Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-02 / 150. szám
Nem lesz élelmiszerhiány (Folytatás az 1. oldalról) A hónapok óta folyó földtulajdonvita is sok bizonytalanságot szül, elkedvetleníti a gazdálkodók egy részét, s ennek - ha nem kerül hamarosan pont a végére - tényleg lehet nemcsak a mező- gazdasági exportot, hanem a belföldi ellátást is veszélyeztető hatása.- Mit lehet mindezekkel szembeállítani?- Az aszálykárok mérséklésére, a veszteségek részleges ellen- súlyozására, takarmányhiány import révén történő megszüntetésére kormányintézkedések születtek. Ám az alapvető élelmiszerekből a belföldi ellátást - ez szilárd meggyőződésem - sem rövid, sem pedig hosszabb távon nem fenyegeti veszély. Étkezési búzából az aszály miatt nem esett ki termés, tehát lesz ősszel és utána lisztünk az új kenyérhez. A gabonaexport radikális mérséklését előiró kormányintézkedés a garancia arra, hogy jövőre is lesz Magyarországon termett búzából sütött kenyerünk. Nem reálisak a cukorellátás várható zavarait előrejelző vélemények sem! A cukorgyárak - amelyekben már megkezdődött az idei cukorrépatermés feldolgozása - valóban számolnak azzal, hogy idén kisebb átlagtermést takarítanak be a gazdaságok, ám az egy évvel ezelőtthöz képest 10 ezer hektárral nagyobb idén a cukorrépa vetésterülete, s ez mérsékli a nyersanyaghiányt. Készültek szakszerű előrejelzések, amelyeknek az alapján azt mondhatom: legföljebb a jövő esztendő harmadik negyedévében szorulunk cukorimportra, de akkor sem lesz szükségünk nagy mennyiségre. Összesen 30 ezer tonnás importigény jöhet szóba, ez pedig az egész évi 500 ezer tonnás fogyasztáshoz képest nem jelentős mennyiség.- Mégis, a boltokban tapasztalható: folyik a cukor és az étolaj felvásárlása, s ez önmagában is gerjeszti a hiányt...- Sajnos, a lakosság gyakran óvatosabb a kelleténél, s akkor is szeretné túlbiztosítani magát, amikor ennek semmi értelme. Magam is láttam az üzletben, ahol vásárolni szoktam, hogy tízesével hordták az étolajos palackokat. Lehet, hogy megavaso- dik, mire tulajdonosa fel akarja használni az utolsó litereket, de mégis viszi. Talán azért, mert nem tudja, hogy az idehaza előállított étolaj-mennyiségnek mindössze egynegyedét tudja fölvenni a belföldi piac, három- negyedrészét pedig exportáljuk.- Ám ezekben a napokban egyes üzletekben mégis valóságos a hiány belőle!- Ennek részben a növényolajipar szűkös palackozókapacitása az oka. A hullámzó kereslet máskor is idézett már elő hasonló helyzetet. Most úgy próbálnak gyorsan segíteni a gondon, hogy tetrapack és ötliteres kiszerelésben is forgalmaznak majd étolajók a jó hírek, de . . . Mi lesz a cukor, az étolaj és a hús árával? jat. Ami pedig az idei napraforgótermés-kiesést illeti: az legföljebb az export mintegy 40 százalékos mérséklésére készteti a gyártókat, a belföldi fogyasztók ebből semmit nem fognak érezni.- Még az olaj drágulását sem?- A növényolajipar vezetői többször is leszögezték: ebben az esztendőben nem terveznek ter- melői árváltozást. Természetesen én sem az íróasztal mögül nézem a kereskedelmet, s látom, hogy egyes üzletekben 80 forintot is kémek az étolaj literjéért. Mit mondhatok erre? A kereskedelemnek kellene önmérsékletet tanúsítani, s a 46 forintért átvett olajat nem mértéktelen haszonnal árulni.- A húsellátásban ugyanezek a tendenciák várhatók a pesszimista jóslatok szerint: hiány, vagy nagyfokú drágulás.