Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-11 / 132. szám
4 1990. SZEPTEMBER 11. (--------------------------------------------------------------------------------------------------^ Védetté nyilvánították a Kecskeri-pusztát \________________________________________________ A karcagi határban terpeszkedő, egykori mocsárvilág hírét-ne- vét, legelsőként Györffy István emlegette a Nagykunsági Krónikában. A szilaj pásztorokról és a rétes emberekről írott szép dolgozatai, a vidék mai arculatával összevetve, szinte legendának tűnnek. Ez a legenda akkor kezdődött, amikor a Tisza-szabályo- zással “vérét vették” a mocsaraknak, s nehány esztendő alatt a táj teljesen átalakult. Annyira, és olyan ütemben, hogy a század első felében már Györffy István is "részint régi írásokból, részint szájhagyomány alapján" dolgozott. A rét egykori élővilága elpusztult, ritka növényei, állatai eltünedeztek, csak itt-ott maradt belőlük néhány aprócska sziget, a szántóföldek és a csatornákkal szabdalt, sokhelyütt csak kamillát termő, szikes területek szorításában. A város határában eddig tájképi, növény- és állattani értékei miatt a Zádor-híd környéke (71,5 ha), a Hortobágyi Nemzeti Park részeként, az ecsezugi legelő 600 hektáija tartozott az országos jelentőségű, védett területek közé. Megyei jelentőségű védett területté nyilvánították még (1986- tól) a Kis-Gergely és a Pincés- halmot, valamint a DATE Kutatóintézet szép arborétumát is. Idén nyáron a környezetvédelmi miniszter (2/1990./VI. 13./ KöM számú rendeletével) védetté nyüvánította Kecskeri-puszta Természetvédelmi Terület néven a kecskeri halastavat és környékét. Az összesen 1226 hektár ki- teijedésű terület védetté nyilvánításának célja; "a hajdan nagy ki- teijedésű, mocsarakkal tarkított nagykunsági puszták utolsó maradványainak, és az itt kialakult élővilágnak a védelme". Valaha a határnak ezen a részén terült el a Karajános-mocsár, a maga feneketlen sarával. Maradéka mára a tó környékére zsugorodott össze. A környékbeli ősgyep mindig legelő volt. Értékeiről Molnár Attilát, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársát kérdeztem.- A rendeletben csak annyi olvasható, hogy “az itt kialakult élővilág védelme.” Mit jelent ez?- Elsősorban az ornitológiái, madártani értékeket emelhetjük ki. A tó és környéke ugyanis kiemelt jelentőségű vízimadár- fészkelő- és gyülekezőhely. A nádasban és a fákon költ például a nagykócsag (eszmei értéke 50 ezer forint), a kiskócsag vagy üstökösgém (30-30 ezer forint). Több ezer párból áll a dankasirály-telep, de kárókatonák is fészkelnek itt. Legnagyob jelentősége a tó-környéki szikes legelőkön, esetleg a szántókon fészkelő székicsér-költőhelynek van. Néhány éve, a mélyponton négyöt fészkelt, manapság már hál’ istennek 8-10 pár költ a tó környékén. A sziki legelők másik védett madara az ugartyúk, szintén megtalálható. Vonuláskor persze ennél többféle madarat is láthatunk.- A terület tulajdonosaira nézve, mit jelent a tó környékének védetté nyilvánítása?- Ez esetből a gazdálkodás korlátozásait. Nem telepíthetnek a tóra, mondjuk libatelepet, nem végezhetnek nagy területeken roncsoló földmunkákat, szántást, földgyalulást, csatomaásást vagy agyagkitermelést. Korlátozottak - a vonuló vagy fészkelő madarak érdekében - a vadászat módjai, ideje. A halászati tevékenységet persze nem érinti - hisz a lehalászás mindig ősszel van, de a horgászatot, amely eddig is tiltott volt, igen. E.Gy. "HA MINDEN IGAZ, HETEN VAGYUNK TESTVÉREK" Fiatalok a rács mögött Ezek a fiatalok meglehetősen hókák, úgy is mondhatnám, fehérek. Pedig az idei nyárra nem lehetett panasz, tele marékkai szórta a sugarakat mindenkire. Ők azonban kivételeknek számítottak; hiszen naponta csak rövid időre mehettek le az udvarra, a levegőre, a napra. Hogy miért, erre a válasz roppant egyszerű: mert börtönben vannak valameny- nyien. Hogy nem véletlenül kerültek oda, arról vallanak az alábbi miniportrék. * Tizennyolc éves, jókora, testes fiú. Csoportos rablással vádolják, és megkér, hogy a nevét ne írjam ki, és ne is fotózzuk.- Júniusban történt, hárman voltunk. Az egyiket jól ismertem, a másikról látásból sejtettem ki lehet. Az előző srác azt mondta, elvették a pénzét, vissza kellene szerezni. Visszavettük, ennyi az egész.- Mennyiről volt szó?- Harminc forintról, és most a többiek azzal vádolnak, én vagyok a felbújtó ebben a csoportos rablásban. Másnap mentem volna dolgozni, de június 27. óta benn vagyok. Tízen lakunk egy cellában.- Hogyan telik az idő?- Lassan, nagyon lassan. Olvasni lehet, csomagot is kaptam, és még szerencse, hogy anyu meg a testvérem látogat. * Ő már korosabb, 25 éves, de hát még szintén fiatalnak számít. Ennek ellenére harmadik alkalommal kerül ez a vékony fiú rács mögé. Mint kiderül, három boltot, két presz- szót tört fel.- Nem egyedül, voltunk négyen is. Úgy saccolom, az ítélet hat hónaptól négy és fél évig terjedhet.- Miért volt erre szükség?- Elbocsátottak a munkahelyemről, pedig 1987 óta nem adódott balhém. Kellett a pénz, valamiből élni is muszáj, így felfeszítettük az ajtót és ami pénzt, kávét, márkás cigit találtunk, vittük. Nem magunknak, eladtuk az árut.- Szakma, iskola?- Szakma nincs, és nyolc általánosig jutottam.- Mennyi kárról van szó?- Százkilencvenezer forintról. De hát azt is úja bele, nemcsak minket kellene leültetni, mert mi kis halaknak számítunk. A nagy rablók meg kinn szívják a Marlborót, isszák a márkás italokat, vezetik a klassz kocsikat.- Meglehet, van némi igaza, de hát végül is maga is letért arról a bizonyos ösvényről.- Nem tagadom, és remélem, ha kikerülök, lesz munkám. Mert ha az nincs, forint se csurog, akkor máson jár az ember esze... * Ó nyíltan vállalja a nevét és a fotózást. Tizenkilenc éves, Bíró Mihálynak hívják. Állami gondo- zott, és előző sza- badulása óta ÄjjMhw* mindössze két hónapot töltött odakinn.- Nagy öröm ért, mert megta| I láltam az öcsémet ■ meg a húgomat. * A ■ - Hányán vannak m i testvérek? ■ - Ha minden igaz, Bíró Mihálynak állí- heten p*. ebben tólag még hat testvé- nem vagyok biztos, re van - Mi történt?- Betörés, kocsifeltörés. Most ítéletre várok. Nem tudom, mennyi lesz. Ha szabadulok, és szerencsém lesz, munkát találok... * Ez a fiú még szintén innen van a húszon. Furcsa módon arra kért, ne újuk ki a nevét, de fényképezni fényképezhetjük, úgy, hogy kannázik a zárkában.- Mi az a kannázás?- Telehúzzuk a kannát vízzel, és emelgetjük alkarral, vagy kinyomjuk. Nem tunyul, lustul el az ember.- Miért vagy benn?- Június 9-én este háromnegyed tízkor a szülővárosomban leütöttünk egy embert. Nem én tettem, de ott voltam, és elvittem a kerékpáiját, meg a ragasztót. A többiek az óráját, pénzét. Két nap múlva bevittek a rendőrségre Karcagra, majd Szolnokra a börtönbe, és azóta itt vagyok.- A család? A kannázás segít- Anyu elvalt, o megöriz„i azerőnlénevel bennünket, a ** ,,, három testvért. tet’meg CR-vfe e- Mi történt a le- kényszerű unalomúütött férfival? zés is A rács mögött az élet bizony nem könnyű- Egy hét múlva meghalt Csoportosan elkövetett rablással vádolnak bennünket.- Hogyan telnek a napok?- Nagyon nehezen. Várom a tárgyalást. Sokat olvasok« rajzolgatok... Zoli - mert megkért, csak ennyit újunk ki a nevéből - még csak húsz éves. Mégis, másodszor kerül összeütközésbe a törvénnyel, hiszen tizenhét évesen már kapott 1 év 2 hónap felfüggesztett szabadságvesztést. Aligha okult belőle, most újabb verekedésért tavaly nyolc hónapra ítélték, majd motoriopásért további tizenegyre. Ha minden igaz, december 9-én szabadul.- Ittam, verekedtünk. Hárman voltunk, és én üveggel ütöttem.- A szülök mit szóltak?- Elváltak, én anyuval lakom.- Dolgoztál rendesen?