Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-11 / 158. szám

1990. OKTOBER 11. Néplap A Masterfil PFV lőrinci gyáregységében 180-200 vietnami vendégmunkás dolgozik. A képesítés nélkül érkező vietnamiak 2-3 év múlva szakmunkásként térhetnek vissza hazájukba. MTI-fotó: Talum Attila Kellett nekünk szovjet kórház! Avagy: oszd meg és tedd tönkre! Azt az elképzelést, hogy a szovjet kórházból gyermekkór­ház és rehabilitációs intézmény legyen, több száz millió forinttal támogatná az egyház. Ám ezt a pénzt csak akkor biztosítják, ha a gyermekrehabilitációs és - mentálhigiénés feladatokat vál­lalják. Arra, hogy alternatív vá­rosi kórházat rendezzenek be, egy árva Fillér sincs. Az MDF szerint nem is kell! Merthogy az új kórház úgy szü­letne meg, hogy kettéosztanák a Hetényit, megosztanák a vagyo­nát, és elvinnék a műszerek egy részét. Ezért - az MDF szerint - az alternatív kórház létrehozása nem kerülne külön pénzbe. A szolnoki beteg pedig szabadon választhatna köztük, nem lenne annyira kiszolgáltatott, a két kórház közötti versengésnek ö látná a hasznát. Ennél is rosszabb legyen? Meg a kárát is! Van egy Heté- nyi kórházunk, amelyik elért egy bizonyos színvonalat. Mégpedig megyei színvonalat. A városi kórház néhány osztályával és a városira méretezett feladatával csak alacsonyabb színvonalú lenne. Ha pedig alacsonyabb színvonalú, akkor inkább a köze­pes tudású orvosokat vonzaná. Mert ha egy szakorvos speciali­zálódni akar, fejleszteni a tudá­sát, általában a nagyobb kcliiá- zakban kap erre lehetőséget. Ar­ra kiválóan alkalmas a leendő városi kórház, hogy valaki pél­dául vakbeleket operáljon soro­zatban. De ha speciális, bonyo­lultabb beavatkozásokról van szó, a kis kórházak nem véletle­nül küldik a megyeibe a betege­ket! Vagyis: a mi alternatív kór­házunk se lenne másra alkalmas, minthogy a rutinmütéteket és gyógymódokat, kivizsgáláso­kat megejtse. így sem a műsze­rezettsége, sem a szakemberei nem érnének el olyan színvona­lat, mint amilyen már megvan a Hetényiben. Miért akarják a szolnokiakat egy alacsonyabb színvonalú és kisebb lehetőségeket kínáló in­tézménybe kényszeríteni? Mi­nek hoznak létre alacsonyabb színvonalú ellátást annál, ami már megvan? Vagy úgy gondolják, hogy mind a két intézmény egyforma színvonalat képvisel majd? Ne feledkezzenek meg a Hetényi megyei, területi feladatairól! Hogy olyan betegeket is fogad­nia kell, amelyeknek gyógyítá­sára a városi kórházakban nincs mód, eszköz és szakember! Vagyis ezt a színvonalat tartania kell. A megyében lévő városi kórházakban például nincs uro­lógia pgy komoly vesébeteget már Szolnokra küldenek. Kell lenni egy, legalább egy kórház­nak a megyében, amelyik maga­sabb színvonalat képvisel, mint amire a többi képes. Ha pedig az alternatív kórház versenyben akar maradni, akkor neki is el kell érnie és megtarta­nia a Hetényi színvonalát. Mi­ből? Van annyi pénzünk, hogy két, területi, megyei ellátás szín­vonalát biztosító kórházat fenn­tartsunk? Ha piacra dobnak egy új gépet - ma már több tízmillió forintba kerül egy komoly masi­na - akkor mindkettő megkapja? Vagy sorsot húznak; hogy az egyik gép ide kerül, a másik meg oda? Testvériesen elosztva? A beteg meg ingázik a két intéz­mény között? Miközben biztosítanánk mindkettő színvonalát, aközben a Hetényi egyre inkább elma­radna a területi, megyei kórhá­zak színvonalától. Hiszen a pénzt és az erőfeszítést megosz­taná a két intézmény, a Hetényi nem fejlődhetne olyan ütemben, mintha az összes fejlesztést ő kapná. És elmaradásunk, amely a többi megyei kórházhoz viszo­nyítva itt-ott most is tetten érhe­tő, nőttön-nőne... Egészen addig, amíg szégyenszemre más me­gyébe kellene küldeni a speciális bajokkal küszködőket, mert a „nemes versengésben” és egy­formaságban a Hetényi képtelen volna haladni a korral. Merthogy el ne felejtsük, a be­tegségek azért nincsenek tekin­tettel arra, hogy nem tudunk lépést tartani velük. Betegsége­ink huszadik századiak, nem le­het tizenkilencedik századi mód­szerekkel fölvenni a harcot elle­nük! Cirkusz, az lesz A „szétosztás”, vagyonmeg­osztás se tiszta ügy. Milyen jogi alapon viszik el a Hetényi va­gyonát, tulajdonát? Hol van erre jogszabály, amely törvényessé tenné? A város pénze évtizedek óta benne van a megyei kórház­ban: hogyan akarják kivenni be­lőle? Többet akarnak, mint amennyit a szolnokiak befizet­tek? Milyen alapon? Keveseb­bet? Akkor meg mégis a szolno­kiak lesznek vesztesek. A me­gyei kórházban az egész megye pénze benne van! Évtizedek óta! Kengyelé csakúgy, mint Karca­gé vagy Mezőtúré! Az MDF persze „embersé­ges” . ,,A Hetényi kórház ketté- Losztását fokpzatosqn, az osztály­vezető főorvosok meghallgatá­sával, megegyezéssel és nem pa­rancsuralmi módszerekkel, az új, demokratikusan megválasztott kórházi önkormányzatnak kell véghezvinnie.” Nem parancsuralmi módsze­rekkel? Kell-e annál könyörtele­nebb parancs, hogy: oszd ketté! A gyerek fejét is lehet simogatni, miközben verjük! El tudják képzelni, hogy mi lesz, ha egyszer szét kell osztani a műszereket?! Ha oda kell adni az eszközöket is, amelyeket az orvos saját pénzén vett, amelye­ket a kórháznak szívességből, szolgáltatásokért vásárolt egy- egy cég? El tudják képzelni, hogy békésen oda lehet adni azo­kat a gépeket, amelyekért még a kórházi osztályok között is harc dúlt? Milyen iszonyatos huzavo­na, gyilkos küzdelem indulna a két kórház és az orvosok között, ha ezt a kevéskét is szét akarnák osztatni velük? És vajon ki látná kárát az ádáz küzdelemnek? Hát a beteg! Mert ebben a harcban ő még annyira se lenne fontos, mint amennyire eddig volt. (Folytatjuk) __________________Paulina Éva N éhány szó a kormányprogramról Nagy gondban van, aki ismer­tetni szeremé az új, hároméves kormányprogramot. Szeretne jót mondani, szeretné bírálatával is segíteni, mindez azonban igen ne­hezen megy. Nehezen megy, mert mint állampolgár, nagyjából sejti, hogy milyen helyzetben van az ország. Tudjuk, hogy nagy az adósságállomány, s ez állandó jö­vedelemelvonást jelent. Jövőre például maga a kormány jelezte, 1 milliárd dolláros többletet kell elérni, hogy rendezni tudjuk tar­tozásainkat a következő évben. Tudjuk, hogy rendszerváltozásról van szó. Piacot kell teremteni, be­leértve a monopolstruktúrák szét­zúzását is, ami jelenti a termelési tényezők szabad mozgását. Mindez bér- és árliberalizáció nélkül nem megy. Ha itt lépünk, lépnünk kell a termékek szabad nemzetközi forgalma területén, ami az import felszabadítását je­lenti. Tudjuk, hogy külgazdasági kapcsolatainkat jelentős mérték­ben át kell irányítani keletről nyu­gatra. Tudjuk, hogy amagyar gaz­daság szerkezetét az előzőek mi­att is gyökeresen át kell alakítani. Mindez kemény, szigorú prioritá­sokkal rendelkező programot igé­nyel. Ennek megvalósítása, mint­hogy nagy terheket ró a lakosság­ra, csak társadalmi konszenzus alapján lehetséges. Ha a két felté­tel közül valamelyik is hiányzik, igen kétséges a végeredmény. Mindez megfoghatatlan A társadalmi konszenzus meg­teremtése akkor lehetséges, ha mindenki számára megfogható, hogy neki mi jut a feladatokból, mikor mit kap érte cserébe. Ha a döntések meghozatalába is be­vonják, az még jobb. Ez utóbbi szemmel láthatóan nem történt meg, innen Szolnokról nézve fel­tehetőleg azért sem, mert maguk a koncepció megalkotói sem fog­laltak el egységes álláspontot. Amit bizonyít az is, hogy nehéz ilyet találni a tényleges program­ban. A társadalmi egyetértés ak­kor is kialakítható, ha mindenki­nek azt ígérjük, amit hallani, látni szeretne. Nos ilyen ígéretekkel szép számban találkozunk. A nyugdíjasoknak például már er­re az évre ígérték a nyugdíjak emelésének közelítését az inflá­ció mértékéhez. A programban egy helyütt a „mielőbb” kitétel, más helyen a „hosszú távú cél” szerepel. Mindez megfoghatat­lan, önmagával is vitatkozó két kifejezés. Sokkal szerencsésebb lenne, ha mindezt egyértelműen fogalmazták volna meg, akkor is, ha rövid távon nem vállalhatjuk az említett célt. Mert valójában erről van szó. A nyugdíjak és az infláció tehát szorosan össze­függnek. Az infláció persze más területeken is komoly gondot okoz. Ilyen terület például a ka­mat, amelyről mi is írtunk né­hányszor. A kamat az adósnak magas, aki viszont a pénzét a bankban tartja annak alacsony. Nos, ha valaki figyelmesen vé­gignézi a programot, akkor min­denképpen vigasztalódhat, hi­szen a program a kamat emelését és a csökkentését is megígéri. Az előbbi többek között a megtaka­rítások ösztönzése, ez utóbbi pe­dig a privatizáció, a beruházások élénkítése végett lenne szüksé­ges. Lehet választani, kinek mi a jobb. Félek, hogy egyszerre nem fog menni. A társadalmi kon­szenzus tehát elvileg elérhető el­lentmondó célokkal is, de ez csak nagyon rövid ideig lehetsé­ges. Ezt bizonyítja az eltelt félév is, amikor a korábbi ígéreteket sokan számon kérik a kormá­nyon. Hosszú jövőt nem lehet jósolni Lehetséges megoldás tehát a reális, minden elemében logiku­san kapcsolódó program elfo­gadtatása a társadalommal. Eh­hez azonban ilyen program kel­lene. Már az előzőekből is látha­tó, hogy erre sajnos nem számít­hatunk. Nem derül ki például, melyik cél a legfontosabb. Sok fontos célt fogalmaztak meg, de mindenki tudja, ilyen esetben egyik sem fontos, illetve majd kiderül, hogy a program összeál­lításában részt vevő felek körül ki lesz az erősebb, s az mit tart fontosabbnak. Ezt most még nem tudjuk. A földről szóló ré­szeket például kisgazda, MDF- es, esetleg SZDSZ-es szemü­vegen keresztül nézve is pozitív­nak és negatívnak is értékelhet­jük. Megint feltehetjük a kér­dést: milyen irányba mozdul el a megoldás? Feltehetőleg az erő­sebb partner oldalára billen a mérleg nyelve, de ezt termé­szetesen a program összállítói még nem tudták. Ezért is sikere­dett ilyenre. Nézzük a béreket. A kormányzat tisztességes munka­bért ígér az egyik helyen, másutt az infláció miatt felelős bérpoli­tikai magatartást. Ez utóbbiról tudjuk mit jelent, tehát a két cél­kitűzés megint üti egymást. Ar­ról nem is szólva, hogy a kor­mány csak a költségvetésből élő intézmények bérét szabályoz­hatja normális körülmények kö­zött. így a pedagógusokét, az egészségügyben, a közművelő­désben, a tudományos életben, a közhivatalokban, stb. dolgozó- kéét, a diákok juttatásait ne is említsük. Valahonnan ez is isme­rős. Az egymásnak ellentmondó célok mellett sok fontos dologról alig esik szó. így például a priva­tizációról, jelentőségéhez ké­pest, alig esik szó, pedig ez, mi­ként a bevezetőből is kiderült, az egyik kulcskérdés. Úgy gondo­lom, elegendőek az eddigiek is ahhoz, hogy a másik feltétel tel­jesülésére se számíthassunk. Nincs tehát társadalmi háttere a programnak, nehezen megvaló­sítható ellentmondásai miatt. Az újságírónak illene valamiféle következtetést levonni. Nem te­szem. Amit lehetne, az kiolvas­ható az eddigiekből, a megoldás­ra viszont csak annyi javaslatot tehetünk, hogy át kellene újból gondolni a kérdést, szélesebb társadalmi alapon. Ezt viszont vagy megfogadja a kormány, vagy nem. Valószínűbb ez utób­bi. Éz esetben viszont túl hosszú jövőt nem lehet neki jósolni. A következményeket persze az ál­lampolgár fogja viselni. Kívá­nom, hogy ne legyen igazam. Füle István Ide mindig hoztak valakit Huszonhárom éve, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem el­végzése után a vasszerkezeti üzemben kezdett gyakorló mér­nökként. Kármán Antal a Jászbe­rényi Aprítógépgyárban később művezető lett, majd a technoló­giai főosztályra került, amelyet 17 éven át mostanáig vezetett.- Mikor gondolt arra, hogy megpályázza az igazgatói címet?- Tizenegy évvel ezelőtt is fel­merült a nevem, de akkor még a megyei pártbizottság szava volt a döntő, és kívüliül hoztak ide vezetőt. Utólag végiggondolva nem bántam meg, hogy így tör­tént, mert azóta nagyon sok ta­pasztalatot szereztem, s ma jóval felkészültebbnek és érettebbnek tartom magam erre a posztra.- Ön mérnökember, eddig mű­szaki kérdésekért felelt, hogyan készült más irányú vezetői fel­adataira?- Valóban, elsősorban szakmai területen érzem magam igazán otthon. A Gépipari Tudományos Egyesület szervezetének alelnö- ke vagyok, előadásokat tartok, szakmai publikációim vannak. Más irányú tapasztalataim mun­kámból adódtak. Az összes beru­házás és műszaki fejlesztés egy része hozzám tartozott, így rend­szeresen foglalkoznom-kellett a Interjú Kármán Antallal, a Jászberényi Aprítógépgyár új igazgatójával szabályozók változásaival és megannyi közgazdasági problé­mával. Több segítségre lesz szükségem azonban jogi terüle­ten. Visszatérve eredeti kérdésé­re, az utóbbi években folyamato­san tanulmányoztam a vezetésel­mélet szakirodalmát. Különösen megragadtak az amerikai szer­zők. Carnegie: Hogyan bánjunk az embrekkel, hogyan szerez­zünk barátokat? című könyvéből számos elemet építettem be pá­lyázatom szövegébe. Tervezem, hogy beiratkozom az oxfordi menedzserképző ^Budapesten rendezendő kurzusára.- Milyen konkrét célokat tű­zött ki maga elé, és mit szeretne elérni öt évre szóló megbízatása idején?- Elégedett akkor lennék, ha a későbbiekben ugyanígy bízná­nak bennem, mint most. Ehhez biztosítani kell a gazdaságos ter­melőképességet, ríbvelni vagyo­núnkat, meg kell valósítani a pri­vatizációt, részvénytársasággá szervezni a vállalatot, Oldani fo­gún^ tenpéjcszer^e jetiink egyol- í v ? dalúságán, és megszerezzük az önálló külkereskedelmi jogot. El kell érnünk a Nyugat-Európában elfogadott minőségi színvonalat. Ebben a munkában pedig min­den arra érdemes dolgozóra szá­mítok.- Kik az „arra érdemes dolgo­zók”?- Nem mindenki, mert fel kell hagynunk a szociális foglalkoz­tatás eddigi gyakorlatával. Tu­dom, hogy ennek érdekében nép­szerűtlen intézkedéseim is lesz­nek, de feltétlenül fel kell lépnem a hanyagokkal, a pazarlókkal és a munkafegyelem megsértőivel szemben. Hasonlóképpen nem hunyhatok szemet a lopásokkal szemben sem.- Milyen lehetőségei vannak ennek megtételéhez? Gondo­lom, ehhez a bérezés a legfőbb eszköz...- A bérezés és a létszámmal való ésszerű gazdálkodás. Bér- színvonalunk ebben az évben 25- 30 százalékkal növekedett, ami­vel eddig megtartottuk dolgozó­évre tervezett 25 százalékos nö­velés mire lesz elég, az főként az infláció mértékének alakulásától függ;.- Ön újabban a közéletben is egyre többet mutatkozik, és az SZDSZ listáján jelöltette magát a városi képviselő-testületbe. Miért vállalkozott erre?- Ebben elsősorban szakmai szempontok vezéreltek. Az SZDSZ műszaki és gazdasági kérdésekben való jártasságom miatt keresett meg. Úgy gondol­tam, e területen érdemben tudok tenni a városért, ezért vállaltam. Megvallom, más párttól nem ér­deklődtek, s az is szimpatikus volt, hogy nem kellett belépnem az SZDSZ-be. Egyébként remé­lem, hogy ebben a képviselő-tes­tületben a város érdekei lesznek fontosak és nem a pártérdekek.- Gondolja, hogy esetenként fognak ütközni az érdekek? Mi fog érvényesülni a városi beru­házások esetén?- Saját gyakorlatom azt mutat­ja, hogy nálunk a jászberényi és szolnoki cégek alig kaptak meg­bízást. Mi mindig versenyeztet­tük az ajánlatokat, és általában a leggazdaságosabb megoldást vá­lasztottuk. Ettől a következők­ben sem lenne célszerű eltérni. inkát. Az azonban, hogy a jövő Pethö László mi n • Hnmnum w \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom