Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)

1990-08-07 / 103. szám

1990. AUGUSZTUS 7. 5 . Szól a rádió Szabadság miatt: ismétlés Már a hét elején föltűnt: mint­ha megannyi műsor ismerős len­ne, mintha hallottam volna már valahol. Aztán a rádióújsággal a kezemben már tudtam, így van, egyszer-kétszer elhangzott már a rádióban, amit ismerősnek vél­tem. A rádióújság ugyanis őszin­te, többnyire zárójelben meg­jegyzi, ha ismétlésről van sző. Mivel a héten több ilyen záróje­les megjegyzés volt, kíváncsi lettem, s összeszámoltam, csak a nagyobb időterjedelmű műsoro­kat, vajon hány ismétlés fér be egy július végi, augusztus eleji hét műsorába, a három adóra. Nem akartam hinni a szemem­nek, meg a striguláknak. Lehet, az olvasó is nehezen hiszi el: a mögöttünk hagyott héten a há­rom adón harminckét (32!) na­gyobb műsort ismételtek. Volt ebben hangjáték és humorfeszti­vál, rangos zenei esemény és esti mese, népzenei találkozó és do­kumentumjáték. Az ismétlések műsoridejét már nem adtam össze, nehogy elragadtassam magam, bár ránézést is mondha­tom: ha a mi szolnoki stúdiónk adásidejének fele részében csak zenét szolgáltatna, körülbelül ez lenne az arány. Hiába, nyár van, kánikula, és mindenki ilyenkor szeretne szabadságra menni4 A rádióban rendszerint megy is, hi­szen ahhoz is hozzászoktunk már, hogy némely állandó mű­sorok szerkesztői be is jelentik, legközelebb ősszel, mondjuk szeptember közepén találko­zunk velük ismét az éter hullá­main. Ez persze nem olyan bor­zasztó nagy baj, a rádió archívu­ma gazdag, némely ismétlések­nek még örül is az ember. Vagy - és ez se kicsiség - megállapítja, hogy mily messze a régmúlt, mint például az 1974-es humor­fesztivál ismétlésekor kiderült. Hogy mi minden volt humor, meg politikai kabaré 1974-ben, jóságos ég... Kósa Judit ebben a nyári, ká­nikulai időben bizonyára hallga- tottabb műsoridőt érdemelt vol­na legújabb hangjátékával, ami az ismert riporter fáradhatatlan lélekbúvárságának eredménye. Igen, a dokumentumairól évtize­de híres és elismert riporter most hat hónapi "kutatásait" sűrítette egy, - nem is egészen - egyórás műsorba. A Triton és gazdája kedden délután 15.05-kor kez­dődött a Kossuth Rádióban. Vak emberekről szólt, pontosabban a vak ember legfőbb segítőiről, a vakvezető kutyákról. Minekutána az ember mostan­ság mást se érez, mint azt, hogy mínuszban van - idővel, pénzzel, boldogsággal - fölfigyeltem a Mínuszban című, vasárnap déle­lőtti műsorra. Állítom, aki meg­hallgatta Jónás István szerkesztő és riporter kollegái műsorát, em­lékezni fog néhány abban meg­szólalóra sokáig. Olyan embere­ket mutattak be, akik egyszerűen szerencsétlenek. A portrésorban engem leginkább a gyógyítha­tatlan gyerekek és szüleik sorsa fogott meg. Mondtam is rögtön, panaszkodhatunk mindenért, csak egészség maradjon, az ne kerüljön mínuszba... Erre a hétre különben válto­zatlanul sok ismétlést ígér a rá­dióújság: hangjátékot és operát, hangversenyt és kabarét. Hiába, a nyár még tart, legalább augusz­tus végéig. Harminchat év Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921-1944) Hatalmas munkát végzett Szabó Lóránt, a Szabó Lőrinc-i életmű gondozója, legjobb ismerője. A versekből már ismerjük a sajátos szerelmi háromszöget (Sz.Lőrinc- Mikes Klára-Korzáti Erzsébet), és most a levelekből, Szabó Lőrinc és Mikes Klára naplójegyzeteiből mintegy rekonstruálhatjuk magát a történetet, az ihlető forrást, a hét­köznapi hátteret is. Tolsztoj írja, hogy' a boldog házasságokról nincs mit mondani, mert azok mind egyformák. De milyen a jó házasság? Ennek definiálására már kevesen mernek vállalkozni. Ha azt mondom, hogy Szabó Lő- rincék házassága rossz volt, akkor kegyeletet sértek, és pontatlanul is fogalmazok. Itt nem egyszerűen csak arról van szó, hogy a kívülál­lónak nincs joga ítélkezni. Értelme sincs. Két nagyformátumú, szu­perérzékeny ember vívta - egyikük haláláig - azt a harcot, amit a nagy előd - kortárs: Ady "Héjanásznak" nevezett. Ennek a harcnak nem le­het "győztese", csak "vesztese". Az erősebb egyéniség vagy át tud­ja vinni az akaratát a másikra - s akkor konszolidált nyugalom van -, vagy nem, mert a partner elnyo­másának, megaláztatásának érzi azt, s akkor állandósul a feszült­ség, akár a kicsinyes torzsalkodás. Nem a recenzens dolga a házassá­got, "mint olyat" leírni, definiálni. De olvasva ezeket a leveleket, nap­lórészieteket, összességükben két ember, egy család regényét vala­milyen módon ki-ki a saját életé­vel, házasságával is szembesül. Tóth Árpád szép sora, gondolata idéződik föl a csüggedt reményte­lenség képe, a lélektől lélekig kül­dött sugaraké, a párhuzamosan fu­tó, soha nem találkozó lelkekről. Mindig az az esendőbb vesztes, aki érzékenyebb, aki többet vár a másiktól, mint amit az adni képes vagy akar. Klára esengve kéri, hogy elmondhassa, kibeszélhesse, megmutathassa magát, mert való­sággal be akar burkolózni ebbe a szerelembe, kapcsolatba. A férfi, Lőrinc hajlandó is lenne erre, még­is, egy idő után riadtan hátrál, egy másik kapcsolatba menekül. A di­lemma feloldhatatlan. Biztonságot csak a családi háttér adhat a férfi­nak, de Klára túl nagy árat kér ezért a biztonságért. Birtokolni akarja - teljesen, kizárólagosan - a férfit, aki szabad ember, vadász termé­szetű. Állandóan úton, mozgásban van a szó szórós és átvitt értelmé­ben is. A gyerek mohó kíváncsisá­gával utazik, habzsolja a tájak, új emberek, ízek, emóciók élményét. Mindent azonnal földolgoz, elrak­tároz, lereagál. Olykor magával vi­szi az asszonyt is, de az nem győzi ezt az iramot, hamar fárad, el is unja. Érthető, hiszen beteg is. Ez a betegség teszi érzékennyé, inger­lékennyé, sodorja a kétségbeesés­be, öngyilkossági kísérletekbe. Holott a férfi valóban szereti a sze­relem ellobbanása után is. Nem le­het meghatottság nélkül olvasni egyrészt a levelek gyakoriságát (1 - 2 naponként váltanak levelet!), másrészt azt a részletező precizi­tást, gondoskodást, amellyel övéi­ről gondoskodni akar távol létében is. Állandó hajsza ez az élet, Sz. Lőrincé, futás a pénzért, verseny- futás az idővel. Klára szeretné le- cövekelni, hogy minden percét el­lenőrizhesse. Reménytelen kísér­let egy Szabó Lőrinc formátumú emberrel, (de bárkivel is). A könyvnek (mind minden könyvnek) több olvasata van. Az irodalomtörténésznek csemege, de miattuk akár ki se adták volna ilyen példányszámban. A "civil­nek" azaz minden házasságban élő, (vagy az előtt álló) olvasónak más tanulságokat kínál ez a könyv: két lélek pőrére vetkőzése. Hol a csodálat, hol a szánalom lesz úrrá rajtunk, a részvét, amely önvizsgá­latra késztet, őszinteségre tanít, to­leranciára és önmérsékletre. Mert minden élet (házasság) egyedi, egyszeri, a jobb, ha a mások hibáin okulva leszünk úrrá bajainkon, de nem egymáson. (Magvető K.) Horpácsi Sándor Kis magyar nyelvtan Nyelvében él a parlament is Nemregen foglalkoztunk a pályakezdők helyzetével. A nem túl rózsás kép bemutatásakor a megoldás lehetőségeire nem világítot­tunk rá, bár hozzá kell tenni, erre most sem vállalkozhatunk. Nem, mert ma Magyarországon nincs igazi megoldás. Próbálkozások vannak, amelyekbe más munkanélküli vagy szakmaváltás előtt álló is belefér. Speciális eszköz nem nagyon akad, s ez a tény szinte tehetetlenné teszi a MESZI dolgozóit. Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem csinálnak, sőt igen sokat dolgoznak, de mint majd kiderül, a végeredmény nemcsak tőlük függ. Erről folytattunk be­szélgetést korábbi partnereinkkel, Bacsó Józseffel, Juhász Évával és Barcsik Tiboméval, a MESZI munkatársaival. Sok a feltételes mód A pályakezdők gondjainak megoldására végzettségtől füg­getlenül, gyakorlatilag egyetlen eszköz létezik, ez az átképzés, továbbképzés. Önmagában is elég sajátos eszköznek tűnik, hi­szen ezt többnyire az éppen vég­zetteknek javasoljük. A gond persze nem itt kezdődik. A leg­főbb probléma már a kezdet kez­detén a továbbképzés lehetősé­gének, s utána az elhelyezkedés­nek a biztosítása. Most a nyár felének eltelte után úgy néz ki a helyzet, hogy a minisztérium csak októbertől tervezi új enge­délyek kiadását újabb tanfolya­mok indítására. Itt a megyében abban reménykednek a MESZI munkatársai, hogy az előkészí­tett témákat már szeptemberben indítani tudják. Huszonhét tan­folyami elképzelést állítottak össze a pályakezdőknek, és más munkanélkülieknek. Ezekre a pályázatokat 23 helyre továbbí­tották. Szeretnék ezúton is meg­találni a legmegfelelőbb partne­reket. Ezenkívül 5-6 tanfolyami elgondolás van arra, hogy meg­előzzék az esetleges problémá­kat, azaz úgynevezett megelőzé­si tanfolyamot is szeretnének in­dítani aktív dolgozóknak, akiket- például a szerkezetváltozás fe­nyeget. Sajnos mindehhez a ME- SZI-nek igen kevés a pénze. Még arra sincs, hogy ezeket hir­desse az újságokban. Igény fje­dig volna, még ha fizetni is kell értük adott esetben, mert a fiata­lok nagyon odafigyelnek az ilyesmire. Az érettségizett fiataloknak olyan átképzést szeretnének in­dítani, ami részben a vállalko­zást segítené, részben pedig, fő­leg lányoknak, a kisvállalkozá­sok számára biztosítana több­szakmás végzettséget. Ilyen le­het például a gépírás, könyvelés, számítógépkezelés, stb. együtt, de itt mindenféle igényt szeret­nének kielégíteni. Úgy vélik, er­re ma nagy szükség volna. Kur­rens szakma lehet az optikus, lát- szerész. Itt azonban gond az el­helyezkedés, felesleget pedig nem szeretnének képezni. A nyolc általánost végzetteken Az utóbbi negyven évben megszokta az ország, hogy a ma­gyar nyelvet - akár dallamában, akár nyelvtani formájában - hely­telenül használó politikusok ke­rültek hatalomra. Kezdetben a nyelvi pongyolaság még sikk is volt, azt jelezte, hogy a "nép fiai" kerültek az ország élére, akiknek nem volt módjuk megfelelő isko­lai végzettséget szerezni, így hát ab ovo nem tudhatták hogyan kell helyesen, szépen magyarul beszélni. Igaz, úgy a hetvenes évek végén, de főleg a nyolc­vanas években már fészkelőd- tünk, amikor ilyen kifejezéseket hallottunk, hogy "bírnák" meg "nem-e akarja". Na de most! Az újonnan vá­lasztott képviselőktől már joggal várjuk el, hogy legalább a hibás nyelvi beidegződésekről leszok­janak, hiszen naponta közvetíti a televízió a parlament üléseit, s nagyon fülsértő például ez a ba­be őrület, ez a nyelvi lezserség, ami "ebbe" az új "parlamentbe" is elharapózott. Pedig már a kis­iskolás is tudja: hol kérdésre: -ban, -ben, hová kérdésre -ba, -be. Honatyáink ne tudnák? Fül­sértő is, de még inkább felhábo­rító az ilyen nyilatkozat egy kép­viselő szájából: "amióta ebbe a munkakörbe dolgozik". Még