Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)

1990-08-04 / 101. szám

1990. AUGUSZTUS 4. Röplap 7 Beszélgetés Tálas Ernő operaénekessel, a Stockholmi Királyi Operaház tagjával A Jászságban él az én „leghazaibb” közönségem Tavaly nyáron az erdélyi menekültek megsegí­tésére jótékony célú hangversenynek adott otthont a jászladányi nagytemplom. A koncerten fellépett Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tagja, aki szabad­ságát töltötte akkor szülőföldjén. A művész min­den évben hazalátogat, s pihenőidejének egy részét koncertezésre fordítja. így volt ez idén is: a világ­hírű énekes július 28-án hangversenyt adott a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban Budapesten (a koncert­ről lapunk július 31-i számában beszámoltunk). Ezt az alkalmat ragadtuk meg arra, hogy egy be­szélgetés során megtudjunk valamennyit méltán világhírű hajdani honfitársunkról.- Művész úr, jómagam az interjúkra való alapos felkészülés híve vagyok - azon­ban Önről és jó pár külföldön élő, méltán híres-neves magyar származású muzsikusról legna­gyobb sajnálatomra mitsem ta­láltam az e célra rendelt forrás­munkákban. így hát megkérem: meséljen magáról, életéről, pá­lyafutásáról.- A Jászságban, közelebbről Jászladányban születtem. Gim­náziumi tanulmányaimat Jásza- pátin végeztem, és ott is érettsé­giztem, majd - már az énekesi pályára gondolva és készülődve - szereztem egy német-olasz szakos bölcsész diplomát, hi­szen biztos voltam abban, hogy e két nyelv tudása egy énekes idegen közegben; idegen nyelv vesz körül bennün­ket. Ha nem vigyázunk, akkor az újabb generációk bizony már nem a magyart vallják anyanyelvűk­nek. Ezért én mindig vigyáztam magyarságom tisztaságára. Büszke vagyok arra, hogy a Jászság­ban, ahol felcseperedtem, igen szépen beszélik a nyelvet. Remélem, gonddal őrzött magyarságom most már kitart addig, amíg a hamut is mamunak mondom. Az utóbbi időben minden nyáron hazalátogatok; ilyenkor összekötöm a kellemest a hasznossal, és a nyaralás, a pihenés idejéből arra is szánok keve­set, hogy koncerteket adjak egyházi - vagy világi műsorral. Felléptem már Budapest több templo­mában, a szegedi Dómban, Ta­tán a nagytemplomban és a vár lovagtermében. Koncerteztem Jászapátiban is, ahová jövő májusban visszavárnak a 600 éves város születésének ün­nepségsorozata keretében. Úgy érzem: a Jászságban és Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében él az én leghazaibb kö­zönségem. Innen jöttem, tőlük származtam el - de ez csak tér­beli távolság, amit le lehet győzni. Lélekben én soha nem szakadtam el szülőhazámtól; az itt kapott nevelés, nyelv, kultúra, zene kitörölhetetlenül bennem él.- Köszönöm az interjút. Szathmáry Judit Hagyományőrzők, először a határon túlról Nemzetközi táncház és zenésztábor Jászberényben Próba A tizenkilenc éve alakult Jászsá­gi Népi Együttes minden nyáron tartott éves felkészítő tábort, mely­ben összefoglalták az év közben tanultakat. Ezek a táborok idővel szélesedtek, először hazai tánco­sok jöttek, majd megjelentek a kör­nyező és távolabbi országok ér­deklődői is. A létszám egyre nőtt, és máraa jászberényi tábor a szak­mában külön "intézménnyé" vált. Idén hetedik alkalommal rende­zik meg a néptánc egyik hazai köz­pontjában a Magyar Táncház és Zenésztábort, melyre, mint,, az utóbbi években, mintegy 250-en jöttek el. A résztvevők harmada idén is külföldi, a szokásos nyugat­európai (NSZK, Hollandia, Fran­ciaország, Anglia) és tengerentúli országokból, nagy számban érkez­tek a szomszédos országok ma­gyarjai is. Először jelentek meg idén az erdélyiek, a kárpátaljai ma­gyarság azonban még mindig nem képviselteti magát. Július 28-tól augusztus 7-ig fo­lyik kezdő és haladó szinten a nép­tánc (kalotaszegi, felcsíki, mérai, szentbenedeki, mezőkölpényi és moldvai), és hét csoportban a nép­tánczenészek oktatása. A délelőtti és délutáni foglalkozások többnyi­re a Bajcsy-Zsilinszky iskolában, valamint a szakmunkásképző inté­zet tornatermében folynak, melye­ket délutánonként a paraszti kultú­rával kapcsolatos előadások egé­szítenek ki. A zsúfolt napi progra­mot éjfélig, hajnalig tartó táncház zárja, a Jászsági Népi Együttes Víz utcai házában. Szombaton, augusztus 4-én a nemzetközi tábor egész napos, lát­ványos rendezvénysorozatot tart. Délelőtt tíz órakor kezdődik a ha­gyományőrző együttesek felvonu­lása. Első ízben tehetik meg a pa­raszti kultúrájukat elevenen őrző felvidéki, vajdasági és erdélyi ha­gyományőrzők, hogy ilyen hazai színpompás rendezvény főszerep­lői legyenek. A népi együttes házá­tól a Bercsényi úti ifjúsági házhoz vonuló hagyományőrzőket kísérik a zenészek és a táborlakók. Az if­júsági ház előtt a Bercsényi úton népművészeti kiállítás, vásár lesz, valamint ettől függetlenül, de együtt a méhészeti termékek és eszközök bemutatójával egybekö­tött országos mézvásár. Délben kezdődik a Déryné Mű­velődési Központban hazai és kül­földi szaktekintélyek részvételé­vel a határainkon kívül élő ma­gyarság néptánc- és népzenei kul­túrájának megőrzéséről szóló fó­rum. Délután három órakor Népi méhészkedés emlékei a Jászság­ban címmel nyílik kkiállítás a Jász Múzeumban. Este nyolc órakor kezdődik a nap, de valószínűleg a tíznapos tábor legrangosabb, leg­látványosabb eseménye, a határon túli magyar táncosok és zenészek bemutatója, melyben mérai, gyi- mesi és moldvai csángó, szentbe­nedeki, csíkszentdomokosi tánco­sok, mezőkölpényi, magyarszová- ti táncosok és zenészek vesznek részt. Közreműködik a Jászsági Népi Együttes is.-Ip­számára nélkülözhetetlen. Soha sem bántam meg, hogy a nyelvtanulásra időt szenteltem, hiszen az olasz az operák - a német pedig a dalok nyelve, s így bizony később nagy hasznát vettem mindket­tőnek. 1956-ban végeztem el a Zeneakadémiát, és a "csillaghullás" idején elkerültem északra, Svéd­ország fővárosába, ahol a nagy magyar barát híré­ben álló és Magyarországon is jól ismert Wagner- tenor: Set Svanholm volt az Operaház igazgatója. 1957 januárjában - még mint magyar menekült - próbaéneklésre jelentkeztem; ennek eredménye­ként ösztöndíjat kaptam, és tulajdonképpen így indultam el az énekesi pályán. Ezt követően néhány évet északi hazámban töl­töttem, majd külföldre: Németországba és Auszt­riába szerződtem, opera- és operetténekesként. "A sivatag dala" című Sigmond Romberg operettben szép sikerrel szerepeltem. Ezt a népszerű, melódia­dús daljátékot Magyarországon alig ismerik - de külföldön nagyon népszerű; ezt énekelve egy nagy turné keretében bejártam egész Svédországot. Né­metországban elsősorban lírai szerepeket énekel­tem, mint például Don Ottaviot Mozart Don Gio- vannijában - de karakterszerepeket is szívesen vál­laltam. Az operafigurák alakítása mellett mindig öröm­mel hódoltam a daléneklésnek is: szívesen léptem fel koncertpódiumokon, egész énekespályám so­rán. Végigénekeltem fél Európát, Stockholmtól Salzburgig és Hamburgtól Budapestig, sőt: az Új­világba is átkerültem, ahol magyarjaimnak énekel­tem mind a nyugati, mind a keleti partokon. Igen nagy élmény volt számomra emigráns művészként énekelni emigráns honfitársaimnak. Örömmel ta­pasztaltam, hogy ott kint élő sorstársaim milyen szeretettel fogadják a magyar énekszót - és hogy mennyire megbecsülik az anyanyelvet; talán job­ban, mint azok, akik itthon élnek. Vesztenivalónk csak nekünk, emigránsoknak van. Mi kint élünk, Ékszerré változik keze alatt az arany Tóth József 1964-ben lett a Damjanich Múzeum munka­társa. Fiatal emberként a régé­szet mellett kötelezte volna el magát, de élete valahogy egy kicsit másként alakult. Restaurátorként ’67-ben kezdett dolgozni, részt vett ásatásokon, rekonstrukciók­ban. 1979-ben fejezte be ta­nulmányait a Képzőművésze­ti Főiskola tárgyrestaurátor szakán. Még ezelőtt jelentős munkával járult a régmúlt megismeréséhez: töredékek alapján alkotta újra a szentes- berekházi leletben talált gepi­da nemes díszsisakját. Diplomamunkája, a tisza- várkony-hugyinparti avar te­mető anyagának restaurálása és ötvöstani elemzése sikert aratott a szakmában. Fölfelé ívelő pályáját néhány hónapig a Nemzeti Múzeumban foly­tatta, ahol kiemelt feladatokat kapott. Családi okok miatt költö­zött vissza Szolnokra. Nevé­hez fűződik a tiszasülyi szab- lyakard fekonstruálása, az aquincumi légióssisak helyre- állítása. Munkái a múzeum ál­landó kiállításán is szerepel­nek. Szakmai sikeresi alapján szívesen látták volna nyugat­németországi vendégmun­kán, állást kaphatott volna restaurátor osztályvezetőként a Hadtörténeti Múzeumban. Az ELTE felkérésére Lipót császár lovasszobrát újította fel. Ilyen előzmények után azt hihetnék, hogy most egy eu­rópai hírű restaurátorportréját olvashatják. Ezzel szemben... Néhány éve közös meg­egyezéssel megvált a múze­umtól. Elmondása szerint döntésének legfőbb oka a rossz munkahelyi légkör volt. Társával restaurátor gmk.-t alapított, egyrészt a megélhe­tés miatt, másrészt így látta biztosítottnak művészi sza­badságának elérését. Speciá­lis feladatokkal ugyan meg­keresik - az ELTE és a múze­umok -, de munkájának pro­filja megváltozott. Kevesen ismerik szolnoki műhelyét, de akik megkeresik, általában öt- vösmunkával bízzák meg. Arany-, ezüstékszereket tisz­tít, javít, alakít át, aranyoz új­ra, festményeket tisztít, resta­urál. Az elrontott, megsérült családi érték- és dísztárgyak nála kötnek ki, ezeket eredeti kézműves eszközökkel, igen kifinomult technológiákkal "gyógyítja meg". Műhelye csendesen húzó­dik meg a Hold utcában, tábla nemigen hirdeti. Az alsóépü­letben szerelte fel kamráját, mely titkok barlangjának tű­nik. Megtalálható itt a finom vegyszerektől kezdve a taliga fogantyúján, fejőszéken ke­resztül a speciális szer­számokig minden. Régi ásatá­sok emlékeit őrzik a diák, fel­újításra vár a század eleji re­pülőstiszti tőr. A galvanikus úton újraaranyozott lánc ép­pen szárad, a fésülködőasztal renoválása befejeződött. A megrendelők közt száj- hagyomány útján terjed a hí­re, a propaganda vagyonba kerülne. Szűkebb napokon jó, ha a társadalombiztosításra futja a pénz. bcs Tálas Ernő Liszt Ferenc hajdani zongorája ma is csodálatos hangokat ad Nem lehet elég korán kezdeni A gepida nemes sisak A tiszti tör felújítása nagy hozzáértést igényel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom