Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-17 / 137. szám

1990. SZEPTEMBER 17. 3 Tolat a Szolnok-Európa vonat Mára MÁV szolnoki Vonta­tási Főnökségnek vezetőiről sem merném azt állítani, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott em­berek, ám a kalauzok (hivata­los megnevezéssel: vonatveze- tő-jegyvizsgálók) - bármennyi­re finoman is fogalmaznám - elég felajzott idegállapotban fogadtak. Míg a főnökség “csak” meg­állapítja a kárt, melyet a vonat- rongálók okoztak, nekik eset­leg végig kell nézniük tehetet­lenül a duhajkodást, naponta hosszú órákon át egy levegőt szívnak a civilizált viselkedés­től oly távol álló utasokkal is. Persze, nekik is fáj, hogy törik- zúzzák a kocsik berendezését, de az agresszivitásnak nem csak a tárgyak, hanem maguk a kalauzok is ki vannak téve.- Egy egészen friss példát említenék - mondja egy kispor­tolt testalkatú fiatalember, aki­nek szándékosan hallgatom el a nevét. - Ma vittünk egy vona­tot Ceglédre, és nem volt vezér­lőkocsi, amelyen van az a bizo­nyos kalauzszakasz, beültem még vonatindulás előtt, hogy megebédeljek a “tengelyen”, és ott egy fiatal srácnak fel volt téve a lába az ülésre. Udvaria­san felszólítottam: légy szíves, vedd már le a lábad. Mert ez előírás nekünk, nem tarthatja fönn a lábát. Ő levette. Viszont vele szemben ült egy ilyen kis­sé illuminált, “bizalomgerjesz­tő úriember”, félig magyar, fél­ig más népcsoport sarja úgy rá­nézésre is, és miután három székkel arrébb leültem, jött ré­széről a beszólás, nekem irá­nyozva magyarázta a haverjá­nak: még ilyet, hogy a kalauz..., hogy vedd le a lábad, hát azon­nal leszúrnám meg kidobnám a vonatból... Fizetésnap volt, és elég feszélyezett idegállapot­ban voltam a fizetési szalag mi­att, fölálltam és odamentem az illetőhöz: ne haragudj, ezt ecsetelnéd nekem bővebben? Ki vagy te? Az öreg kalauzki­dobónak a fia?... Elég az hozzá, hogy akkor ő nem akart tudni semmiről, kértem a menet­jegyét, az rendben volt, s akkor megkértem, hogy két óra múl­va megy a következő vonat, ha lehet azzal menjen tovább, hogy ha nem akar komolyabb bonyodalmakat. Egy darabig ült, aztán közvetlen az indulás előtt leszállt. És beérte annyi erkölcsi elégtétellel, hogy mi­kor elindult a vonat, az aluljá­róból intett egyértelműen: a stopjelzés a hüvelykujjal, csak lefelé fordítva... Ez mindenna­pos.- A koszos cipőjükkel állan­dóan bemocskolják az üléseket - szól a kérdéshez Nagy Imre kalauz -, ha rászólunk, nem szí­vesen veszik le, dörmögnek. Én így szoktam mondani: tes­sék már átülni a másik oldalra, akkor csak lesz valahogy. Láb­beli nélkül már feltehetné a lá­bát, de nem merjük nekik mon­dani, hogy vessék le a cipőjü­ket, mert akkor meg a többi utas szól, hogy olyan rettenetes büdös van, mondjam már neki, hogy húzza fel a cipőjét. De hogyan mondjam, hogy húzza fel, ha én mondtam, hogy húz­za le?- Én egyszerűen nem merek szólni a fiataloknak - mondja Vincze Márta, azon ritka höl­gyek egyike, aki vállalta ezt a megpróbáltatásoktól és veszé­lyektől terhes foglalkozást -, mert amikor szóltam, hogy ve­gye le a cipőjét az ülésről, ezt felelte az egyik: ez nem cipő, hanem bakancs, és nagyot lehet vele rúgni... És nem vette le a lábát. Aztán elkezdték lecsa­vargatni a helyjelző kis szám­táblákat, szóltam a srácnak: te, ne haragudj már, kell neked ott­hon ez a tábla, vagy a csavar kell? Azt mondja: egyik sem. Akkor miért szeded le? Azt mondja: csak úgy. És nem hagyták abba, mert hát egyedül voltam, nem láttak más vas­utast a vonaton, leszedték a táb­lákat az egész szakaszon. Ezen a vonalon jobbára két fajta vonat közlekedik, mint megtudtam a beszélgetésekből. Vannak “pálinkás vonatok” (ezek a hajnali ingázó járatok, amelyek 3 és 5 óra között in­dulnak, mindegyiken az utolsó előtti kocsiban mérik illegáli­san a pálinkát, ez a “kocsma”; délután visszafele ingázva álta­lában - szintén nem törvény­esen - sört árulnak), és vannak “diszkós vonatok” (éjszakai já­ratok, tizenéves fiatalok járnak vele haza a bulikból “feldo­bott” állapotban).