jóval túlme­nő, titkos katonai szerződést írt alá, amelyről egyébként Sztálin nem sokkal később, ugyanazon év ok­tóber 28-án tájékoztatta a kommu­nista párt politikai bizottságának hét tagját. Hoover levele 1940. július 19- én, azaz a találkozó után csaknem egy évvel kelt, tehát a tekintélyes amerikai ügynökség is csak egy év múltán szerzett tudomást róla. A szovjet történész szerint ez azt jel­zi, hogy mindkét fél maximális ti­toktartással kezelte az ügyet. Na­dzsafov utal arra, hogy az FBI ve­zetője nem adta volna nevét olyan jelentéshez, amelynek hitelességé­ről nem volt meggyőződve. A tör­ténész szerint akkor, ha Hoover ér­tesülése valóban igaz volt, ez ért­hetőbbé teszi a II. világháború el­őtti szovjet külpolitika számos, ed­dig megmagyarázhatatlan elemét, mindenekelőtt azt, hogy Sztálin miért bízott a végsőkig abban, hogy el tudja kerülni a szovjet-né­met háborút. (MTI) ✓ Uj környezetvédő szervezet Szolnokon A tiszta Tiszáért Mindössze egy kolléga hibázott Közgyűlés a Vidéki Magyarországért Pártnál A félj helyett a feleséget választották meg Ünnepi közgyűlésre jöttek össze szombaton este a Vidéki Magyarországért Párt tagjai Ti- szaderzsen, a művelődési ház­ban. Programjukban rövid visz- szatekintés, titkárválasztás, és a fő helyen egy zenés-táncos este állt. Dr.Temovszky Anna, a párt elnöke rövid összefoglalójában elmondta, hogy az 1989. decem­ber 16-án százkilencven taggal megalakított pártnak mára már vannak tagjai Abádszalókon, Szolnokon, Tiszafüreden, Karca­gon és Békéscsabán. Eredeti el­képzelésük szerint tehát, hogy pártjuk országos párt legyen, az első lépéseket már megtették. S mindezt úgy, hogy a szokásos ér­telemben vett propagandamun­kát nem fejtették ki, hiszen nem akarnak abba a hibába esni, mint a népszerű pártok, hogy szava­zatokat vadásznak, mindenfélét ígérgetnek és szinte semmit nem tartanak be. Ezt fordítva szeretnék csinál­ni, először tettekkel bizonyítani, s utána kiállni a nagy nyilvános­ság elé. Az előző közgyűlés a 2 millió forint felhasználásával foglalko­zott. Mindenképpen úgy szeret­nék, hogy ne egy-két ember hasz­nára szolgáljon, hanem az egész település megélhetését, létét biz­tosítsa majd. A tervükről tovább­ra se mondanak le, jelenleg az önkormányzat is támogatja el­képzelésüket. Megállapodásuk szerint közös vállalatként fog üzémelni a majdan megépülő sü­töde, tejbolt és húsüzem. Ezekre a beruházásokra az Ország­gyűléstől is kémek céltámoga­tást. Remélik, kérésük meghall­gatásra talál, és így az építkezés már tavasszal elkezdődhet. Másodikként a párt titkárát kellett megválasztaniuk, hiszen dr.Herédy Dezsőt, aki eddig ezt a funkciót betöltötte, a község polgármesterévé választották. Helyette a párt elnöke Sáfár Kor­néliát, dr.Herédy Dezső felesé­gét javasolta, aki már eddig is nagyon sokat tett a pártért. A tagok a javaslattal egyhangúlag egyetértettek. A tiszafüredi majorettek be­mutatója után pedig jöhetett a vacsora, a hajnalig tartó tánc és mulatság.- V.I.I. ­Tisza Klub néven környezet­védő szervezet alakult a megye- székhelyen. A Technika Házában tartott összejövetelen november 9-én határoztak céljaikról, program­jukról. Környezetvédő szakem­berek, a Tiszáért aggódó szolno­kiak és a pártok képviselői közül közel félszázan vettek részt a rendezvényen, ahol aláírták be­lépési nyilatkozatukat is. A Tisza Klub olyan társadalmi szerveződés, amely pártérde­kektől mentesen, alulról szerve­ződve fejti ki tevékenységét - szerepelt a szervezeti szabályzat tervezetében. Nonprofit társu­Több mint 3000 cserje és 600 fa kelt el" A jó levegőjű Szolnokért" akció keretében, melyet az MDF és a NEF AG szervezett. A megrendelők önköltséges áron (átlagosan 50 százalékkal olcsóbban) juthattak az előzetesen megrendelt növényekhez, melyeknek többsége a Széchenyi lakótelepet díszíti majd. Több óvoda és iskola ingyen kapott facsemetéket és cserjéket Ennek árát az MDF környezetvédelmi csoportja a Soros-alapítványból téríti. Felvételünk az Alcsi-szigeti kertészetben készült. Fotó: Korényi lásról van szó, amely azonban számít tagjai, más természetes és jogi személyek támogatására is. Hosszas vitát követően végleges formába öntötték elképzelései­ket, melyek fontos elemei a kö­vetkezők: aTiszatáj védelmében való hatékony közreműködés; fórumok biztosítása a környezet­védelemmel kapcsolatos infor­mációk cseréjére; szakemberek meghívása; ismeretterjesztés. Bíznak abban, hogy jó kap­csolatokat alakítanak ki az ön­kormányzatokkal . Ez azért is lényeges, hogy azok cselekvési programjukba környezetvédelmi szemponto­kat is építsenek be. A klub elnöke dr. Hamar Jó­zsef, elnökhelyettesei dr. Riegel József és Veres Margit lettek. A szervezők nagy energiát fektet­tek a klub első összejövetelének megtartásába. Irányításukkal olyan szervezet kezdte el műkö­dését a megyében, amely egy újabb lehetőséget teremt a civil társadalom kialakításához. A rendezvény vendége volt Bíró András, aki nemzetközi tapasz­talatait osztotta meg a jelenlé­vőkkel. A vele készült interjút a napokban közöljük. Sz.Z. Megalakult a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Honismereti Egyesület Átadták a Csete Balázs Emlékplakettet Hagyományosan minden év októberében hozzák nyilvános­ságra a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósá­ga által kiírt honismereti pályá­zatok értékelését. Az idén más rendezvények miatt néhány hetet csúszott az eredményhirdetés, múlt héten szombaton 10 órakor került rá sor a szolnoki Társada­lmi Egyesülések székházában. A "Jász-Nagykun-Szolnok megye természeti képe" című pályázat néprajzi és nyelvjárás­gyűjtő kategóriájában kiemelt első díjat kapott Molnár István Hagyaték és örökség című dol­gozatával. Az újkori és legújabb kori történeti írások közül kettőt, míg a természetvédelmi tanul­mányokból egyet emelt ki a zsű­ri. Ifjúságiak közül sokan pá­lyáztak a Jászberényi Lehel Ve­zér Gimnáziumból. A megérde­melt pénz- és tárgyjutalmakat Tálas László múzeumigazgató adta át. A közönség soraiban helyet foglaló nagy szolnoki lokálpatri­óta, Kaposvári Gyula köszöntöt­te szívhez szóló szavakkal a pá­lyázókat. Ezután került sor az életmű jellegű honismereti tevékenysé­gért kapható "Csete Balázs Em­lékplakett" átadására, melyet idén Rusvai Lajos 90 éves vas­diplomás közgazdásznak ítéltek oda. A következőkben a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Hon­ismereti Egyesület alakuló köz­gyűlését tartották meg, ahol az Alapszabályt megvitatták, vala­mint megválasztották az elnök­séget. -b-

Next

/
Oldalképek
Tartalom