Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-25 / 144. szám

1990. SZEPTEMBER 25. 3 / “ Keddi jegyzet Hát én immár kit válasszak... Minden maradt a régiben, semmi se változott - mondogatták az emberek a márciusi választások után. A kormány, a parlament messze van az átlag­polgártól, és ha azt látja, hogy környezetében még mindig ugyanazok vannak a vezető posztokon, akik eddig is - azt mondja, nem változott semmi. De most itt a helyhatósági, önkormányzati vá­lasztások ideje. Most épp azért kellene letenni a voksunkat, hogy ne maradjon minden a régiben, és hogy változzék valami. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy melyik jelöltnek adjuk a bizalmat. Egészen addig reménykedhettünk, amíg nyilvá­nosságra nem kerültek az egyéni választókörzetek és a pártlisták jelöltjei. Mert amit abban itt-ott lát­tunk, az bizony erős idegrendszert igényelt, de mi­nimum annyit, hogy ülve olvassuk végig. Láthattuk, hogy ismét megjelentek az elvtársak. így, idézőjel nélkül: elvtársak. Mert ők valóban azok voltak. Az ember persze nem azt várta, hogy egyetlenegy volt MSZMP-tagot se lát most viszont, dehogy! De azt gondoltuk, hogy legalább azok, akik a marxizmus-leninizmus élharcosai voltak, akik a párttitkárokat szolgálták ki készségesen, vagy maguk is párttitkárok voltak, akik saját kezük­kel tolták ama bizonyos szekeret (hadd haladjon!), most jelöltként, listásként bizalmunkra apellálnak. Persze a pártok helyzetét is megértjük. Fulladoz­nak a hiánytól. A rátermett, okos, tisztességes em­berek hiányától. Mert az MSZMP egyvalamit azért kiválóan tudott. A tehetséges emberek zömét előbb vagy utóbb (kit hitből, kit kényszerből, kit változ­tatni akarásból) a tagjai között tudhatta. Ezek több­ségében most van annyi tisztesség (szemérem?), hogy nem ajánlkoznak az ellenzéki vagy a kor­mánypártoknak. Hallgatnak. Háttérbe húzódnak. Nem vállalnak közéleti szereplést. Ki csalódott, ki óvatos, kinek egyszerűen a gyomra nem veszi be, hogy hol ilyen, hol olyan köpönyeget hordjon. Maradnak tehát azok, akikben eme erkölcsi fé­kek nem működnek. Akik akkor váltanak színt, amikor csak kell. Hol ezzel a szervezettel vannak jóban, hol a másik párt színeiben tündökölnek. De bármennyire is nyomasztó a rátermett emberek hi­ánya, az elvekből mégse lett volna szabad ennyit engedni. Mert bizony igen furcsán nézünk a pártok­ra, miután elolvastuk a jelölést. Igen furcsán né­zünk például arra az MDF-re, amelyiknek jelöltje pártélharcos volt, vagy tavasszal még más szerve­zet színeiben indult. Miért baj ez? - kérdezhetnék. - Hogy higgyünk neki? - kérdezhetnénk. Es valahogy nem tudjuk megérteni a pártok „gyarlóságát’ ’. Azt a vágyat, hogy minél több saját jelöltjük legyen az önkormányzatban. A pártérde­V __________________________________________ k eket mégiscsak a lakosság érdekei mögé kellett volna sorakoztatni. így talán nem fordulhatna elő, hogy Szolnokon van olyan körzet, ahonnan három jelöltet is bejuttatnánk szívünk szerint, és van olyan, ahol azt se tudják az emberek, elmenjenek-e egyáltalán szavazni, mert egyetlen kedvükre való jelölt sincs. A pártok össze is foghattak volna. Megbeszélhet­ték volna, hogy ne egymás tehetséges jelöltjét üssék ki egy-egy körzetben, gyenge választási lehetősé­get biztosítva ezzel egy másikban. Hiszen az előbb mondtam, és a pártok maguk se tagadják: kevés a rátermett ember. Akkor miért e pazarlás? Miért nem született egyezség, hogy minden körzetben legyen rátermett, tisztességes jelölt, akár úgy is, hogy azokból a körzetekből, amelyekben több van, „át­vitték” volna valakiket a „gyengébbekbe”? Csak az SZDSZ és a Fidesz támogatja következetesen egymás jelöltjeit ott, ahol az egyik vagy a másik nem tudott, nem akart senkit indítani. A márciusi választásokon - ne tagadjuk - még az egyéni listán is a pártokra szavaztunk. Hiszen so­kan nem is ismertük azokat az MDF-es, SZDSZ-es, Fideszes, kisgazda, stb. jelölteket, akikre a voksun­kat adtuk. Elég volt csupán az, hogy az illető párt, amelyben bízunk, öt jelölte! Csakhogy az márciusban volt. Most egészen más a helyzet. Nagyon oda kell figyelni, hogy kinek a neve mellé tesszük a jelet. Hogy kik azok, akiknek a kezébe adjuk falunk, városunk jövőjét. Hogy az illető neve mögött milyen párt szerepel, nem olyan fontos. Ha már a pártok bizalmát megszerezték nem odavaló jelöltek, legalább a mi bizalmunkig ne jussanak el! Csak az embert nézzük. Hogy ki ö, mit csinált eddig, tisztességes-e, megbízható-e, okos-e. Olyan, akire fenntartás nélkül rá meijük bízni a település sorsát. Bármelyik párt színeiben indul is, tudjuk róla, hogy a lakosság érdekeit fogja képvi­selni. Uram bocsá, még a pártlistákon Is szerencsé­sebb az egyéni választás. Nem biztos, hogy jól járunk azzal, ha vakon bízva a nekünk szimpatikus pártban, az ő listáját jelöljük meg. Először olvassuk el: ugyan kiket indított nagyra becsült pártunk azon a listán? Olyanokat, akiket szívesen látnánk a helyi önkormányzatban? Valóban olyanokat? Akadnak persze, akik legyintenek: ugyan már! Pont az én szavazatomon múlik? Igen, épp az „ő” szavazatán múlik. Sok-sok „ő” szavazatán. Vasárnap el kell mennünk választani. És olyan emberekre adni a voksunkat, akikben megbízunk. Mert ha közönyünk mellett születik egy önkormányzat, és nem úgy formálja a sorsun­kat, ahogy kellene: csak magunkra vethetünk. Paulina Éva Versenyfutás a fogyasztókért Notórius vásárjáróként akár már behunyt szemmel is eltalál­nék a SZOTÉV 17-es pavilonbeli standjához, hisz a cég 7-8 éve mindig ugyanezen a helyen mu­tatja be régebbi és legújabb ter­mékeit. Barsy Lajos, a SZOTÉV Ipari és Építőipari Rész*- vénytársaságának kereskedelmi reskedelem kivételével minden­re van jogosítványunk. Mit fog­lalkoztunk mi korábban például a farmernadrágok vagy az órák értékesítésével? Jelenleg viszont ezeket is árusítjuk. Jól emlékszem, pár esztendeje megkérdezte tőlem, hogy érde­mes-e itt lennünk? Öt évvel eze- \ szágon mi vagyunk az egyetlen kénsavgyártó vállalat. Pár évvel ezelőtt ennél kényelmesebb álla­potot elképzelni sem lehetett vol­na. Jelenleg viszont a vásárló vá­laszthat. Könnyen mondhatja azt, hogy jó, jó a TVM terméke, de ugyanezt a minőséget olcsób­ban meg tudom venni külföldről. Újdonság a SZOTÉV standján: a komplett konyhabútor, a variálható fürdőszoba-garnitúra meg a falióra. Csak egy telefon, és lesz segítség És meg is teszi, mivel senki sem ellensége a saját pénzének. Tel­jesen igaza van. Csak nekünk eb­ben a pillanatban máris a nyugat­tal kell versenyeznünk. Tehát én úgy látom, hogy a valóságos piac már számunkra nemcsak álom, hanem itt van közöttünk. Jóllehet, a SZOTÉV-nél és a TVM-ben már valódi versenyfu­tás kezdődött a vásárlóért, ám a krónikás mégis úgy véli, hogy nem minden területen van ez így. Hisz csupán a rendszerváltás kezdeti lépéseinél tartunk, s a gazdaság „művészi” szabályo­zása ma még csak papíron léte­zik. Hogy kéne a gyakorlatban? Egy zenei példával élve: az egész a fontos, a ritmusharmónia. Per­sze jól tudjuk, hogy egy zenekar­ban sem szól minden hangszer egyszerre. A belépést ki kell vár­ni. Ám, ha eljön az idő - és most úgy tűnik, hogy eljött -, el kell csípni, nyakon kell ragadni az élenjáró technikát, ki kell hasz­nálni az alkotókedvet, és fújni kell a „harsonát”. Méghozzá tel­jes erőből. N. T. Fotó: Nagy Zsolt Az ország valamennyi valamire­való városában van már telefonos lelki segélyszolgálat. Él olyan tele­fonszám, amelyet fölhívhatnak a bajbajutottak. T anácsot kérhetnek, lelki segítséget kaphatnak, amikor egyedül maradnak a gondjaikkal, és elviselhetetlennek érzik terhei­ket, helyzetüket. Nemsokára Szolnokon is műkö­dik majd egy lelki segélyszolgálat - telefonon. Hasonlókkal - tanács­adások, stb. - már próbálkoztak a városban itt-ott, de a telefonos módszer eddig elmaradt. A segélyszolgálatot a megyei Köjál egészségnevelési osztálya menedzseli majd. Anyagi támoga­tást kaptak a városi tanács szociál­politikai osztályától, a megyei ta­nács egészségügyi osztályától és a megyei egészségvédelmi tanács­tól. Az így szerzett hatvanezer fo­rint elégnek bizonyul a segélyszol­gálat működéséhez az év végéig. A támogatók között az egyház is sze­repel. A távközlési üzem pedig in­gyen biztosított egy egyirányú te­lefonvonalat. Ennek az a lényege, hogy aki telefonál, ingyen kérhet segítséget, ugyanakkor a szolgá­lattól nem lehet kívülre telefonálni. Szó van arról, hogy később két telefonvonallal is a bajbajutottak rendelkezésére állnak. A munkában természetesen részt vesznek a szakemberek. A telefonos lelki segítségadásnak van módszertani útmutatója, me­lyet rövid idő alatt el lehet sajátíta­ni, és alkalmassá tenni egy szakér­tőcsoportot arra, hogy részt ve­gyen a munkában. A szolgálat azonban nemcsak szakértőkkel működik. Laikusok (nem pszichiáterek, nem pszicho­lógusok) jelentkezését is vátják. Olyan emberekre van szükség, akik alkalmasak arra, hogy a tele­fonvonal végén kapcsolatot te­remtsenek a segítséget kérővel. Akik rá tudnak hangolódni mások­ra, van bennük együttérzés, baráti szándékkal közelítenek az embe­rekhez, képesek igazi segítséget nyújtani. Munkájukhoz természetesen se­gítséget kapnak a szakér­tőcsoporttól, és képzésben is részt vesznek. A telefonálónak nem kell bemutatkoznia, de ha meg is mondja a nevét, a lelkisegély-szol- gálat tagjának titokban kell azt tar­tania. Aki kedvet érez magában ar­ra, hogy a segélyszolgálatban dol­gozzék, dr. Parádi Leventénél je­lentkezhet a szolnoki gyermek- ideg-gondozóban (Sóház u. 3/5), vagy pedig a 32-573-as telefonszá­mon. A segélyszolgálat ügyeletét egyelőre este 18-22 óra között és hét végén tervezik - néhány hét múlva. ■Pé­napló Szombaton férjhez megy egy karcagi leány. Ez önmagában persze nem hír, hiszen sűrűn előfordul ilyesmi hétvégeken. Ami érdekessé teszi Nagy Emese házasságkötését, az az, hogy mindent a ha­gyományok szellemében intéznek, a lánykéréstől a lakodalomig. Játszik majd vagy négy-öt zenekar, szolnokiak, debreceniek, erdélyiek, természetesen népi muzsikásokra kell gondolni, és nagyon szép viseletben lesznek sokan még a vendégek soraiban is, akik közül Erdélyből érkeznek jó néhányan, de még a csángóktól is jönnek. Nem mindennapi lát­ványosság lesz tehát, amíg a Deák kőrútról a város­háza elé vonulnak, ahol két órakor mondják