Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-05 / 127. szám

4 1990. szeptember: A kilenc kínzás földjén vösségünket a buddhista túlvilá­gon is, odahagytuk a Gandan- kolostort. Délután kirándulni mentünk egy Tereldzs nevű üdülőhelyre, mely Ulánbátortól jó hetven ki­lométerre található. Odafelé megálltunk egy hatalmas, külö­nös formájú sziklánál, amely alatt állítólag barlang van. A kö­veken zöldes színű zuzmók ta­padtak meg, szívósan küzdöttek az életükért. A társaság tagjai füstkvarcot gyűjtöttek egy táton­gó, mély tárna mellett. Az elha­gyott kristálybánya igen veszé­lyes hely, könnyen belezuhanhat valaki a hirtelen előbukkanó gödrökbe, ha elbámészkodik. Látnivaló pedig bőven akad, lé­vén ez egy különösen szép vi­dék, példának okáért a füstkvar­cok lelőhelyétől balra fönt két különös szikla látható, mint egy király és egy királynő, uralkod­nak a vidék fölött. Elképesztő, a természet által faragott szobrok­ban az út további szakaszán sem volt hiány. Jobbról egy imádko­zó, könyvét orra elé tartó láma alakja rajzolódott ki, balra pedig, a kőúttól távolabb, csak földuta- kon megközelíthető helyen egy gigantikus kőteknős szuszogott hegynek fel, legalábbis így lát­az idő, s a kemény tél alaposan próbára teszi az állatokat épp­úgy, mint az embert. A mongo­lok egyébként fantasztikusan lo­vagolnak, kicsi fiúcskáktól és gyereklányoktól is leckéket ve­hetnének az imént említett wes- temfilmek lovas hősei. Az idő ragyogó fölöttünk, de odébb né­hány kilométerrel villámlik és fekete felhő nehezedik a tájra. Nagyon szeszélyes az időjárás. Elindulunk, kanyargunk egy ki­csit a földutakon, visszakapasz­kodunk a burkolt útra. Balról kü­lönös figurák tűnnek föl, az út mentén, kicsit beljebb, sárkány­gyíkok nyújtogatják a nyakukat, alighanem műanyagból készítet­ték el őket, a turisták nagy örö­mére. Oda-odakanyarodik egy- egy autó, hogy lefényképeztes- sék magukat egy öt méter magas, óriás őshüllő lábainál. A vízmo­sások néhol az úton vannak, a hegyekről lerohanó víz elhordja itt-ott az aszfaltozott út egy ré­szét is. Az idén több eső van, mint más években, mondják, ezért olyan mindehol a fű, mint a zöld bársony, szárazabb évek­ben barnán sötétlenek a hegyol­dalak, nem úgy, mint most. A völgy, amelyben haladunk, ra­gyog a napsütésben, aztán ami­kor két hegy közül kifutunk a következő völgybe, hirtelen, minden átmenet nélkül már zu­hog, ömlik az eső, hogy néhány Tereldzs felé menet az út bal oldalán hatalmas sárkánygyíkok állnak - műanyagból, fényképezésre csábítva a turistákat. mongol harcosokat, a pusztát jurtával, a mongol tájat, a népé­letet ábrázoló képeket nekünk dollárért kínálja. Az udvaron rengeteg galamb, etetik őket az emberek, így az ő számukra nyil­vánvalóan örömteli itt az élet, ahogy azt a kolostor neve is su- gallja (a Gandan jelentése: örömteli). A kolostort fal veszi körül, délen, középtájban, ma­gas, tornyos főkapun átjutunk az udvarra, a galambok közé. Az épületek teteje nagyon érdekes, kínaias. Elég furcsa kis kőorosz­lán vigyázza a Gandan, avagy tibeti nevén a Gandantegcsinling rendjét. Erre persze szükség is van, mert elég sok a fegyelme­zetlen turista, akik kíváncsian bejárnak minden kis zugot, s ott is kattogtatják fényképező masi­náikat, ahol nem lehet. Ez is ért­hető azonban, hiszen a Gandan működő kolostor, szertartások vannak, most is arra gyülekezik a nép. A Gyémántjogarú Buddha szentélye előtt várakoznak, egy füstölő körül. A szentély kb. 1840-ben épült. A szentély előtt, jobbra, alacsony épület, előtte hosszú sor, kis üvegben vizet, kis zacskóban port kapnák egy abla­kon át, füstölőszert otthoni szer­tartásaikhoz. Aztán lámák jön­nek, a fejükre furcsa, tarajos si­sakot húznak, bevonulnak a szentélybe. Megindul a hívők se­rege is, körbejárják a füstölőt, a lukakon beletartják a kezüket a gomolygó füstbe, s csak ezután lépnek be a szentélybe, melynek "előszobájában" festmények rio­gatják a híveket, odabent pedig a lámák monoton recitálása fogad­ja a belépőt. A lámák a szentély közepén lévő térben foglalnak helyet, párnákon ülnek, s tibeti nyelvű könyvekből mormolják az igét. Körül lehet őket járni, körül is járjuk, elmegyünk az ol­társzekrény előtt, beleszippan­tunk a tömjénpálcikák füstjébe, nézzük a szerzetesek sárga-vö­rös ruháját, a fal mellett kucorgó, ugyancsak lámaviseletbe öltö­zött gyerekeket, s azt a harcias lámát, aki ügyel a rendre, s ennek szellemében csaknem kiveri tár­sam kezéből a fényképezőgépet. Megszólalnak a dobok, a múze­umban már megcsodált, lábszár­csontokból készült síp, s egyéb különös hangszerek. Az újonnan érkezettek kíméletlenül befura­A szocialista westernfilmek forgatásának helyszíne Tereldzs közelében. Képünkön a híres kőteknős. száz méter után ugyanilyen vá­ratlanul száraz útra érjünk, és szikrázzék fölöttünk a nap. így érünk Tereldzsbe, ahol jurták várják a turistákat meg egy étte­rem, továbbá egy angolok által csaknem egészen felépített szál­loda, melynek kék mázas cserép fedi a tetejét, zöldek az ablakai és lilák az ajtai, de nem ez a legnagyobb baj! Az angol cég tönkrement, s a majdnem kész épület most beázik, rohad, pusz­tul. Innen továbbmentünk a szakszervezeti üdülőhöz, ahol mindenféle szobrok fogadtak minket, az állatokat ábrázoló szobrokon kívül egy szocreál le­ányzó, aki vödröcskéjét szoron­gatva bizakodón pillant az éppen szertefoszlóban lévő szocialista jövőbe. Lementünk a Tereldzs folyóhoz, melynek megáradt vi­ze vadul rohant és örvénylett a sziklás mederben. Egyik csende­sebb szakaszán láttam átkelni egy kutyát, miközben lábalta a sekély vizet, nyüszített a fájda­lomtól, oly hideg volt a folyó. Patakokat kerülgetve csatangol­tunk az erdőben a folyó túlolda­lán, ahova keskeny vashídon ju­tottunk át, aztán két szendvicset kineveztünk ebédnek délután négykor, s elindultunk visszafe­lé. amelyik nem fél a haláltól. Eb­ben a roppant elhagyatottnak tű­nő kazak temetőben is az volt az érzésem, az itt élők nem félnek a haláltól. Ezek a lidérces sírok minden európai képzeletét felülmúlják. Vannak kővel körülrakott sírok. Vannak nagyobb családi sírhe­lyek, ezeket körülbetonozták, de olyan hányaveti, primitív módon zsaluzva, hogy Magyarországon egy ól alapját is különbül meg­csinálják. Az egyik sírba besza­kadt egy tehén, a szerencsétlen állat csontváza most is ott hever, hátsó lába a mélyben, teste többi része kívül. Talán eltörött a lába, azért nem tudott kijönni, s vadál­latok martaléka lett. Sokfelé lát­ni csontokat a sírok között, nem értek hozzá, de akár emberi csontok is lehetnek. A temető egy másik részén sok vörös csil­lagos sír van, némelyiket vaske­rítéssel vették körül, s bádogból csináltak sírjelet. Az egyik síron szélkerék forog, talán annak jel­zésére, hogy pilóta volt az el­hunyt személy. Itt minden elkép­zelhető. Egy másik sírba egy együtt. Ismét lágerba zárták 1939-ben, nyolc évig dolgozott itt, mivel állítólag a japánok ké­me lett volna. Pedig csak idegen volt, s ezért gyanús. A második világháború kitörése után a nép ellensége jelző mellé a fasiszta- ság bélyege is társult, a feleség német volta miatt. Nyolc év után szabadult. Egész életében azt próbálta bizonyítani, hogy ma­gyar, de nem volt róla papírja. 1958-ban sikerült Magyaror­szágra jönnie, Soroksáron még látta a nevét felírva a hősi halot­tak közé, de hamarosan megva­kult, meghalt. Agyvérzés után megbénult feleségét fia, Báder Jenő ápolta tíz évig. A fiú orvos lett, sebész, rengeteget dolgo­zott. Most hatvanöt esztendős, nyugdíjas, már magyar állam­polgár, akinek az élete veszély­ben van Mongóliában a fokozó­dó idegengyűlölet miatt, de mit tehetne, a nyugdíja minimális, Magyarországon nincs lakása, miből élne, nincs elég ereje és ideje újrakezdeni - így érzi. Ta­nácstalan. Körmendi Lajos is. Félelmetes ez a temető. Ren­geteg a gyereksír. Az évszámok­ból kitetszik, hogy többségük alig éri meg az egyéves kort. A sírok kimondhatatlanul elhanya­A szertartás kezdete előtti pillanatok: a hívek, mielőtt bemennének, körbejárják a kép előterében látható füstölőt, és kezüket a fenti nyílásokhoz tartva megfüstölik magukat. Elmaradtak mögöttünk a me- redekebb sziklák, a fák, kijutot­tunk a tágasabb, pusztás térsé­gekre. Az út jobb oldalán, fent, az emelkedő oldalában kazak te­mető fehérük. Odagyalogolunk. Útközben rengeteg sáska pattan fel és röppen tova fémes hangot adva. A temetőbe mohamedá­nok temetkeznek, jelzi ezt a pri­mitív sírkövekre festett félhold Gyereksírok és tehéncsontváz Vasárnap van. Még mindig nem sikerült átállni, a hét óra időkülönbség nagyon zavar min­ket, rosszul alszunk. A szálloda éttermében iszunk egy teát, meg­nézzük magunknak a szép mon­gol pincérlányokat, aztán elin­dulunk a Gandan-kolostorba. Imamalmok A Gandan-kolostor a Brezs- nyev lakótelepen kívül, egy dombon található. Barakk- és jurtavárosok között vezet fel az út a kolostorig. A bejáratnál egy festő rakja ki kisméretű akvarell- jeit a kerítés tövébe, a vágtató kodnak a szentélybe, egyre kij­jebb szorulok, végül megunom a hatalmas tumultust, kimegyek a levegőre. A szomszédos épület­ben, gyanítom, az is szentély le­het, most lámák iszogatják a te­ájukat. Az ellenkező oldalon, a most éppen szertartásnak helyet adó szentély mellett buddhista szobrok és képek állnak korláttal körülvéve, a kerítés felé eső ol­dalaikon imamalmokat forgat­nak a mongolok. Beálltunk mi is, lelkiismeretesen forgattuk a hen­gereket, úgy, ahogy a mongolok­tól láttuk. Minden fordulat a hen­geren lévő ima elmondásával ér fel. Miután ilyen jól kiimádkoz- tuk magunkat s biztosítottuk üd­szik távolról az a monstruózis sziklaképződmény, amely egy teknősbéka alakját formázza. Mondják, itt forgatják a szocia­lista westemfilmeket a la Gojko Mitics. Ez elég valószínűen hangzik, mert a vidék meglehe­tősen vadnyugati, fantasztikus sziklaalakzatok árnyékában lo­vagolhatnak el itt a filmbéli in­diánok és marhapásztorok. Tá­volabb jurták, mellettük az álla­tok számára készült téli szállás, igaz, még csak augusztus közepe van, de hamarosan szükség lesz rá, mert a rossz idő hamar bekö­szönt Mongóliában, nem ritka, hogy már augusztus végén lehul­lik az első hó, gyorsan elromlik Szocreál leány néz optimistán a jövőbe a tereldzsi szakszervezeti szálló előtt, karján pléhvödör. goltak és lepusztultak. Nem ás­nak mély sírgödröt, talán a szik­lás talaj miatt. A halott fölé desz­kát tesznek, erre rakják a földet. A legtöbb helyen erre a kis föld­halomra egyszerűen ráöntenek egy vékony betonréteget, de azt csak durván simítják el. Néhol színes üvegcserepeket szórnak dísz gyanánt a friss betonba, s az beleköt. Egy idő után azonban a deszka beszakad a föld és a beton súlya alatt, s beomlik a sír. A síroknak legalább a fele beom­lott már. így könnyen hozzáfér­nek a holtakhoz a farkasok, de sokszor meg sem várják a sír be- omlását, egyszerűen kikaparják a hullát és megeszik. Az éhség nagy úr, egyébként is a vadak ették meg a halottakat Mongóli­ában évszázadokon át, egyszerű­en kitették nekik a megboldogul­tat, és kész - el volt temetve. így csak az a nép bánhat halottaival, etemitcsövet dugtak a fejfa he­lyére. Ulánbátor felé menet ismét sok állatot láttunk. A tehenek egyszerűen beköltöztek az út mentén emelt buszmegállókba, az emberek a szabag ég alatt toporognak. A Doki Másnap összehoznak minket a Dokival. Igen érdekes ember. Alig beszél magyarul, ugyanak­kor magyarnak vallja magát, magyar állampolgár. Az apja, Báder Pál 1915-ben esett hadi­fogságba, elhurcolták Szibériá­ba, ott lágerban élt évekig negy­venezer társával együtt. Kényte­len volt részt venni a forrada­lomban és a polgárháborúban, majd 1924-ben Mongóliába ke­rült új, német feleségével óriás köteknös

Next

/
Oldalképek
Tartalom