Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-07 / 77. szám

1990. JULIUS 7. 9 Irodalom» művészet Saulius Valius: A technika és tudomány világában (------7------------77 F őcze Kornélia: Te Deum kegyetlen szem az éjfeleit még nyitva nyugodj el Istenem ne less titkainkra rábíztál minket a forgó végtelenre mely felénk közelít s távolodik egyre ez az éj csak egy tűzfal rávetül arcod mása föltartóztatja álmunk a repkény vonulása fölsejlik bennünk arcod nélkül a reggel kezed a tűzfalon repkényen - vedd el s emeld a bennünk síró lázas értelemre ha rábíztál minket a forgó végtelenre nyugodj el Istenem ne nézz titkainkra közelíts meg minket s távolodj el újra Utassy József: Töklevél Remegtem Istent én, jaj hogy remegtem! Imádni öt már jobban nem lehet. Ha cukorka lapult meg a zsebemben: megcélozta csúzlim a felleget. Röpült felé selyem cukrom hívatlan. Fülem befogtam, amíg földet ért, és beszakadt, és megrezzent riadtan a nagy, a cintányér-nagy töklevél. isziaiZoltán: Bűnbánó cédulák U ram, Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk.- Ámen - szól rá Borira a keresztanyja. Megfogta a kanalát, amit bele akart me­ríteni a levesbe.- Ámen - rezzent meg a kislány bűn­tudatosan. Ledobott a zsebeiből egy cé­dulát a földre. A papírdarab lassan hullott a padlóra. Bori még látta, hogyan villan ki nagyap­ja bakancsa alól a sárga szorgalmi jegy gömbölyű betűje.- Már csak kettő van. A többit elveszí­tettem. Hiába, nem tudok jó lenni - ke­sergett. Bánatosan kanalazgatta a tejet a kukoricakásáról. Undorodva próbálta benne fölfedezni a jóság ízét, és szo­rongva gondolt céduláira. Reggel még tíz volt belőlük, és Bori tudta, hogy már nyolcat kellett eldobnia. Az elsőtől vált meg a legnehezebben. Mielőtt megvált tőle, hosszasan tétová­zott, bár bebizonyosodott, hogy irigy, és ez neki nagyon nagy bűne. Előtte sóvárogva nézte, hogy a nagy­mama Julinak és Misinek bezzeg oda­csúsztat egy-egy nyalókát.- Én is szeretnék, nagymama, nekem is tessék adni - lökte be az ajtót, amely mögül leselkedett.- Szégyelld magad inkább, hogy les- kelődsz utánam - fordult meg a nagyma­ma. Bügykös ujjú kezével a háta mögé hessegette a két csámcsogó gyereket. A négyéves Misi még kikandikált a fekete szoknyák sokasága mögül. Nem látott azonban semmi érdekeset, hát megrán­gatta a nagymama ruháját.- Ne te ne! - mérgelődött az öregasz- szony. Bori pedig kisomfordált a szobá­ból. 1- Irigy voltam, és leskelődtem, és rossz vagyok. Sóhajtva húzott ki egyszerre két cédu­lát a zsebéből. Kiválasztotta a kredenc- ből a legszebb bögrét, közvetlenül Sán­dor bácsi katonaképe mögött. Abba ej­tette a céduláit. Elidőzött a kép előtt. Sándor bácsi lo­von ült rajta. Huszár ruhában, mert hu­(Réges-régi kislánynapló) szár volt. Kezében kardot tartott, bátran meresztette bele a világba.- Milyen karcsú itt Sándor bácsi. Csak a feje pont olyan, ahogy ismerem. Bori végighúzta tömzsi ujját a képen.- Nem is így szokta tartani a nyakát! Itt pont olyan, mintha hátulrül egy lyu­kon dugná ki valaki. Jaj, de rossz vagyok megint és tiszteletlen. Mégse nyúlt új cédula után, mert nem volt biztos a bűnösségében. Aznap még hat cédulát veszített, és nagyon szerette volna, ha legalább egy, de istenem, ha kettő megmaradna a zsebében. A család szótlanul vacsorázott. Sokan ettek. Férfi csak kettő volt közöttük. A nagypapa fejét lehajtva hallgatagon me­rítette hosszú bajszát a levesbe. Ha vala­mit akart, mindig a nőknek intett. Úgy tett, mintha Bandi bácsi ott se lenne. Ő lett volna a másik férfi. De furcsa volt. Betegség gyötörte. Amikor elvágó­dott a földön, habzott a szája. A nagyapa sohase nézett rá. A család valami rémü­lettől sodródott a nagy asztal köré össze. Bori néha ránézett a pöttyös füg­gönnyel szelídített ajtóra, amely a tor­nácra nyílott. A felnőttek azt mondták, ott az éjszakában most titokzatos és félelmetes dolgok történnek. Szilaj dobogás hallatszott, ismeretlen szavak tépték föl a csendet és az ajtót. Bori ijedten letette a kanalat, s bár bol­dog volt, hogy a kását nem kell megen­nie, rémülten kapaszkodott az anyja de­rekába. A puskás emberek berohantak. Valaki sikoltott és kiáltott, lövés durrant, utol­sót robbant a petróleumlámpa. Bori felsír, de érzi, hogy a mama keze rátapad a szájára.- Hallgass, kicsikém - üzeni a tenyér, és Bori nyöszörög, mert képtelen enge­delmeskedni. Aztán vonszolják a sötétben, hallgass, üzemi megint a mama keze, kilökik a konyhaajtón, már az udvaron vannak, a mama megpofozza, de máris eszeve­szetten húzza ismét, átlöki egy keríté­sen. Bori sír, hangosan sír, és tudja, hogy rosszat, nagyon rosszat tesz, mert meg­tiltották, hogy sírjon, mert neki nem sza­bad sírnia. A puskás emberek az udvaron rohan­gálnak, üvöltözve. Ók pedig beesnek a putriba, vagyis a vénséges vén Be- nyovszki néni konyhájába. Lassan, nagyon lassan nyugszik meg. A mama nagy csupor vízzel itatja. Ö aztán tudja, mennyire föl búrja magát izgatni ez a gyerek. Hosszan, érthetetle­nül suttog a fölébe, és Bori elcsöndese- dik. Rossz voltam - szipogja szomorúan. Köténye zsebéből földreejti utolsó két papírkáját is.- Soha nem leszek jó, nem tudok jó lenni, mama. Pedig én úgy akarok. M ielőtt álomba kesergi magát, az anyja zihálását is meghallja. Föl- rémlik benne, hogy engedetlenségeiért talán soha nem fog neki megbocsátani. r~ \ Sárándi József: Kényszer­képzetek 1. Zsákutcában Rövidet írf, vagy még azt sem. Magát olvassa mind, aki olvas. 2. Ördöggolyó Végzet rejlik a hajszolt kibontakozásban, de a kilábalás reménye feledteti a végzetet. 3. Hallgatag többség Mondja magáét Belzebub, kontrázza a haragos Isten. Hallgatjuk őket szótlanul, tetőtől talpig Nincsben. V __________________J To nis Vint: Szelek Szelíden zöldellő, szőlőbarázdás dombhátak, virágzó gyümölcsfák, szín­pompás tulipánok a házak előtti kisker­tekben - ilyen ez a táj. Akinek errefelé visz az útja, legszívesebben kiválaszta­ná valamelyik portát magának, hogy odaüljön egy terebélyes lombú diófa alá szalonnázni, enyhe tavalyi bort kortyol­gatni melléje.- Jó lehet itt élni... - gondolja, aki erre jár. Megmosolyogja a kerítés tetején, lus­tán ballagó szürke macskát, és minden­re gondol, csak arra nem, hogy a kecses kis állat nem is olyan sokára görcsök között fetrengve fog kimúlni, mert mér­get evett. Nem gondol arra; hogy a sok vegy­szerezéstől mérgezett a talaj, a levegő, és minden, ami itt terem. A piacra hor­dott zöldség, paprika, paradicsom, a mosolygó gyümölcs. Akik itt élnek, Bán Zsuzsa: Tájkép nem sajnálták a pénzt mérgekre és vegyszerekre, hogy biztos legyen a ha­szon.- Megvettem - mondják egymásnak -, ennyit, meg ennyit, de megéri. S közben mennek az évek, és nem figyelnek fel valamire. Hogy minden második házban van egy idegbeteg. Vagy alkoholista, ami eredőjét tekintve ugyanaz. Az országos átlag nem lebe­csülendő világviszonylatban, de az itte­ni helyzet azt is meghaladja. Statisztika nincs, itt ebből a szempontból nem vé­geztek felméréseket. Pedig elméletileg jó a levegő. Ide nem jut el a város forgalmának zaja. Itt dió­fák vetnek hűvös árnyékot nyári meleg­ben, cseresznyefák érlelik édes gyü­mölcsüket, puha léptű macskák sétál­nak át az udvarokon. És egyre több sápadt arcú ember jár rendszeres ideggyógyászati kezelésre. Valamiért... Virágoznak a fák. Aki erre jár, talán szeretne megállni és ittmaradni. De ha belátna a házak mozdulatlan függönye mögé, ha tudná, hányán élnek itt fiata­lon leszázalékolva... Akkor is mély lé­legzetet venne, amikor elszántan és va­dul permetezik a fákat? Mérgekkel, és nem veszik észre, hogy elsősorban saját magukat mérgezik. A férgek immunis­sá váltak az évek során, a madarak pe­dig, a madarak, akik pusztíthatnák őket, elmenekülnek erről a környékről. Meg is tesznek ezért mindent, nehogy kárt tegyenek. Logikus. Helybéli logikával mérve... Birtalan Zsolt: Impressziók I. a tükör másik oldalán van egy más világ talán hol gyertya ég áfán s alatta nő sok vadcsalán a tükör másik oldalán a szerelem igaz talán s a hiéna nem röhög fián mert megcsípte a, vadcsalán 2. a tükör másik oldalán távol keleten talán fénybe burkolózik Japán ott élnék én rizsen és teán 3. a tükör másik oldalán egy hegy áll talán ormán egy nyúl játszik citerán és üvöltve menekül az oroszlán

Next

/
Oldalképek
Tartalom