Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-08 / 130. szám
1990. SZEPTEMBER 8. 5 A múlt héten adták át Hajdúszoboszló legmodernebb és legszebb áruházát, valamint .23 luxuslakást, melynek kivitelezője a Szolnok Megyei ÁÉV. A létesítmények határidőre és a beruházó teljes megelégedésére készültek el. Képeinken az áruház homlokzata, közvetlenül mellette a lakások, illetve a Forrás áruház belülről. •IIZS• • Önszerveződések az önkormányzat körül Mit tegyen, és mit tehet Szolnokon a Liberális Klub és a Közgazdasági Társaság A rendszerváltozás körülményei között az önkéntesen szerveződő kisközösségek, társadalmi szervezetek, egyesületek, stb. szerepe jelentősen megnő. Sokféle funkciót tölthetnek be, így ezek közül csak néhányat lehet kiemelni. Ilyen alapon említhetjük meg például az önkormányzatok segítését célul tűző informális szervezeteket, az alulról építkező, szakmai érdeklődést kielégítő, de jelentős társadalmi kisugárzással is bíró közösségeket, a sportolásra, egészséges életmód elősegítésére létrejövő egyesületeket. A sort lehetne a végtelenségig folytatni. Ezek nagy részét az elmúlt időszakban sikerült szétverni, elsorvasztani, vagy működésük tartalmát eltorzítan. A variációk itt is végtelenek. Az új szerveződések majd kidolgozzák hatékony működésük kereteit. Ha nem sikerül, jönnek helyettük mások, hiszen az őket létrehozó érdekek, igények is változnak. A továbbiakban két ígéretes irányról szeretnénk beszámolni. Formája felelőtlen, tartalma felelős Az első szerveződés az ön- kormányzathoz kapcsolódna, abban az értelemben, hogy tagjai tanácsaikkal, javaslataikkal szeretnék támogatni. Ezen funkciókkal elvileg az önkormányzati bizottságok is rendelkezni fognak, de azok tevékenységére egyrészt a pártok nyomják rá bélyegüket, másrészt működési kereteik eléggé kötöttek. A Liberális Klub, mert hogy róla van szó, nem bírja el ezt a kötöttséget. Ahogy az egyik szervező hangsúlyozta, formája felelőtlen, tartalma felelős. A klub lényegét ennél jobban magam sem tudom megfogalmazni. Mindenkit várnak, pártállástól, szervezeti hovatartozástól függetlenül, akinak van mondanivalója a város fejlődését illetően. Konfrontálni, összecsapni szeretnének, szabadon kifejtve a véleményeket ókori, s későbbi mintákra alapozva. Ezt csak itt lehet megcsinálni, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnének szerves részévé válni a város életének. Értelme ugyanis csak így van. Szeretnék, ha igényelnék véleményüket, megbíznák őket, s ezekből pénzt látnának, hogy azután a pénzből tanfolyamokat lehessen szervezni. Lehetne sorolni tovább, de azt hiszem, most már nem ez a lényeg. Olyan önszerveződésről van itt szó tehát, amely szeretne fejlődni is, s a polip karjaihoz hasonlóan hol ebbe, hol abba az irányba dolgozna, mindig az igények, a szükségletek szerint. A kényszerből maradók hiteltelenné tehetik őket A másik szerveződés régóta létezik, de manapság a helyét keresi. Itt is létezik egy központi mag, amely már most felismerte, hogy szükség van valami újra, s hosszabb távon az érdekeiket csak ezen szerveződés útján tudják kielégíteni. A Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetéről van szó, amely szeptember 6-án tartotta meg elnökségi ülését. Ott fogalmazódott meg az is, hogy olyan szakmai szervezet kell, amely aktuális információkat ad a szakmáról, az üzleti életről, az egzisztenciális helyzet változásáról. Tevékenységük értelmét igényeik kielégítésén túl, ennek a szervezetnek a tagjai is attól nyerik el, hogy bekapcsolódnak tá- gabb környezetükbe, s az visszaigazolja tevékenységüket. Ilyen tényező lehet maga az önkormányzat, amelynek objektív érdeke lesz szakértelmüket igénybe venni, de ehhez az szükséges, hogy önmagukat megfelelően tudják megszervezni. Dr. Mrena Istvánnal, a társaság titkárával való beszélgetés során jutottunk el addig a gondolatig, hogy ebben a folyamatban nem lehet tragédia az, ha az érdekeiket fel nem ismerő, vagy másutt érvényesíteni tudó emberek nem a társaságban találják meg helyüket. A kényszerből vagy valamiféle presztizsokból bentmaradók hiteltelenné tehetik a szervezetet, s akkor nincs értelme fenntartani. Mindehhez persze meg kell találni a jelen időszak megfelelő formáit és azok tartalmát. Elképzelhető, hogy ma az egyént kell a középpontba helyezni. Olyan egyént, aki versenyhelyzet elé van állítva, aki elvesztheti munkahelyét, aki információk nélkül elveszíti szakmai tartását, s így az állását is. Ha ezt ma kevesen látják, keveseknek kell szerveződniük, ha többen, többeknek. Az átalakulás a társaság esetében is az állandó változást feltételezi. Ebbe beleérthetjük a jó értelemben vett piacosodást is, magyarul azt, hogy a tagdíj mértéke, a szolgáltatásokért fizetett díjak fejezzék ki a társaság tekintélyét, szerepét. Természetesen cinikus dolog volna mindenféle önszerveződés esetében ezt állítani a középpontba. De hangsúlyozzuk, vannak olyan önszerveződések, ahol erre is szükség van, mert akkor vehetik önnma- gukat komolyan, akkor tölthetik be azt a szerepet, amelyre hivatottak. Számomra a Közgazdasági Társaság ilyen. Létesítsenek alapítványt, vállalkozzanak, adjanak tanácsokat, szervezzék az információk beszerzését, továbbadását, támogassák munka nélkül maradt társaikat, hozzák helyzetbe őket a versenyben továbbképzések útján! Komoly célok, de csak olyan emberekkel lehet megvalósítani, akik önmagukat komolyan veszik. így várható, hogy mások is ezt tegyék. Füle István És megjött a védőnő!... A kicsi címmel írtam egy sorozatot a Néplapban, akik nem olvasták vagy nem értették, azok kedvéért mondom: semmi más célom nem volt vele, mint feltenni néhány olyan kérdést a terhességgel és a csecsemőgondozással kapcsolatban, melyet talán - sajnálatos mód - sok "gyereket vállaló" fel sem tesz magának. Különösebb babérokat nem céloztam meg az írással, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy felháborítok vele embereket. Pedig számíthattam volna, korholom magam így utólag, hisz már eddig is tapasztalhattam, mennyire "érzékeny az egészségügy" Magyarországon. tulajdonképpen az a legfontosabb az egészben, hogy összegyűljön a négy főorvosi aláírás a "kelengyepénzhez" (pardon: az anyasági segélyhez). Persze, mindez nem csupán a védőnők munkáját minősíti, de valamelyest azt is. Már ami a komplex családgondozást illeti...- Honnan tudták, hogy laszájába adja. Mert tudja, ki ismeri el a védőnőket? Senki...- Hát ezért ágálunk mi - véli a harmadik -, mert nem ismernek minket. Nem Madaras van felháborodva, csak mi hárman. Pontosan ez az, hogy az emberek szerint nem mi vagyunk a fontosak ebben... Bizony nem. Legalábbis abban igaza lehet az embereknek, hogy a legfontosabb mégiscsak az egészben a gyerek. Minden egyéb értékelés helyett álljon itt a végén a három lelkes védőnő válasza ezen kérdésemre: pályafutásuk hosszú évei alatt mi volt a legnagyobb szakmai elégtételük vagy sikerélményük?- Hát..., azi hiszem, megfogott ezzel a kérdéssel. Hirtelenjében csak a gondok jönnek elő.- Sikerélményünk nagyon kevés van, kedves emlék szintén. Tizenhat év alatt egyetlen egyszer kaptam névnapomra dísztáviratot az egyik gondozottól.- Sikerélmény, hogy megkértek bennünket, tartsunk a kisegítő iskolásoknak csecsemőgondozási tanfolyamot, mert mennek vetélkedőre, és elsők lettek az értelmi fogyatékosok megyei versenyén... Molnár H. Lajos Fotó: Mészáros íme néhány részlet egy levélből, melynek megírására ominózus sorozatom késztette a három aláírót: "Hivatásunk védelmében ragadtunk tollat..., védőnők vagyunk..., lelkiismeretesen dolgozunk..." (A sorozatban) "keserű csalódást okozott mind a védőnő fellépésének leírása, mind az ön véleménye..., több száz becsületes védőnőt lejárat ország-világ előtt. Kikérjük magunknak... Merész dolog volt öntől olyan szakterület ábrázolásába laikusként belefogni, amit nem ismer... Legtöbbet a védőnő foglalkozik a terhes kismamákkal és családokkal. Bizalommal fordulnak hozzánk örö- meikkel, bánatukkal, komplex családgondozást végzünk... Szívesen meghívjuk munkahelyünkre egy beszélgetésre, hogy találkozzon hivatását szerető védőnőkkel is..." Mea culpa - mondhatnám, ha minden sorát komolyan venném. Viszont a meghívást Kunmadarasra mégis elfogadom, oly sokszor emlegetik a levélben a lelkiismeretességet és az ehhez hasonlókat, kíváncsivá tett ez a "komplex családgondozás", meg az, hogy miért veszik magukra azt az inget, melyet nem rájuk szabtam. Nyilván, előbb a kisgyermekes anyukákat zaklattam, elég sokukat a község különböző részein, a kérdés összetettségére, bonyolultságára való tekintettel. Mikor már azt is tudtam, hogy Zsuzsika, Sárika és Emiké közül melyik a legkedveltebb és melyik kevésbé (nem verem dobra, nem ez a cél), csak akkor céloztuk meg az Egészségházat. Előbb ők kérdeztek, hogy mit szóltam a levélhez.- őszintén mondom, örvendtem, hogy legalább hárman olvassák.- Más levelet nem kapott?- Miből tetszik gondolni, hogy kapnom kellett volna?- Hát a kartársnőktől... Mert én felháborodtam, személyes sértésnek vettem, gondoltam, más is. így leírni egy védőnőt!... Mert mi nap mint nap..., és nem szívesen látjuk, hogy meg- lebben a függöny, és nem engednek be... Mi preventív munkát végzünk, hogy "kedves, ki kellene takarítani", ilyeneket mondunk, ezért nem fogadnak bennünket szívesen...- Mi vagyunk azok - veszi át a szót a második védőnő -, akik mindenféle tanáccsal ellátjuk a terhest és a kismamákat. Most esik az eső, de nálunk az a gyakorlat, hogy nyolc, fél tíz felé megyünk látogatni. És a cikk miatt most még jobban nem fognak beengedni...- Mi magunk osztjuk be, hogy mikor hova megyünk -szól a harmadik -, és lehet köztünk lelkiismeretes, de nyilván vannak olyanok is, akik átesnek a másik végletbe: nem látogatnak, innen- onnan hallomásból beírogatják az adminisztrációt... Hogy mik derülnek ki! Ilyesmikre gondolni sem mertem volna, és a kifogásolt írásomban sem ilyen, sem másféle váddal nem illettem azt a bizonyos védőnőt, aki egy kicsit katonás volt, kissé rámenős, de tréfás és - amit levélíróim nem akartak észrevenni, a lényeg - elmondott egy csomó hasznos dolgot...- Mondják hölgyeim, nem az Önök humorérzékével van a baj?- Azt a védőnőt, akit maga leírt, itt másodszor már be sem engednék. Mert úgy érkezett, mint púp a hátukra. De nekünk látogatnunk kell, akár akarja az illető, akár nem. Az újszülött csecsemőt hathetes koráig hetente kell látogatnunk, pár hónapos koráig kéthetente, utána havonta. Hiányoltuk, hogy a sorozatban a védőnő csak egyszer jelent meg, és akkor sem a legjobb színben. Mit tegyek, már majdnem szégyelltem magam. Idézhettem volna a levelükből egy figyelmeztetést ("egy ember magatartásából ne általánosítson!"), melyet nekem szántak, de saját magukra nem tartották érvényesnek; idézhettem volna egy madarasi kismamát, aki szerint három hónap alatt háromszor volt nála a védőnő vagy egy másik itteni anyukát, aki egyetlen tanácsra sem emlékszik, amit védőnőtől kapott, csak arra, hogy "mind kérdezősködött"; vagy a harmadikat, aki elmesélte, hogy amikor szólt a védőnőnek, beteg a kisfia, az elküldte az orvosnőhöz, meg sem kérdezte, mi baja...; vagy a negyediket, aki elég világosan ecsetelte, mi a szerepe a terhesgondozói tanácsadáson a védőnőnek: semmi, mert a karcagi orvos tartja, jó, hogy megmérik az ember vérnyomását és a súlyát, de ikus vagyok a témában?- Hát a védőnői munkára gondoltunk...- Elnézést, a sorozat nem a védőnőkről szólt, hanem főleg a terhesség alatt és a szülés után jelentkező lelki problémákról. Mert a védőnői munkában tényleg laikus voltam, de kezdek kiku- pálódni...- Hát igen, mert rólunk csak egy nyúlfarknyit írt, és most magán csattan az ostor.- Ebben nem lennék ennyire biztos, ugyanis tartozom egy vallomással: mielőtt Önökhöz bekopogtam, szétnéztünk a faluban, felkerestünk jónéhány kismamát. Arról kérdeztem őket, kitől tanulták meg a csecse- mögondozás apró, ám számos teendőjét, a táplálást, az öltöztetést, a fürdetést, a levegőztetést és egyebeket. Mindenkit felsoroltak a nagymamától a szomszéd- asszonyig, a szakkönyvek szerzőitől a munkatársnőkig, de az istennek sem említették azt a kunmadarasi védőnőt, akit nekem Önök a levélben leírtak...- Elhiszem... - mondja egyikük, és mivel egyelőre más magyarázat nincs, folytatom:- Csak akkor került szóba a védőnő, ha én rákérdeztem: hát a védőnő járt-e itt, hányszor és mennyit ült? Többek között ilyen választ kaptam: a nővér nem ül, hanem áll öt percet, és megy is. Időközben egyikük ösz- szeszedte magát:- Hát ha nem mondják, hogy üljünk le! Mikor elmondom a mondókám, akkor mondja, hogy üljek le. Köszönöm szépen, már megyek. A cigányoknál széket hoznak a "nővérkének", leterítik, leültetnek; de a pedagóguscsaládnál állok a küszöbön, annyit sem mondanak, hogy menjek be.- Mindezek mellett mi szeretjük a munkánkat - mondja a második nővér -, és magával is csak annyi bajunk volt, hogy jó lett volna, ha a tanácsokat a védőnő