ki a boldogító igent az anyakönyvvezető előtt, fél há­romkor pedig Isten színe előtt is örök hűséget fo­gadnak egymásnak a református nagytemplomban. Én régen láttam ilyen szép hagyományőrzést Kar­cagon. Az utóbbi évtizedekben az ilyesmi naciona­lizmusnak számított volna, az internacionalista cé­lok jegyében uralkodók bizony ilyen nemzeti de­monstráció láttán összekapták a homlokukat ezer­nyi ráncba, mint a gatya korcát, s jó, ha csak ennyi­vel lett elintézve az ügy. Egy nép önazonossága vagy annak csupán a keresése ellenükre volt. És most? Most is rásütik majd egy-egy ilyen esemény­re a magyarkodás bélyegét valakik, s én nem is tagadom, hogy némelyeknél valóban csak üres ma­gyarkodásról lehet szó, de Emese esetében aligha! Ez a lány mindig a népi kultúra bűvöletében élt, állatokat gondozott, remekül lovagolt, gyöngyöt fűzött és csodálatosan énekelt. A vőlegénye is gaz­dálkodó, de egyben kiváló táncos is. Anyanyelvűk a népdal. A lehető legtermészetesebb, hogy a ha­gyományok szellemében ülik meg menyegzőjüket. És én azért írtam meg mindezt, hogy minél többen lássák az ifjú párt, és közülük néhányan esetleg kövessék Nagy Emeséék példáját. Minél több em­bernek jusson eszébe, hogy magyarok vagyunk. Hogy minél többen kezdjék fontosnak érezni a gyö­kereket. Mert anélkül nem megy. Körmendi Lajos igazgatója is régi motoros a BNV-n, így ismerősként fogad bennünket. Beljebb tessékel tár­gyalószobájukba, s mellőzve a tiszteletköröket, azon nyomban belevág: - Légtechnikai berende­zéseink listája - újságolja -, most már elmondhatjuk, hogy teljes körűvé vált, hisz kifejlesztettük a kifúvókat és az elszívókat is. Ezenkívül bemutatjuk faipari ter­mékeinket, szalagparkettáinkat, kerítéselemeinket, komplett konyhabútorunkat, biobútorlap­jainkat, különböző típusú ajtain­lőtt valóban jogos volt a kérdés, mert akkor könnyen mondhattuk volna, hogy tényleg, minek jö­vünk mi ide? Hisz akkoriban még a vevők szinte maguktól be­estek az ajtón, és nagyobb volt az igény, mint ami az erőnkből fu­totta. Mára viszont fordult a koc­ka, mivel jelenleg többet gyár­tunk, mint amennyi a kereslet. Pontosabban, kereslet volna, csak éppen pénzük nincs az em­bereknek meg a cégeknek. Ezért nekünk meg kell találnunk azo­kat, akiknek az igényeik mellett Az idei BNV-n a Tiszamenti Vegyiművek az általuk gyártott mosóporok teljes arzenálját is bemutatja. kát, s az idén elhoztuk a vásárra variálható fürdőszoba-garnitú­ránkat is. Most már komolyan el kell kezdenünk kereskedni, mi­vel napjainkban ez a terület az, ami a legdinamikusabban fejlő­dik. így aztán ebbe is belevág­tunk, s nemrégiben megalakítot­tuk a SZOTÉVKER Kereskedel­mi Kft.-t, elsősorban azért, hogy saját termékeinknek nagyobb pi­acot teremtsünk. Persze ez nem jelenti azt, hogy kizárólag csak ezekkel foglalkozunk. Viccesen azt is mondhatnám, hogy a kábí­tószer-forgalmazás és a leányke­forintjaik is vannak. Hát azért kell most itt lennünk, hogy azt a kis fizetőképes piacot, ami léte­zik, ne más vigye el, hanem mi szerezzük meg. Szinte ugyanezt hallom Vé- csey Zoltántól, a Tiszamenti Ve­gyiművek kereskedelmi vezér­igazgató-helyettesétől, amikor a vásáron összefutok vele. A két szakember gondolatai akár édes­testvérek is lehetnének.- A saját bőrünkön érezzük a valódi piacot - mondja, és egy példát is felhoz ennek bizo­nyítására. - Ma már Magyaror­Vásárnézőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom