Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-01 / 149. szám
1990. OKTÓBER 1. Néplap A Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál 12 lisztféleséget, 3 féle korpát és 2 féle csírát készítenek. A régóta és méltán híres törökszentmiklósi és karcagi liszt egy része megyén kívülre, tésztagyártásra kerül, másik része finom pékáru sütéshez. Természetesen jelentős a kenyérliszt értékesítésük is. Felvételünkön a törökszentmiklósi malom Fawema lisztcsomagoló gépe látható, mely egy műszakban 250 mázsa lisztet tölt egy kilogrammos tasakokba. fotó: Mészáros A pincemester húsz éves sincs, és rendszerint nadrágban dolgozik Noná, majd hálóingben mi? - kérdezhetné bárki a cím olvastán. No persze, a pincemesterek rendszerint nadrágban dolgoznak, csakhát ezúttal arról van szó, hogy ... de ne vágjunk elébe a dolgoknak. Azaz, hogy az előzményekről annyit: ha odahaza az erkélyünkről nyíló kamrában már nagyon dühöng az aszály, meg aztán demizsonok szét- száradása miatti aggodalom erőt vesz rajtam, igyekszem útba ejteni Ti- szaugot. A csépai téesz ottani pincészetében régi pincemester ismerősöm Rédai Pista bácsi jóféle, tüzesi olaszrizlinggel szorítja ki mindig az edé- nyeimből a levegőt. Azazhogy, csak szorította. Borvásárlás céljából kopogtattam ugyanis a minap is a pinceajtón, de egy mosolygós kislány fogadott.- Pista bácsi? Ő már nem dolgozik ití. Nagyon sok évi pincemesteri munka után nyugdíjba ment, élvezi a megérdemelt pihenést. De ha borra van szüksége, csak menjen a pénztárhoz, a demizsont meg hagyja itt, megtölttetem addig. Végigmértem - no, persze csak tisztességes tekintettel - a kislányt, meg a kezében tartott üveglopót és feléledt bennem a gyanú: netán ő lenne az új pincemester? Rákérdeztem.- Maradjunk csak abban, hogy pincevezető - tessékelt lejjebb a patinás lépcsőn - a mester az olyan nőietlen, nem? Meg aztán mikor leszek én még az! Egy éve csak, hogy idekerültem, az érettségi bizonyítványomban az erjedésipari termékgyártó borász bejegyzéssel.- Na, ne! Akkor inkább maradjunk tényleg a pincevezetőnél. Árulja el, hogyan lesz egy lányból borász?- Nem fogja elhinni: úgy, hogy azt választja a szakmájának, aztán megtanulja, megszerzi az ahhoz szükséges szakismereteket. Hát mindjárt láttam, hallottam, hogy beszélgetőpartneremnek nemcsak borért nem kell a szomszédba mennie, a nyelve se csak dísznek van a helyén.- És hol lehet azokat a szakismereteket megszerezni, megtanulni?- Budafokon végeztem el a négyéves élelmiszeripari szak- középiskolát. Tudja, itt Tisza- kürtön, Tiszaugon, Bogarason ameddig a szem ellát, mindenütt nagyüzemi meg maszek szőlők vannak. Az édesapám biztatott: meglásdd lányom, kelendőbb lesz itt mindig a borász szakember, mint mondjuk az óvónő.- Mit mondjak? Nem éppen női szakma. Gondolom nincs is magán kívül női dolgozó a pincészetben.- Nem gond. Rendszerint persze nadrágban járok dolgozni. Ha hajlongani, létrára mászni kell, nem rendezek gyereknapot a pincemunkásoknak. A munka közben óhatatlanul előforduló, káromkodás számba menő kiszólások ellen meg fiúsítva vagyok. A harminckét osztálytársam közül csak tízen voltunk lányok.- Azért a pincebeliek sok éven át csak ahhoz voltak szokva, hogy férfiember irányítja a munkájukat. Hogyan fogadták egy éve, ilyenkor?^- Nem idegenként jöttem. Itt nőttem fel az Öregszőlőben, kislányként is ismert itt mindenki. A szakközépiskola második évétől pedig a téesz ösztöndíjasaként tanultam. A nyári gyakorlatból egy hetet itt töltöttem le Rédai Pista bácsi mellett a pincében, egy hetet meg a szövetkezet borpalackozójában.- Mondja, mit is tanul egy erjedésipari termékgyártó borász?- Mit tanulna? A borcsinálást. Szőlőből persze. No, de komolyra véve, szóval borászati technológiai és szakmai gépészeti, elméleti és gyakorlati ismeretekkel gyarapodtunk a szakközépiskolában. Az előbbi például a mustfokolás, a savtompítás, az illósav mérés, vagy a színtelení- tés nekem mindig jobban ment. A fiúk jeleskedtek inkább a szűrő, a fejtő, vagy a palackozógépek kezelésében.- Most éppen mivel foglalatoskodik a pincemester, akarom mondani: a pince vezető?- No ugyan mivel foglalatoskodnék ilyenkor, szüret idején? Éppen most mértem a fojtott must cukorfokát. Bérsűrítésre szállítjuk el Cse- mőbe, tudja azzal javítjuk majd az új borokat. Azt hiszem rájuk fér, a most mért 15-16-os mustfok alapján.- Hajlongania, a nagy hordók mellé támasztott létrára másznia ma ugye nem kell?- Most ezt azért kérdi, mert szoknyában va gyök? Munka végeztével megyek be a faluba németórára. Nyolc hónapig minden héten egyszer. Amikor én végeztem Budafokon, akkor még két év érettségi utáni szakmai gyakorlathoz volt kötve a technikusi minősítés megszerzése. Gondoltam, megtanulok addig legalább alapfokon németül. Ne kelljen csak úgy bambulnom lopóval vagy boroskancsóval a kezemben, ha külföldi túristacsoport látogat a pincészetbe. Meg aztán bízom hozzá, hogy az idegenforgalom is csak fellendül egyszer, ezen a szép szőlővidéken. Elköszönőben, egyik kezemben az immár légtelenített demi- zsonnal, mondtam, hogy az Új Néplap újságírója vagyok. Á mosolygós, molett kislány meg férfias, pincemesteres kézszorítással:- Én pedig Mojzinger Ildikó, a csépai téesz pincevezetője. T.F. ‘BeszéCjütikjóCa! Püspökfalat a járdán A helyszíni jelentés valahogy eképpen szólhatna: vasárnap délután és Szolnok volt. Ennek egy kis utcája, ami éppen egy apró terecskébe torkollott, és a kettő találkozásánál ott hevert a földön egy főtt püspökfalat. Igen, egy püspökfalat, egy hátsó fertály, egy "csírkevég", egy darab főtt hús. Még azt se mondanám, hogy gusztustalan volt a látvány, igaz, mindez tegnap egy sápadt, napfényes délutánon történt, de a frissen főtt húson még ott csillogott a leves zsírja, és tapadt is rá valami kis zöldség. Tehát ott terpeszkedett a földön, kihívóan elébe heveredve mindenkinek, aki arra járt. Mit bizonyít az eset - mármint az, hogy a püspökfalat kikerült a járdára? Azt, hogy többről van itt szó, mint egy elhagyott püspökfalatról. Úgy húsz dekányival többről. Talán erőszakoskodhatnék a kívánsággal, mint Horváth Péter író irodalmi hetilapunkban tette valamikor, hogy csak löttyintse le magát a kávéval a kedves olvasó, szemlélgetvén a sorokat, billenjen csak ki biztonságos, egyensúlyi helyzetéből, és legalább ílyesféleképp háborodjék fel a dolgon. Netán elmesélhetném az ÉS egy másik, évekkel ezelőtti, számomra igen kedves és emlékezetes történetét - segítse ez is annak fennmaradását -, szóval, anek- dótázhatnék az aprócska gyerekről, aki nem ette meg a pörköltet. Áz ebéd felénél, amikor rászóltak, hogy miért nem etted meg a másodikat, bezzeg az afrikai gyerekek éheznek! Mire azt mondta a kis öcsi: jó, hát küldjük el nekik Afrikába. És nem volt mit tenni az egyébként következetes nagyszülőknek, be kellett csomagolni a pörköltet egy dobozba, és el kellett vinni a postára. És rá kellett írni a pakkra; cím: Gyerekek, Afrika. Tartalom: pörkölt. Nem volt kecmec. Az öreg postás azután, a mérleg mellett csak somolygott, és elkért az atrakcióért egy húszast. Hát elmeséltem, bár ez volt a könnyebb megoldás. Könnyebb annál, hogy leírjam, miként rajzott egy csapat légy abban a bizonyos hétvégi híradóban a pár éves kis feketebőrű gyerek arcán. Egy csomó zöld légy. S még csak el sem hessentette ezeket senki. Egy csomó légy a gyerek arcán. Átvettük az amerikai hírt erről a jótékonysági konferenciáról, s gondolom, velem együtt láthatta az "illusztrációt" legalább félmilliárd ember. Hát ez ötlött fel bennem, ahogyan ott díszelgett a hús a járdán. S minden bizonnyal el is méláztam volna még a dolgon egy darabig, ha nem köszön rám hangosan az az öregember, az az ismeretlen ismerős, aki a kukákból szokott gyűjtögetni: Jó napot! Mindenkinek szokott köszönni. Már nem néztem meg, hogy a püspökfalat új "gazdára" talált-e. Hiszen a történet akár véget is érhetne. Az a sejtésem, nem tud. Nem, mert lehet, hogy már éppen az este folyamán vagy ma délután újraíródik, csak a szereplők mások. Netán egy fél kiló kenyér, egy nagykabát, vagy nem egy néger, hanem éppen egy hazai barna vagy fehérbőrű gyerek. S amikor ez a Beszéljünk róla! készül, az otthoni íróasztalom mellett áll egy aprócska lány. Négyéves. A gyerekem. Azt kérdezi, nézegetvén, ahogyan papírra kerülnek a ceruzás sorok: Mondd már meg, miért kell ezeket a vonalakat húzni? Hajnal József Két drámai megbeszélés pillanatairól Tettlegesség Fischer és Horn között? A vita Németh Miklós és Horn Gt/ula között úgymond lecsengett. Amiért a témáról mégis szólunk lapunkban, annak oka az, hogy mint az Axel Springer Budapest Kft. egyik lapja, különleges interjúhoz jutottunk a Bűd am Sonntag révén, amely érdekes adalékokkal szolgál a német újraegyesítés folyamatának kérdéséről. 1989. augusztus 25-én dél körül egy repülőgép landolt a Köln/Wahn repülőtéren. Csupán két utas volt a fedélzeten. Egy katonai helikopter vitte őket a legrövidebb úton a gymnichi kastélyba. Ott Helmut Kohl szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter várta a két férfit, akik négy óra múlva éppoly észrevétlenül távoztak, mint ahogy érkeztek. Este jelent meg a bonni külügyminisztérium szűkszavú közleménye: Németh Miklós magyar miniszterelnök és külügyminisztere, Horn Gyula munkalátogatást tettek Bonnban. A megbeszélés témáját a Magyarországon tartózkodó és a Német Szövetségi Köztársaságba kiutazni kívánó NDK-ál- lampolgárok jelentették. A megelőző napon a budapesti kormány egy "egyszeri akció" keretében engedélyezte több száz NDK-polgár számára a távozást Ausztrián keresztül - és ezzel megadta az első jelt a németek számára a szabad egyesülésre. A Bild am Sonntag riportere parlamenti képviselői dolgozószobájában beszélgetett a múlt héten Németh Miklóssal - azzal a férfival, akinek a németek Gorbacsov mellett a legtöbbet köszönhetik. Ez volt az első alkalom, hogy Németh nyíltan beszélt az 1989. augusztusi drámai napokban lejátszódott események valóságos hátteréről. BamS: Miről folyt akkoriban a megbeszélés a kastélyban, ki vett részt a tárgyaláson? Németh: Kohl úr, Genscher úr, egy tolmács, Horn Gyula és én. A helyzet drámai volt. Már 30 ezer romániai menekült tartózkodott nálunk, és az NDK-ból egyre többen özönlöttek a túlzsúfolt táborokba. Közeledett az ősz, és nem tudtuk, hogyan vészeli át a telet a sok ezer gyermek, nő és férfi. Ezért döntést kellett hozni. BamS: Ki és milyen döntést hozott? Németh: Csak hatan, köztük Horn Gyula és én. Józanul elemeztük a helyzetet. A kérdés a következő volt: vagy megnyitjuk határainkat Ausztria felé valamennyi menekült számára, vagy teljesítjük az NDK-val kötött szerződésünket, amely tiltotta a határok megnyitását. Belpolitikai kockázatunk nem volt - egy magyar sem gondolt arra akkoriban, hogy elhagyja hazáját. Korábbi bécsi villámlátogatásom során konzultáltam Vranitzky kancellárral. Ő nem kifogásolta a műszaki határzár felszámolását, a vasfüggöny megnyitását, de meg