Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-27 / 146. szám

1990.SZEPTEMBER 27.

9

Kunszentmárton, a

Kakukk Mihály igazgató csendes nyugalomban.

múltán összeölelkezett, s a Kádár-korszak mindenkit mindenkivel összeboronálni vágyó szellemének megfelelően rokonokká fogadták egymást. Upor Pétét kedves emlékezetű színművész 600 kemény forintokért felolvasta az Alapítólevelet, és a Mátyás-pincében kezdetét vette a két falu eleinek dáridója.

De valójában mi is történhetett 1719-ben? Egy emberöltő sem múlt el azóta, hogy Kollo- nich Lipót bíboros, esztergomi érsek, a bécsi kamara elnöke, államminiszter kijelentette: „Én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá!” A Rákóczi szabadságharc véget ért, a jászok, akik diplomatikusan politizáltak, és kacsintottak a kurucra, de nem voltak rosszban a német lovagokkal sem, alighanem hittérítő küldetéssel érkeztek Jászapátiból az elnéptelenedett Kunszent- mártonba. Legalábbis erre enged következtetni a helység tanácsának 1774-ben kelt levele: „Hát ell múlt 56 esztendeje, hogy Kun Szent Márton Helysége, az Kőrös Vizének partján éppen az eretnekség közepében újra megszállíttatott és önnön magával az egész Nagy Kun Districtrust a Nemes Egri Dioeccsis kebelébe helyeztetett.” Mindezzel a tán fárasztó eszmefuttatással azt szerettem volna jelezni, hogy lám, a történelemben alig karközben Budapesten meg talán százak nyomorognak a nagyközségi hivatalnak szánt épületben. Bekéredzkedtünk fotós kollégámmal az elvarázsolt kastélyba, és nem ment a fejünkbe, hogy nyolc-kilenc évvel ezelőtt miből futotta a nincstelenségre panaszkodó postának a tetőbérbe épített, faburkolatú bárpultra, luxuskivitelű, 2-300 személyes táncteremre vagy mire, de egyébként is, a dolgozók igényét messze meghaladó négyzetméterre és légköbméterre? Természetesen megkérdeztem a Debreceni Postaigazgatóság építési osztályának egyik illetékesét, aki elmondta, hogy akkor még az építés idején más volt a koncepció. Itt esetleg egy üdülőcentrum, netán horgászparadicsom jött volna szóba, de aztán változott a helyzet.

A tény: ott áll egy palota alig kihasználva, de fűtve télen, így hát költséget is emésztve. Hogy mi lesz veié? A debreceni szakember szerint két-három éven belül határoznak a hasznosításáról. Én pedig némi adalékot kaptam ahhoz, hogy el tudjam képzelni, miként juthatott a posta abba a helyzetbe, hogy egy bélyeget is kétfelé kellett vágnia.

Ahogy Kunszentmártonból Szentes felé haladunk, a város egyik szélső házának udvarán barátságos küllemű faházikó hívogat. Adnak itt italt, palackosat elvitelre, kapható hűsítő, édesönkomjányzat alakítói számára azért álljon itt egy tanulságos adat a város múltjából. A köz- igazgatás a harmincas években Kunszentmártonban egy főjegyzőből, két jegyzőből, két segédjegyzőből, négy irodai és egy pénztári alkalmazottból állt. A községi képviseletet húsz virilista és húsz választott polgár látta el. Ahogy elnézem a tágas tanácsházát, minden bizonnyal megtöltik az új önkormányzat tagjai is.

Járva a város főutcáját, úgy tűnik, Kunszentmárton vállalkozói rétege az első lépéseket teszi a privatizáció irányába. Kevesebb a települést színesítő üzletportál, mely saját cégtulajdonos nevét hirdetné, pedig a vendéglátóegységek szinte kiáltanak a konkurencia után. Az egykor patinás Mátyás-pince kívülről szinte romhalmaz kéjrét mutatja, de a piaci élet is csenevész, nyoma sincs a portékát szinte erőszakkal kínáló üzleti élénkségnek. Ha nem is alszik, de még szunnyad a város. És alighanem nagyközségi múltjáról álmodik, mindenesetre bőségesen lesz

a vállalkozót kerestük, és egy bajában is szerencsés embert találtunk. A mosolygós, jókötésű férfiről alig hihető, hogy nemrég az életéért küzdöttek az orvosok. A nem mindennapi történetet a mester így meséli el:- 1988. február 8-án egy Ojrelt szereltem az aknában. A benzint akartam leengedni, amikor a csavar leesett, és az üzemanyag ömleni kezdett. Folyt az aknába, de jutott a ruhámra is, aztán már csak egy szikra kellett, hogy lángba boruljon minden. Nem tudom, miként menekültem ki az égő kocsi alól, bár eszméletemnél voltam akkor is, amikor a szentesi kórházba vittek, és arra is emlékszem, amint helikopterrel Győrbe szállítottak. Bármilyen furcsa, nagyobb bajra nem gondoltam, egy jó kis égést képzeltem, de azt hinni sem mertem, hogy a testem felületének 54 százaléka égett meg. Az orvosok azt mondják, ha a bőr egyharma- da megsérül a lángoktól, akkor már fennáll az életveszély. Én erről hallani sem akartam: bíztam, bizakodtam, a megmaradt bőrömet ültették ide, ültették oda, aztán lassan gyógyulni

Győri Imrét a lángok sem

tennivalója a közakarattal élreál- lított tisztségviselőknek.

Azért az új Körös-híd tövében már egy imjxtzáns autószerelő műhely kínálja szolgáltatásait a négykerekű járművek tulajdonosainak. Győri Imre műhelyében

tudták legyőzni.

kezdtem. Úgy éreztem magam a saját bőrömben, mintha egy kimosott és összement kezeslábast húztak volna rám. A fülemet nem tudtam megvakami, mert egyszerűen nem nyúlt a bőröm. Azt hittem, a műhelyben sikerült megfékezni a lángokat, csak később tudtam meg, hogy az is jx>r- rá égett, az Of>el sebességváltója jiedig szinte belecsöj)ögött az aknába a nagy melegtől. Amikor tudomásomra hozták, az első gondolatom az volt, hogy szeptemberben újrakezdem a szakmát!

Amikor kijöttem a kórházból, szervezni kezdtem az építést, és látja, most már áll a műhely. Hogy kik építették? Ismerősök, barátok, volt kuncsaftok, amikor az avatóra meghívtam mindenkit közülük, több mint százan voltak. Ez a papírlap őrzi az aláírásukat, amit szeretném, ha lefényképeznének. Az emberi segítség nélkül nem tudom, hol lennék - mondja, és jóízűt mosolyog hozzá.

Jó volt ezzel az elpusztíthatatlan életerejű emberrel találkozni. Alighanem ő volt az, akiből korunkban nagyon sok kellene.

Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán

A tanácsháza homlokzatán lévő tábla arról szól, hogy Izabella királynő a városban is megszállt, amikor Budáról Lippa felé menekítette a szent koronát. Az már nincs az emléktáblán, de a történelem úgy tudja, hogy egyik lengyel vitéze itt halt meg, s temetéséért a plébánia gazdag ajándékot kapott.

kor bejelentettem a vezér- igazgatónknak a központban, hogy elmegyek pihenni. Amint látja, nem volt korkedvezmény. Mi soha nem voltunk túlfizetve: a Jászberényi Hűtőgépgyárban egy főművezető többet keresett, mint én. Persze nem panaszként mondom, de ezzel van arányban a nyugdíjam is. Ami megtakarított pénzem volt, azt hitellel ki- jjótoltam, és ebbe a faházba fektettem.- Egy igazgató magánkereskedőként mit mentett át ebbe az új szakmába?- Miután aki a kávét főzi, nem egy hegyes Fiatal menyecske, a boltvezető sem egy nősülendő fiatalember, így hát nagyon szolid, tisztességes árakkal lehet idevonzani az embereket. Ha nekem kiírják, hogy a Kőbányai világos 16 forint és kettő forint az üveg, akkor én azt 18 forintért adom. Aki nálam cigarettát vesz, mindig rákérdez, jól számoltam- e, mert másutt többért kapja. Én azt mondom, vigye el és mondja meg az ismerőseinek, hogy itt ennyiért adják. ’44-ben kereskedelmi iskolát végeztem Szolnokon, és nekem azt tanították, első- Nézze, nem lenne korrekt, ha most akarnék okos lenni, de úgy gondolom, egy {pénzes vevő, aki megvásárolná a gyárat, az kihúzná a bajból. Önállóság kellene, minthogy kellett volna régen is. De ne beszéljünk erről, nekem a hatásköröm ma már egy faháznyi területre korlátozódik, itt kell megvalósítani mindazt, amire még kéj>es vagyok.

A városban persze a közelgő választásokról is érdeklődtünk, ám mire e sorok megjelennek, nem az lesz a szenzáció, melyik jelölt mit ajánl, hiszen a döntés akkora az államjxúgár agyakban már megszületik. Azért érdemes néhány szót ejteni a szavazás előtti helyzetről: azt mondják, az egyik legerősebb párt a Kereszténydemokrata Néppárt, melynek több mint kétszáz tagja van. Zajlott jjersze - ha nem is nagy csinnadrattával - a korteshadjárat, ennek során az egyik családi ház kapuját benzinnel leöntötték és meggyújtották. Abban senki nem kételkedik, hogy politikai meggondolásból. Mindenesetre sajátságos módja ez a választási harcnak. Ha már itt tartunk, az

ség és minden apró kellemesség, amire az ember a leggyakrabban költi a j)énzét. A tulajdonos neve ismerős: Kakukk Mihály. A Pannónia Szőrmekikészítő és Feldolgozó Vállalat Kunszentmártoni Üzemének igazgatóját hívják így. Talán csak nem... Hamarosan bebizonyosodik, hogy - de igen... Kakukk Mihály, a nyugdíjba vonult igazgató a tulajdonos, üzletvezető és kiszolgáló feleségével egyetemben. Mi tagadás, a mai köztudatban nem úgy él egy nyugalomba vonult vezető, hogy 65 évesen beáll egy szerény üzlet pultja mögé, és a lehető legkisebb haszonnal szolgálja ki a betérőt. Inkább azt gondolná róla mindenki, hogy a magas nyugdíjából meg az évek során felvett prémiumából jjolgári jómódban tölti pihenőjét.- Hát én nem így vagyok - kezdi a beszélgetést a valamikor közel ezer dolgozót számláló üzem nyugalmazott vezetője. - Hatvannégy éves voltam, amia vevő, meg azt, hogy a kis haszon is jó haszon. Ezt tartom ma

is.- A Pannónia közben nehéz helyzetbe került. Mi segíthetne rajta?

Irigylésre méltó „fészekben” a kunszentmártoni „holló”. A posta tetőterében található „bárhelyiség”.

Kevés szebb panorámát ismerek a megyében, mint a kunszentmártoni katolikus templom a régi híd látképével együtt. Ha egy településnek arca van, akkor ennek a városnak, az egykori nagyközségnek mindenképp ez az egyedi és senki máséval össze nem téveszthető ábrázata. Méltóság- teljes templom a kunszentmártoni: súlyos, komoly építmény, olyan, amelyiknek üzenete van az utókor számára. Alighanem ezzel a szándékkal emeltette Horváth Ferenc templomépítő plébános 1784-ben. Az üzenet pedig, amit ránk testált az, hogy a Kunság református tengerében immár visszavonhatatlanul a katolicizmus szigete Kunszentmárton!

Végeláthatatlan utat lehetne bebarangolni a közel ezeréves Kunszentmárton - Mortunfalva, Zenthmarton Szállás - történetében, de támjxmtként tartsuk meg a jó kétszáz éves templomot. A kunszentmártoni nagyközségi tanács 1969 májusában egy virágos, összeborulós emlékezést tartott. Felelevenítették a jászok betelepülését, amely 250 évvel korábban, 1719-ben esett meg.

A sematikus történelemszemlélet szerint ez amolyan lakodalmi bevonulás lehetett: Jászapátiból úgymond testvérek érkeztek, így hát a két tanácselnök 250 év

nyújtásnyira is vannak fehér foltok, melyek feltárása biztos, hogy elismerést hozna kutatójának.

És vannak megható jtéldák a közösség szeretetére is ugyanebben a históriában. 1739-ben pestis pusztított a községben, és nyolcszáz embert ragadott el a dögvész. Csombok Mihály plébános miután mindenkit eltemetett, s valamennyi hátramaradottat megvigasztalt, maga is elment ugyanebben a betegségben hívei után. Élt harminchat évet.

A kunszentmártoni templom ma megújulni készül: belül állványerdő között bolyonghat a betévedő, szépül hát az impozáns boltozat minden dísze, és csak remélni lehet, hogy újra .visszanyeri méltóságát az épület környéke is. A szép hármas fasor, az átgondolt térképzés a parókia és az Isten háza között otromba csorbát szenved azáltal, hogy valaki pecsétet ütött egy irományra, amely épjren itt engedélyezte az Afor-kút építését. De legalább ilyen merénylet az építtető Nagy Pál plébános emlékezete ellen, hogy a parókiához a piac tejboltja támaszkodik. Bizony, a várost falusi vezetők irányították, amikor ezek a csúfságok megeshettek.

És ha már értetlenkedik az ember, akkor ott a kunszentmártoni posta épülete is. Ahogy elnézem a hivatalt, egy fura kényszerképzet vesz rajtam erőt. Nem tartom ugyanis elképzelhetetlennek, hogy a tervező e nagyvonalú álmait, mondjuk a főváros egy exjxmált pontján kívánta megvalósítani. Aztán a tervet tartalmazó borítékot a kunszentmártoni posta tervrajzaival összecserélte, így felépült itt egy háromszintes csodapalota harmincegy jiostai dolgozónak, mi* **-> *,/. .|W| * ' ;

w$fitffa^í^jiezve