Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)
1990-07-07 / 77. szám
1990. JULIUS 7. 9 Irodalom» művészet Saulius Valius: A technika és tudomány világában (------7------------77 F őcze Kornélia: Te Deum kegyetlen szem az éjfeleit még nyitva nyugodj el Istenem ne less titkainkra rábíztál minket a forgó végtelenre mely felénk közelít s távolodik egyre ez az éj csak egy tűzfal rávetül arcod mása föltartóztatja álmunk a repkény vonulása fölsejlik bennünk arcod nélkül a reggel kezed a tűzfalon repkényen - vedd el s emeld a bennünk síró lázas értelemre ha rábíztál minket a forgó végtelenre nyugodj el Istenem ne nézz titkainkra közelíts meg minket s távolodj el újra Utassy József: Töklevél Remegtem Istent én, jaj hogy remegtem! Imádni öt már jobban nem lehet. Ha cukorka lapult meg a zsebemben: megcélozta csúzlim a felleget. Röpült felé selyem cukrom hívatlan. Fülem befogtam, amíg földet ért, és beszakadt, és megrezzent riadtan a nagy, a cintányér-nagy töklevél. isziaiZoltán: Bűnbánó cédulák U ram, Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk.- Ámen - szól rá Borira a keresztanyja. Megfogta a kanalát, amit bele akart meríteni a levesbe.- Ámen - rezzent meg a kislány bűntudatosan. Ledobott a zsebeiből egy cédulát a földre. A papírdarab lassan hullott a padlóra. Bori még látta, hogyan villan ki nagyapja bakancsa alól a sárga szorgalmi jegy gömbölyű betűje.- Már csak kettő van. A többit elveszítettem. Hiába, nem tudok jó lenni - kesergett. Bánatosan kanalazgatta a tejet a kukoricakásáról. Undorodva próbálta benne fölfedezni a jóság ízét, és szorongva gondolt céduláira. Reggel még tíz volt belőlük, és Bori tudta, hogy már nyolcat kellett eldobnia. Az elsőtől vált meg a legnehezebben. Mielőtt megvált tőle, hosszasan tétovázott, bár bebizonyosodott, hogy irigy, és ez neki nagyon nagy bűne. Előtte sóvárogva nézte, hogy a nagymama Julinak és Misinek bezzeg odacsúsztat egy-egy nyalókát.- Én is szeretnék, nagymama, nekem is tessék adni - lökte be az ajtót, amely mögül leselkedett.- Szégyelld magad inkább, hogy les- kelődsz utánam - fordult meg a nagymama. Bügykös ujjú kezével a háta mögé hessegette a két csámcsogó gyereket. A négyéves Misi még kikandikált a fekete szoknyák sokasága mögül. Nem látott azonban semmi érdekeset, hát megrángatta a nagymama ruháját.- Ne te ne! - mérgelődött az öregasz- szony. Bori pedig kisomfordált a szobából. 1- Irigy voltam, és leskelődtem, és rossz vagyok. Sóhajtva húzott ki egyszerre két cédulát a zsebéből. Kiválasztotta a kredenc- ből a legszebb bögrét, közvetlenül Sándor bácsi katonaképe mögött. Abba ejtette a céduláit. Elidőzött a kép előtt. Sándor bácsi lovon ült rajta. Huszár ruhában, mert hu(Réges-régi kislánynapló) szár volt. Kezében kardot tartott, bátran meresztette bele a világba.- Milyen karcsú itt Sándor bácsi. Csak a feje pont olyan, ahogy ismerem. Bori végighúzta tömzsi ujját a képen.- Nem is így szokta tartani a nyakát! Itt pont olyan, mintha hátulrül egy lyukon dugná ki valaki. Jaj, de rossz vagyok megint és tiszteletlen. Mégse nyúlt új cédula után, mert nem volt biztos a bűnösségében. Aznap még hat cédulát veszített, és nagyon szerette volna, ha legalább egy, de istenem, ha kettő megmaradna a zsebében. A család szótlanul vacsorázott. Sokan ettek. Férfi csak kettő volt közöttük. A nagypapa fejét lehajtva hallgatagon merítette hosszú bajszát a levesbe. Ha valamit akart, mindig a nőknek intett. Úgy tett, mintha Bandi bácsi ott se lenne. Ő lett volna a másik férfi. De furcsa volt. Betegség gyötörte. Amikor elvágódott a földön, habzott a szája. A nagyapa sohase nézett rá. A család valami rémülettől sodródott a nagy asztal köré össze. Bori néha ránézett a pöttyös függönnyel szelídített ajtóra, amely a tornácra nyílott. A felnőttek azt mondták, ott az éjszakában most titokzatos és félelmetes dolgok történnek. Szilaj dobogás hallatszott, ismeretlen szavak tépték föl a csendet és az ajtót. Bori ijedten letette a kanalat, s bár boldog volt, hogy a kását nem kell megennie, rémülten kapaszkodott az anyja derekába. A puskás emberek berohantak. Valaki sikoltott és kiáltott, lövés durrant, utolsót robbant a petróleumlámpa. Bori felsír, de érzi, hogy a mama keze rátapad a szájára.- Hallgass, kicsikém - üzeni a tenyér, és Bori nyöszörög, mert képtelen engedelmeskedni. Aztán vonszolják a sötétben, hallgass, üzemi megint a mama keze, kilökik a konyhaajtón, már az udvaron vannak, a mama megpofozza, de máris eszeveszetten húzza ismét, átlöki egy kerítésen. Bori sír, hangosan sír, és tudja, hogy rosszat, nagyon rosszat tesz, mert megtiltották, hogy sírjon, mert neki nem szabad sírnia. A puskás emberek az udvaron rohangálnak, üvöltözve. Ók pedig beesnek a putriba, vagyis a vénséges vén Be- nyovszki néni konyhájába. Lassan, nagyon lassan nyugszik meg. A mama nagy csupor vízzel itatja. Ö aztán tudja, mennyire föl búrja magát izgatni ez a gyerek. Hosszan, érthetetlenül suttog a fölébe, és Bori elcsöndese- dik. Rossz voltam - szipogja szomorúan. Köténye zsebéből földreejti utolsó két papírkáját is.- Soha nem leszek jó, nem tudok jó lenni, mama. Pedig én úgy akarok. M ielőtt álomba kesergi magát, az anyja zihálását is meghallja. Föl- rémlik benne, hogy engedetlenségeiért talán soha nem fog neki megbocsátani. r~ \ Sárándi József: Kényszerképzetek 1. Zsákutcában Rövidet írf, vagy még azt sem. Magát olvassa mind, aki olvas. 2. Ördöggolyó Végzet rejlik a hajszolt kibontakozásban, de a kilábalás reménye feledteti a végzetet. 3. Hallgatag többség Mondja magáét Belzebub, kontrázza a haragos Isten. Hallgatjuk őket szótlanul, tetőtől talpig Nincsben. V __________________J To nis Vint: Szelek Szelíden zöldellő, szőlőbarázdás dombhátak, virágzó gyümölcsfák, színpompás tulipánok a házak előtti kiskertekben - ilyen ez a táj. Akinek errefelé visz az útja, legszívesebben kiválasztaná valamelyik portát magának, hogy odaüljön egy terebélyes lombú diófa alá szalonnázni, enyhe tavalyi bort kortyolgatni melléje.- Jó lehet itt élni... - gondolja, aki erre jár. Megmosolyogja a kerítés tetején, lustán ballagó szürke macskát, és mindenre gondol, csak arra nem, hogy a kecses kis állat nem is olyan sokára görcsök között fetrengve fog kimúlni, mert mérget evett. Nem gondol arra; hogy a sok vegyszerezéstől mérgezett a talaj, a levegő, és minden, ami itt terem. A piacra hordott zöldség, paprika, paradicsom, a mosolygó gyümölcs. Akik itt élnek, Bán Zsuzsa: Tájkép nem sajnálták a pénzt mérgekre és vegyszerekre, hogy biztos legyen a haszon.- Megvettem - mondják egymásnak -, ennyit, meg ennyit, de megéri. S közben mennek az évek, és nem figyelnek fel valamire. Hogy minden második házban van egy idegbeteg. Vagy alkoholista, ami eredőjét tekintve ugyanaz. Az országos átlag nem lebecsülendő világviszonylatban, de az itteni helyzet azt is meghaladja. Statisztika nincs, itt ebből a szempontból nem végeztek felméréseket. Pedig elméletileg jó a levegő. Ide nem jut el a város forgalmának zaja. Itt diófák vetnek hűvös árnyékot nyári melegben, cseresznyefák érlelik édes gyümölcsüket, puha léptű macskák sétálnak át az udvarokon. És egyre több sápadt arcú ember jár rendszeres ideggyógyászati kezelésre. Valamiért... Virágoznak a fák. Aki erre jár, talán szeretne megállni és ittmaradni. De ha belátna a házak mozdulatlan függönye mögé, ha tudná, hányán élnek itt fiatalon leszázalékolva... Akkor is mély lélegzetet venne, amikor elszántan és vadul permetezik a fákat? Mérgekkel, és nem veszik észre, hogy elsősorban saját magukat mérgezik. A férgek immunissá váltak az évek során, a madarak pedig, a madarak, akik pusztíthatnák őket, elmenekülnek erről a környékről. Meg is tesznek ezért mindent, nehogy kárt tegyenek. Logikus. Helybéli logikával mérve... Birtalan Zsolt: Impressziók I. a tükör másik oldalán van egy más világ talán hol gyertya ég áfán s alatta nő sok vadcsalán a tükör másik oldalán a szerelem igaz talán s a hiéna nem röhög fián mert megcsípte a, vadcsalán 2. a tükör másik oldalán távol keleten talán fénybe burkolózik Japán ott élnék én rizsen és teán 3. a tükör másik oldalán egy hegy áll talán ormán egy nyúl játszik citerán és üvöltve menekül az oroszlán
