Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-05 / 127. szám
1990. SZEPTEMBER 5. Néplap 3 OMÉK-díjas mgtsz Lenin volt, ma Tiszaparti a neve Műszaki fejlesztéssel a jobb minőségért, a nagyobb mennyiségért - Cukorrépa-termesztésé ért OMEK-díjat nyert a tiszaföldvári téesz ( Folytatás az 1. oldalról) A pályázat alapjául szolgáló, utóbbi három évi növénytermesztési eredményekhez nagyban hozzájárult az a műszaki-fejzalékos növekedése mellett hat százaléknál nagyobb gyökér- súly-növekedést értek el. Most intézik a szer forgalmazásának engedélyeztetését, az OMÉK-on betakarítás előtti lombperzselés- re fejlesztett ki a téesz. Használata a napraforgó-termesztésben például nemcsak a betakarítást gyorsítja, hanem javítja a magAz immár Tiszaparti Tsz standján jól megférnek egymás mellett a DKL-es meg a Formetol-os edények - belső fotónkon - és a pálinkásüvegek. Kell a cégér a jó gyümölcspálinkának is, amelyekből - a földvári, a homoki és a cibakházi szőlők, gyümölcsösök gyengébb minőségű termését feldolgozva értékátmentést is végezve - kilencfélét kínál a szövetkezet ipari ágazata. lesztési tevékenység is, amelynek két "termékét" a mostani vásáron bemutatják. Az egyik a Formetol fantázia- nevű termésfokozó, növénykon- dícionáló anyag, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia és a téesz közös szabadalmaként már több ezer hektáron próbáltak ki sikerrel. Az OMÉK-díjjal elismert répatermesztésben például a cukortartalom másfél-két szávaié részvételt tehát piacfelmérésnek is szánták. Érdeklődésben nincs is hiány, sőt a szakmai elismerésben sem: a Kutatás-Fejlesztési Tanács javaslata alapján a Formetol az OMÉK műszaki újdonságok bemutatóján is helyet kapott. A másik kiállított tiszaföldvári termék a DLK-adalékanyag, amelyet a Régióné gyomirtószer segédanyagaként deszikkálásra, azaz vak olajtartalmát, csírázóképességét, és költségcsökkentést is eredményez. Ez utóbbi szernek a 71. OMÉK-on elért szakmai sikereként könyvelheti el a tiszaföldvá- ri téesz, hogy a Régióné gyomirtószer forgalmazója, az angol ICI cég is érdeklődést tanúsít iránta. Az igazi siker persze az lenne, ha együtt jelenhetnének meg a piacon! T.F. NDK-s kapcsolat A hátrányból lehet előny is A magyar-NDK kereskedelem ma sajátos színfoltja gazdasági kapcsolatainknak. Nemcsak azért, mert ilyen néven nem sokáig fogunk együttműködni, hanem azért is, mert az egyedi helyzetben egyedinek nevezhető problémákkal állunk szemben. Ebben az évben nem is az a legnagyobb gond, hogy 200 millió rubelnyi tartozásunk halmozódott fel, hiszen erre a szükséges megoldásokat meg lehet találni. A bizonytalanságot az az 500 millió márkás kártérítési igény jelenti, ami abból fakad, hogy a keletnémet vállalatok sorra mondják fel a magyarokkal megkötött szerződéseket. Ebben a helyzetben nem vigasz az sem, hogy más országokat is érint ez a probléma, s hogy a keletnémet vállalatoknak még jó ideig szükségük lesz a keleti kapcsolatokra. Ha másért nem is, de azért mindenképpen, hogy máshol nem tudják termékeiket eladni. Átfogó megoldás ma még nincs, ezért a vállalatoknak is, amelyek ez ügyben érintettek, célszerű minden lépést megtenni az ügyben, hogy a veszteség minél kisebb legyen, s hogy a jövőre nézve inkább profitálni lehessen a megváltozott helyzetből. Az egyik megoldás lehet a Mezőgép Szolnoki Gyárának útja, amelyről Sziráky András vezér- igazgatóval beszélgettünk. Gorbacsov tanácsadója Szolnokon? A Mezőgép július elején vette fel a kapcsolatot az NDK kormányszerveivel, valamint a cégek vezetőivel. Ez alapján vegyes kép alakult ki. Az egyik oldalról azt tapasztalták, hogy a vállalatoknál nagyarányú a leépítés, amely elérheti a létszám felét is. Ugyanakkor elindult egy racionalizálási program. Ennek kiindulópontja a vállalatok átvilágítása, amely már itthonról is ismerős. A mezőgazdasági gépgyártásban ezt az a müncheni intézet végzi, amelynek vezetője Roland Berger úr, Gorbacsov nyugatnémet gazdasági tanácsadója. A velük való beszélgetés egyik eredményeként nem elképzelhetetlen, hogy Szolnokon is elvégzik az átvilágítást. Maga a felzárkóztatási program kemény leckét tűzött ki maga elé. Nagyok a különbségek ugyanis a két német terület között teljesítményben, szervezettségben, gyártástechnológiában s más területeken is. Sajátos módon ez a béreken már nem annyira látszik, bár itt is vannak még jelentős különbségek. A szolnokiak számára azért volt fontos az utazás, hogy egyrészt tájékozódni tudjanak a helyzetről, másrészt saját esélyeiket is fel kellett mérni. Szolnok pozíciói határozottan jónak mondhatók, hiszen két évtizedes az együttműködés, ami mára már gyártásszakosodást jelent. Sokat számít az is, hogy az utóbbi 15 évben beépültek a nyugati piacokba, s leginkább az NSZK- éba. így számukra az 1992-es közös piaci átalakulás, amelynek így már az NDK is része lesz, nem jelent akkora traumát, mint másoknak. A keményebb piacok igényeit jól ismerik, s ez ráadásul motiváló tényező is. Ezen a piacon nagyon lényeges az is, hogy az adott vállalat megfelel-e a mára kialakult rendezőelveknek. Ezek a korábbi ár, minőség, határidő helyett a minőséggel kezdődnek. Szolnok tehát éppen azzal tudja a jelenlegi váltásból adódó gondjait megoldani, hogy régen ott van ezen a piacon, van referenciájuk, az elkerülhetetlen tandíjat már korábban kifizették. Az újonnan ébredőknek ezt is ma kell megfizetni. Magyar anyag német márkáért Ami a konkrétumokat illeti. A tárgyalásokat felgyorsították. A legnagyobb volumenű szállításokra augusztusban megkötötték az új szerződéseket. Maga a tárgyalási szint is több lépcsőt esett. Itt már a két vállalat ült egymással szemben. így persze a felelősség is más. A megállapodás szerint 1991-92-re változatlan nagyságrendben szállítanak. Természetesen nem minden maradt ugyanúgy. A költségek csökkentése miatt Szolnok a közvetlen felhasználóknak fog szállítani. Ez azt is jelenti, hogy a minőségért garanciát vállalnak, másrészt Szolnokon megnyitnak egy vámmentes raktárt. Másik változás, hogy az NDK-beli anyagszállítás megszűnik. Ez az oda való exporttermékeknél eddig a felhasznált anyag 75 százalékát is elérte. Pozitív oldala lehet a mostani helyzetnek viszont az, hogy így a magyar anyagot német márkán lehet konvertálni. A fentiek mellett további tárgyalásokat is folytattak az előrelépés érdekében. Ha ezek sikeresen végződnek, a nyugatnémetekkel együtt üzleti lehetőség nyílik a szovjet piac meghódítására, s Szolnok helyzetének további szilárdítására is. A szovjet piacot azért is említjük, mert - ellentétben velünk - ott a bejutásért tesznek meg mindent. S még egy információ: Csehszlovákiával egyelőre tisztázatlanok a jövő évi feltételek. Füle István Sok sertés esett áldozatul Sikeres akció tanulságokkal Nagy sikerrel, de komoly tanulságokkal is zárult az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat szolnoki "húsakciója”. Már az indítás előtt sokat gondolkodtak a lebonyolításon, hiszen a húsárusításnak sok összetevője van. Több is, mint azt előre lehetett várni, így az egyik tanulságot Géczi Zoltán kereskedelmi igazgatóhelyettes úgy foglalta össze, hogy kiemelte a jobb szervezés szükségességét. Az akciót négy helyen indították. Szolnokon a "Gólya", az "Aranykanna", az "1-es", valamint a jászberényi "Munkás" ABC-ben. Az indítást végül is az döntötte el, hogy az első két hónapban a tőkehúsforgalom negyven százalékkal esett vissza, s az emberek, érthető módon, keresni kezdték az olcsóbb beszerzési lehetőségeket. Az emberek végül is nem a húsevésről szoktak le, amit azzal is tudunk bizonyítani, hogy az akció előtt a négy bolt mintegy 350-400 félsertést értékesített, addig az akcióban az egy hónap alatt 1350-et. A "Gó- lyá"-ban például a havi 30 helyett 450-et adtak el. Ez 10 tonna húsnak felel meg. Technikai korlátok A szállítás ütemessége mellett egyik korlátot a hűtőkamra kapacitása jelentette, de a bontást is alig győzték. Az "1-es" ABC azért is lépett be később, hogy tehermentesítse a "Gólya" ABC-t. A későbbi kezdés ellenére az "l-es"-ben is háromszoros volt a forgalom. Önmagában ezek a példák is azt bizonyítják, hogy az igénynövekedés szinte kiszámíthatatlan. Ebben persze a tapasztalatok hiánya is közrejátszik. A kiszámíthatatlanságra jellemző példa a vasárnap nyitva tartó boltok példája. Az EKV a nagyobb városokban havonta egy vasárnap tervezi egy- egy ABC nyitva tartását. Augusztus 19-e volt ez a vasárnap legutóbb. A szolnoki "Márká"-ban a szokásos szombati forgalom 250 ezer forint volt. Előzetesen nem lehetett tudni, mi lesz vasárnap. Végül is 540 ezer forint lett a forgalom. Itt is az a kérdés, miként a húsakciónál, hogy az adott forgalomhoz "szokott" és ehhez méretezett ABC-k hogyan bírják technikailag az akciók 5-10-szeres forgalmát. Reméljük, az ÉKV-nál megtalálják erre is a választ, hiszen a lakosság a múlt hónapban is megtakarított 750 ezer forintot. Harmadikéig kihúzták Az ÉKV a fentieken túl három töltelékárura is hirdetett akciót. A virslit 30, a párizsit 20, a lecsót 20 forint engedménnyel árulták 10 üzletükben. Az eladott 16 tonna töltelékáru, amellyel a kispénzű vásárlókat célozták meg, a havi beszerzés 40 %-át jelentette. Ez pedig jól érzékelteti a volumeneket. A vállalat egészét tekintve az akciók azt jelentették, hogy az általános forgalom 15 %-kal felfutott. Még így is 10 százalékos a volumenvisszaesés, ami akkor érthető, ha az árak emelkedésének szintjét is hozzátesszük. Júliushoz, és hozzátehetjük, a konkurenciához képest így is jobb a helyzet. S most ez sem kevés. A vállalat más üzletpolitikai lépéssel is próbálkozik. Az egyik az áremelkedések késleltetése, például a készletek feltöltésével. így sikerült a liszt áremelkedését egy héttel, a cukrot kettő héttel, a lisztesárukét egy héttel eltolni. A kenyéresetében is "kihúzták" harma- dikáig. Mindez jó a vásárlóknak, jó az ÉKV-nak. S ha a "tanulópénz" sem terheli az akciókat, még jobb lesz mindkettőjüknek. Úgy tűnik, a ÉKV-n nem múlik. F.I. napló Nem tudok elképzelni nyomorúságosabb életet annál, mint mikor valaki sötétedés után már nem mer kilépni az utcára. Fél. No, nem a romló köz- biztonság miatt lapul meg szolid kuckójában, nem a randalírozó, kukákat borító-rugdosó, rezes hangon kiáltozó fiataloktól retteg, nem is a tolvajoktól, az utcalányoktól, rablóktól, gyilkosoktól riadozik. Egyszerűen csak fél. Talán a saját lelkiismeretétől. Mert, tegyük fel, az illető férfi jelentéktelen, nyápic, kis semmi-ember külseje ellenére fegyőr volt néhány évtizede egy intemálótáborban, később börtönben is, innen ment nyugdíjba. Hogy mai félelme mögött miféle régi tettek, sötét cselekedetek húzódnak meg, én nem tudhatom, de akiket egykor rabságban tartott, igen. Talán miattuk, az intemálótábor foglyai miatt nem mer ma utcára lépni, fél, megbosszulják régi-régi sérelmeiket, hogy ott állnak egy sötét utcasarkon, ha ők valóságosan, hús-vér alakjukban nem is, de a szellemük mindenképpen, és ez a legszömyűbb. Ezektől a szellemektől nem lehet szabadulni, jelen vannak mindig, mindenhol, otthon is, az ablakot kocogtató faág hangjában éppúgy, mint a holdfényes ablak előtt elsuhanó árnyék okozta riadalomban. Nem tudjuk, hogy bánhaton a foglyokkal, de következtethetünk rá abból, ahogy a szomszédjával bánt: rettegésben tartotta, pokollá tette az életét, s tehette, hiszen ő volt a rendszer megbízható támasza, aki ki tudja miféle alja munkákat elvégezve nyert jogot arra, hogy a hozzá hasonlókkal együtt a törvények felett álljon. Büntethetetlen volt, csak neki lehetett igaza, s erről gondoskodtak azok a magas polcon ülő barátai, akiknek azokat a bizonyos régi szolgálatokat megtette. Szóval, nézem ézt a kis riadt semmi-embert, s nem tudok elképzelni nyomorúságosabb állapotot, mint mikor valaki mindig tele gatyával él. De ne őt sajnáljuk, hanem a szomszédját! S hajói belegondolunk, a szomszédja mi voltunk. Valamennyien. Körmendi Lajos Í Most készítik a TZ-2 szárzúzó nullszériáját a Törökszentmiklósi Mezőgépnél. Az elsősorban kis- és középgazdaságoknak szánt terméket a Mezőgép fejlesztési irodája tervezte. Képünkön a szárzúzó szerelése látható. Fotó: Mészáros Folyamatos bővítésben látják a jövő sikerét A Jászdózsai Tamamenti Tsz- ben az aszály és a közös gazdálkodásra általánosan nehezedő társadalmi bizonytalanság ellenére változatlan ütemben folyik a jövő tervezése. A közelmúltban helyezték üzembe a több cég 22 milliós közös beruházásában készült szalmabrikettgyárat. Közel 15 millióért vásároltak munkagépeket, valamint 1,4 millióért számítógépeket, hogy a jövő év elejétől az adminisztrációs munkát teljes egészében gépesítsék. A szarvasmarha-telepen elle- tőistálló, valamint térbeton készült. Jövőre pedig 10-12 milliós sertéstelepi rekonstrukcióra készülnek, és a hatvani cukorgyárral, valamint a környékbeli gazdaságokkal összefogva iparvágány építését fontolgatják.