- Az egyik diszkós vonatot nemrég ötvenezer forintos kár­ral zárták - sajnálkozik Bradács Sándor vonatvezető-jegykeze- lő -, össze-vissza vagdosták az üléseket. Egyedül nem merek közéjük menni a sötétben, mert le van kapcsolva a világítás. Ott ülnek részegen ezek a 14 éves lányok-fiúk, mert nem többek, és a sötétben még megszúrnak a késsel, volt rá példa. És csa­ládom van, félek, ez az igazság.- Azok után, amennyi disz- nóságot műveltek velem - szól ismét az atlétatermetű -, most már szeretem egy kicsit bosz- szantani őket. Én nem gyufá- zom ki a reléket, mert ha meg­tenném, akkor nem tudja ki­kapcsolni a villanyt és kicsa­varják az összes égőt. Nem, én csak fölkapcsolom, a kedves utas lekapcsolja, megyek ke­zelni, fényárral borítom el az egész kocsit abban a pillanat­ban. Szóval ennyit most már én is odaszúrkálok, mert megér­demlik... Jöttünk vissza József­városból, három ilyen enyhén lebarnult illető az istennek sem akart leszállni, tudniillik, egyi­küknek sem volt se jegye, se pénze, és udvariasan felszólí­tottam őket a távozásra. Aztán kevésbé udvariasan letettem a társaságot. Közben elkezd or­dítani az egyik, egy 160 kiló körüli koszos, mosdatlan vé­nasszony, és szépen bemondta egy kalauzkolléga nevét, hogy vigyázzunk, mert neki attól van gyereke és most is tőle terhes... Elég kínos volt az utasok előtt.- Nekem is van “gyerekem” Nagykátán - mondja egyáltalán nem dicsekvően Bradács Sán­dor.- És hogyan szerzett erről tudomást?- Úgy, hogy én is leszállítot­tam egy jegy nélkül utazó “höl­gyet”, na azt mondta: piszkos oláhcigány vagy te is, hiába vö­rös a bajuszod, tetőled van a gyerek, mert a tavaly ott feküd­tél velem a...' Mit tudom én, melyik vonaton... Most meg ki­osztanak mindegyikünknek ilyen kis táblácskákat, amiket hordani kell, rájtuk a név, a rangfokozat. Ahány férfi kala­uz van ezen a vonalon, szerin­tem mindegyiknek “lesz gyere­ke” ennek a vonalnak a men­tén. Nagy Imre cifrábbat is tud.- Sőt, kikapja a csöcsét, és felszólít, hogy szopjam meg. A kollégámmal meg az történt, hogy a cigány asszony kikapta a mellét, és lespriccelte őt tej­jel, amiért kérte tőle a jegyet. Ezek ilyen minden nap előfor­duló megaláztatások...- Mi nemcsak hülyék va­gyunk - halmozza a “kedvessé­geket” Bradács Sándor -, de mi vagyunk a “köcsög”, mert sze­rintük minden vasutas “me­leg”. És az is el van könyvelve az utasok által, hogy amelyik hölgy a vasúthoz jön dolgozni, az mind kurva. Erről Vincza Mártának konkrét tapasztalatai is vannak.- Állandóan ilyen jelzőket használnak, hogy “vasutas ri- banc”. Az ilyesmit főleg a sötét kocsikban eregetik el, azt sem tudom, ki volt. Nemrég volt egy esetem, hárman jöttek ha­zafele retúr-jeggyel, ami há­rom napig érvényes, és mond­ja, hogy ne lyukaszam már ki. Kérdem, miért ne? Azt mondja: azért aranyoskám, mert ha ki­lukasztod, meg leszel kefélve... Hát meddig kell ezeket még nyelni? Pontosan ezt kérdezném én is. (Folytatjuk) ■ ■ Molnár H. Lajos * - r, / Beszéljünk róla! Kiállított vágyak Különleges kiállítás nyílik ma Szolnokon. A meg nem valósult tervekből rendeznek bemuta­tót. Miért nem lett belőlük valóság? Majd kiderül a helyszínen, el kell menni, meg kell nézni! Biztos vagyok abban, hogy nem marad visszhang nélkül e különleges tárlat, sőt bizonyos vagyok abban is, hogy további hasonló megoldásokra, ötletekre inspirál majd. ' Mondjuk, például arra, hogy egy nagyobb épü­letben a'mostanihoz képest nagyobb méretű táro­lókban azt mutatják be - nem csupán a megye- székhely fejlesztési lehetőségeire koncentrálva -, milyen tervek nem valósultak meg, úgy általában. Tudom, az ötlet így már korántsem tűnhet annyira újnak, azonban úgy vélem, a siker garantált. Hi­szen, jócskán lenne anyag, igencsak tudnának miből válogatni e szuperkülönleges kiállítás ren­dezői. Már látom is magam előtt, ahogyan az egyik azt mondja: itt van tíz darab kútba esett elképzelés arra, hogy felveszik megalkotóikat az egyetemre, nem sikerült nekik a vizsga. Milyen jól mutatnának ezek az “apróságok” így egymás mellé rakva, egyformán, sorban. Nem nagy ügy - mondja a másik rendező. Ez a valami! - és előhúz egy gyönyörű, meg nem valósult tervet, amiben egy hajókat és darukat gyártó vállalat a jövőjével foglalkozik, felvázolva megannyi megrendelés, szép nyereség és így tovább. Szóval, ott guggol­nának egymás mellett ezek a jól kikristályoso­dott, megvalósulatlan tervek - félbetörött politi­kai karrierek, voks nélkül maradt pártok, be nem vont fegyverek, nemzetközi gazdasági progra­mok - különlegesen szép példányok, gyűjtőknek lehetne ajánlani őket - amikből nem lett semmi, és lennének el nem csattant csókok államférfiak arcára, vagy talán gyönyörű lányok ajkára valók, olyan számlák, amelyekről tervezték, hogy kifi­zetik őket, s olyan bögrék, amelyek tej nélkül maradtak. Veszélyes dolog az ilyen kiállításomért még valaki arra a megfontolásra juthat, hogy ha a meg nem valósult tervekből összehozható egy ilyen bemutatóra való, akkor az el nem végzett mun­kákból aztán lehetne csinálni egy igazán szép, reprezentatív tárlatot. Volnának olyanok, akik még külön csak azért, hogy a nevük rákerüljön egy tároló melletti cédulára, szóval csupáncsak ezért nem csinálnák a dolgukat. Lehetne ott aztán vitrinbe gyűjtve igen sok minden. Csak úgy kap­kodnák a látogatók a fejüket a nagy nemzeti kiállítóteremben, valahogy úgy, ahogyan azon kívül teszik. Szinte látni, ahogyan a bemutató megnyitóján valamilyen prominens személyiség arról szónokol, mennyi fáradsággal gyűjtötték össze ezt a sok, el nem végzett munkát. Most, hogy egy ország azon gondolkodik, mit is lehetne idegen nációk elé világkiállítás címén kirakni, kézenfekvő az ötlet. Hiszen, ahogyan ez az előre beharangozott nagy bemutató, minden bizonnyal az előrelépést, a fejlődést, a haladást szolgálja majd, gondolom, ugyanúgy ezzel a cél­lal rendezik meg ezt a mai szolnoki bemutatót is a meg nem valósult tervekből. Vagy talán téved­nék? Hajnal József Hipnózis a színpadon r A játékból indulok ki Szombat este több száz kíváncsi néző előtt nagy sikerű előadást tartott Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban Vladimír Pasternak hipnotizőr. Tizenhatodik előadása volt ez Magyarországon, ahol először járt, egyben ez az első külföldi útja is. Otthon a szombat estihez hasonló előadásokat tart, egyébként gyakorló orvos. Mint mondja, van munkája bőven.- Hogyan és mikor ébredt rá, hogy hipnotikus képességei van­nak? - kérdeztük Vladimir Pas- temaktól.- Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor moziba szerettem volna menni, de nem volt rá pénzem. A pénztárhoz ballagtam,- bánatos képpel odaálltam a jegyszedőnő elé, ránéztem, mire ő csak annyit mondott, hogy fiam, menj, nézd meg a filmet. Ez az eset megis­métlődött még né­hányszor. Képessége­immel kapcsolatban akkor már derengett valami bennem. Úgy gondoltam, ellenőr­zőm magam. Mozi­jegynagyságú papírla­pot vágtam ki, és szemtelenül átnyújtot­tam a jegyszedőnő­nek. Ő megnézte, el­tépte, és beengedett. Az iskolában is megfi­gyeltem néhányszor, hogy a tanítónő szava elakad, amikor erősen a szemébe nézek. A katonaságnál pedig előfordult, hogy a kiképzés során a tiszt váj­ta helyettem a gödröt. Ezután el­kezdett komolyan foglalkoztatni a dolog. Szakirodalmat olvas­tam, képeztem magam.- Autodidakta módon fejlesz­tette magát, vagy volt mestere is?- Egyetemi éveim alatt egy szaktekintély tanított, aki sajnos, már nem él. Most is van példa­képem akire felnézek, és akit ugyancsak tanítómnak nevezhe­tek.- A hipnózisban érzékfelettit, a megismerés határain túlit lát, vagy teljesen termé­szettudományos alapon közelíti meg?- Ha hipnózisról van szó, ak­kor csakis a természettudomány adhat választ a kérdésekre. Ä hipnózis, ha nagyon leegyszerű­sítjük a folyamatát, egy termé­szetes fékezése az agykéreg mű­ködésének, mely egy transzálla­potot hoz létre. Ez sok minden­ben hasonlít a normális alvásra, de nagy különbségek is vannak közöttük.- Azok a személyek, akiket kiválasztott, és magával a szín­padra vitt, mennyire változtak meg?- Már régen bebizonyították, hogy ebben az állapotban erő­sebbek az érzelmek, mint nor­mális körülmények között. Ily- módon serkenteni lehet például a művészek beleélő-, átélőké­pességét is. Én is végeztem ilyen kísérleteket. Színészeket kér­tünk fel, akik poszthipnotikus ál­lapotban játszottak. Nagyon ér­dekes volt. Teljesen felszabadul­takká váltak - ez lehet persze za­varó is -, nem egyszerűen előad­tak, hanem átélték teljesen a sze­repüket.- A legkülönfélébb parancso­kat adta a hipnotizált nézőknek. Horgásztak, kerékpároztak, úsz­tak és szálltak, vizsgadolgozatot írtak - amin jót derült a közön­ség. Van valamilyen módszere a szerepek kiválasztásánál?- Általában rögtönzők, a szín­padon találom ki a feladatokat. Olyanok átélésére adok utasítást, melyek az életben előfordulnak. Nem hozom az embereket kü­lönleges, extrém helyzetbe. A színpadon legalábbis nem.- Mekkora az ideális néző­szám?- Nagyon eltérő az előadásai­mon résztvevők száma. Előfor­dult, hogy kétezer ember előtt léptem fel, de Tihanyban például csak ötvenen voltak. Én az arany középútat szeretem. Ne legye­nek túl sokan, de túl kevesen sem. Ez nálam körülbelül hét­száz nézőt jelent.- Rádión, televízión keresztül is képes hipnotizálni? ‘- Igen.- Ki is próbálta már?- Természetesen. Többször el­lenőriztük is. Ez úgy történt, hogy videóra vettük fel a műso­romat, tíz nézőnek lejátszottuk. Nyolcra hatással volt.- Több éven át volt Leonyid Brezsnyev szolgálatában. El­árulná, hogy milyen pszichés problémája volt a pártfőtitkár­nak?- Nem szeretnék erről beszél­ni. Sokan dolgoznak még ma is azok közül, akik a régi rendszerben aktívak voltak. Tudja, én na­gyon sokáig voltam “utazásképtelen”. .- Emiatt?- Igen.- Kezelte Ön egyál­talán Brezsnyevet?- Úgy mondanám inkább, hogy a kör­nyezetében tartózkod­tam. Nagyon sokan foglalkoztak vele. Én egy előkészítő voltam.- A hipnotizált sze­mélyek néhány “mu­tatványán” a nézők dőltek a ne­vetéstől. Ne haragudjon meg, nem tartja mindezt egyfajta cir­kuszi mutatványnak?- Nem, erről szó nincs. Meg is magyarázom, hogy miért nem tartom annak. Amint tapasz­taltam - ez az én szubjektív véle­ményem -, a magyarok sajnos, nagyon keveset tudnak a hipnó­zisról. Készakarva adok elő show-jellegű műsort, mert úgy vélem, ez jobban érdekli Önö­ket, mint egy száraz, tudo­mányos előadás. A játékból in­dulok ki. Hadd utaljak csak arra, hogy a kisgyerekeknél és a fel­nőtteknél egyaránt sokat segít a tanulásban a játék. Ezután könnyebb elkezdeni valami ko molyabbat. Amikor már úgy ér­zem, hogy megismertek ebben az országban - remélem, erre lesz mód -, akkor sokkal komolyabb dolgokat művelek majd. Szurmay Zoltán Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy az Új Néplap e témakörben a jövő héten 19 részből álló sorozatot indít. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom