Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-01 / 98. szám
4 1990. AUGUSZTUS 1 Nyáresti áhítat szép muzsikával Hangverseny a Belvárosi Nagytemplomban Örömteli látvány fogadta hétfőn este a koncertre érkezőt: a hatalmas templom padsorai zsúfolásig megteltek; a szinte elviselhetetlen hőséggel is dacolva eljöttek zenét hallgatni mindazok, akik az orgona- és kórusmuzsikát kedvelik. A rendszeres koncertlátogató örömmel - és nagyon reméli, hogy nem elhamarkodottan! - konstatálja, hogy talán megtört a jég Szolnokon: az utóbbi időben rendezett hangversenyeket komoly érdeklődés kísérte. A hétfői templomi koncert vonzerejét persze fokozta az a tény, hogy az orgonán ez este a hangszer legkiválóbb művészeinek egyike, Lehotka Gábor játszott - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa Vájná Katalin vezetésével pedig a megyeszékhely színeit képviselte a hangversenyen. A csupán rövid múltra visszatekinthető kórus megszületését bizonyára az indokolta, hogy szükségessé vált egy rutinos, képzett énekesekből álló kis létszámú, könnyen mobilizálható vegyeskar létezése - más ilyen típusú együttes ugyanis nem működik a megyeszékhelyen. A kórus a koncerten hallottak bizonysága szerint szívesen énekel vallásos fogantatásé műveket is: a cappella- blokkjuk igaz szépségekben bővelkedett - a Liszt Ferenc Ave Maria és Croce: O vos omnes című kórusdarabjaikban előfordult intonációs bizonytalanság, egész biztosan a párás, fülledt meleg számlájára írható. Élmény volt viszont hallgatni Cara: Santa Maria című darabját, Di- etsch Ave Máriáját és Kodály: Stabat Materét - ez utóbbi a Liszt-művel együtt inkább a blokk végére kívánkozott volna. A kórust a koncert során még egyszer hallgathatta a közönség: Lehotka Gábor orgonakíséretével adták elő Bárdos Lajos: Missa tertiaját Vájná Katalin karnagy vezényletével. Az előadók minden jószándékú igyekezete ellenére a mise nem váltott ki különösebben emóciót az azt hallgatókban: a tételek zenei anyaga meglehetősen egyhangú, a szerző sem a mű hangnemét tekintve, sem a kompozíció egyéb jegyeit illetően nem törekedett változatosságra. Mindenesetre az előadókat és köztük elsősorban Vájná Katalint köszönet illeti meg, amiért az utóbbi négy évtizedben egyházzenei művekkel nem túlságosan elhalmozott közönséget egy újabb, e kategóriába tartozó misével ismertette meg. Lehotka Gábor orgonaművész ezúttal egyetlen zeneszerző: J.S. Bach műveiből állította össze műsorát, szinte emberfeletti erőpróbának téve ki önmagát. A játszott művek közül három ugyanis Bach zeneileg - de technikailag is - legnehezebb darabjai közül való volt (érdekes módon a Bárdos-mise után játszott, viszonylag egyszerűbb szövetű korál-el- őjátékok előadásában volt érezhető némi fáradtság a művész játékában, de erre éppúgy magyarázatul szolgálhat a hőség, mint a kórus esetében is). Feltehetően minden zenerajongónak van egy listája, melyre a felejthetetlen interpretációkat feljegyzi - ha csak gondolatban is. E sorok írója az ő saját listájára nagybetűkkel írta fel a c-moll passa- cagliát Lehotka Gábor lenyűgöző tolmácsolásában. Nagy élményt nyújtott a műsort záró F-dúr toccata és fúga is - de talán még nagyobb hatást gyakorolt a hangverseny elején játszott C-dúr toccata, adagio és fuga fennséges, barokk pompát, erőt sugárzó 'interpretációja. Bach muzsikáját ilyen nagyszerű tolmácsolásban hallva, a koncertlátogató jóleső érzéssel gondol arra, hogy az az Amerikában útjára bocsájtott űrhajó, mely az emberiség legnagyobb értékeit repíti feltételezett, más bolygókon létező kultúrák felé, a zeneszerzőóriás: J.S. Bach egyik művét is magával viszi. A feledhetetlen koncertért köszönet illeti meg mindazokat, akik annak létrejötte körül bábáskodtak. ben? Nos, a tárgyak sokasága éppen úgy, mint iratok, oklevelek s régi képek - javarészt metszetek - a nemesi rangra érdemesített hajdúkról. Azok a marcona legények, meglett családapák néznek vissza a látogatóra, akiknél - így az egyik méltatás - "...testi erőre, gyorsaNagykereki kastélya - ma ságra, a munka, az éhség, a szomjúság, a fagy és a meleg tűrésére..." senki nem volt kiválóbb náluk, és akik "...puszta területeket szálltak meg, szorgalmukkal a farkasok és a medvék tanyáját jól megművelt és bőven termő vidékké alakították át.”.Roppant erejüket pedig akkor tisztelhetjük igazán, ha azok előtt a tárlók előtt állunk meg, ahol a föntebb már említett csákányok, harci bárdok láthatók a szintén vasmarokba illő szeges buzogányok, szablyák, valamint puskaportartók és pisztolyok társaságában. Noha a hajdúknak ez a történelmi tanyája kiesik a nemzetközi, sőt a hazai forgalom főbb irányaiból - Ártándról is, Kismarja és Hencida felől is kitérőt kell tennie az utasnak -, azért elég sokan látogatják. Vendégkönyvében például a párizsi Sorbonne egyetem egyik jeles tudósának a dicsérő bejegyzése éppen úgy megtalálható, mint a bihariságát oly büszkén vállaló Szabó Pálé; a népi irodalom biharugrai illetőségű kiválóságáé, akinek nagy örömére még alkalma nyüt megtekinteni ezt a valóban nagyon érdekes és tanulságos gyűjteményt. Mindazután pedig, ha a Bocskai-kas- télyt már jól bejártuk, pihentető sétaként végigballaghatunk még Nagykereki egykét utcáján is, ahol több régi parasztház őrzi a népi építészet stílusjegyeit. A.L. Bocskai István szobra Nagykerekiben A hajdúkról még csak-csak tudjuk, hogy kik voltak: eredetileg martiapász- torkodással foglalkoztak, de előbb a Dó- zsa-féle parasztfelkelés idején, majd a XVI. századi magyar-török villongásokban már jobbára gyalogos katonákként hadakoztak, mégpedig a keleti országrészeken. A bécsi udvar a függetlenségi harcok idején ugyan zsoldjába fogadta őket - ekkoriban már tizenöt-húszezer lehetett a számuk -, ám aztán 1604-ben Bocskai István híveivé lettek, s az ő oldalán verekedtek igen vitézül. Érdemeik díjaként 1605-ben Bocskai tízezernyi hajdút nemessé emelt, és a mai Hajdúság területén telepítette le őket Ez a népesség alkotta aztán a hat hajdúváros - Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, S/.o- boszló és Vámospércs - lakosságát. Eddig a bátor és nehezen zabolázható pásztorutódok története. Ez a história azonban nem lenne teljes, ha kimaradna belőle Ártándtól mintegy tíz kilométernyire északra meghúzódó Nagykereki fölemlegetése, hiszen a történelmi Biharnak ez a helysége még a föntebb emlegetett hajdúvárosoknál is erősebben kötődött Bocskai fegyvereseihez. Az ottani, XV. században épült várban lakott, szervezett csapatokat, s kötött híveivel Habsburgellenes szövetséget maga István fejedelem! Az 1214-től emlegetett település 1590-ben került adományként a kezére, s lévén stratégiailag igen kedvező helyen, az akkor már ott magasló várat még tovább erősítette, s kedves hajdúinak is szállást rendezett be falai között. A csákányós, harci bárdjaikat forgató vitézek úgy hálálták meg ezt a tisztességet, hogy amikor 1604. október 3-án a császári hadak ostrom alá vették Nagykerekit, Örvéndy Pál kapitány vezetésével a vár- nép ellentámadásba lendült, és a jól fölszerelt támadókat megfutamította. (A korabeli följegyzések szerint a Kö- lesérről betelepült háromszáz férfiú tűnt ki igazán abban az ütközetben, amelynek végén - így az egyik irat - "veszteséggel és szégyennel" vonult el a császári had.) A kereki vár nem is került soha a Habsburgok kezére. Részleges romlását a törökök okozták, akik 1660-ban dúlták fel egy bizonyos Szejdi pasa vezetésével. A hódítók kivonulása után már nem kapta vissza régi szerepét, hanem az épebben megmaradt részeiből Csanády Sámuel hajdúkerületi főkapitány barokk stílusú kastélyt építtetett Némi alakítgatással - 1850-ben például klasszicizáló bejáratot kapott - ez a kis palota máig áll. Sőt, egy dicséretesen alaposan műemléki helyreállítás után jelenleg múzeumként őrzi a hajdúk emlékét, mutatja be híres urának, védelmezőjének, Bocskai Istvánnak a pályafutását Hogy mi minden látható ebben a pompás történelmi kömyezetA kastély és az egyik körbástyája Hajdúk tanyája, Kereki Hazai tájakon Válogatás a Jászkun Fotóklub tagjainak alkotásaiból KARDOS TAM AS: "kll” BARMAI'S LÁSZLÓ: STKLAZSI AJOVOHOL BARHÁCS LÁSZLÓ: ŐSZ A ZA(ÍVVÁN KARDOS LAMAS: "( l KROl Szathmáry Judit
