Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-25 / 144. szám

4 1990. SZEPTEMBER 25. Válasz helyett Házépítés Tiszaburán © Kelemen Balázs ma már nyugdíjas Martfűn. Nehéz sorsú ember, aki mindenért iszonyato­san megdolgozott, hiszen neki ingyen az élet semmit sem adott. A szülei árva gyerekként háza­sodtak össze, majd urasági cse­lédként keresték a kenyerüket. Nem panaszkodtak, félrerakták a filléreket, és 1922-ben a temér­dek spórolás eredményeképpen vehettek Cibakon egy darab föl­det. A vételár egy részét kifizet­ték, a többit még évekig törlesz­tették. Ennyire futotta a szorgos­kodásukból, bár boldogok vol­tak így is. Micsoda örömnek szá­mított, amikor a szegény ember azt mondta: megyek a kertembe, kapálni a földemre! © Végre 1940-re, amikorra a fi­úk is úgy ahogy félcseperedtek, elérkeztek oda, hogy a föld egy részébe szőlőt telepítsenek. Az édesanyja, az édesapja és ő is hetekig taposta az ásót, és szinte madarat lehetett volna velük fo­gatni, amikor az apró rügyekből levélkék pattantak. Nem szőlő a szőlő fa nélkül, ezért huszonhá­rom csemetét is elültettek. Jó órában végezhették, mert vala­mennyi megragadt. Évek jöttek, mentek, és sajnos ennek a szép kertnek a gyümölcsét már az apa nem ízlelhette meg, mert odama­radt a háborúban. A tőkék egyre többet adtak, a gyümölcsfák te­rebélyessé szélesedtek, amikor 1959-ben az 550 négyszögöl zártkertet tagosították. Hiába kö­nyörögtek, hogy a szülők árva gyerekek voltak, és efféle kerte­ket, tőkéket aligha lehet nagy­üzemi módon gondozni - nem számított az érvelés. Mivel Ke­lemenék feleségestől kívül ma­radtak a közösből, kiadták a sző­lőt olyan embereknek, akik té- esztagok lettek. Két év alatt annyit rontottak a kerten, hogy egykori tulajdonosai alig ismer­ték meg. © 1962-ben a szövetkezet akkori háztáji illetékese segítségével édesanyjával Kelemen Balázs újra felfoghatta, művelhette saját szőlőjét. Évről évre rendszeres haszonbért fizettek azért, hogy dolgozhassanak abban a föld­ben, amelynek az árát egy élet munkájával gürcölték össze a szülők. így ment ez egészen 1983-ig. Ekkor is kifizette pon­tosan Balázs bácsi felesége az esedékes bérleti díjat, amikor 1983. szeptember 20-án megle­petés érte őket. Elvették tőlük a földet, mondván: tovább nem művelhetik. Ok arra hivatkoz­tak, hogy a haszonbérlőt előny­ben kell részesíteni, ezért levél­ben kérték az akkori elnököt, mi­vel szívesen gondozták volna to­vább a sajátjukat. Hiába, jogtalan földhaszná­lóknak nevezték őket, olyannyi­ra, hogy a kertben lévő szer- számoskamrát is lebontatták ve­lük. Sírva szedték darabokra a helyiséget, hiszen már ekkor sej­tették: a földjük valaki másnak, esetleg másoknak nagyon kelle­ne. Fordultak ők sok helyre, de érdemleges segítséget sehonnan sem kaptak. Állítólag elhanya­golt volt a szőlő, ez a hivatalos álláspont, amit Balázs bácsi ka­tegorikusan tagad, mivel ő gon­dozta az egészet. Tette ezt azért, hiszen rokkantnyugdíjas volt már tíz-egynéhány éve, így bő­séges ideje volt karbantartani a területet. © Furcsa véletlene a sorsnak, vagy talán nem is véletlen, hogy a hajdani gazdák egykori kispar- celláján megjelent az új bérlő. Akkor 1984. március 21-én Ke­lemen Balázs bement érdeklőd­ni: mivel érdemelte ki ez az em­ber ezt a darab földet, ami nem az övé. A válasz: rendőrtiszt volt. Mit felelhetett volna ez az idős ember: kérem, én sem vol­tam soha hazaáruló. A teljesség­hez hozzátartozik, hogy kapott érte pénzt is, úgymond: megvál­totta a téesz az árát. Olyan jókora summát, hogy másfél választási malacra futotta belőle. Balázs bácsi nem hagyta annyiban a dolgot: fellebbezett, amelyre meg is érkezett a válasz. Ennek az a lényege, hogy minden tör­vényszerűen történt, hiszen az örökösök nem voltak téeszta- gok, egyébként is a Cibakházi Vörös Csillag Tsz az egész terü­letet megváltotta és megfizette, így azután annak sem lehetett akadálya, hogy 1988 februárjá­ban az egész területet értékesít­sék. © Kelemen Balázs azt írja ne­künk: "Ha már valaki, valakik ezt így eldöntötték: a tulajdono­sokat, azaz a haszonbérlőket is illett jobban mondva meg kellett volna kérdezni arról, mit szándé­koznak tenni. Helyette őket kész tények elé állították. Ilyenek ezek az emberek még most is, azt csinálnak a hadiárvákkal, mint a padlássöpréskor", folytatja a le­vélíró. "Hogyan csinálnak isko­lázott emberek ilyet", fejezi be keserűen a gondolatsort. © Az írásnak szinte minden mondatából kitetszik, hogy a Kelemen Balázs-féle emberek mellé az égvilágon senki nem állt, amikor bajban voltak. Be­szélgetés közben is többször megkérdezte: ki az Úristenhez fordulhatna orvoslásért? Ezért írt nekem egy bánatos, hosszú levelet. Kedves Balázs bácsi: Ha én Úristen volnék, minden sérelmet ért Kelemen Balázst magamhoz kéretnék, hívnék. Leültetném őket pgy hosszú lócára, enni-inni adnék nekik, meghallgatnám a bajukat, és tüstént orvosolnám is. Mivel nem hogy égi, de földi hatalmasságnak sem számítok, orvoslás helyett közreadom a pa­naszát. Azzal a megjegyzéssel, hogy sok száz, meg ezer hasonló esetről lehetne írni, de mivel Ön keresett fel kérésével, ezt az em­beri sorsot tártuk az olvasók elé. Remélve, hogy többé olyan ri­deg levelet már nem kap, ame­lyet az idén, március 20-án cí­meztek a lakására. Mert mint említette, nem is a kurtán-fur- csán elvett darab föld visszavé­tele, visszaadása érdekli. Nem, nem, művelje az, aki most is ezt teszi. De fizetség címén legalább valamilyen tisztességes árat ad­janak érte. Teljességgel egyetértek a ké­réssel, bízva abban, hogy az új földtörvény, amely megalkotása nyúlik, akár a rétestészta, a Ke­lemen Balázsoknak és a hozzá­juk hasonlóknak is segít. Megér­demelnék, hogy végre védje őket is valaki, valami. Elvégre mun­kájuk eredményét, vagy annak az árát követelik vissza. D. Szabó Miklós A Tisza-parti településen fotóriporterünk azt kapta lencsevégre, amikor egy szegény cigánycsalád hozzákezdett otthona építésé­hez. Az természetes, hogy a sár készítésé­ben, amiből később vályog lett, a família kisebbjei is segítettek. Fotók: N. Zs. SZEPTEMBER 28-29-én TALÁLKOZZUNK A VÁSÁRBAN ŐSZI VÁSÁR - SKÁLA KIRAKODÓVÁSÁR a szolnoki Skála Áruház előtti területen REKLÁMÁRAS, ENGEDMÉNYES ÁRUK ÁRUSKÁLÁJA SZÓRAKOZTATÓ MŰSOROK: 28-án 15,30 órától TISZA TÁNCEGYÜTTES Szigligeti Színház művészei Divatbemutató SOK-SOK KELLEMES MEGLEPETÉS! VÁRJUK SZÖVETKEZETI TAGJAINKAT ÉS KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! *36419/ 