- Igen, munkahelyem volt, és az elnök azt mondta, ha szabadulok, ismét számít rám.- Számolod a napokat?- Jaj, nagyon, pedig a barátnőm is műiden beszélőre eljön. Még szerencse, hogy udvaros vagyok; takarítok, sepregetek, így jobban telik az idő. * Zolinak, úgy tűnik, szerencséje lesz. De csak akkor, ha tanul az egészből, annál inkább, mivel a téeszelnök megígérte, visszaveszi. Az azonban rejtély, mi lesz a többiekkel szabadulásuk után? Ugyanis szakmával csak egy rendelkezik a megszólal tátották közül. Ami még meghökkentőbb: hogy a szolnoki börtön lakóinak az aranya úgy alakult most szeptemberre, hogy az őrzőitek egyharmada fiatalkorú vagy fiatal felnőtt. Aligha hiszem, hogy kizárólag csak ők a hibásak abban, hogy ide jutottak. I).Szabó Miklós Fotó: T.Z. Levelek a hazából a honba hogy maga döntse el, hol akar élni. Tehát, ha akad otthon olyan szarházi, aki ségre, nyugalomra, testvéri megértésre, munkára és akár kényszerszállásra várva Árpi koma, foganatja lett otthoni neveseink kérésének. Többen többször intéztek, ugye, felhívást a haza "illetékeseihez", kormányhoz, egyházhoz, szervekhez, szervezetekhez, hogy ne legyenek már any- nyira fogadókészek az Erdélyből menekülőkhöz, mert fogy el a kisebbség, nem lesz kiért harcolni. Általában elfogadható álláspont ez még akkor is, ha a kitartásra való ösztökélés célja egyre távolodik, mindinkább a homályba vész. Ott viszont már erősen sántít a biztatás, amikor olyan személy harsogja, aki már körülbelül tíz éve kimenekítette Magyarországra mindkét gyermekét családjaikkal együtt, és jó ideje a vő készíti a Nagy Emberrel a sorozat-interjúkat a Magyar Televízió számára Csak csodálni tudom a produkciót: minden alkalommal meg- játsszák a "most találkoztunk először” szituációt, ügyesen alakítják a riporter, illetve az interjúalany "figurát”, azt a félhivatalosságot, ami após és veje között egyébként fölöttébb furcsa... Mondom, általában elfogadható a maradás fontosságának hangoztatása és az együttműködés keresése az anyaországiakkal azért, hogy amennyire csak lehet, akadályozzák az átvándorlást. Minden részletében viszont kifogásolható szempont is akad. Ilyen például, hogy az embernek alapvető joga - s ezt a jogot tudtommal nagyon elfogadták errefelé választási kampánybeszédekben például -, önös érdekeit az érvként hangoztatott közösségi érdek elé helyezi, netán úgy ítéli meg (véres tapasztalatai alapján, például), hogy kitartása a szülőföldön semmi jóval nem kecsegtet - hát bízassák rá, megy-e, marad-e. Az új hazában való letelepedés viszont függ természetesen az új hazától, annak törvényeitől is. Ám ha Magyarország (többek között az erkölcsi meg anyagi haszon érdekében) világgá kürtőivé, dübörögve csatlakozott a menekültjogi konvencióhoz, és ha már mindenki e hazában - így a politikai vezetés is - tudja, hogy Erdélyben igenis üldözik, elnyomják, hátrányosan megkülönböztetik (hogy egyebeket ne is említsek) a magyarokat ma is, akkor mi idézheti elő a "menekültkérdésben" eddig tanúsított magatartás megváltozását? Netán az anyagi nehézségek, a nehéz gazdasági helyzet? (Erről most. csak annyit, hogy nem hiszem, hogy Magyarország néhány dolgozni érkező erdélyi visszakergetésétől gazdagodna meg.) Avagy a paktum? Az egyezkedés azokkal a romániai magyar vezetőkkel, akik kérték ezt a kevésbé vendégszerető fogadtatást, de akik maguk is többet tartózkodnak külföldön, mmt odahaza...? Tulajdonképpen nem tudom. Tény: a márciusi marosvásárhelyi események után jónéhányan bolyongtak itt meleg- majd lógó orral hazasomfoidáltak. Komám, van egy egészen friss példám a "fogadókészségre", a "végkifejlet" a múlt héten történt itt, Szolnokon. Egy kisgyerekes marosvásárhelyi orvosnő fétjével együtt eldöntötte, hogy áttelepül. Az ő bajuk, az ő felelősségük kisebbségi közösségükkel, saját magukkal, gyerekükkel és - esetleg - ezutáni gyerekeikkel szemben. Nem menekültek, a törvényes áttelepülést választották. Hivatalos "befogadó nyilatkozatot" kaptak a Magyar Köztársaságtól is, közben jöttek érdeklődni munkalehetőség után. Találtak is Szolnokon munkahelyet (legalábbis akkor azt hitték), miután a Munkaadó látta az eredeti orvosi diplomát és nála maradt annak fénymásolata, a következőt nyilatkozta: szeptember elsejétől meglesz az állás, addig fordíttassák le a diplomát, és minden további nélkül jöhet dolgozni, a lehetőségek szerint még egy szolgálati szobát is ad egyelőre... Jött is a doktornő, hogy addig is, míg a román szerveknél intéződik az áttelepü- lés ügye (az már nem megy oly hamar, mint a magyar befogadó-okirat kiadása), már ő egyedül kezdje megalapozni itteni jövőjüket, aztán amikor műiden rendben, jöhet a család egyelőre még otthon maradó része is. A Munkaadó ezúttal újabb ötlettel rukkolt elő: az állás megvan, de kell a tanácstól munkavállalási engedély. A tanácsnál azt mondták, ennek semmi akadálya, kiállítják az engedélyt, ha hoz a Munkaadótól egy nyilatkozatot, miszerint az hajlandó ilyen és ilyen munkakörbe szeptember elsejétől alkalmazni. A Munkaadó nyilatkozatot már nehezebben adott, és csakis egy ilyen feltétel beiktatásával: ha az illető munkavállaló eleget tesz a munkavállalási feltételeknek (ez akkor még nem volt világos, hogy mit jelent). Mindegy, a tanácsnál kiadták a munkavállalási engedélyt, megvolt a lefordított diploma és a munkakönyv, de a Munkaadó ismét kieszelt valamit: csak honosított diplomával rendelkezőt alkalmazhat. Diplomát viszont - állítólag - csak úgy honosítanak, ha az illetőnek van magyarországi személyi igazolványa. Ez viszont nincs, és jó ideig nem is lesz. Ez már-már olyan, mint a 22-es csapdája, az orvosnő még kereste a kijáratot: de hiszen számos kollégája van, áttelepült is, menekült is, olyan is, aki még a diplomáját sem tudta elhozni (nemhogy lefordíttassa vagy honosítsa), és a szakmában dolgozik; hogy hajlandó lenne ő is elmenni akár körorvosnak is vidékre, kis településre, hiszen hallotta és hallja, hogy orvoshiány van... Jogtanácsoshoz ment, ám az is csak sajnálkozott: néhány hete egy hatvannégyes (vagy hatvanhetes) törvényről rázták tea port egy új (!) rendelettel, ennek a régiúj eljárásnak megfelelően valóban kitűnően sikerült ellehetetleníteni az érkezők életét, akadályozni őket még abban is, hogy munkát vállalhassanak. (A "házi bürokrácia" csúcsa: hiába van lefordítva az a iránya diploma, mivel nincs honosítva, a munkavállalási engedélyre csak az kerülhet, hogy az érettségizett, majd hatéves egyetemet végzett orvosnőnek mindössze nyolc osztálya van.) A marosvásárhelyi jövevény egy pesti orvosismerősének a segítségét is kérte, aki "mindenkit ismer". Az jött is, készült "megyei szinten" kiverni a balhét, ám ő sem tehetett semmit, a régebb ide menekültekkel vagy áttelepültekkel más a helyzet, a frissen érkezőkre az új kormányzat által ismét hatályba léptetett hatvanvalahányas törvény érvényes, úgy látszik, ez tűnt a legkézenfekvőbbnek a vadonatúj fogadókészség kinyilvánítására... A pesti orvos fortyogott: ne búsulj, gyere vissza két hét múlva, addig szétnézek az országban, keresek neked egy normális megyét, mert ebben az országban a szolnokiak a legfafejűbbek!... Hát ezt komám, én nem tudom megerősíteni, mert más megyében még nem jártam. De hallom, a szolnokiak nagyon is nyitottak - a hongkongiakkal szemben. Állítólag minden esély megvan arra, hogy hongkongi menekülőkkel népesítik be a megyét. Talán az ősi magyar-hongkongi barátság szellemében. Talán csak azért, mert ők valutát is hoznak és befektetnek. Tőlük talán a diplomát sem kérik Talán csak azért, mert nem magyarok... Úgyhogy eszetekbe ne jusson direkt ide jönni! Előbb tegyetek egy kis kitérőt Hongkongba, onnan simán jöhettek, így már mindenkivel együtt tárt karokkal vár komád, Lajos A hongkongiak jöhetnek!
