Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-04 / 126. szám
1990. SZEPTEMBER 4. Mplap Kétnapos látogatás San Marínéban A Föld legrégibb, legkisebb köztársaságában Tudják-e, honnan kapta a nevét a 60,6 négyzetkilométer nagyságú San Marino, Riminitől huszonnégy kilométerre, a 750 méter magas Monte Titano hegy körül? Egy Marinus nevű dalmát kőfaragótól, aki olaszosan Marino. 301 táján Riminihen dolgozott, és keresztyénnek vallotta magát, ami akkoriban nem minden földi hatalmasság előtt számított jó pontnak. Üldözni, zhklatni kezdték, ezért elmenekült. Remete lett a Monte Titano hegység egyik barlangjában, ahol tovább faragta a köveket, és hamarosan egy kis kápolnát épített a csúcsra. Igen ám, de egy ottani legenda szerint a jóvágású, szakállas férfira szemet vetett a környék földbirtokos asszonya, bizonyos Felicia. Olyannyira hevesen udvarolt Marinának, hogy a férfi kevés élelemmel és pár liter vízzel egy barlangba menekült. Még a bejáratot is eltorlaszolta, nehogy egykönnyen meglephesse a heves vérű asszonyság. Hat nap után Felicia más tervet eszelt ki ellene, és szabadságot ígért a fiatalembernek. A dolog lényege az volt, hogy immár felnőtté serdült nagy fiával le akarta nyilaztatni az aszkéta életet kedvelő kőfaragó-szerzetest. De csoda történt, mert a reá fo'gott nyilak kivétel nélkül elgörbültek, elhajlottak. Ez a csoda meghatotta az úrnőt is, aki ennyifantasztikum láttán keresztyén hitre tért, és engesztelésképpen a hegyet meg a környező me se szép völgyeket Marinának, illetve az ott létesüld szerzetesrendnek adományozta. Ez lett később a miniállam, San Marino országa. Szolnokról a Missio Tours szervezésében negyvenegy elszánt szajoli, törökszentmiklósi, cserkeszőlői, újszászi, fegyver- neki, szolnoki turista indult felfedezni autóbusszal az innen 1 ezer 50 kilométerre fekvő turistaparadicsomot. Sima volt az út, olyannyira, hogy csak a magyarok nézték meg az útleveleket, a sógorék vámosai, határőrei csak álmosan legyintettek: mehet a társaság. Az olaszok valamivel kíváncsibbak voltak, ugyanis Tarvisio határállomáson felpat1244-ben fogalmazták meg, és mint ilyen, legrégibb a világon. Katonaság, vámőrség /nég mutatóbansemstrázsál,mindösz- sze egy szál egyenruhás biccent a kapunál integetésünkre. San Marinónak magának börtöne sincs, és ha az itteni állampolgárok közül valaki nagy ritkán rosz- szat csinál, olasz rácsok mögé kerül. Maga a főváros hegyre települt, és girbegurba, meredek utcái nem mások, mint egybefüggő üzletek. Állami bolt még véletlenül sem akad, maszek itt Öten a negyvenegyből, Riminiben, a tengerparton tant egy szigorú kinézetű, pisztolytáskás katona, akinek az útleveleket kellett felemelni. Méghozzá sajátos módon: becsukva, mert ennyi is elég volt. Én például a hajnali álmosságban a kisebbik fiam útlevelét nyújtottam fel, ő meg az enyémet, ámbár mindez egyre ment, hiszen mindössze az volt a lényeg, ahány utas, annyi paszport. Szinte ránk zuhanó dolomithegyek, majd a Pó déltája körül robogtunk, ahol annyira büdös mocsárszag terjengett, hogy né- hányan kis híján viszontlátták a vacsorát. Szerencsére a busz sebesen szelte a kilométereket, és mire magasan ragyogott a nap, már Rimininél lubickoltunk a tengerben. Néhány rövidlátó arab összetéveszthetett bennünket a tehetős nyugatiakkal, mert szinte a vízbe gázoltak miattunk. Megmutatva azt, hogy egy jókora bőröndbe kazetták, napszemüvegek, márkásnak látszó hamisított órák éppúgy beleférnek, mint mondjuk húsz törülköző. Innen már órányi járásra volt San Marino határa, melyet mindössze egy óriási díszkapu jelzett' Rajta felirat, üdvözöljük a szabadság ősi földjén. A puritán mondatban fikarcnyi túlzás sincsen, elvégre ez a táj valóban ősi emléke az egyenlőségnek, mivel a köztársaság saját alkotmányát még a csodás mérges kígyókat, tengeri halakat bemutató terrarium is. A szobányi boltokban elképesztő az árubőség. Mondjuk ha valaki zsebrádiót akar venni, váforint), egy gombóc fagyi 1 ezer 500 líra, ami 84 forint. Talán csak az arany, a likőrök és a teflonedények olcsóbbak az itthoni kínálatnál. Igaz, nekik az ottani árak aligha drágák, hiszen mint Úgy tűnik, lassan mi mindenhol otthon leszünk Európában. Kiírás egy butik előtt, amelyből annyi az igaz, hogy 350 forintért egy nagy üveg likőrt adnak megtudtuk, az utcaseprő havonta 1 millió 700 ezer lírát keres, ami 80 ezer fölötti fizetés. Egy bolti eladó pedig két-két és fél milliót kap havonta, ami 115-140 ezer forint. Az udvariasság mindenfelé szembetűnő. Nincs zaj, piszok, lárma, a kedves vendég kényelmét szolgálja minden. Még a rendőr sem mozdítja a füle botját, ha mondjuk nem előtte, a zebrán húzunk át, hanem attól harminc méterre, a kocsisor között araszolunk. Gondolja magában: téged ütnek el, nem engem. Odabenn, a főtéren a bazilikában őrzik Marino földi maradványait, és innen kijőve a bástyák mögül belátható az egész ország. Sőt, ha az ember a kékellő dombokra pillant, határsértést követ el, mivel az már Itália. Este elcsendesedik a főváros meg az ország, legföljebb a tartós álmatlanságban szenvedők a sok száz bár valamelyikébe húzódnak sörözni, torkot öblögetni. Kártyatermek, játékkaszinók, sztriptízbárok, lokálok nincsenek. Akinek ilyesmire vásik a foga, teheti, de ehhez át kell ugrani Olaszországba. Sajnos, másnap délután már ismét útra keltünk, itthagyva a természet remekét, ezt a kis csodás ékszerdobozt. Ki rádiót, ki aranyláncot, ki dobozos sört hozott, ahogyan futotta a pénzéből. Mások megrakott batyuit temérdek emlék színesítette, amelynek néhány epizódját, érdekességét igyekezett felvillantani a krónikás. D. Szabó Miklós Főhadnagy úr, hol a stukker Fegyvertelenül / Folytatás az 1. oldalról / kint lévő önvédelmi fegyverek ideiglenes letétbe helyezését. Ez úgy történt, hogy előzetes értesítés után személyesen kerestük fel az érintetteket. Nehezítette a feladatunkat, hogy több helyen - hogy is mondjam? - értet- lenségből-é vagy tájékozatlanságból, de az állampolgárok úgy ítélték meg, hogy ez a rendszer bizalmatlanná vált velük szembe, és ezért kell tőlük elvenni a fegyvert. Ez természetesen nem így van. Kiket érint a rendelkezés? Elsősorban a természetes személyeket, kiknek nagy részét a nyugállományú honvédtisztek, illetve rendőrtiszthelyettesek teszik ki. Közülük többen másodállásban, és nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy másodállásban különböző vállalatokkal és intézményekkel kötöttek szerződést pénzőrzés és pénzszállítás vonatkozásában. A másik kategória a jogi személyek, ezek körébe tartoznak elsősorban a vállalatok, intézmények, bánkok, különböző részvénytársaságok; ezek rendelkeztek és jelenleg is rendelkeznek önvédelmi fegyverekkel, tegye idézőjelbe az önvédelmi fegyvereket. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy a jogi személyt és a természetes személyt ilyen formában el kell különíteni, jogi személytől sem eddig, sem a későbbiek folyamán nem fogunk fegyvert elvenni. Szó sincs arról, hogy bármelyik jogi személy akadályoztatva lenne az esetleges értékek, a pénz szállításának vagy őrzésének végrehajtásában. Mire van utasítás?- A bevontfegyverek mindenkinek a saját tulajdonát képezték?- Igen, és képezik a jelen pillanatban is. Ezek értéket képviselnek. A letétbe helyezett fegyverek kétszáz forinttól kilencezer forintig terjedő értékűek. Ezeket a saját pénzükön vásárolták, senkinek nincs joga ahhoz, hogy elvegyék. Ha meg elveszik, akkor a tulajdonosokat kártalanítani kell, de erre intézkedés egyelőre nem született. Egyelőre ideiglenes letétbe helyezés van, s arról nem szól a határozat, hogy a későbbiekben mi lesz a sorsuk. Erre utasításom nincs.- Tagadták-e meg a letétbe helyezést?- Igen, de elenyésző számban.- Engem nem is a számuk érdekel, hanem az, hogy milyen indokkal tagadták meg némelyek?- Részben elfogadható indokokkal, részben nem. Csak egyegy példát említek az öt-hatból..., na, kimondtam a számukat is. Egy nyugdíjas katonatiszt arra hivatkozott, hogy ő a honvédelmi minisztertől kapta, és a belügyminiszternek nincs joga visszavonni. Egy BM-es azért nem adta le, mert másodállásban pénzt őriz vele, s ezt nem nagyon tudjuk elfogadni, hogy ez a kenyérkeresője. Mert végül nem ez az alap-kenyérkeresője, ha úgy vesszük.- Talán érthető, hogy méltánytalannak érzik a plusz kereseti lehetőség elvételét, hisz számukra csak ez volt. Az iparostól nem veszik el a szerszámait, hogy ne egészíthesse ki a nyugdíját.- Ebben önnek igazat kell hogy adjak mindenképpen. Mert biztos vagyok benne, hogy ezzel a céllal vállaltak ilyen munkát: az alacsony nyugdíjaik kiegészítésére. Ez sokkal többet érint, mint a megtagadók száma. Ennek a határozatnak az átvételét követően 15 napon belül az Országos Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Főosztály Rendészeti Osztályához címzett, halasztó hatállyal ugyan nem bíró fellebbezésnek van helye, és egyéni elbírálásként lehetőség van arra, hogy esetleg visszakapja a fegyvert, de erre jelenleg utasítás nincs. Hol az összefüggés?- Az indoklásban az áll, hogy a rendelkezés a közbiztonság növelésének érdekében történik. Én nem látom az összefüggést. Viszont érdekes, hogy a bérgyilkos kommandósok ügye után hozták meg.- A két hivatásos rendőr esetével semmiképp sem hozható összefüggésbe ez a rendelkezés. Hogy az a bűncselekmény megtörtént, tudomásul kell vennünk, de ilyen súlyos dolog még nem fordult elő, legalábbis 23 éve, amióta a pályámon vagyok. Lesújtó mindenképp azért, mert rendőrök követték el. Ez a népszerűségünket nem növeli. Mi arra törekednénk, hogy egy szolgáltató jellegű intézménnyé válhassunk, igyekszünk az állam1 polgárokhoz közelebb kerülni, segítő szándékkal. Sajnos, ez az ügy most hátráltatja a munkánkat.- A fegyverbegyűjtés nyomán nagyobb lesz a közbiztonság?- Be kell vallanom, a kettőnek nincs köze egymáshoz, ezzel nem lesz sem jobb, sem rosszabb a közbiztonság, ez ugyan saját véleményem. A közrend és a Őr az államtanács bejárata előtt laszthat tízféle színárnyalat közül, alma, körte, patkó, sőt rádió alakút is. Ha meg például vasalót óhajt venni, ebből akad hófehér, citromzöld, sárga, kék, vörös és a jóég tudja, milyen kinézetű. Alkudni nem illik, de elviselik, és mi éltünk is vele sok helyen. Néhány dolognak azért szabott az ára: egy dupla ezer líra (56 napló Őszintén szólva elég sokan és elég sokféle témával fordulnak hozzám, ugyan írjam már meg ebben a kis rovatban! Segíthetnék nekik, teszem azt, a téli tüzelőjük beszerzésében, netán egyéb köznapi, ám számukra igen szorongató probléma megoldásában. A témák igen változatosak, sokfélék, ahogy maga az élet is. Egyetlen téma azonban nem került elő eddig: a politika. A pártügyek. Most viszont hirtelen többen is szóba hozták a dolgot. Mintha eddig vártak, figyeltek arra, na, hátha egyszer mégis felbukkan a lapban az egyikkel vagy másikkal kapcsolatos írás? Nem bukkant fel, tehát rákérdeztek, talán azért is, mert elkezdődött a kampány: miért nem írok már annak a pártnak a támogatására valami cikket, amelynek magam is tagja vagyok? És miért nem írok a többi párt lejáratására valamit? Ezeket a kérdéseket a rivális pártok tagjai éppúgy feltették, mint azok, akikkel - politikai értelemben - egy táborban vagyok. Nos, nem írtam, s ezután sem akarok írni direkt politikai, pártpolitikai témákról - nem tartanám tisztességesnek, mégpedig egyebek között azért sem, mert a rivális pártok tagjai közül senkinek sincs egy ilyen rovata, mint ami nekem megadatott. De ha lenne is! A naponta megjelenő naplómban én emberi dolgokról akarok írni, tekintet nélkül az ilyen vagy olyan pártérdekekre. Ez a rovat legyen a kisembereké, az elesetteké, a nehezen élőké, jelenjen meg itt az ő tengernyi gondjuk, s az ő ritka örömük. Én velük vállalok szolidaritást, nem egy párttal. Ők érdekelnek és az igazságosság. Értük szól ez a rovat, s nem a régi avagy új elit tagjaiért. Az emberi sorsok érdekelnek, a megszenvedett életek, s nem a pillanatnak szóló pártpolitikai taktikázgatások. A régi elitnek sem voltam tagja, az új elitbe sem akarok bekerülni. Félek, ha beleszoknék netán az elit-életbe, én is olyan nehezen mondanék le róla, mint manapság a régi vezető réteg, s netán én is oly undorítóan törleszkednék az új hatalomhoz, mint teszik azt mostanában amolyan fakult-vörös téeszelnökök, üzemek vezetői, néhányan a közigazgatásból... Ebből nem kérek. Újságíró plebejus témát keres, patríciusok kíméljenek! Körmendi Lajos közbiztonság megromlását úgy lehet összhangba hozni az ön kérdésével, hogy a bűncselekmények számszerű emelkedésével egy időben rengeteg a lakás- betörés, ahol fegyver van, azt is elviszik. így kell összhangba hozni a közbiztonsággal, így értelmeztük valahol mi ezt. így van gátolva az illegális úton beszerzett fegyverek száma...- Magyarán: minél több fegyver van a lakosságnál, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a bűnözők megszerezzék. Akkor viszont miért nem terjed ki a rendelkezés a vadászfegyverekre is?- Ebben a kérdésben önnek ismételten igaza van, konkrét választ nem is tudok rá adni. Bár hallomásból, ilyen piaci pletykának szokták nevezni, állítólag rendelkeznek majd a vadász- fegyvereknek vagy a bevonásáról vagy a szám szerinti csökkentéséről is.- Mielőtt Hitler lerohanta Európát, minden tábornoktól bevonatta a fegyvereket.- Most az ötvenhatos előzményekhez akar kilyukadni?- Én nem akarok kilyukadni, csak eszembe jutott.- Magánvéleményem van, természetesen. De erről hadd ne nyilatkozzam. Többen vetették fel ezt a kérdést is, főleg a régi vezetők közül, akik az ötvenhatos időkben meg utána voltak ve- .zetők, hogy valahogy abban az időben is így kezdődött. Én most csak idéztem őket. Személyesen jártam a volt pártvezetőknél és egyéb más funkciókban lévőknél a fegyverért, akkor mondták... Fél valaki?- Nagy része azoknak, akiktől a fegyvereket most be kell gyűjteni, valóban a múlt rendszerhez kötődik. Gondolhatunk netán arra is, hogy a jelenlegi vezetés tart tőlük?- Ez a kérdés nemcsak önben vetődött fel. A személyesen végzett fegyverbegyűjtéshez térek vissza: ezek az emberek, akik - idézőjelben - a Kádár-rendszernek voltak hívei, mert valóban azok voltak, úgy vélekedtek, hogy az Antall-kormány talán most fél tőlünk? De én most csak őket idéztem...- Szó volt arról, hogy ha a lakosságnál kevesebb fegyver van, a betörök kevesebb fegyverhez jutnak hozzá. És ha a rendőrségre törnek be? Hisz volt már erre is példa. Itt egy rakáson találnak egy halom fegyvert.- Tárolási gondjaink nincsenek. Biztonsági lakattal, zárral ellátott páncélszekrényben vannak, ide betömi csak úgy lehet, ha a szolgálatban lévő személyzetet ártalmatlanná teszik. Ide másképp nem lehet... Körülbelül itt köszöntem meg a felvilágosítást, ám a főhadnagy úr megkért, mondhassa el üzenetét, melyre én ugyan nem kérdeztem rá, de ő fontosnak tartja, íme:- Az lenne a felhívásom az érintettek felé, hogy a megértésüket kérem, ebben az esetben mi végrehajtói szerepet töltünk be, s ezzel egy időben viszont - és ezt megint hangsúlyozom - azt tartsa szem előtt mindenki, hogy egy biztonsági, egy óvó intézkedést foganatosítunk, melyet most nekünk végre kell hajtani. Hajói értem, a kell azért hangsúlyozott, mert muszáj és mintha nem szívesen tennék; valakit itt mégiscsak óvnak-és ezt is, a szerepjátszást is valakiknek meg kell érteni. De ez csak a magán- véleményem. Molnár H. Lajos Fotó: Mészáros