a színész képviselő is így szól: "ve­lük szembe,, jelentős mértékbe”. Vagy egy másik: "ebbe a vonat­kozásba". Sírni lenne kedve az embernek, amikor ezt hallja: "a kormány nevébe..." A miniszter- elnök szájából! Igaz, hogy szak­májára nézve ő sem magyartanár, hanem "csak" a történelem taná­ra. Na de így? Úgy látszik, azt a sokat han­goztatott magyarságot csak em­legetni fontos. Anyanyelvűnket szépen beszélni már nem. A ma­gyarságunkat büszkén hirdető - zömükben értelmiségi honatyák­tól a példamutatóan szép magyar szó joggal elvárható, hiszen elvi­leg a következő idők történelem- könyveiben ők már úgy szerepel­nek, mint a magyar történelem példaképei, akiknek viselkedése, gondolkodásmódja, stílusa mo­dellértékű számunkra, a nép szá­mára. A francba is, hogy ebbe a rút beszédbe én nem tudok belenyu­godni - de legalább tanulékony vagyok,ugye? Hiszen ők a példaképeink. Kátai Szilvia Napenergiával fűtik Miskolcon a meteorológiai állomást. Az avasi lakótelep közelében emelt új épületet Golda János tervezte, a gépészeti terveket Cservenyák Gábor készítette. MTI-fotó: Kozma István Megoldás lehet az átképzés, de... persze ezek a tanfolyamok sem tudnak segíteni. Náluk is gond ma még, hogy a vállalatok egy része nem hajlandó megfizetni a képzett munkaerőt. Kisújszállá­son például képzett varrónőket keresnek, de olyan alacsony bé­rért, hogy nem érdemes odamen­ni. Olykor pedig a munkaadók­nak nincs pontos elképzelésük arról, hogy mit akarnak, s ez sem könnyíti a munkát. Esélyjavító program általánost végzetteknek A nyolc általánost végzettek reménye lehet az a tanfolyam, amelyet szintén a MESZI szeret­ne indítani. A gyerekek között felmérést végezve ugyanis azt tapasztalták, hogy sokan szeret­nének tovább tanulni, de mert rossz a bizonyítvány, a képessé­gekkel is itt-ott baj van, így nem sok esélyük van. Nos, ez a tanfo­lyam pontosan ezen szeretne változtatni. Dr.Kövessi Erzsé­betnek, a Budapesti Művelődési Központ munkatársának elkép­zelései alapján szeretnének indí­tani egy 10 hónapos, 390 órás esélyjavító programot. Itt szó lenne művészeti ismeretekről, könyvtárismeretekről, ahol is a nebuló megismerné hogyan, mit, hol kell keresni a könyv­tárban. A kommunikációs isme­retek szintén részei a tanfolyam­nak. Itt 140 órában a hallgatók a számítógépen ismerkednének a négy alapművelettel, továbbá a nyelvtannal, a matematikával, az önmenedzseléssel, az élet­mód, az egészségmegőrzés kér­déseivel. Tankönyv nincs, de itt nem is nagyon szabad használni, így az oktatókat is fel kell készí­teni. Lényeg: a gyerekek alkal­mazkodóképességének növelé­se, így a gyakorlati foglalkozá­sokon lenne a hangsúly. Mindez tehát igen szép terv, a MESZI meg is csinálná, de ma még nem tudják, ki finanszírozza a költsé­geket. Az illetékes minisztériu­mok egyszerűen nem foglalkoz­nak a kérdéssel. Még jó, hogy a megyei tanács nem akadályozza őket. A MESZI ebben a helyzetben arra törekszik, hogy az általános iskolát végzetteknek meghirde­tett tanfolyamokba a fenti elkép­zelésekből minél többet beépít­senek. Itt is szeretnénk hangsú­lyozni: a képzésesk egy része nem Szolnokon lenne, hanem mindig ott, ahol a legnagyobb igény jelentkezik. Reméljük mi­nél nagyobb siker fogja kísérni próbálkozásaikat, gyermekeink érdekében is. Füle István Virágzik a tavirózsa a tiszaugi holtágon. Évröl-évre egyre nagyobb vízfelületet borít, feltehetőleg jói érzi magát ez a szép vízinövény. Fotó: M J. Még egyszer a pályakezdőkről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom