Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-13 / 160. szám
1990.OKTÓBER 13. 3 Húsba vágó kérdések Ördögi körben a feldolgozóipar (Foytatás az 1. oldalról) Ezzel a vállalati intézkedéssel a húsiparnak jutó támogatások leépítéséből származó bevételkiesést sikerült részben kompenzálni. Ez persze rendkívül érzékenyen érintette az aszály sújtotta mezőgazdasági nagyüzemeket. A dollárszorzó kedvezőtlen változása, illetve a termelési költségek növekedése azonban újabb súlyos terheket rótt a húsiparra. A felfelé kúszó költségeket ugyanis - fizetőképes kereslet híján - a piac az árakban nem engedi érvényesíteni. A dollárelszámolású export feltételei ugyancsak nehezebbek lettek, hisz a kivitel 20 százalékos támogatása jóval az EGK országainak állami szubvenciói alatt marad. Az értékesítési gondok miatt a termelésben egyre élesebben jelentkezik a szezonalitás, mert a készletre termelés hatalmas pénzösszegeket igényel. Ha nem születik érdemi kormányzati döntés az állatállomány csökkenésének megakadályozására, akkor a szolnoki vállalat feldolgozói kapacitásának kihasználtsága jövőre előreláthatóan 25-30 százalékkal csökkenhet. A „húsba vágó” intézkedések és a költségek nagymértékű növekedése miatt a vállalat rendkívül minimális nyereségre számít, ezért fejlesztésre, beruházásra egyáltalán nem jut pénz. Hitelt felvenni egyrészt nem lehet, másrészt pedig ön- gyilkosság a jelenlegi magas kamatlábak mellett. A takarékosság lehetősége igencsak szűkös, mivel a költségek csaknem 80 százalékát az alapanyag teszi ki. Az egyesült nyugat-európai piaci viszonyokra való felkészülés fejlesztés, a versenyképesség javítása nélkül pedig lehetetlen. Az élelmiszer-gazdaságban nincs létjogosultsága a szabadpiaci áraknak. A termelők részére biztonságot nyújtó felvásárlási árakra, célirányos támogatásokra és a belső piac védelmére lenne szükség. Ha ugyanis nem érvényesülnek az előbbi feltételek, akkor a húsvertikum jövőjét illetően nehéz optimistának lenni. Vészes gyorsasággal közeledik 1992, az egységes európai piac létrejötte, és az új kihívásoknak megfelelő, átfogó, jövőbe mutató agrárkoncepció, így például agrárpiaci rendtartás nélkül nagyon könnyen elveszíthetjük eddig elért pozícióinkat is. Laczi Zoltán Jászkunsági cégek termékbemutatója Técsőn „Cserekereskednek”, vágóhidat építenek, és rendbe hozzák _____Husztnak romvárát_____ H árom magyar-ukrán vegyes vállalat alakult Kárpátalján (Folytatás az első oldalról) A Menedzser Kft. létrehozására azért volt szükség, mert az elsősorban bartellüzletekre alapozott kárpátaljai vállalkozások széles tevékenységi skálája nem fért bele sem az A1KA, sem a KEVISZ profiljába. A técsői ellátási szövetkezet bázisraktárában megrendezett termékbemutatóra 30, többségében Jász-Nagykun-Szolnok megyei céget - vállalatokat, ipari szövetkezeteket és kft.-két - hívott meg a Kár- pátia Coop. Az általuk gyártott vagy forgalmazott és Técsőn bemutatott élelmiszer-, ruházati és iparcikkeket az ottani szövetkezet és a megyénkbeli Menedzser Kft. által kimondottan kereskedelmi tevékenységre létrehozott Tiszacoop vegyes vállalat osztja majd el Kár- pátalja-szerte. Bartellüzlet keretében fát, faipari termékeket, építőanyagokat - például márványt - , traktorokat, személygépkocsikat ajánl értük cserébe az ukrajnai partner. A Kárpátia Coop úgy tervezi, hogy cégenkénti, egyedi megállapodások alapján a cserekereskedelem hasznának bizonyos részét visszaosztja majd a gyártó, szállító partnereinek. A kétnapos técsői tárgyalások során nemcsak kereskedelemről volt azonban szó, hanem közös gyártásról is. Egy ilyen lehetőség például, hogy a Karcagi Építőipari Szövetkezet egy kárpátaljai helikoptergyárral kooperál majd alumíniumradiátor-gyártás- ban. A másik, a hét derekán Técsőn tető alá hozott vegyes vállalat SA- TELIT Kárpátia néven huszti székhellyel fog működni. Kábeltévérendszerek tervezésére és szerelésére, valamint szzórakoztató elektronika forgalmazására vállalkoztak ennek a magyar-ukrán társaságnak a tagjai. Agrária Coop néven a Técső melletti Bedőházán működő szovhozzal alakították meg a harmadik vegyes vállalatot. Ennek tevékenységi körébe mező- gazdasági, élelmiszer-ipari beruházások is tartoznak. Többek között szörpüzemek, vágóhidak, szeszfőzdék, sör- és téglagyárak közös építésének feltételei adottak a térségben. Ez utóbbiak ellentételezésére ugyancsak faáruk Magyarországra szállítása kínálkozik a legjobb lehetőségnek a kárpátaljai partnerek részéről. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat az sem bizonytalanította el, hogy amíg Técsőn tartott a vegyes vállalatok szerződéskötése, nálunk megjelent a hír a sajtóban: a Szovjetunió befagyasztotta a faA Szolnoki Agroker Vállalat faapríték-készítő és -hasznosító berendezéseknek remélt piacot a técsői árubemutatón. Belső fotónkon: Tisza cipők, amelyeket a Tisza Coop forgalmaz majd Ukrajnában. exportját. Négy-öt kisebb vállalatnak lehetősége van ugyanis egyedi kiviteli engedélyek alapján faárut és terméket eladnia külföldre. Megszoktuk korábban, hogy azoknak a bizonyos testvérvárosi, testvérmegyei kapcsolatoknak a keretében szovjetunióbeli, közvetlen gazdasági kapcsolatok kialakítására tett törekvések rendre meghiúsultak. Maradtak a kapcsolatok jobbára csak a kulturális és idegen- forgalmi együttműködés szintjén. Nos, a Kárpátia Coop a técsői termék kiállításon jelentkező áruigények és a tervezett közös beruházások alapján több milliárd forint értékű cserekereskedelmet biztosító, gazdasági megállapodásokat kötötte meg először. Ezt követően érdeklődött csak más, például idegenforgalmi jellegű együttműködési lehetőségek iránt. Kaptak is mindjárt jó ajánlatokat: épülhetne például magyar-ukrán közös beruházásban szálloda- lánc Kárpátalján. Az első hotelnek az építésére máris felajánlotta Huszt főterét a járási tanácselnök. Ugyancsak ő felkínálta hasznosításra a huszti várat, pontosabban várromot is. A Técsőn tárgyaló megyei vállalkozók a várhegyről látható, csodás panoráma megtekintése után máris ajánlatot tettek: a Magyar Tudományos Akadémia szakmai irányításával vállalják a történelmi várrom feltárását, és az ottani idegenforgalom fellendítésére kötélpályarendszer kiépítését a hegyre. A határainkon túli műemlékek feltárása és idegenforgalmi hasznosítása célmegjelöléssel egy alapítvány létrehozását is kezdeményezte a Kárpátia Coop. T.F. Iskolakonyhák - „Részletkérdésektől” pedig óvjuk egymást Még van kinek, van miből, van kikkel Eljött, el is múlt szeptember elseje, de az iskolakonyhákon a leglényegesebb kérdésben nem változott semmi: 1990. január 9-e óta egy általánosiskolás-gyerek ebédje és uzsonnája 35 forint értékű nyersanyagból készülhet, amiből 28 forint az ebéd normája. Ennyit fizet a szülő, a napi nyersanyag- norma értékét. Ugye, az havonta legalább 700, rosszabb estben nyolcszáz forint. Azt mondja a Szoltisz nyomdája előtt egy fiatalasszony: kérem, elvált vagyok egy gyerekkel, egyszerűen nem értem, miért ennyit fizet,egységesen mindenki? És azt se tudom, én meddig bírom? Az édesapa állt a szerkesztőség titkárságán, s panaszkodott: október elsejétől úgy döntöttek egy szolnoki iskolában, hogy a gyereknek ételhordóval kell mennie, menzás, nem napközis, az ebéddel battyoghat haza - ha rengeteg iskolásholmija mellett még az ételhordót is elbírja. Nem jó ez, sok szülő aggódik... Ugyanabban az iskolában, a VII. A osztályban kórusban felelnek a gyerekek: - Igen, ételhordóznak. - Rossz ez? A kórus válaszol: jó. Miért jó? - Az ételhordóban mintha többet kapnának, aztán nem kell tanítás után várakozni órákat, míg beférnek a csinos, de kicsi étterembe. És - ezt már halkan mondják, a maradékot láthatja a szülő, mit evett a gyerek, s ha netán sok maradna, meg is kóstolhatja a kistestvér vagy a mama...- Egy osztályban huszonkét olyan gyerek került össze, akiket az elvált édesanya nevel. Ha van lakás, fizetni kell a részletét, rezsijét - s ki kérdezi meg, kap-e és mennyi gyerektartást? Volt olyan asszony, aki bejött, kérte, engedjük el a gyereket napköziből, s a menzáról is, a munkahelyére beviheti, s ott vesz egy adag ételt, megeszik ketten. És jártam olyan nagycsaládnál, ahol az édesanya krumplilevest kavargatott, az lesz az estebéd, semmi más. - Bocsánat, hog elérzékenyültem, a szegénység már nem kopogtat, itt van az iskolában... Dr. Miskolczi Tamásné, a Mátyás Király Általános Iskola igazgatója számokat sorol. Ötszázhu- szonkilenc tanulójukból 425 étkezik az iskolában. Nem, nem, valamennyi napközis, a hetedik és nyolcadik osztályban évek óta nem szívesen járnak már a gyerekek egész napos iskolába. Háromszázharminckét napközis van, a többiek csupán ebédelni maradnak tanítás után az iskolában. Negyven személyes az ebédlő - amiben október 9-én kolbászos krumplileves, szilvás gombóc az ebéd, párizsi, zöldpaprika és kenyér az uzsonna. Unszorg Ferencné konyhavezető azt mondja, lesz délben olyan srác, aki 13 szilvás gombócot eszik meg. Mindegy hogyan, a konyhavezető jelszava: innen éhes gyerek pedig soha nem mehet el! (Anyukák, számoljunk csak, 13 szilvás gombóc az annyi, mint - akkor is több, ha az elsős beéri kettővel, hárommal...) Aki Szolnokon gyönyörű általános iskolát akar látni, menjen el a Széchenyi lakótelepi Ecseki vagy Rigó úti iskolákba. (Egy épület a kettő, de valóban korszerű, szépen berendezett, tágas.) Itt látható direkt a célra épült iskolaétkező is. Az Ecseki úti igazgatója, dr. Deák Lajosné mondja rögtön: és innét viszi el már második hete 71 hetedikes meg nyolcadikos diák ételhordóban az ebédet. A két iskolának majdnem ezer adag ebéd fő Kenyeres Istvánné vezérletével az iskolakonyhán. Aznap háromfogásos volt az ebéd - csontleves finommetélttel, birsalmamártás párizsiasan sült parizerrel és diák csemege. A dr. Deák Lajosné igazgatása alatt működő iskolában 16 napközis csoport van, s az igazgató, de még helyettese se emlékszik, hogy hetedik vagy nyolcadik osztályos szülők - különösen nem gyerekek - ragaszkodtak volna a napközihez. Banczik Lászlóné igazgatóhelyettes két ötödikes szülő levelét említi, akik a - néplapos, elmarasztaló hírközlés után - kérték, vihesse haza az ő kisgyerekük is az ebédet... Különben mindkét iskolában elégedetten mondták a vezető pedagógusok: az iskolakonyhával megfelelő kapcsolatuk van, ők is meghallgatják a konyhásokat, de a konyhák vezetői is adnak a pedagógusok tanácsaira, kéréseire, még nincs különösebb gond az étkezéssel, s még a legtöbb gyerek befizeti a térítés díját. Sok, kis, parányi jel azonban figyelmeztető: a láthatólag jó lakáskörülmények, megfelelő ellátású gyerekek családjaiban sincs már felesleges forint, eltéko- zolható kis összeg sem. Mindkét városi iskolából szállítják is az ételt máshová, hiszen nincs minden iskolában főzőkonyha. Szállították az ételt október elsejéig Szandaszőlősre is, ahol ezelőtt harmincvalahány évvel még három alig-tanterem - most 29 tanterem jelenti a térség általános iskoláját. Kalydi Sándor igazgató úr - aki friss diplomával 1953-ban érkezett a szolnoki külsőségre -, azt mondja, a szép főzőkonyha föl- épülésével régi álma teljesült a szandaszőlősieknek. Nincs e konyhán kívül egyetlen olyan hely a hatalmasra nőtt új városrészben, ahol főtt ételhez juthat gyerek, felnőtt. Nyolcszáz ebéd főtt október 9-én a korszerű főzőüstökben, gyorsan járt a mosogatógép, telve a hús-, a zöldség-, a tésztaraktár, hűtőtér - persze, hogy mindenki szívesen elfelejti, milyen volt, amikor a Csanádi kőrútról két autó vitte napjában Szandára az ebédet az iskolába. (Tessék elképzelni a négyes forgalmát, a Tisza-híd renyhe áteresztőképességét, s kimondható: nem evett frisset, meleget a diák Szandaszőlősön.) Szanyi Istvánné hirtelen tálal is: a mai menü krumplileves, csikós tokány makarónival és savanyúság... Szemmel látható október elején a szolnoki iskolakonyhákon: még van kinek, van miből, van kikkel ebédet tálalni a diákváros gyerekeinek. A tízéves iskola- konyha rendszer fölnőtt feladataihoz. Jobban reagál az inflációra, mint a legélelmesebb háziasszony. A GYEV dolgozói egész nyáron - fölhasználva a szünidőt - tartósítottak, befőztek, eltettek. Árubeszerzői megkeresik a kisvárdai 11 forintos krumplit, a törökszentmiklósi olcsó, de kitűnő minőségű almát, a megbízható tojást rendre megbízhatóan és elviselhető áron szállító gazdaságot, a baromfifeldolgozókat, a martfűi húsüzemet. Tele a kamra és lám, ebben a szűkös évben a tanács több mint ötmillió forintjához odatette a maga kétmillióját is - hogy legyen megfelelő gép, hűtőtér, felszerelés a szandaszőlősi új iskolakonyhán. Hogy közben szűkebbnek bizonyulnak régi és nemrég épült iskolai éttermek? Hogy akad ahonnét tényleg cipelni kell a gyereknek az ételhordót is napjában? Hogy az a konyhavezetők dolga, miből lakatja jól a nagy étvágyú kamaszt is, s hogy beszéli rá egy-egy zöldséges étel elfogyasztására a meglehetősen furcsa étkezési szokású családból érkezett aprókát? Igen, ezek is kérdések. Részlet- kérdések, amelyekre ugyan nem árt odafigyelni, de sajnos a mostani lehetőségeink - az infláció vágtázó rohamának - ismeretében az a fontos, s a legfontosabb, hogy napjában egyszer jusson a gyerek főtt ételhez, üljön iskolában a többség szépen terített asztalhoz. És csak fohászkodhatunk: legyen eztán is kinek főzni, tálalni... Szomorú, hogy már csak ez a legfontosabb, - de hát erről se szülő, se iskola, de még iskolakonyha se tehet. Szegényedünk, s egyre szemmel láthatóbban veszítjük tartalék optimizmusunkat is. S aki ezt nem érti - messzire van magyar valóságtól... S.J. A szandaszőlősi új főzőkonyha és kosztosai délidőben.