- A húshiány nem reális veszély! Fel kellene figyelni például arra is, hogy a KSH adatai szerint idén június végén a sertés- állomány 1 millióval több volt a tavalyinál. Persze, mind a sertés-, mint pedig a szarvasmarha-tartásban vannak súlyos gondok is, nagyrészt a takarmányhelyzettel összefüggésben. Éppen azért minisztériumunk ezekben a napokban dolgozza ki azt a - konkrét intézkedéseket is szorgalmazó - programot, amelyet hamarosan beterjeszt a kormánynak. A húsárak növekedése - már csak az általános infláció miatt is - bizonyára elkerülhetetlen lesz. T úlzott mértékben azonban nem emelkedhetnek az árak, hiszen ha nincs kellő kereslet, ráébred az iparés a kereskedelem arra, ami e téren is kívánatos cél: a piacon kell eldőlnie, mibe kerül a termék. Végül hadd említsek még egy, szerintem megnyugtató tényt, az élelmiszeripar házatájáról - tette hozzá a főosztályvezető-helyettes. - Az önkormányzati irányítású vállalatok mintegy kétharmadánál - eddig 28 vállalatnál, gyárnál - megtörtént a vállalati tanácsok újraválasztása, az új igazgató kinevezése, illetve az eddigi vezető megerősítése. Én megnyugtatónak tartom, hogy túlnyomó többségben vannak azok a korábbi igazgatók, akik ezután is élvezik kollektívájuk bizalmát és megmaradtak pozíciójukban, mert így biztosítottnak látom az eddigi munka folyamatosságát. De jó híreink vannak a privatizálásra kiszemelt üzemek, üzemrészek jövőjét illetően is. Talán az élelmiszeripari létesítmények azok a magyar iparvállalatok sorában, amelyek iránt leginkább érdeklődik a külföldi tőke. Ez jó dolog, mert vele bejön a korszerű technika és technológia, a külföldi menedzsment is, nem beszélve a piaci térnyerés esélyeinek növekedéséről. Aki pedig attól félti e vállalatokat, hogy elkótyavetyélik a közös vagyont, azt megnyugtathatom: megfelelő pénzügyi és szakmai ellenőrzés mellett megy végbe a privatizációs folyamat, amelynek a felsoroltakon kívül az is az egyik eredménye lehet, hogy korszerűbb munkahelyeken, emberibb munkakörülmények között, jobb hatásfokkal történhet az élelmiszerek feldolgozása. Schöffer Jenő Tavaly, valami halaszthatatlan üzleti okból Wiener Neustadban jártam. A tüneményes kisváros központjában súlyos tárgyalásokat folytattam egy kiló kávé és néhány doboz sör témájában, miközben a kocsimmal szükségből egy útkereszteződésben parkoltam úgy, hogy az előírt méter bizony nem volt meg az elágazásig. Nem baj, sietek, addig a néhány percig pedig megvéd engem a magyarok istene. Hát nem védett meg: már éppen a Zipferbiert pakoltam a szatyromba, amikor valaki megveregette a váltamat. Egy tagbaszakadt, vörösképű, vöröshajú labanc, akarom mondani helyi rendőr invitált kifelé széles karmozdulatokkal és magyarázta, hogy ha nem állok el a tiltott helyről, bizony súlyos birság lesz a vége. A szemébe néztem, és a szigoron túl esküszöm, bizalomgerjesztő kedélyességet is láttam a tekintetében. Hát persze, hogy elálltam az első szóra - egészen pontosan addig köröztem a háztömb körül, amíg valaki el nem indult, és a helyére nem férkőzhettem. Ezt a rendőri eljárást azonban megjegyeztem magamnak. Ettől kezdve énelőttem az osztrák rendőrséget nem szidhatta senki. Hanem aztán mi történt a minap? A Szántó kőrútról hajtottam volna a Kun Béla körútra, de úgy, hogy közben elsőbbséget kellett volna adnom azoknak, akik a piac felől a Zagyva-híd irányába haladtak. Jött is egy kék Lada, de úgy találtam, elég távol van, elsőbbség ide, elsőbbség oda, elsuhanok előtte anélkül, hogy lassításra késztetném. Csakhogy az illető is rálépett ám a gázra, így szinte egyszerre értünk az útkereszteződésbe. Csikorogtam kétségbeesetten, különösképp, mert a kék járgány egy rendőrségi kocsi volt és benne a Szerv embere ült. Egy fiatal, bajuszos, jóvágású rendőr volt, aki - és most tessék megkapaszkodni - szintén a fékre lépett és átadva nekem kivételezett közlekedési pozícióját, elengedett maga előtt. Közben pedig nem kis iróniával megtapsolt, jelezve, hogy ezúttal talán nem álltam egészen a helyzet magaslatán. Ennyi. Én azonban végiggondoltam, hogyan is zajlott volna le mindez néhány hónappal ezelőtt. Hátborzongató kerékcsikorgással irányt vált az én rendőröm, elém vág, integet kézzel- lábbal, villog az összes lámpájával, és mire szót válthatnánk, lépéselőnyhöz jut, mert én már megsemmisülve vacogok az ülésben. Ő pedig alaposan kiélvezve a helyzet nagyszerűségét kiszáll, meghúzogatja a derékszíját, hozzámlép, és vontatottan rákezdi: "Jó napot kívánok, jogosítványt, forgalmi engedélyt kérek." Aztán szó esik a jogsi elvételéről, végül pénzről, és amikor megkönnyebülve kifizetem a jelentős summát, még hálát is érzek, hogy nem csukatott be, nem tört kerékbe, és nem négyeltetett fel, mert egyébiránt megtehette volna. Ehelyett a rendőr most mindössze tapsolt. De úgy ám, hogy a tenyérösszeverés valami olyasmit jelentett: "Jól van, apuskám, ez bejött. Ha én nem vigyázok, most csattanunk egy jót. Mentek itt össze-vissza, és ha valami gáz van, akkor persze a rendőr a rossz..." Megértettem én a gesztusát, és talán mondanom sem kell, hogy azóta lábujjhegyen kelek át azon a kereszteződésen. És tulajdonképpen szurkolok a belügyminiszternek, hogy be tudja váltani ígéretét, miszerint nem a hatalmukat fitogtató egyenruhásokkal találkozunk ezután az utcán, hanem a rend olyan őreivel, akikbe csipetnyi humor, némi megértés, és elsősorban segítőkészség is szorult. Am ehhez jó adag intelligencia kell. Még ma is elképedve gondolok vissza arra az ostoba jászsági rendőrre, aki egy kivilágítatlan kerékpárost - jó hetven éves bácsikát - arra kény- szerített, hogy megfogja a bokáját, és sajátságos helyszíni bírságként jókat sújtott gumibotjával a vénember keszeg fenekére. Az öreg könnyezett megaláztatottságában... A fiatal rendőr most tapsolt. Az esetet néhány nap távlatából visszaidézve én is tapsolok.-pbMityen drága az új rendszám? Tudja a becsületes állampolgár, hogy záros határidőn belül gépjárművének rendszámát saját költségen le kell cserélnie egy újra. Először elmegy a helyszínre, hogy tájékozódjon. Megdöbbenve tapasztalja, hogy az épület belső, váró részében körülbelül ötven ember szorong. A kint várakozók felvilágosítják. Kell 1 db 1. számú nyomtatvány (8,- Ft), 1 db csekk (amit tíz emberen keresztül sikerül kapnia), amin 650,- Ft-otkell befizetni, 1 db 100,- Ft-os okmánybélyeg. Természetesen érvényes személyi igazolvány és forgalmi engedély. Ja, igen. A rendszámtartót is ott adják, ahol a belevalót. Ha (... ha van) van, 180 forint. Ha nincs, van a maszeknál 380 forintért. A tulajdonos ezután mindkét rendszámtábláján a csavarokat lazára veszi, hogy a helyszínen már ne kelljen a rozsdás csavarral bíbelődni, mert nem lesz rá idő. (Van, aki már rendszámtábla nélkül jelenik meg.) Szóval elmegy másodszor, úgy délután 2-3 között, mert akkor épp ráér. Felesleges volt. Nagy tömeg, rendszámtartó már amúgy sincs, száz emberre volt ötven. Mindezt a ház előtti téren hallgatja, mert az épületbe nem fér be. Na, az állampolgár nem adja fel. Harmadszor is elmegy, de most már reggel 7 órára. Már ott van a munkakezdés előtt fél órával, de meglepődve látja, hogy már vagy tízen állnak ott, és csendes vidámsággal diskurál- nak.- Be se menjen - mondja az egyik -, magánrendszám nincs. Ki van írva.- Pedig tegnap fél négykor még nem volt kiírva - fűzi hozzá a másik. Közben megérkezik az egyik hölgydolgozó, és megerősíti a kiírás tartalmát. De ma már nem is lesz, mert most mennek érte Győrbe. Majd csak a jövő héten - fűzte hozzá. Péntek van, még szerencse, hogy nem tizenharmadika. B.F. Nyilvános magánügyek Nemrégen a jászapáti mezőgazdasági szakmunkásképző iskola tangazdaságában is megkezdődött a gyakorlati oktatás. Képünkön a szarvasmarha-tenyésztő ágazat hallgatói sürgölődnek az állatok körül, hogy elsajátítsákk a gazdálkodás fortélyait. (Fotó: Illyés Csaba) Kertek alatt ballag az "Adó"------------------------------------------------------------------------ ’—*-• C sőri néne nem békéi Úgy egy éve kezdődött, egy szokványos szürke, öcsödi hétköznapon. A falu gyanútlan polgárai közül sokan postaládájukat kinyitva ott egy telebélyegezett vaskos borítékot találtak, benne zagyva írással, amely valamilyen általuk eddig ismeretlen adó több évre visszamenőleges befizetésére szólított fel. A szóbeszéd tárgya a más településeken már ismert és nyögött kertadó, amely általános földadóból, valamint a háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemadójából tevődik össze. Hogy a tréfa vaskos legyen, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt 100 százalékos pótlékot róttak ki az alapdíjra. Ä boríték tartalma mögött magyarázatul az áll, hogy a helyi tanácsi apparátus elfelejtette, vagy egyszerűen nem tartotta fontosnak feltüntetni az adóíveken a fenti tételt. Tizenkét éven át évről évre így történt ez. Amit viszont a polgárok nem tudnak, vagy nem hajlandók tudomásul venni, az az, hogy a mai napig létezik a tanácstörvény, amely lehetővé teszi, hogy felsőbb szervek hiányosságot észlelvén utólagosan kötelezzék a tanácsokat jogaik gyakorlására. Viszont csak öt évre visszamenőleg. Ez történt itt is. A tanács egyetlen dologért hibáztatható, puszta feledé- kenységéért (ami jószándékú elnézésnek is felfogható). S felmenti őket minden lelkiismeret- furdalás kényszere alól az, hogy reménytelen kísérletet tettek az ügy elsimítására. Molnár Bálint elnök levelet címzett Békési László volt pénzügyminiszternek a tolerancia gyakorlásáért esedezve, mondván, felesleges indulatokat szít falun az efféle bugyutaság. Az emberek bizalmatlanok lesznek, megromolhat a jó viszony. Válasz: nem lehet! Élő a persellyel, sarcolni márpedig kell! Sokan fizettek is, mások minden józannak tűnő érvelés, tanácsi segítség elől elzárkóztak, struccpolitikára berendezkedve. Ennek a partizánharcnak állt az élére egy önjelölt érdekvédő, mindenki Csőri nénéje... Felszabadultak hát az indulatok, elkezdődött a néma háború, lévén úgyis a vénasszonyok nyara! Ám legtöbbször pórul jár, aki felvállalja saját igazát a társadalommal szemben. Tulajdonképpen az a legfurcsább, hogy a másik oldalon "nevetséges" 250 ezer forint csörög a kalapban, amely a "kertek alól folyt be", s amely persze közel sem ért annyit a tanács dolgozóinak, és a szerencsétlen elnöknek, hogy érte "megszólják", s kocsmatémát csináljanak személyükből. Eddig nagyjából meg is írta a sztorit a Maholnap az 1990. január 25-ei számban, de a kedélyek azóta sem csillapodtak. Még így, egy év múltán is lappang az emberekben a tompa düh. A láncreakció a vége felé halad, már az utolsó dominók dőlnek el. Az utolsó ellenszegülők, köztük 70 éves özvegyasszonyok keskeny nyugdíjából kezdték el ugyanis ebben a hónapban lehasítani a tartozást. Akadt olyan nénike is, aki elájult, mikor a megkétszerezett adón túl felszámoltak neki - behajtási költség címen - még 300 forintot. Nem is tudom már hogyan kellene befejezni történetemet. Ez az egész bizonyára egy szeletke abból, amit magunk mögött szeretnénk már végre tudni. Mert mindez a XX. század vége felé, Európa csücskében, a megújulni vágyó Magyarországon történt. Látszólag értelem nélkül. técsi A minisztériumban biztosak benne Ne féljünk a rendőrtől!
