Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-18 / 113. szám
8 1990. AUGUSZTUS U N em, uram, egyáltalán nem félek attól, hogy ön meggyilkolja magát itt a szemem láttára. Egyrészt túlságosan sokan vagyunk ebben a lebujbán ahhoz, hogy valaki öngyilkos lehessen, másrészt én már messziről megismerem az öngyilkosjelölteket, biztosíthatom, hogy ön nem tartozik közéjük. Még pisztolya sincs, pedig egy öngyilkosjelöltnek legalább három pisztolya kell, hogy legyen. Ezenkívül önnek túlságosan sima a homloka és hosszú az orra, és, már elnézést kérek, amolyan menyétszerű képe van, márpedig a menyétképü emberek sohasem lesznek öngyilkosok, ezekről is sokat tudnék mesélni, de maradjunk inkább az öngyilkosoknál. Az öngyilkosjelölteknek, amint már mondtam, legalább három pisztolyuk van, mélyen barázdált homlokuk, és a homlokuk közepén a ráncok szabályos háromszöget rajzolnak, és ez a háromszög időnként sötétlilára, majd feketére színe- ződik. Hogy honnan tudom ezt? Onnan, hogy Izidornak is fekete háromszög volt a homlokán. Ki volt ez az Izidor? Ezt még ma is nagyon nehezen tudnám megmagyarázni, tulajdonképpen ismeretlen valaki volt, aki hirtelen felbukkant a környékünkön, ráncolta a homlokát a sötét háromszöggel, és még mielőtt igazából megismerhettük volna, öngyilkos lett. Addig azért csinált ott néhány kellemetlen dolgot, ezekről mesélhetek éppen. De kezdjük az elején. Izidor a háború vége felé jelent meg ott nálunk a faluban. Mellét teleaggatta háborús kitüntetésekkel, hozott magával három pisztolyt, és beköltözött Hans Joachim Schröder házába. Jól választott, mert ezt a házat még nem rabolták ki, mint más kitelepített németek házait. Hans Joachim Schröder - akit mi gyerekek nagyon szerettünk, mert rengeteg körtefa volt a kertjében, és nyaranként gyönyörű, sárga, mézédes körtéket osztogatott nekünk - itt halt meg, mielőtt kitelepítették volna. Mert megkapta ő is a kitelepítési parancsot, akkor rendet csinált a házában, összepakolta az útravalót, és várakozott hetekig, de nem jöttek érte, mintha megfeledkeztek volna róla. Ő meg szomorúan várakozott, és nagyon aggódott két felnőtt fiáért, akik a német hadsereg kötelékében vonultak vissza valahová Németország belsejébe, és nem lehetett tudni, hogy mi van velük, élnek-e még egyáltalán. Hans Joachim Schröder meg egyre jobban aggódott, és az aggodalom egy éjszaka elvitte, reggel a szomszédok halva találták az ágyában, rendesen eltemették a német temetőben, és mivel ott halt meg közöttük, kegyeletből nem fosztották ki a házát. Minden megmaradt Izidornak, akiről azt sem tudtuk, hogy kicsoda, hogy honnan jött, és hogy miért jött éppen oda hozzánk. Nem is szerettük kezdettől fogva. Izidort ez egyáltalán nem zavarta, beköltözött a szép nagy házba, a kertben éppen akkor virágoztak a körtefák. Cigarettára gyújtott, mert a kitüntetésekkel és a pisztolyokkal együtt igen sok cigarettát is hozott magával, elégedetten szemlélte a körtefákat, és úgy tett, mintha észre sem venné a lopva bámészkodó szomszédokat, leballagott a kert végébe, egészen a kis folyóig, ott alaposan megnézte Pova- zsánszkit, a halászt, aki a varsákat rakta a vízbe, de neki sem köszönt. Múltak a napok, Izidor nemigen beszélgetett senkivel, a homlokán ekkor még alig látszott a kis sötét háromszög, a körtefákra deszkadarabokat szögezett, és ha szép idő volt, a kertben ebédelt. Ebéd után megtöltötte és az asztalra rakta a három pisztolyt, aztán egyenként kézbe vette őket, megcélozta a körtefákra szegezett deszkákat, és nagy dörrenésekkel kilyuggatta valamennyit. A környéken riadoztak a jószágok, az embereknek borsózott a hátuk, és nagyon nem tetszett nekik a dolog, a körtefákon pedig azon a nyáron alig volt termés. A következő nyáron már ki is száradtak a körtefák, de most maradjunk még az első nyárnál, illetve az ezt követő ősznél. Ekkor ugyanis elfogyott Izidor háborús cigarettája. A háború véget ért, viszont cigarettát nagyon nehezen lehetett kapni, így hát Izidor kénytelen volt szóba állni a szomszédokkal, és megérdeklődni, hogy honnan szerezhetne szűzdohányt. Az emberek azt mondták neki, hogy szűzdohányt nagyobb mennyiségben csak egyetlen embertől, mégpedig Tamóczki Balázstól, a dohánycsempésztől vásárolhat. Izidor akkor üzent Tamóczki Balázsért, az el is ment hozzá, és megígérte, hogy szerez Izidornak egy egész zsák aranysárga hercegovinai dohányt. Tamóczki Balázs házias félj volt, példás családapa és nagyon ügyes dohánycsempész. Ha éppen otthon tartózkodott, gondozta a kertben a gyümölcsfákat, segített feleségének a ház körüli munkában, és türelmesen nevelgette négy kicsi és igen eleven természetű gyerekét, de hetente vagy kéthetente egyszer útra kelt kelet felé, elment a Tiszáig, ott kompra szállt, és átvitette magát Bánátba, beszerezte a szükséges dohánymennyiséget, általában sötétbarna, erős és büdös bánáti dohányt, de időnként hozzájutott hercegovinai dohányhoz is. Az átkelőhelyeket és a kompokat állandóan váltogatta, nehogy felfigyeljenek rá a hatóságok emberei, és ő látta el szűzdohánnyal az egész falut. Meghozta Izidor számára is a beígért egy zsák hercegovinai dohányt. De erről az útjáról eléggé gondterhelten érkezett meg Tamóczki Balázs.- Rossz előérzetem van - mondogatta mindenkinek az utcában. - A Tisza partján várakoztam, amikor megjelent egy vadonatúj piros traktor, kukoricával megrakott pótkocsit húzott. Szép lassan rágördült a kompra, aztán szép lassan végigment a kompon, és belezuhant a vízbe pótkocsistul, kukoricástul. A traktorista alig tudott kievickélni a folyóból, és csak a fogát vacogtatta, nem tudta megmondani, hogy miért nem állt meg a traktorral a kompon. A sok aranysárga kukoricacső meg úszott a víz tetején, és nagyon emlékeztetett a hercegovinai dohány színére... Rossz előérzetem van.- Ezek a traktorok semmire sem valók - mondta erre Opana, aki a gépi erővel ellentétben csak az emberi erőt becsülte, mivelhogy ő zsákoló volt. Rossz előérzettel ugyan, de Tamóczki Balázs mégis elvitte a zsák dohányt Izidornak, és beigazolódtak a rossz érzései. Délután érkezett oda, Izidor a kertben üldögélt a kilyuggatott és haldokló körtefák között, előtte az asztalon most is ott hevert mind a három pisztoly. Tamóczki Balázs is leült az asztalhoz, és sokáig beszélgettek, mert Izidor a magányos hónapok után bizonyára kiéhezett egy hosszú beszélgetésre. Aztán besötétedett, és akkor Izidor két gyors és jól irányzott lövéssel megölte Tamóczki Balázst. Senki sem tudta pontosan, hogy miért csinálta ezt Izidor. Legtöbben úgy vélekedtek, hogy a dohány kifizetése körül támadt a nézeteltérés, egyesek szerint Izidor semmit sem akart fizetni Tamóczki Balázsnak, Izidor viszont a rendőrségen azt vallotta, hogy Tamóczki Balázs megtámadta őt, sőt igen reakciós és nacionalista nézeteket hangoztatott. Tekintettel a sok háborús kitüntetésre, Izidornak mindent elhittek az illetékes helyeken, és a haja szála sem görbült meg. Két nap múlva már ismét a körtefákat lövöldözte, bár a háromszög a homlokán egy árnyalattal mintha sötétebb lett volna, mint akkor, amikor megérkezett. A faluban nagy volt a felhördülés, és egyre többen emlegették sajnálkozva Hans Joachim Schrödert, aki belehalt a fiai utáni aggódásba, és ezzel kiürítette a házát. Mellesleg kár volt aggódnia a két fiúért, élve maradt mind a kettő, letelepedtek Németországban, az egyik a pékszakmában helyezkedett el, és később saját kenyérgyárat épített magának, a másikból pedig világhírű szemorvos lett, aki mostanában dúsgazdag olajsejkek szemét ope- rálgatja. Ezt onnan tudom, hogy... De ez nem tartozik ide. Szóval nagy volt a felhördülés a faluban, az emberek a mi utcánkból is összegyűltek esténként a sarkon, és Izidorról tárgyaltak. Egy este Virág Péter, Hodoniczki Oszkár és én oda- lopództunk a közelükbe, és akkor hallottuk, hogy Csibri Ferenc, a juhász azt mondja:- Annyira sem becsül bennünket, mint a lenyírt birkákat. Azt hiszi, hogy egyenként lelövöldözhet bennünket. Egyáltalán, ki ez az Izidor?- Nem jár kocsmákba - mondta bánatosan Vécsey Tamás, aki abban az időben sokat járt és sokat verekedett a kocsmákban. - Ott könnyű lenne megdöfni a bicskával.- Lehet, hogy elszegődöm rendőrnek - mondta Serfőző András, aki Vécsey Tamás legjobb cimborája volt. - Akkor majd elbánok az ilyen Izidorokkal.- A sánta Dukaynak kellene szólni - mondta Velez János bácsi. - Neki legalább annyi háborús kitüntetése van, mint Izidornak. Ó aztán egyetlen rántással elrop- panthatná Izidor nyakát. Ekkor észrevették, hogy mi gyerekek ott hallgatózunk a sötétben, és elzavartak bennünket. Mi pedig elmentünk megkeresni Dukay Jánost. A Kultúrházba mentünk, mert a Kultúrházban kuglipálya is volt, és tudtuk, hogy Dukay János biztosan ott gyakorolja a dobásokat. A háború előtt ugyanis Dukay János kuglibajnok volt, de a háborúban kétszer is szétlőtték a térdét, amiért aztán kapott egy rakás kitüntetést, viszont a kuglizás már nem ment neki olyan jól, mint régen, merev lába akadályozta a dobásban, de ő nem nyugodott bele a dologba, állandóan gyakorolt, hogy visszanyerje régi formáját. Persze, hogy megtaláltuk a kuglipályán. Hatalmas tenyerében szinte eltűnt a súlyos kugligolyó, bicegve a pálya széléig futott, és fogcsikorgatva, nagy erővel dobta a betonpályára, a bábuk kopogva repültek széjjel.- Állítsátok fel a bábukat - mondta Dukay János. - Sajnos még mindig nem tudok olyan biztosan dobni, mint régen. De lesz még belőlem kuglibajnok, majd meglátjátok. Elküldtük Virág Pétert, hogy állítsa fel a bábukat, én meg azt mondtam Dukay Jánosnak:- A mi utcánkban úgy hallottuk az emberektől, hogy maga könnyen elroppant- hatná Izidor nyakát.- Ez igaz - mondta Dukay János. - Ha másképpen nem megy, majd én kitekerem a nyakát. Engem nem ijeszt meg a három pisztolyával. De azért előbb próbáljatok meg ti valamit.- Már senki sem áll szóba Izidorral - mondta Hocíonicki Oszkár.- Ezzel nem sokra mentek - legyintett Dukay János. - Izidor kemény ember, és úgy látszik, berendezkedett a magányosságra. Emberek közé kellene inkább terelni. Mondjátok meg ott az utcátokban, hogy Izidor valamikor kőműves volt. Visszamentünk az utcánkba, a férfiak még mindig az utcasarkon tanakodtak, és megmondtuk, hogy Dukay János azt üzeni, hogy Izidort emberek közé kellene terelni, és hogy valamikor kőműves volt. Vécsey Tamás először legorombított bennünket, amiért egyáltalán elmentünk Dukay Jánoshoz, de aztán mégis fontolóra vették az üzenetét.- Te a kőművesbrigád vezetője vagy - mondta Serfőző András Morvái Pálnak. - Közöttetek elférne Izidor is. Meg aztán neked is négy kicsi gyereked van, akárcsak Tamóczki Balázsnak. Barátkozz össze Izidorral. Morvái Pál izgága kis ember volt, és először nem tetszett neki az ötlet.- Izidor bizonyára nagy nyugdíjat kap a kitüntetései miatt - mondta. - Nem hiszem, hogy hajlandó kőműveskedni.- Meg kell próbálni - mondta Velez János bácsi. - Később meghívhatnád vasárnapi ebédekre.- Ha nem sikerül a dolog, Dukay János majd kitekeri Izidor nyakát - kotyogtam közbe, mire megint elzavartak bennünket az utcasarokról. Azon az őszön nem történt semmi Izidor körül, és télen sem. Télen a karácsony előtti napokban Virág Péter, Hodoniczki Oszkár és én esténként az angyali vigasságot hordoztuk, és akkor már látszott, hogy a négy Tamóczki gyerek elkanászo- dik apa nélkül, mert hógolyóval dobáltak meg bennünket, amíg a karácsonyi dalokat énekeltük az ablakok alatt. Megpofoztuk őket, de ez nem sokat segített rajtuk, később teljesen elkanászodtak, nem is vitték sokra az életben, egyikük felnőttkorában még börtönbe is került, mert rendszeresen lopta a gyümölcsfacsemetéket a faiskolából. Tavasszal Izidor már a kőművesbrigádban dolgozott, aranysárga hercegovinai dohánnyal kínálgatta az embereket, és sokat mesélt háborús élményeiről. Tamóczki Balázs halálával megszűnt a dohányellátás a faluban, ekkor Izidor felújította régi háborús kapcsolatait, valamiképpen állandóan szerzett dohányt, bár nem akkora mennyiségben, mint Tamóczki Balázs, de ez is több volt a semminél, és erőfeszítése mindenesetre tiszteletet érdemelt. Az emberek már majdnem megszerették Izidort, de azért továbbra sem felejtették el, hogy ő lőtte le Tamóczky Balázst. Közben Izidor homlokán sötétlilára színeződött a háromszög, és lassanként lecsöndesedett, kevesebb háborús történetet mesélt, ellenben bevallotta, hogy valamikor nagy családja volt, de a háború elvitte a feleségét is, meg a gyerekeit is. Morvái Pál mindezt elmesélte az utcánkban, és akkor Vécsey Tamás gúnyosan megkérdezte:- Tamóczki Balázs gyerekeit nem emlegeti?- Nem - mondta Morvái Pál. - Azokat nem emlegeti.- Meghívhatod most már vasárnapi ebédre.- Már meghívtam.- Eljön?-El.- Tisztességes ebédet adjatok neki - mondta Vécsey Tamás. - Húslevest, sült húst és kelt kalácsot. A gyerekeidet meg sikáld tisztára, és parancsolj rájuk, hogy viselkedjenek illedelmesen az ebédnél.- Meglesz - bólogatott Morvái Pál. Szombaton este hangos gyerekvisítás hallatszott Morvái Pálék házából, tisztára mosdatták a gyerekeket, és azt hiszem, el is verték őket, hogy másnap biztosan illedelmesen viselkedjenek Izidor jelenlétében. Nem is volt semmi baj. Vasárnap reggel Morvái Pál felesége levágott két tyúkot, levest főzött belőlük, aztán megsütötte a húsokat, és diós kalácsot is sütött. Ebédre ünneplőbe öltözött az egész család. Izidor is ünneplő ruhában érkezett. Mellére kiaggatta a kitüntetéseket, derekára felcsatolt egy pisztolyt, de ennek ellenére igen békésen viselkedett a vasárnapi ebéd alatt; nem is tehetett másképpen. Morvái Páléknál szinte ájtatos hangulat uralkodott, és a gyerekek is nagyon illedelmesek voltak. Meghatóak az ilyen falusi vasárnapi ebédek, ezt biztosan ön is jól tudja, uram, ilyenkor a nagy békességben az emberek megfeledkeznek a háborús kitüntetésekről és a pisztolyokról. Izidor is meghatódott, ebéd után még a szépen gondozott kertet és a baromfiudvart is megnézte, és megsimogatta a gyerekek fejét, akik még mindig illedelmesen viselkedtek, bár akkor már nagyon szorította őket az ünneplő ruha. És megismétlődött ez az elkövetkező vasárnapokon is. Később Izidor már pisztoly nélkül jött ebédre, és nemcsak a kertben sétált, hanem fölment a padlásra is, és megszemlélte a Morvái gyerekek bölcsőjét. Aztán már egyre hosszabb ideig tartózkodott a padláson, és leginkább a bölcső előtt álldogált, s homlokán pedig szinte teljesen megfeketedett a háromszög. Más azonban nem történt. Morvái Pál időnként panaszkodott, hogy lassan kipusztul a baromfiudvara. Erre hát Virág Péterekkel megint elmentünk a nagydarab, sánta Dukay Jánoshoz. Most is a kuglipályán találtuk, a pálya szélén üldögélt, mert belefáradt a golyók dobálásába, de elégedettebbnek látszott, mint a múltkor.- Formába lendülök lassan - mondta mosolyogva. - Még nem megy olyan jól, mint régen, de öt egymás utáni dobással már mind az ötször letarolom a kilenc bábut.- Morvái Páléknál már majdnem kipusztult a baromfiudvar - mondtam. - Alig lézeng néhány tyúk abban a nagy udvarban.- Kemény ember az az Izidor - mondta Dukay János elismerően. - Talán akkor keményeden meg ennyire, amikor kiirtották a családját. Az ilyen emberek nyerik meg a háborút. ♦- Maga is megnyerte a háborút - mondta Virág Péter.- Én is kemény ember vagyok - mondta Dukay János. - Ezért lesz belőlem így sántán is kuglibajnok. És Izidorral is elbánok, ha a Vécseyék nem lesznek képesek rá.- Izidor vasárnap ebéd után mindig a kertben sétál - mondta Hodoniczki Oszkár. - Nézi a gyümölcsfákat, aztán meg felmászik a padlásra.- Mit csinál a padláson?- Bámulja a Morvái gyerekek bölcsőjét.- Mégsem olyan kemény ember, mint gondoltam - mondta Dukay János.- Látszik rajta, hogy nagyon szenved ~ mondta Virág Péter. - A homlokán fekete háromszög van.- Tamóczki Balázst nem lett volna szabad megölnie - mondtam.- Ez igaz - hagyta rám Dukay János. - Mondjátok meg az embereknek ott az utcátokban, hogy hívják meg egyszer Izidort vacsorára is.- Milyen vacsorára?- Egy rendes, kiadós vacsorára. Csibri levághatna egy birkát, és főzhetnének belőle paprikást. Hívják meg Izidort is, legyenek ott minél többen, hadd lássa, hogy szeretik őt az emberek. Gion Nándor: Izidor Népi ékszerek: balkáni női övkapcsok
