Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-07 / 103. szám
4 1990. AUGUSZTUS 7. néplap Fabarakkból újjávarázsolt házba Költöznek Szolnok "házmesterei" Elismerően bólint, aki rápillant a szolnoki Szabadság tér felújított, impozáns épületére. Igazán irigylésre méltó. Az egykori Gyömörey-féle lakóház ma Szolnok V áros T anácsa Közterület-fenntartó Intézményének ad otthont. Néhány ember fejében már megfordult: nem túlzás most irodákat kialakítani, amikor fontosabb dolgokra sem jut pénz?- Központunk eddig a Tiszali- getben, a strand és a stadion közötti fabarakkban volt - tájékoztat Pusztai Tamás, az intézmény igazgatója. Városgondnoksági irodánk a Pólya Tibor úton egy aládúcolt, megtámogatott épületben. Kertészetünk - a tevékenységjellege miatt - a Holt-Ti- sza partján volt, és ott marad továbbra is. Intézményünk speciális, olykor gyors intézkedést igénylő feladatokat lát el. Mi vagyunk a város ránk bízott részének a gazdái, hogy úgy mondjam, a házmesterei. Nem egyszer előfordult, hogy ügyeik intézése miatt a lakosoknak személyesen kellett kifáradniuk a ligetbe. Milyen házmester az, akit ilyen nehezen lehet megtalálni? Körülményes volt továbbá a dolgozóinkkal való személyes kapcsolattartás, sok adminisztratív, technikai jellegű probléma keletkezett a különélésből. Nem hiszem egyébként, hogy külön magyarázatra szorulna, miért van szükség egy szervezetnek központra, amely mindenki számára elérhető. Hadd utaljak itt a belvárosban, a főutcán található irodaházakra.- Az épület homlokzata valósággal vonzza a tekintetet, és ahogy látom, belül is igényes munkát végeztek a mesterek. Honnan volt minderre anyagi fedezet?- A kertészeti telep kijelölésekor, úgy húsz évvel ezelőtt, nagy jövőt jósoltak a zöldterületi gazdálkodási tevékenységnek. E célra igen nagy területet bocsátottak rendelkezésünkre. Később veszteségessé vált például az üvegházi dísznövénytermesztés, ezért az üvegházakat már négy évvel ezelőtt magángazdálkodóknak kellett bérbe adni. Ma már nem a kertészet az egyetlen szervezet, amely virágokkal, fákkal látja el a várost. Egyre több településen számolják fel őket, mert a nagyüzemi dísznövénytermesztés gazdaságtalan, és a parkosításra is egyre kevesebb pénz marad. Ezeket a körülményeket is mérlegeltük amikor úgy döntöttünk, hogy Al- csiban lévő kertészetünk földterületeiből négy hektárt értékesítünk. A területet három közület- nek adtuk el. Bevételünk 15 millió forint volt.- Ez elegendő volt az épület megvételére és felújítására?- Hihetetlennek tűnik talán, de ezt az épületet mindössze 3 millió forintért vásároltuk meg. Az épületben nyolc lakás volt, de már csak kettőben laktak itt. Ok vagy tíz éve szerettek volna túladni ingatlanukon. A felújításra 12 milliót költöttünk. Versenytárgyaláson választottuk ki a legolcsóbb kivitelezőt. Véleményem szerint ez az épület jelenlegi állapotában 50 millió forintot is megér, és városképi szempontból sem elhanyagolható. Furcsamód, csak azután került a figyelem középpontjába, hogy mi felújíttattuk. Korábban mindenki közönyösen ment el előtte. A pincében egy vendéglő nyit a hónap közepén. A bérlő által kifizetett díj fedezi az egész épület fenntartási költségét.- Ki jelölte ki a bérlőt?- Ezzel a Tisza Limes Ingatlanforgalmazási és Vállalkozási Kft.-t bíztuk meg. Nekünk az volt a célunk, hogy olyan bérlő legyen, aki a legtöbbet fizet.- Mint említette, a Közterületfenntartó Intézmény a város gazdája. Mi a véleménye a parkok állapotáról? Úgy vélem, többet kellene költeni a parkokra. Állapotuk összefüggésbe hozható-e a Szabadság tér 3. alatti felújításokkal?- A parkfenntartási feladatoktól egy fillért sem vontunk el. Állapotukkal kapcsolatban pedig annyit hadd mondjak el, hogy például vízhálózat hiányában nem tudjuk megoldani öntözésüket, ezért olyanok, amilyenek. De tovább megyek: ha ezt a problémát megoldjuk, akkor sem bírjuk fizetni a vízdíjat és a munkadíjat. Sajnos csak a város belső részein található területek gondozására jut pénz. Ha nem szerveznénk környezetvédelmi táborokat, vagy nem segítenének társadalmi munkával a vállalatok, intézmények, akkor a feladatok felét sem tudnánk ellátni. Szurmay Z. A Szolnoki Rádió vendége volt: Sunyovszky Szilvia Két válás után Minden hónap első péntekén neves művészek, utazók, humoristák látogatnak Szolnokra. Ők a Szolnoki Rádió "Budapestről jöttünk" című műsorának vendégei. Eddig többek között Oszter Sándor és felesége, Donatella Failoni és Payer András ült Szigethi Emma műsorvezető mikrofonja előtt, a következőkben Angyal Ádámot, Emyei Bélát, Farkasházy Tivadart és Tokodi Ilonát várják. A múlt hét pénteken Sunyovszky Szilvia színművésznő beszélt az élet napos és árnyékos oldalairól. Az élő adás után alkalmam adódott beszélgetni a vendéggel.- Gyermekkorát a Felvidéken töltötte, '68- ban költözött Magyarországra. Ez más miatt is jelentős évszám.- Büszke vagyok az ott leélt évekre. Nagyon szép gyermekkorom volt, úgy érzem, mintha akkor burokban léteztem volna. Nagyon jó volt a légkör a családunkban és az iskolában is. Valóban ’68-ban kerültem Magyarországra, de még az akkori események előtt, így igazán nem tudok azokról nyilatkozni.- Nevével kapcsolatban mostanában több pletyka kering. Húsz év után megvált a Madách Színháztól, és egy majdnem ilyen hosszan tartó házassága is szinte ugyanabban az időpontban bomlott fel.- így van. Nem sok ember viselné el azt, amit a színházban az utóbbi időben végigéltem, végigszenvedtem. A színházat éppen ezért én hagytam ott.- Ha valaki ennyi időt tölt egy munkahelyen, annak óriási lökés, nagy elkeseredés kell ahhoz, hogy mégis fölhagyjon mindent.- Volt ilyen, de olyan friss még az élmény, hogy erről nem tudok beszélni... A válásom közös megegyezéssel történt. A férjemmel átélt csaknem két évtized csak szép és jó emlékeket hagy maga után. De úgy éreztem, ez már nem megy tovább, egy lehetséges rossz nem szabad, hogy elhomályosítsa mindazt, amit ez idő alatt oly csodálatosan megéltünk. És itt van a lányom, 16 éves gimnazista, jól tanul, nagyon szép, büszke vagyok rá.- Úgy tudom, szabadúszóként folytatja pályáját. Ez mit jelent?- Ebbe minden belefér, akár a színi pályára, akár vállalkozásra gondolok. Valamiből meg kell élni. Színházhoz nem szerződöm, várom a szerepajánlatokat, és én dönthetem majd el, mit vállalok, mit nem. Nagyon friss még, hogy szabad vagyok, igazán nincs is még a szakmai köztudatban. A színházak zárva vannak, ez most egy holt szezon. De nem volt más választásom, olyan mélypontra jutottam, hogy már nem néztem, hová esek, el kellett rugaszkodnom, nem volt időm gondolkodni. Ami volt, azt már nem lehetett élni. Az idő talán igazolni fogja helyességét annak, hogy a nehezebb utat választottam a kompromisszumok vállalása, a megalkuvás helyett.- Hogyan sikerül elérnie azt, hogy ilyen komoly gondokkal terhelten is a kiegyensúlyozottság, fittség benyomását kelti?- A lelkem a titka, keresem a jókedvű emberek társaságát, magam is szeretek vidám lenni. Figyelem az élet jó oldalait, megpróbálom megteremteni a magam belső harmóniáját. A külsőmmel külön nem sokat foglalkozom, minden este tornázom, szívesen teniszezem, gyakran eszem, de sohasem sokat. * A "Drogmentes Élet Alapítvány" kuratóriumának az elnöke vagyok. Ez nagyon sok munkával jár, de remélem hasznos lehetek ilyen téren is. Sok ember kerül mostanában olyan helyzetbe, mint én. Jó lenne, ha sikerülne elérni, hogy ők se nyúljanak az alkoholhoz, kábítószerekhez, dohányzáshoz, igaz sokkal nehezebb átvészelni a kritikus időt, de jobb, ha talpon marad az ember.- Színészek körében rengeteg kis sztori forog közszájon. A beszélgetés zárásaként egy ilyet elmondana önmagáról?- Életem első filmjének rendezője ex-fér- jem, Szőnyi G. Sándor volt, aki megfogadta, hogy soha nem fog beleszeretni az ő alkotásában dolgozó színésznőbe. Ez nem sikerült neki, nem sokkal utána a felesége lettem. Ekkor mondta a következő mondatot: legalább ennyit visszafoglaltam a Felvidékből! bakos A tihanyi apátsági templom évek óta tartó felújítása során megkezdődött a belső restaurálás. A szakemberek jelenleg a sekrestye berendezéseit, a falfestményeket hozzák rendbe. Képünkön Lehrbaum Gábor Dornetti: Krisztus megfeszítése című faliképét restaurálja. MTI-fotó: Arany Gábor Útlevéllel a honból a hazába Drága komám, átléptük a határt. Itt vagyunk az ország szélén, te valahol ott a közepén. Vagyis egy ugrásnyira. De mennyire hosszú volt az út idáig! Ha ehhez még hozzáteszem a határállomás előtti szakaszon mért óránkénti 0,9 kilométeres sebességet... Hogy el ne szédítsen ez az iram, tomásztattam az agyamat. Kieszeltem, hogy amint túljutok a határon, a magyar vámostól halkan megkérdezem: itt már szabad magyarul beszélni? Nagy volt a hőség, meg az idegesség, egymástól kis távolságra két egyenruhás alak is összevetette az útlevelemet valami listával, ettől borzongatni kezdett az öngyanú: vajon eléggé megsértettem egy-két "bányászt" odahaza? Mert ha igen, akkor... Úgyhogy amikor a második egyenruhás feltette a keresztkérdést: Nits Árpád? - akkor habozás nélkül rávágtam, hogy dá. Később döbbentem rá, hogy a magyar határőrrel beszélgettem románul. (Szerencsére nem hadartam.) Nem szeretnék veled is így járni. Tudom, Magyarországon állandósul a pillanatnyi zavarom, a saját szavamba vágva sem lennék képes minden lényeges dologról beszámolni neked, pláne, ha a szófukarságot illetően nem változtál, hát inkább leírom a mondókámat. így a keresztkérdéseidre nem vágom rá, hogy dá, dá. Mindenekelőtt le kell írjam, hogy az első benyomásoktól kábulatom tartós lesz. Másfél évtizede nem jártam az anyaországban, azóta csak a rádióban hallottakból, véletlenül hozzám tévedt újságokból alakítottam képet róla. Leveleidet, már amelyek a kerülőkkel eljutottak hozzám, nem vettem készpénznek. Gondoltam, mostanában is szeretsz lódítani. És most kiderült, hogy a román tévében látottakból is következtethettem volna a magyar valóságra. Januárban például bemutattak egy számunkra álombéli önkiszolgáló üzletet, csúcsforgalomban. A riporter a hazai gyengébbek kedvéért jelezte, hogy az üzletben nem leltár folyik, az a néhány ember éppen vásárol, a polcok tartalma pedig nem világkiállításról került oda véletlenül... Ilyen jövőnek nézünk elébe, ha rátérünk a piacgazdálkodásra - hangzott a riport mondanivalója. Á riport Svájcban készült, de itt egy Centrumban ráismertem a képsoraira. Tökéletesen megértem a vátrások dühödt irigységét, ha ezt látni sem akarják. Csak folyton az árcédulákat emlegetik. Érdekes, én pontosan azokat nem látom. Nem teszem fel a szemüvegemet. Sajnos, kezd kialakulni bennünk az ellenkezésnek egy furcsa formája. Erre szokás mondani, hogy az ellenfél fegyverével kell visszavágni. Mondják a magukét? Mi is a magunkét fújjuk. Képzeld, már hazudozni is kezdünk. Befutott a szerkesztőségbe egy olvasói levél, amelynek a szerzője nem állít kevesebbet, mint hogy a magyarok több mint két és fél évezrede élnek Erdélyben. És az illető nem viccnek szánta. Mi lesz ennek a vége? Kifordulunk önmagunkból? Kedves komám, miután videófelvételről megnéztem azt az interjúdat, amit január 3-án adtál a szolnoki stúdiónak, óvatosabban fejtem ki előtted a véleményemet. Én akkor meggyőződéssel vallottam, hogy vége a diktatúrának. Ha volna közöttünk ilyenszerű vetélkedő, a találatjelző a te javadra állna. Most mégis megkockáztatnám az egyenlítést. Megint az állítom, hogy valami befejeződött. Elvállott a szar a májtól. Még nem akarlak meggyőzni az igazamról, csak a jelekből sorolnék néhányat. Beállított egy nap egy középkorú román ember, mondja, ez egy magyar újság szerkesztősége, ugye, nos csak annyit szeretne tudni, van-e Romániában olyan magyar újság, amely feltétel nélkül az új hatalom szolgálatába szegődött. Érdekes kérdés, el kellett gondolkoznunk rajta, de hiába törtük a fejünket. Azt válaszoltuk, hogy tudtunkkal nincs. Hát akkor - mondta a nem mindennapi látogatónk - gratulálok. Az illető nem lehetett provokáló titkosrendőr, egyrészt mert a kíséretében nem volt titkosrendőr-kutya, másrészt egy valamirevaló spicli nem a helyszínen érdeklődik, az pontos címre megy (lásd a "bányászok" júniusi köznyugalmi akcióját). Egy másik jel ez a bukaresti diákvezér, akit a múlt hét végén végre szabadlábra helyeztek. Ez a fiú március végén azért vezetett tüntetést, hogy a lebunkó- zott marosvásárhelyi magyarok ne akarják elszakítani Erdélyt. Aztán nemsokára az Egyetem téri maratoni tüntetés erkélyén ismerte be tévedését, kilépett a Vattából, különböző (a hivatalos állás- foglalástól különböző) újságokban nyilvánította köszönetét mindazoknak, akik a román-magyar határon lefeküdtek a sínekre, tiltakozásul amiatt, hogy a neve szerepelt a határőrségnek azon a bizonyos listáján. A Fidesz kongresszusáról áradozva tért haza - ezt eddig le sem írtam volna, de mostantól szabadlábon védekezik, nem tudják rávenni olyan beismerésre, hogy el akarná adni Erdélyt. Még csak egy jelről, és aztán döntsön az utókor. A diákvezér kiszabadításáért szervezett egyik bukaresti tüntetésen egymás után két szónok hangoztatta, hogy a márciusi marosvásárhelyi és a júniusi fővárosi bunkózás egyazon forgatókönyv alapján zajlott le. Mellettem egy kis csoportban erre vitatkozni kezdtek, hogy a hasonlóság nem éppen evidens, mert Marosvásárhelyen nem fordultak meg á bányászok. De igen, tromfolt valaki, csak parasztoknak voltak öltözve. Mire megszólalt egy másik polgár, hogy mégis van valami különbség a két lebunkózás között, mi (vagyis a bukarestiek) hagytuk agyba-főbe verni a fiainkat. Hej, komám, hányszor fordult meg a fejemben, hogy milyen jó volna, ha együtt gyűjtögethetnénk ezeket a jeleket. Szinte kár, hogy te évekkel korábban megpróbáltál elébe menni az eseményeknek, és ezért "segítettek" neked jóval tovább menni. Most biztosan téged is jobban lelkesítenének ezek a jelek, ahogy hevességedet ismerem, annyira, hogy a "bányászok" téged is kitüntettek volna figyelmességükkel. De kománéd- dal otthon alaposan meggondoltuk: mégsem hívunk haza a hazából. Előttünk lebeg annak a fogorvosnak a sorsa, aki visszatért, és hónapok óta nem képes visszahelyezkedni sem az állásába, sem a lakásába. Mert ő nem koplalta ki a decembert, most húzza meg magát. Pedig az ő szakmájában... Hiszen jóval több a fog, mint a fogorvos. Hát még ha tollforgató volna! Pedig jóval több a betű, mint az olvasó... Várjunk csak, hogy is van ez? Szóval azt akartam mondani, hogy mifelénk mostanában több az újság, mint az eszkimó. Hogy könnyebben megérts, térjünk vissza a fogorvosokra. Sajnos, úgy fest a dolog, mintha a fogakkal másodállásban foglalkoznának, főállásban azt bizonygatják, hogy ők az átkosban sem az egészséges fogakat húzták ki, vagy ha igen, akkor azt csak a körülmények kényszerítő hatására tették. Láthatod ebből, hogy a melléktermék még nem vált el teljesen, bizonyos pontokon a májhoz bűzös részletkérdések tapadnak. ' A többit majd élőszóban. De hogy ne legyen kénytelen szavainkba vágni, ko- mánédat ne keresd a csomagtartóban, otthon maradt a menyem is, éppen szülik az unokánkat. Majd meglátjuk, mire. Ölel komád, Árpi