kellett ígérnünk, hogy szorosan együttműködünk az osztrákokkal a terrorizmus, a csempészet és a kábítószer-kereskedelem legyőzésében. Efelől biztosíthattam a kancellárt. BamS: Mi volt a következő lépés? Németh: A hatos megbeszélésen még egyszer megtárgyaltuk a helyzetet. Ismét felmerült a döntő kérdés: Vagy eleget teszünk az NDK-val kötött szerződésnek - ami a menekültek visszaküldését jelentette volna - vagy felmondjuk a szerződést, az ENSZ menekültügyi konvenciójára hivatkozva? Utána összefoglaltam az eredményt: a menekülők javára döntünk, az NDK ellenében. Közvetlenül ezután a magyar kormány írásban közölte döntését az NDK kormányával. Németh Miklós miniszterelnök és Horn külügyminiszter találkozót kértek Kelet-Berlinben az NDK vezetőivel, hogy kifejthessék számukra a döntés okait - és ezzel igen kellemetlen helyzetbe hozták a NSZEP vezetését. Németh: Először azt tudatta velünk az NDK kormánya, hogy egy ilyen "magasrangú" látogatás - mármint Horn Gyuláé és az enyém - protokolláris okokból nem lehetséges. Mivelhogy Erich Honecker és Willi Stoph betegek. Csak Horn Gyulát hajlandó Oskar Fischer NDK-külügyminiszter fogadni, így Horn egyedül utazott. BamS: Es a kelet-berlini találkozó során tettlegességre került sor Fischer és Horn között... Németh elmosolyodott: Erről nem tudok, hiszen nem voltam ott. Annyi azonban biztos, hogy rendkívüli volt a feszültség. Fischer és Günther Mittag szörnyen idegesek lettek, Horn megőrizte nyugalmát... BamS: Honecker személyesen is reagált az önök döntésére, hogy megengedik az NDK-me- nekültek Nyugatra távozását? Németh: Igen, de helytelen módon. Durva hangú leveíet intézett Nyers akkori MSZMP-főnökhöz. Neki azonban semmilyen befolyása sem volt az általam vezetett magyar kormányra - ezt azonban semmiképpen nem volt képes Honecker felfogni. Hiszen ez ellentétes volt a több évtizedes gyakorlattal, amely szerint a párt - és csak a párt - jogosult dönteni mindenben. BamS: Hogyan reagáltak a szovjetek? Megkíséreltek befolyást gyakorolni az Önök döntésére? Németh: Egyáltalán nem. Mi megfelelő időben tájékoztattuk a Budapesten akkreditált követeket. A szovjet nagykövet ezt ugyanúgy tudomásul vette, mint a többi, és kész. BamS: Hogyan került sor a bonni villámlátogatásra? Németh: Mi, akárcsak Kelet- Berlin esetében, sürgős találkozót kértünk Bonntól, hogy közöljük döntésünket az Önök kancellárjával és Genscher külügyminiszterrel. BamS: Akkoriban egy ma is terjesztet pletyka kapott lábra: Állítólag milliókat ígért Önöknek Helmut Kohl ezen döntésükért... Németh megmerevíti magát: Remélhetőleg sikerül most ezt a rosszindulatú híresztelést egyszer s mindenkorra megcáfolnom: a pénz témáját egyetlen szóval sem érintettük. Bár Kohl megkérdezte tőlem, hogy mit akarok ezért cserébe. Azonban világos volt, hogy nem pénzről van szó, hanem csupán a jövőbeli jó kapcsolatokról Magyarország és Németország között. B ár a magyar kormány kért hiteleket, de ezek 1989januárjából származtak, és akkoriban senki sem láthatta előre a késő nyári drámai fejleményeket. Ugyanez érvényes Bajorország és Baden-Württemberg szövetségi tartományok 250 millió DM összegű hitel nyújtására. BamS: Mi a véleménye Németh Miklósnak, aki áprilisban átadta a miniszterelnöki posztot Antall Józsefnek, az első szabad magyar parlementi választás után, az újraegyesített Németországról, bizalmatlan-e, vagy egyenesen veszélyt lát benne? Németh habozás nélkül válaszolt: Nem osztom sokak fenntartásait egy "Nagy Németország"- gal szemben. Éllenkezőleg: az egyesített Németország végre elfoglalhatja méltó helyét Európában, és az új Európa fejlődésének motorjává válhat.