1* Levelek a hazából a honba Egyetlen szavazatról Komám, jócskán zavarba hoztak engem ezzel a helyhatósági választással. Az utóbbi - egyébként elég rövid - időben jó néhány választást, illetve népszavazást éltem itt át, mindegyiket kényelmesen figyeltem a „páholyból”, ugyanis állampolgársá­gom nincs, szavazójogom sincs. Most meg kikézbesítették a kopogtatócédu­lát, noha az állampolgársággal ugyanaz a helyzet: sehol semmi. (Talán a renge­teg halaszthatatlan dolog miatt nem tud­ják még méltányolni, hogy több mint három éve kitartóan parkolok itt, és fi­zetem a hontalanság „parkolódíját”.) Azt hittem, tévedésből kopogtattak be hozzám, különösen amiatt, hogy a ne­jemnek is küldtek cédulát, pedig róla illene tudniuk, hogy politikailag (is) tel­jesen el van tájolva, az ő szavazata annyit érhet egy - véletlenszerűen ki­szúrt - képviselőjelöltnek, mind döglött lónak egy patkószög. No nem mintha én nagyon otthonosan mozognék a rend­szerátmenet labirintusaiban, ezért is ga­zoltam be a kezdetben még kérdőjeles lehetőségtől (feladattól?). Nem kérdőjeles az, Árpádom, téve­dés nincs, szavazhatok. Talán kellene is, vagy illene. Előbb a rádióból tudtam meg, hogy ez esetben nem a bürokrácia természetes velejárója, a figyelmetlen­ség küldette el nekünk az Értesítés címet viselő papírkát. Egy hallgató kérdezte a rádiósoktól (nem pontosan ebben a fo­galmazásban, de nyilvánvalóan ilyen felhangok kíséretében): hogy a túróba engedték meg, hogy ezek az állampol­gárság nélkül itt-tartózkodó erdélyiek is szavazhassanak a helyhatósági válasz­tásokon?! A válaszadó nagyon is értette a kérdés élét: először is megnyugtatta a kérdezőt, hogy nem csak a romániai menekültek szavazhatnak, hanem min­den más külföldi állampolgár, aki e ha­zában lakik (tehát a kevésbé irritáló ara­bok, dél-amerikaiak s a többik); másod­szor meg különben is nyugi-nyugi, csak passzív szavazati jogot kaptunk, vagyis választhatunk, csak minket nem vá­laszthatnak. Úgyhogy ebben a hirtelen rám szakadt áldásban külön öröm, hogy az istennek sem lehetnék - mondjuk - polgármester Szolnokon. (Pedig rémál­momban ez is megjelent: a tömeg ritmi­kusan skandálja a nevem, rám akarja bízni, hogy rázzam gatyába, ami lehe­tetlen. Most már nappal tudom, hogy ez a népünnepély is lehetetlen.) Elég gond nekem komám, hogy sza­vazhatok (vagy kell, vagy illene?). Mert mondd meg, kire! Nézem ajelöltek lis­táját, nekem - nem úgy, mint a tájéko­zottaknak - egyik név majdnem ugyan­annyit mond, mint a másik. Nem isme­rem őket. Annyit már kifundáltam, hogy az égvilágon semmit nem jelent, melyiket melyik párt „támogatja”, illet­ve hogy valamelyikük azt hirdeti: „füg­getlen”. Mondok néhány példát. A pár­tosság tekintetében: mit kezdjek azzal, akit - teszem azt - az MDF is és az SZDSZ is támogat? Állítólag ez a két társaság szemben áll egymással... To­vábbá, ha a helyi tapasztalatokban nyil­ván bővelkedő „utca népe” egy kalap alá veszi a pártokat („mindegyik csak dumál, én meg a munkából nem tudok megélni”), milyen eligazítást adhat a magamfajta tájékozatlannak akár az az egyértelműbbnek tűnő kitétel is, hogy X-et csak Y párt „indít”? És ha valaki neve mellett a függőség hiányára, az el-nem-kötelezettségre utalnak?.. Itt, Szolnokon és közvetlen közelében há­rom független jelöltet ismertem meg személyesen: az egyiknek, bár tagja az MSZDP-nek és - mint hangsúlyozta - a Cicciolinát is parlamentbejuttató Olasz Radikális Pártnak, nem sikerült kiesz­közölnie egyikük támogatását sem (ez utóbbiét talán érthető okokból), így lett független; a másik sem jószántából hagyta el pártja megnevezéséből mind­egyik szót, kivéve az elsőt; a harmadik régi kommunista, legutóbb szocialista, ám esélyesebbnek látta, ha erről a tag­ságáról szemérmesen hallgat, vagyis önszántából „függetlenítette magát”. Reméltem, majd segítenek az eliga­zodásban maguk a jelöltek. Érkezett is a segítség, találtam a postaládámban egy akkora önreklámozó fecnit, mint egy autóbuszjegy kétszer. Az illető ne­ve, lakcíme és pártja mellett található egy Kölcsey-idézet (ez az idézgetés amúgy egy elég lejáratott módszer, az alkalmazza, akinek semmi eredeti ötlete nincs): „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” Hát köszönöm szépen! Vagyis megint engem - próbálom bele­élni magam a szerepbe -, az állampol­gárt szólít fel jövendő helytartóm, hogy hassak, alkossak. Hasson és alkosson ő - ezért voksolnék rá!... Ja, még hozzá­tette a sajátját: „Az Önök részvételével én is ezt akarom.” Tegyük fel, nekem tényleg csak valamicske részt és nem oroszlánrészt kellene vállalnom a „programjából”, nekem akkor is túl ál­talános ígéret ez a haza fényre derülése. Olyasmit nyilván nem helyezhet kilá­tásba, amiről csak a kormány meg a Jóisten tehet, de ha már kerületem kép­viselője, ne a hazát derítse fényre meg­foghatatlanul és számonkérhetetlenül, hanem „hasson” oda, hogy ne legyen több csótány a lakásomban (én hiába irtom őket, ha a helyhatóság nem indít lépcsőházakra kiterjedő irtóhadjáratot), ne kelljen órákat sorban állnom kéthe­tenként egy egyszerű orvosi receptért (itt vénynek mondják), legyen több óvó néni az oviban, hogy bár hetente egy­szer foglalkozzon valaki a fiammal is (nekem már a megtaslizására is alig jut időm), legyen rendőr a Széchenyin (mert minden este és éjjel „esemény” van: betörés, verekedés, hangoskodás, telekakilják a lépcsőházat, stb.) és le­gyen csendóra, amikor nem fúrnak, nem kalapálnak. És ne vándoroljon a pénzem (mert adót állampolgárságra való tekintet nélkül fizetek) henyélők és ügyeskedők zsebébe, hanem azt való­ban a közjavára fordítsák. Na, ezt ígér­je, és főleg valósítsa meg valaki! Mert a választópolgár adóinak titokzatos út­jairól - az eddigi gyakorlatra vonatko­zóan - viszonylag kiterjedt és abszolút megbízható értesüléseim vannak, ha majd a leszámolási hullám elül, talán még meg is írom, hisz elszámoltatni is kellene némelyeket... Ennek a helyhatósági választásnak sok vesztese lesz. Ha arra gondolok, hogy - a lista szerint - egy-egy helyen heten-nyolcan pályáznak arra az egyet­len polgármesteri élvezetre, akkor ezekből hat-hét szomorú, netán nagyon kiábrándult lesz. Hisz már képzeletben nagyon benne ült abban a székben. Tu­dod, mi a talán sértő igazság? Őket saj­nálom majd a legkevésbé. Az Isten azt mentse meg, akinek a megválasztásá­hoz csak az az egyetlen szavazat kelle­ne, amit lead komád, Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom